Tolna Megyei Népújság, 1970. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-27 / 149. szám

Számlághatafiari veszedelmek Idestova húsz éve nincs kö­telező kerékpárbejelentés Ma­gyarországon. így csak totóz­ni lehet, hányán használják ma is ezt a népszerű közle­kedési eszközt; bizonyos, hogy megyénkben sokezren. Sajnos, azt sincs mód megállapítani, hogy egyetlen napon hány ke­rékpáros szegi meg — többé kevésbé veszélyes módon — a KRESZ-szabályait. Sok ke­rékpár, sok szabályszegés: megszámlálhatatlan veszély- forrás, temérdek baleset. Szabályszegésre példáért a szerkesztőség székházától sem kell messzire menni; a Hu­nyadi utcát a Tarcsay Vilmos úti lakóteleppel összekötő jár­dán úgy surrannak a kerék­párok, mintha bizony az ut­cácska mindkét végén ott kéklene a „Kerékpárút” jel­zőtábla. Húsz biciklista közül jó, ha egy leszáll a nyereg­ből, s tolni méltóztatik a gé­pet. A fegyelmezetlenség még bosszantóbb példája napon­ként ismétlődik a posta előtt: némelyik kerékpáros rácsen­get a járdán haladó gyalogos­ra. Kétségkívül veszélyes sza­bályszegés a járdán kerékpá­rozni, de veszélye eltörpül amellett, amit ezerszer látni a közúton. Bonyhádon, a templom körüli nagy forga­lomból „emeltünk ki” egy második elemista lurkót, aki felnőttkerékpár csomagtartó­ján szállította hugocskáját. Mint sejthető, a gyerek lábát a váz alatt átbújtatva tapos­ta a pedált. Mi szól apád, — kérdez­tük —, ha megtudja, hogy el­vitted a gépét? — Ő semmit, mert anyu ad­ta ide. Jövőre én is kapok, muszáj gyakorolni. „Gyakorol” az a tízéves kis­lány is, aki a 6. számú fő közlekedési úton Csámpa ha­tárában büszkélkedik új, ter­metéhez illő gépével. Altként parádézik, hogy a 12 méteres út szélességét teljes egészében kihasználja. Bőkezű szülei aligha hallottak arról, hogy kedvencüknek még két évig kellene várnia, amíg felügye­let nélkül karikázhat főútvo­nalon. A gyerek azt hiszi, tré­fálunk, azt említve, hogy a kerékpárosnak — a balra ka­nyarodás és előzés kivételével — semmi keresnivalója az út­test jobb szélétől számított egy méteren túl. A barátságos esz­mecsere kevésbé jó hangulat­ban végződik: valahonnan elő­kerül a papa — szintén ke­rékpáron. — Maga nem rehdőr, maga nevelje a saját csemetéjét! — summázva ez az atyai véle­mény. Ami pedig az atyai ke­rékpárt illeti, arról nem hi­ányzik más, csak a kézifék, a csengő, az első és a hátsó vi­lágítás. A KRESZ „tiszteleté­ről” csupán egy rozsdamarta névtábla tanúskodik, nem túl­ságosan nagy meggyőző erő­vel. A Városi méretű forgalom­mal dicsekvő Dunaföldvár egyik jómódú házaspárja ke­rékpárral és triciklivel lepte meg két fiát. Az eleven lur­kók nagyobbika kisütötte, hogy autómentőt kellene ját- szani, így kötötte kerékpárjá- hoz a háromkerekűt. Aki a játék színhelyéül a körforgó néven ismert pontot tippeli, máris nyert... Felfoghatatlan, hogyan le­het egymástól ekkora távol­ságban a szülői szeretet (aján­dékozás) és felelőtlenség (a felügyelet teljes hiánya). Né­melyik szülő úgy viselkedik, mintha a gyermekkerékpárok mindegyikéhez külön őrzőan­gyalt is mellékelnének a bolt­ban; Tisztelet a kivételnek, a ke­rékpáros felnőttek jó példa­adása is „hiánycikk”. Érde­mes alaposan megnézni két kerékpárost ábrázoló képün­ket. Az elől haladó belemoso­lyog az optikába, ahelyett, hogy előre nézne. Mindkét biciklista teljesen indokolatla­nul karélyozza vasparipáját a terelővonalon túl, az úttest bal oldalán. Az ő számukra semmi a KRESZ 34. §. (2) be­kezdése, amelyben oly meg- szívlelésre méltó intelmek ol­vashatók az éberségről, a fi- ' gyelemxől. Az iskolákban folyó KRESZ- oktatás eredményei közé so­rolható, hogy a gyermekbal­esetek száma nem emelkedett a többi közlekedési baleset számával azonos gyorsaság­gal. Nagyon jó lenne elérni •— s ezért vakációban a szü­lők tehetik á legtöbbet —. hogy növekedjék a gyermekek biztonsága a közlekedésben. Talán nem túlzás a többi jó- akaratú felnőttel is kérnünk: figyelmeztessék a veszélyre a szabálytalanul közlekedő gyer­mekeket. Tudjuk, renge­teg türelem kell ehhez, ám a cél olyan fontos, hogy el­éréséért nem szabad sajnál­ni a fáradságot. — b. z. — Két kerékpáros, két szabálysértő. (Foto: Erb János) SENKI SE LEHET PRÓFÉTA SAJÁT HAZÁJÁBAN A Stamps, az egyik legje­lentősebb USA-belí filatelista szaklap május 30-i számában felhívja a figyelmet a magyar bélyegekre és példaként em­líti az S. A. S. sort, amely csak ,50 ezer példányban jelent meg. Az ottani katalógusban a sorozat értéke 5 dollár, de a nagykereskedelemben sem kapható félámál olcsóbban. Hivatkozik a lap a német Mi- chel-katalógusra, ahol mintegy 4 dollár az értékelés és a bé­csi kereskedők ajánlatára, amely szerint 2,20 dollárt kí­nálnak a bélyegért. A sorozat az utóbbi időben növekvő nép­szerűségnek örvendő egészség- ügyi témákhoz sorolható, így ajánlatosnak mondja az USA- beli szakértő a mielőbbi be­szerzést, mert a régebbi ma­gyar kiadások közül mindig több tűnik el a piacról. A Magyar Bélyegék Árjegy­zéke 1970, évi kiadásában 52 forintra értékeli az 1947-ben a Siess Adj Segíts mozgalom ja­vára kiadott jótékonysági so­rozatot. VIHAR EGY BÉLYEGZŐ KCRÜL A Német Szövetségi Köz­társaság parlamentjében meg­támadták a közlekedés- és postaügyi minisztériumot, mert Berlinben a Cirill és Method társaság kiállítása al­kalmából Lenin portréját áb­rázoló bélyegző használatát engedélyezte. A Bundestag ülésén részt vevő államtitkár — a hivatalos jegyzőkönyv szerint — válaszában közölte, hogy emlékbélyegző használa­tát a rendelkezések kizárólag politikai pártok vagy szerve­zetek rendezvényei esetében tiltják. A bélyegzőt nem te­kintik politikai eseménynek és a bélyegkiállítás alkalmábóli használatának nem lehet olyan jelentőséget tulajdonítani, mint a felszólalók tették. Az interpelláló képviselők az államtitkár válaszát tudo­másul vették. 250 Ezer boríték Az európai kiis államok egyike, Liechtenstein nagysza­bású árverést rendez. A pos­taigazgatáshoz érkezett, bé­lyeggel ellátott borítékokból 500 darabot tartalmazó cso­magokat készítették. A csoma­gokat hivatalosan lezárták és a legtöbbet ígérőnek eladják. 500 dobozban, összesen 250 000 boríték várja új filatelista tu­lajdonosát, aki az érdekes bé­lyegeknek és különleges bé­lyegzőknek örül majd. AZ ALKOTÁS TÚLÉLI AZ ALKOTÓT Német szaklapban olvastuk, hogy E. R. Krippnert bélyeg- hamisítás miatt 1891 novem­berében két és fél évi börtön­re ítélték. A cikkíró beszámol arról, hogy a nagyapja a ha­misításról 1912-ben részlete­sen leírta, hogy a borítékra utólag felragasztott példányok bélyegzőinél milyen pontat­lanságokról lehet a hamisít­ványt felismerni. Az utólagos beavatkozás a szászországi 10 garasos bélyegnél történt, amely használatlanul 100, pe­csételve 5000 márka értékű. Az ügyben a legszomorúbb, hogy a rég meghalt hamisító művei újból feltűntek és ár­veréseken magas áron ajánl­ják a gyanútlan vevőknek. ’ | ÚJDONSÁGOK A Holland Antillák 4 érték­ből álló jótékonysági soroza­tát hírközlési eszközöknek szenteli. A 10 centes bélye­gen egy légi sajtó előterében lúdtoli látható, a 15 centes 2 tekercs filmet. a 20 centes a rádióhullámok terjedését áb­rázolja. A 25 centes a tv- műsor műhold segítségével történő sugárzását mutatja be. — Albánia hatértékű soro­zatban mutatja az V—VI. szá­zadban készült Pogradec-i mozaikrészleteket, amelyeken különböző állatfigurák szere­pelnek. — Csehszlovákia két darab 3 korona értékű bélye­gen mutatja be a prágai vár kincseit. Az egyik érték az 1486-ból származó Szt. Vi­tus szobrot, a másik bélyeg Bartholomeus Spranger (1546 —1611) Hermes és Athéné cí­mű festményét ábrázolja. — Kuba hét bélyegen emlékezik: meg Ho-Si Minh 80. születés­napjáról. — Lengyelország történelmi jelentőségű épüle­tek bemutatásával hívja öt bé­lyegen a turistákat. A gyerekekért Egy-egy baráti szó, köszönet vagy elismerés mindenkinek jólesik, esetleg szárnyakat ad a további munkához, a feladatok pontos végzésé­hez, újabb szent célok kitűzéséhez, megvalósí­tásához. S az elismerés — ha valaki méltán rá­szolgált — nem soká várat magára. De számta­lan olyan ember él és nagy célokat valósít meg — vállalva minden küzdelmet —, kinek elis­merése csak a statisztikák szigorú számai között rejlik, vagy egy-egy beszélgetés során említjük őket „névtelen” hősökként. Ilyen névtelen hős Révész Jánosné is, a szek­szárdi mentőállomás egyik dolgozója. Munkahelyén kerestük meg. Nem régóta dol­gozom a mentőállomáson, de a munkámba már itt is belejöhettem. Az igazi gyakorlatot viszont otthon szereztem: három gyereket neveltem fel. Volt alkalmam mosogatni, edényeket forgatni. . . Révész Jánosnénak három gyereke van: a leg­idősebb fiú, most végezte a hetedik osztályt. A középső kislány, negyedik osztályba megy. És a kicsi szintén fiú. Csupán két és fél éves. És amikor Révész Jánosné a saját koráról — 33 évéről — szól, önkéntelenül is hitetlenkedve né­zek Tá, sőt rá is kérdezek. Ugyanis a hófehér fityula alól hatalmas barna szempár nevet, bőre sima, alakja kislányos. — Hogy mi a titka fiatalságomnak? — kér­dezi. Csak annyi, hogy a harminchárom év alatt mindent őszintén, szívből és szívesen tettem. Soha nem éreztem még, hogy kényszerből te­szek bármit is. Pedig gondolhatja, • három gye­rekkel volt gond és munka elég... de azt is mindig jó kedvvel végeztem. — Manapság kevesebben vállalkoznak arra, hogy három gyereket felneveljenek, ön miért vállalta? — Ha azt mondom, hogy nagyon szeretem a gyerekeket, akkor az is eszembe jut, hogy egy vagy két gyereket is ugyanúgy lehet szeretni, mint hármat, vagy akár többet. Tehát: férjem­mel megterveztük a családot. Három gyereket fel tudunk úgy nevelni, hogy szívóink szerint megadhatunk nekik mindent. Ha négy lenne, talán nem élnék ilyen nyugodt boldogságban. — Mennyit keresnek? — A férjem fizetése két és félezer körül van, az enyém ezernégyszáz. Ehhez jön még a családi pótlék. Ebből egy öttagú család jól élhet. Igaz, hogy megtakarított pénzünk csak egyszer volt, és akkor sem sok ... — Mikor? — Amikor befizettünk erru szövetkezeti lakás­ra, a Tarcsay úti, lakótelepen. Persze, akkor a szülők is segítettek valamennyit, azután roko­noktól is kaptunk kölcsön, de végül is megvaló­sult az álmunk. — Ki a „pénzügyminiszter” a családban, és hogy osztják be a fizetést? Révész Jánosné kissé megütközve néz rc\m. Náluk „pénzügyminiszter”? Ott, ahol ilyen nagy egyenjogúság és megértés var. a családban? — Másodikén kapunk fizetést. Mindketten az asztalra tesszük. Először a részleteket borítékol­juk. Lakás, biztosítás, tv. rádió, villany és a többi apróság. A maradék a családi kasszába kerül, hogy onnét a hónap végére elfogyjon. De ez így van jól. Amikor Révész Jánosné a családi egyenjogú­ságról beszélt azt is elmondta, hogy náluk nincs külön férfi- és női munka. Férje gyakran éjsza­ka dolgozik, s nappal van otthon. Olyankor el­végez minden házi munkát. „Én már a készre megyek haza.” Pedig Révész János igen elfog­lalt, s munkája egész embert követel. Szintén a mentőállomáson dolgozik. Gépkocsivezető. Sokat beszélgettünk Révész Jánosáéval. „Apró” problémáit (mert ő minden kisebb-nagyobb gon­dot csak így nevez) elmondta. Nehéz dolguk volt a kis trónörökössel. Nem bírta a bölcsödét, így otthon kellett tartani. A másik probléma, hogy a szövekezeti lakásuk csak másfél szobás. Nem kaptak nagyobbat. Szeretnék elcserélni, mert a két nagy gyereknek már elkelne a kü- lönszoba. „Dehát idővel minden megoldódik'’, mosolyog Révészné. Mielőtt elbúcsúztunk a mindig mosolygó, bol­dog asszonytól, még csak annyit kérdeztünk, milyen tanácsot adna a fiatal házasoknak? íme: — Előbb elmondanám, hogy a Balatonon még életemben nem voltam, Budapesten is csak egy­szer. Talán a gyerekek miatt? Nem tudom. De egyrészt nem is sajnálom, s ezért nem is gon­dolkodom rajta. Majd erre is sor kerül. Szóval, hogy mit tanácsolok? Azt, hogy ne nézzék le a sokgyerekes anyákat, s ne is féljenek attól, hogy azok lesznek. Ha anyagilag megtehetik, legyen legalább két-három gyerekük. Életük csak akkor lesz teljes. Mert ha bármilyen céljuk van. gye­rekeikért biztosan meg tudják valósítani HORVÁTH MÁRIA

Next

/
Oldalképek
Tartalom