Tolna Megyei Népújság, 1970. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-14 / 138. szám
Irodalmunk erőnléte Jegyzetek a Magyar írók Szövetségének közgyűlése után A z írók tanácskozása — immár hagyományosan — jelentős eseménye az ország szellemi életének. Nem azért, mert — mint az ötvenes évek első felének gyakorlatában remélték —, egy ilyen közgyűlés felmérhetné és teljes biztonsággal kijelölhetné a magyar irodalom utolsó éveinek művészi teljesítményeinek helyét, értékét. Ilyen osztályozásra a Magyar írók Szövetségének nemrég lezajlott közgyűlésén kísérlet sem történt: sem Darvas József elnöki referátuma, sem Dobozy Imre főtitkári beszámolója, sem az egyes hozzászólók nem sajátítottak ki maguknak olyan jogot. hogy megítéljék írótársaik tevékenységét. Utalás a vitathatatlan eredményekre, természetesen történt. Illyés, Lengyel József, Gyurkó László, Dobozy Imre, Csurka István, Sükösd Mihály, Örkény István, Ladányi Mihály, Vas István, Benjámin László és mások munkássága, — hogy az utolsó íróközgyűlés (1965) óta eltelt időszakasz néhány kiemelkedő alkotóját említsük csupán —, olyan értelemben em- lítődött ezen a tanácskozáson, amely a közgyűlés általános irányával is egybevágott: milyen részt vállalt az irodalom a nemzet társadalmi és szellemi életében? Hogyan tükrözte az ország eredményeit és gondjait, mennyire volt felkészülve a nagyvilág friss szellemi hatásainak megvitatására, alkotó újjáélésére. Világosan és félreérthetetlenül fejeződött ki az az igény: a magyar irodalomnak továbbra is közéletinek kell lennie. Nem abban a rossz értelemben, hogy illusztratíve-dekla- ratív módon az állam, a párt akcióit közvetlenül kellene támogatnia. Ezt ma már senki nem követeli meg, a kritika éppen úgy nem, mint a társadalmi elvárás. Irodalmunknak azonban úgy kell közéletiségét bizonyítania — hagyományaihoz méltóan —, hogy a társadalom valóságos állapotát tükrözi, hogy állandó részt vállal a magyarság emberi és nemzeti gondjaiból, hogy nem csupán szavakban, hanem tettekben is megkísérli a nálunk formálódó új emberi magatartás lényegét feltárni. Az írók tanácskozása tehát elsősorban nem politikai eseményként jelentős, hanem az ország szellemi erőnlétének felméréseként. A közgyűlés politikai jelentősége, persze kifejeződött abban, hogy a felszólalók — Gyurkó Lászlótól Féja Gézáig, Hubay Miklóstól Fekete Gyuláig, Győry Dezsőtől Simonífy Andrásig —, kifejezték azt a bizalmat, amelyet az írók éreznek a társadalmi fejlődés irányát illetően és szóltak arról a készségről is, hogy a szocializmus építésében aktívabban kívánnak részt vállalni. Ez roppant fontos mozzanat. Mi azonban a deklarált „igeneknél” megalapozottabbnak értékeljük azt az eleven tájékozódást és a világ dolgaiban azt a társadalmi indíttatású felelősségérzetet, amely a felszólalásokban és a közgyűlés egész atmoszférájában kifejeződött. A közgyűlés vitája — és ez volt a jó —, nem arról zajlott, hogy milyen rímek engedhetők meg, vagy melyik műfaj fejezi ki legjobban korunkat, mint erre a korábbi közgyűléseken nem egy sajnálatos példa akadt. A disputa igenis arról folyt, hogy a szocialista demokrácia feltételeinek megteremtésében milyen szerepe van az irodalomnak és a demokrácia, a bizalom légköre mennyire hat vissza arra. Az eszmecsere lényege az volt, hogy az irodalom belső életében milyen fegyelmet kíván meg az írótól a társadalmi feladatvállalás, milyen felelősséget jelent minden kimondott szó. Ugyanakkor a vitában arra is sor kellett, hogy kerüljön: legyen az írónak elegendő fóruma, hogy felelős szavát a közvélemény meghallgassa. (Többen, például Darvas József elnök is egy új irodalmi hetilap indítását sürgették). A közgyűlésen elhangzott hozzászólások többségében az is hangsúlyosan szerepelt: a magyar irodalom nem lehet egyszínű, nem uralhatja egyetlen stílusirányzat. Az a szolgálat, melyet az író önként vállal —, a legkülönbözőbb stílusirányzatokban megtestesülhet. A közéleti irodalom — nem jelent uniformizálást. Ez is hozzátartozik a szocialista demokráciához, a szellemi élet jó erőnlétéhez. Az irodalomnak művészetként kell a társadalmi szolgálatot vállalnia.. Keserű tapasztalatot szereztünk arról, hogy mit jelent, ha egyetlen stílusirányzatnak sajátítjuk ki a szocialista irodalom fogalmi rendszerét: ez végeredményben a kisajátító számára is káros lett. A realizmus leegyszerűsítéséhez, naturalista-illusztratív propaganda „irodalomhoz” vezetett ez a szándék. Ma már világos, hogy nem az szolgálja helyesen a jó ügyet, aki siet a párt- és állami határozatokat mielőbb versben, novellában, regényben „népszerűsíteni”. Az ilyen műveknek sem rangja, sem hitele nem lehet. Az irodalom szolgálata egészen mást jelent. A művészetek, a társadalom sokoldalú ábrázolásával, az emberekben érő lelki változások pontos tükrözésével segíthetik a párt és az állam céljait. Hiszen a művészet a maga sajátos eszközeivel olyan folyamatok jelzésére alkalmas, amelyeket a társadalom felmérésének tudományos módszerei nem képesek még érzékelni. Az önzés, a kispolgári- ság életnormáinak jelentkezése sokszor éppen a művészetek jelzése által lett társadalmilag észlelhető gonddá. Látszólag nem tartozik a magyar irodalom közéletiségé- hez tartozó ügynek, ha arról szólunk: mennyire kitágult szellemi életünk tájékozódása a világban. Eddig minden íróközgyűlésen elhangzott az a panasz, hogy sem a folyóiratok, sem a könyvkiadás nem tart lépést a világirodalom új termésével. Most nem esett erről szó, s korántsem feledé- kenységből, hanem mert a könyvkiadás, az egyes folyóiratok, legkivált a Nagyvilág — valóban komoly erőfeszítéssel —, e világ új szellemi értékeinek legtöbbjét közvetítik, a lehetséges gyorsasággal. És ez része annak, hogy irodalmunk közéletisége — tény. Hiszen csak a jól informált, a világ dolgaiban is járatos művész foglalhat hejyesen állást a háza ügyeiben.' Abban igazat kell adnunk Darvas József közgyűlési referátumának, hogy vannak tennivalóink a szomszédos népek kultúrájának megismerésében. Ez annál sürgetőbb feladat, mivel a cseh, a szlovák, a román, a szerb, a horvát, az ukrán, vagy a lengyel és bolgár szellemi élet a magyarokéval azonos társadalmi célokért küzd. Az ő eredményeik, az ő tévedéseik — hasznos tapasztalatok lehetnek számunkra. A közgyűlésen számosán érintették a magyar írók felelősségét a szomszédos, baráti országokban élő magyarság sorsáért, az ott alkotó magyar irodalmakért. Szellemi életünkben — azt hisszük —, ez a két igény szorosan összefonódik: megismerni a szomszédos népek kultúráját, és a jelenleginél jobban, mélyebben foglalkozni a romániai, csehszlovákiai, szovjetunióbeli, jugoszláviai magyarság kulturális életével. A mi szellemi életünkben sokáig tapasztalható volt, s helyenként még manapság is érezhető egy kelet-európai, sajátos sznob-provincializmus. Voltak és vannak, akik számára Párizsnál fejeződik be a világ, ami attól keletre van, az barbár... Ez ugyancsak provincionális szemlélet, hiszen számunkra az a környezet sem lehet érdektelen, amelyben élünk, arról nem szólva, hogy a nyugati kultúrák számára is egyre fokozottabban izgalmas Kelet- Európa szellemi termése. E. F. P. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! Csak olyan irodalmi munkákra válaszolunk. amelyekben a tehetség jelét látjuk. TAMÁS MENYHÉRT: ^ '*1 ^*rHOVÁ LETTÉL, TISZTA FORRÁS ? — Hová lettél, tiszta forrás? — Vízmosásnak medre lettem. — Hol hagytad kék, síma tükröd? — Elszürkült az ég felettem. — Szomjas vagyok, tiszta forrás! — Keress másik, hamvas rétet. — Üde vized után vágyom! — Nem adhatok menedéket. — Mégse megyek, tiszta forrás! — Szomjad én már úgyse oltom. — Föléd rogyok, tiszta forrás! — Arcod mását holtig hordom! BÁRDOSI NÉMETH JÁNOS: ANYÁNKRÓL IS SZÓLJON Anyánkról is szóljon dicsőítő dal. zarándok-arcú szegény anyánkról, ki beleroskadt a sok szülésbe, mosásba, tengernyi gondba. Komoly gyöngyházfényű mosolya most is világol a sötétben, eltévedt családi nyáját összefogván reánk tekint a messzi múltból. Iskolába viszi kis öcsénket, imádkozik a betegágynál, rémüldözik a háborúban, temeti-siratja szeretteit. S fiatalságáról úgy beszél, mintha mese volna, hogy a báróék tengerre akarták vinni egyszer, de paraszti nagyapánk féltette a cápáktól. Legyen a sírja apánkéval együtt örökké virággal fedett, zsálya és szarkaláb benne, vagy a könnyeinktől égő pipacs. PARDI ANNA: SZERELEM Kezeden semmivé hűtlenkedett már annyi kéz, szád érinthetetlen, néma mondái a mások csókjai, tekinteted bezáródik, mielőtt kinyílna, ** mint a kalandok ajtónyílásai v Ebben a világban, hol oly könnyű hűtlennek lenni tenyered közepibe ásom el életem, szíved dobogó földrengéseire építem házam, s arcod archeológiája nékem feltárul. '■ s minden pillanatban szembesíthetők ' leszünk egymással, ' mint két ítélet a másik igazáról. CALAMBOSI LÁSZLÓ: MOZDULATOK A föld lélegzetet vesz mielőtt melléből fölbuggyan a forrás, a Nap szempillájáról lefújja az éjszakát mielőtt elindul. A fű hullámot vet, akár a bárányok gyapja, mielőtt a szerelmesek alá hajol. A halál előtti mozdulat végig. simítja az élet sörényes nyakát, hogy érezze még egyszer a küzdelem forróságát, a befejezés irgalmatlanságának létrejöttét. Szergej Mihaikov: Két modern állatmese , HOGYAN DOLGOZOTT ; A FARKAS • A farkas munkára jelentkezett | a medvénél. | i — Hol dolgoztál régebben? [ Mivel foglalkoztál? — kérdezte i a medve. 1 — Juhász voltam — felelte a i farkas. — íme, itt a jellemzé- 1 sem is! Ebben mindent leírtak j rólam. i A medve miután gondosan el- | olvasta a jellemzést, megbízást i adott a farkasnak egy nyáj őrzé- ] sére. Egy hónap múlva azonban i felmondott neki, a nyáj állan- 1 dó létszámcsökkenése miatt. El- i bocsátotta, de kitűnő jellemzést 1 adott neki, melyben az szere- ' pelt, hogy ezek és ezek a ki- . tűnő tulajdonságai vannak. | így dolgozott a farkas, amíg i nyugdíjba nem ment. KRITIKUS HELYZET — A róka csapdába esett ■!» mondta örömmel a gúnár a kakasnak —, magam láttam. Helyzete, bátran állíthatom, kritikup. — És most mit csinálsz? —kíváncsiskodott a kakas. — Azonnal rohanok hozzá — válaszolta a gúnár. — Miért? Segíteni akarsz neki? — nyugtalankodott a kakas. — Dehogy! Meg akarom monf dani neki, amit gondolok róla. Szemtől szembe! Nyíltan! Bátran! Addig akarom erőteljesen megkritizálni, amíg nem késő —• felelte határozottan a gúnár. — Amíg ebben a „kritikus” helyzetben van . . . Fordította: Révész Tibor
