Tolna Megyei Népújság, 1970. május (20. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-09 / 107. szám

Európa tavasza 1945 Katouák emlékeznek... m Sokszor látott' emlékezetes képsorok:' a Moszkvát fényár­ba öltöztető tűzijáték, az ágyúk díszsortüze, az utcákat elözönlő síró-nevető tömeg és a Vörös tér ünnepélyes dísz­szemléje, amikor a sokszoro­san kitüntetett szovjet harco­sok a megsemmisített fasiszta hadsereg zászlait .a szovjet hadsereg immár legendás hír­nevű tábornokainak a lába elé vetik. Azóta eltelt 25 év. Felnőtt egy új nemzedék, amely a háborút csak hírből ismeri. De emlékeznek az apák. A huszonöt év talán egy kicsit el is koptatta azt a szót, hogy hős. Pedig hős volt rengeteg, ök viszont emlékeznek. Emlé­keznek az életben maradottak. Artyom Plotnyikov repülős vezérőrnagy a Szovjetunió Hő­se aranycsillagát kétszer kap­ta meg. Akkor fiatal tiszt volt. Ma a Magyarországon ideig­lenesen állomásozó egyik szov­jet repülőalakulat vezető be­osztású tisztje. Annak idején végigharcolta a háborút. Köte­lékével harcolt Moszkva alatt, Sztálingrádnál, a kurszki po­kolban, Kijevnél, az Oderánál és Berlinnél. Berlin volt az utolsó... Ki­csit megmosolyogni való tör­ténetet elevenít1 fel. De a há­ború sokféle forgataga na­gyon sok mindent rögtönzött... — 1945. március 1-én repül­tem át először Berlin fölött. És azután még jó néhányszor... Nem kell különösebben rész­letezni, hogy a német fővárost milyen légvédelmi gyűrű fog­ta körül. Valósággal művészet volt a város fölé berepülni. Már nem emlékszem ponto­san a napra, amikor légi fel­derítésre, légi fényképezésre kaptam parancsot. Meglepett bennünket, hogy a légvédelem nem nyitott ránk tüzet. Az égbolt is felhős volt, igencsak kellet manőverezni, hogy a kívánt célpontokról elkészít­sük a légifelvételeket. Már visszafele repültünk, amikor tüzet nyitottak ránk. A gépem megsérült. Az egyik tartályból kifogyott az üzem­anyag. A PL—2-es ettől füg­getlenül engedelmes jószágnak bizonyult. A műszerek egy ré­sze is tönkrement, úgy hogy vakon repültem hazafele. Le­szálltam egy mezőre, azt hit­tem, már a mieink Között va­gyok. És itt jön a történet csattanója, amin tulajdonkép­pen még ma is mosolygok, ha eszembe jut. — Amikor földet értünk, nem szálltunk ki azonnal a gépből. Egyszer csak halljuk, hogy valaki dörömböl a gép oldalán. Navigátorom megszó­lal: egy német katona. Nem akartam elhinni, hátraszóltam: mutasd meg. A navigátor, jó kétméteres atléta, kinyúlt az ülésből, egy ütéssel elintézte a németet, és beemelte maga mellé. Most már minden min- egy, teljes gázt adtam a mo­tornak és sikerült ismét fel- szállnom, és átrepülni a vona­lon. Az egyik szomszéd alaku­lat törzsénél jelentkeztem le­szállás után, hogy a feladatot végrehajtottam, sőt még egy német foglyot is hoztam. Ki­röhögtek. — Képzeljék, el, mi van, ha nem az az egyetlen német ka­tona jön a géphez? Ahhoz, hogy valaki hős legyen, sok­szor szerencse is kell. Ez a há­ború... Plotnyikov vezérőrnagy ma fegyverbarátja a magyar vadászpilótáknak, közösen őr­ködnek hazánk légtere felett. Karikov alezredes még ma is rendkívül fiatalos külsejű. Napbarnított, alföldi kun ar­cú, alig látszik többnek har­mincöt évesnél. Jó tartású, szinte látszik róla, hogy nép­rokon. Erre ő is büszke. Csu- vas. Tizennyolc éves korában közlegénvként kezdte. Felderí­tői volt.. Sztálingrádtól jutott el Berlinig. Még a szovjet had­seregben is azon keverek közé tartozik, akik a Dicsőség ér­demrend mindhárom fokoza­tának tulajdonosai. (Ezt az ér­demrendet a Nagy Honvédő -Háború kezdetén alapították a Rendkívüli bátorság, haditett elismeréseként. Azt a katonát, tiszthelyettest, aki ennek az érdemrendnek mindhárom fo­kozatát megkapta, tisztté lép­tették elő.) — Nemrég Moszkvában ta­lálkozóra jöttünk össze mi, a így végződött... \ Reichst dg romjainál. 1945. május 8. Keitel vezértábornagy aláírja a fasiszta Németország feltétel nélküli kapitulációját. Szovjet harckocsik Berlinben a fegyverszünet másnapján. Rokosszovszkij, a Szovjetunió marsallja és Montgomery angol tábornok találkozása. Dicsőség érdemrend háromszo­ros kitüntetettjei. Körülbelül 350-en voltunk. — Felderítő Voltam. Hogy úgy mondjam, a mi reszortunk volt a „nyelvek’’ elfogasp. Aki katona volt, tudja, hogy mi­lyen feladatat ez. A Dicsőség érdemrendet harmadszor ugyancsak ilyen nyelv elfo­gásáért kaptam meg. Állt a front és jó néhányszor éjjel eredmény nélkül portyáztunk a senki földjét. De miért ne lehetne esetleg nappal? A túl­só oldalon kezdtük figyelni az ejgyik német tűzfészket, öt na­pon keresztül figyeltük a vál­tást, az élelmezést és aknave- tőseink minden reggel öt óra­kor leadtak rájuk néhány lö­vést. És utána semmi. A ha­todik napon, az aknavető tü­zet követően megrohamoztuk a német állást, és sikerült két foglyot ejtenünk, akik utána elmondták mindazt, amire - a támadás előkészítéséhez ne­künk éppen szükségünk volt. Erről a jóvágású, mokány alezredesről szinte elképzeli az ember, hogyan kúszik az el­lenséges állások felé, hogyan lopódzik be tizenkettedmagá- val váratlanul az ellenséges állások mögé, hogy aZ ezred a folyó túlsó partján egy híd­főállást birtokba vehessen. Hősök voltak. Azok. A leve­gőben, a földen, a vízen kér­lelhetetlenül harcoltak az el­lenséggel. Akkor, negyedszá­zaddal ezelőtt ők viselték a háború terhét, nemcsak hős­tetteikre emlékeznek, hanem arra a mérhetetlen sok szen­vedésre, amelyet a szovjet nép és Európa népei a háború alatt elviseltek. A statisztikák tanúskodnak ezekről az. idők­ről. Meghalt ennyi és ennyi millió ember. Elpusztult ennyi, meg ennyi érték. A Plotnvi1 kovok, a Karikovok voltak azok, akik huszonöt évvel ez­előtt véget vetettek ennek a pusztulásnak. A szovjet fron­ton a háború megkezdésének első, 20 napjában a Nyugat- Európá,t letaposó hitlerista hadsereg nagyobb veszteséget szenvedett, mint ezt megelőző­en az összes frontokon. Óri­ásiak voltak a szovjet nép veszteségei is, " ___ A z egykori fiatal repülőtiszt, a felderítő — és nagyon sok más harcostársuk eljutott Ber­linig. De a fegyvert nem ad­ta ki a kezéből. Az égen, a földön, a vízen ott őrködnek tapaszlalt katonaként, a haza védelmére nevelik a fiatal nemzedéket. Ahogyan akkor ők szenvedték a háború ter­heit, úgy most is hasonló fel­adat hárul rájuk; a béke vé­delme. De ahogyan Plotnyi­kov vezérőrnagy, Karikov al­ezredes vagy Vlagyimir Mi- hajlov őrvezető, a szovjet hadsereg kiváló katonája el­mondja: nincsenek egyedül. Ott állnak mellettük magyar fegyverbarátaik, barátaik, is­merőseik és a többi testvéri hadsereg katonái. A háborút megjárt kato­nákban élénken él a háború­nak minden apró mozzanata, a háború minden kegyetlen­sége és nagyon sok a kegyet­lenségeken túli sok cjerűs moz­zanata is. Katonák maradtak, azért, hogy ne legyen még egy háború. BOGNÁR ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom