Tolna Megyei Népújság, 1970. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-26 / 148. szám
VILÁG PHÖIETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPÚJSÁG Cl A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA fc{> A MEGYEI TAHACS LAPjjTl XX. évfolyam, 118. szám ARA: 80 FILLÉR Péntek, 1910. június 26. Tanácskozik az országgyűlés Az 1969. évi gazdálkodásra a hatékonyság fokozatos javulása volt jellemző Csütörtök délelőtt a múlt évi költségvetés végrehajtásának megvitatására összeült az országgyűlés. Noha Budapesten rendkívüli meleget mértek, a Parlament telt padsorai arra vallottak, hogy a képviselők közül még kevesen kezdték meg nyári szabadságukat. Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke bevezetőjében ke- gyeletes szavakkal emlékezett meg a legutóbbi ülés óta elhunyt két képviselőről: Veres Péterről és Váci Mihályról, akiknek nemcsak írói munkásságát, hanem tevékeny közéleti munkáját is nagyra becsülte a magyar közvélemény. Egyben bejelentette az elnök, hogy az időközi országgyűlési választásokon megválasztott Sárvári István, dr. Szabó Kálmán és dr. Trautmann Rezső, megbízó- levelük értelmében az ország- gyűlés új tagjai. Ezután Vályi Péter pénzügyminiszter expozéjával megkezdődött a tavalyi költségvetés végrehajtásának vitája. Vályi Péter expozéja A pénzügyminiszter bevezetőül összefoglalta az elmúlt év gazdasági eredményeit és megállapította, hogy a legfőbb célkitűzéseket, nevezetesen a gazdasági növekedés folyamatosságát, a jövedelmezőség és a népgazdasági egyensúly javítását, az ipari munkaidő csökkentését, s mindezek mellett a reform további kibontakoztatását sikerült megvalósítani. Az 1969. évi gazdálkodásra a hatékonyság fokozatos, szolid javulása volt jellemző. Részletesen foglalkozott a miniszter a beruházások, és ezekkel összefüggésben az építkezések helyzetével. Annak ellenére — állapította meg —, hogy a beruházások hosszú idő óta évente mintegy 7 százalékkal növekednek, a beruházási piac feszültségeit még nem sikerült feloldani. Ez a helyzet következetes intézkedéseket sürget. Több építőgépet A kérdésre, érthető módon, a csütörtöki ülésen felszólalt képviselők többsége visszatért. Elsőként Riss Jenő, a terv- és költségvetési bizottság előadója tért ki bővebben a « ■*- ■ -üt-,. . '' ‘ fMé’A.* beruházások, illetőleg az építőipar egyik legtöbb gondot okozó problémájára, az épít- tőanyag-ipar termelésének tavaly tapaszait visszaesésére, amely számottevő cementhiányra vezetett. Javasalta, hogy a gépesítés, különösen a szocialista országokból lehetséges gépbeszerzés megköny- nyítésével ösztönözzék jobban a gépi beruházásokra a vállalatokat. Dabrónaky Gyula dr. államtitkár, a KNEB elnöke a lefolytatott vizsgálatok eredményeit összegezve min:egy rangsorolta a beruházások meggyorsításához és megvalósításához nélkülözhetetlen intézkedéseket. Ezek: csökkenteni a nagyberuházások számát: gyorsabban fejleszteni az épílő- anyag-ipart: az építőipart — intenzívebb műszaki beavatkozással — igazi nagyiparrá fejleszteni! Az államtitkár egyébként bírálva egyes építőipari vállalatokat, több olyan esetet is felsorolt, amikor a vállalkozók teljesen illetékteenül és jogtalanul, kihasználva az építtetők szorult helyzetét, sok százezres, sőt milliós ősz- szegeket fizettettek ki. Optimális építőipari árakat Vaskó Mihály Borsod megyei képviselő ugyancsak nehezményezte az építőipari árak túlzott növekedését, s ennek megfékezésére rugalmasabb „kínálat" megteremtését javasolta. Dr. Fekszi István szabolcsi képviselő pedig — egyébként a megyei tanács vb-elnöke —, aki egész felszólalását az árvíz okozta problémáknak szentelte, az építóioar kiterjedt Szabolcs megyei feladatait ecsetelte. .(Folytatás a 2, oldalon). Negyedszázados az ENSZ Egymás után érkeznek a politikusok, diplomaták, közéleti személyiségek San Franciscóba, ahol csütörtökön kezdődnek az ENSZ negyedszázados fennállásával kapcsolatos ünnepségek. A San Francisco-i operaházban ülésezett ugyanis 1945. április 25 és június 26 között az az értekezlet, amely lerakta a világszervezet alappilléreit. A konferencia végeztével 50 ország képviselői írták alá a hivatalosan „Egyesült Nemzeteknek" nevezett szervezet alapokmányát, amelyben ünnepélyes kötelezettséget vállalnak, hogy az eljövendő nemzedékeket megmentik a háború borzalmaitól. Az ENSZ-nek jelenleg 126 tagállama van. Valamennyi képviselteti magát az ünnepségeken, kivéve a Phnom Penh-i rendszert, amely a súlyos kambodzsai helyzetre való tekintettel lemondta részvételét. Az ünnepi ülést pénteken délután tartják. Az emlékülés fő szónoka U Thant ENSZ- főtitkár lesz, kívüle beszédet mond többek között két olyan államférfi is, aki annak idején az ENSZ alapokmányát aláírta: Carlos Romuló fülöp- szigeti külügyminiszter és Fe- ridum Cemal Erkin, volt török külügyminiszter. Közös közlemény a magyar—szudáni tárgyalásokról Kádár János, az MSZMP KB első titkára Csongrád megyébe látogatott, ahol megtekintette az árvízi védekezést. Képünkön: Kádár clvtársat Szegeden Simád! Béla. az I. számú körzet vezetője tájékoztatja a védelmi munkákról. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lo- sonczi Pál meghívására Gaa- far Mohamed Nimeri, a Szu- dáni Demokratikus Köztársaság forradalmi parancsnoki tanácsának elnöke 1970. június 22—25. között hivatalos baráti látogatást tett a Magyar Nép- köztársaságban . A szudán i forradalmi parancsnoki tanács elnöke tárgyalásokat folytatott Losonczi Pállal, az Elnöki Tanács elnökével. A látogatás során Gaafar Mohamed Nimeri elnök felkereste Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát és Fock Jenőt, Minisztertanács elnökét. A magyar és szudáni államférfiak szívélyes, baráti légkörben hasznos és eredményes megbeszéléseket folytattak a két ország kapcsolatainak továbbifejlesztéséről és a legfontosabb nemzetközi kérdésekről. Megelégedéssel állapították meg, hogy a szudáni 1969. májusi forradalom óta a Magyar Népköztársaság és a Szudáni Demokratikus Köztársaság kapcsolatai örvendetesen fejlődnek és sokrétűvé válnak. A felek egyetértéssel állapították meg. hogy a Magyar Népköztársaság és a Szudáni Demokratikus Köztársaság haladó célkitűzései és antiimpe- rialista politikája a két ország közötti kapcsolat hatékony továbbfejlesztésének szilárd alapja, — hangzik a közös közlemény. A két elnök áttekintette a nemzetközi helyzetet és megerősítette. hogy a legfontosabb időszerű nemzetközi kérdésekben álláspontjuk megegyezik, vagy közel áll egymáshoz. Az Amerikai Egyesült Államok kormányát különösen nagy felelősség .terheli, a közel-keleti helyzet romlásáért, a feszültség, növekedéséért. A közél-keleti béke biztosítása sürgős intézkedéseket követel. A Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának haladéktalan végrehajtása, az izraeli csapatok kivonása a megszállt arab területekről. a hazájukból elűzött Palesztinái nép jogának helyreállítása és elismerése szükséges a közel- keleti válság politikai rendezéséhez. A felek teljes együttműködésükről biztosítják a szabadságért, a békéért, nemzeti függetlenségükért, az imperialista gyarmatosítási és neokolonia- lista törekvések minden megnyilvánulási formája ellen harcoló ázsiai, népéket. A felek felemelik szavukat és elítélik az Egyesült Álla- ' mok vietnami és kambodzsai agresszióját, követelik a kalandorpolitika azonnali beszüntetését. az amerikai haderők távozását Délkelet-Ázsiá- ból. A magyar államférfiak tájékoztatták a szudán,i elnököt az európai biztonság megteremtése érdekében folyó erőfeszítésekről. A felek egyetértettek abban, hogy az európai biztonság megszilárdítása nagymértékben hozzájárulna a nemzetközi helyzet javításához. Gaafar Mohamed Nimeri elnök meghívta Losonczi Pált, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökét hivatalos baráti látogatásra a Szudáni Demokratikus Köztársaságba. Losonczi Pál a meghívást köszönettel elfogadta. (MTI) Elutazott a szudáni állam- és kormányfő Csütörtökön délelőtt elutazott Magyarországról Gaafar Mohamed Nimeri vezérőrnagy, a Szudáni Demokratikus Köztársaság forradalma parancsnoki tanácsának elnöke, miniszterelnök. A búcsúztatásra megjelent Losonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke, Fock Jenő. a Minisztertanács elnöke, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Péter János külügyminiszter, dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, dr. Bimér.y Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, az Elnöki Tanács több tagja, a politikai élet több más vezető személyisége. Díszjel harsant, majd a díszegység parancsnoka jelentést tett a szudáni elnöknek. Felcsendült a magyar és a szudáni himnusz, s közben 21 tüzérségi díszlövést adtak le a szudáni államfő tiszteletére. Gaafar Mohamed Nimeri Losonczi Pál társaságában elié- pett a díszegység arcvonala előtt, köszöntötte a katonákat, majd búcsúbeszédet mondott, amire Losonczi Pál válaszolt. Losonczi Pál szavai után a szudáni vendégek szívélyes búcsút vettek a megjelent magyar közéleti személyiségektől, a diplomáciai testület képviselőitől, valamint a szudáni diákoktól. A vendégek repülőgépét a magyar légierők vadásziköteléke a hatéiig kísérte. (MTI)