Tolna Megyei Népújság, 1970. május (20. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-01 / 101. szám
A part központi szerveinek állásfoglalása nyomán lyú'3-ban megyénkben is létrejött a megyei párt- bizottság mellett működő munkásmozgalmi archívum. Feladata, hogy a megye területén felkutassa, összegyűjtse és rendszerezze azokat a dokumentumokat, amelyből a későbbi nemzedék megismerheti megyénk, munkásmozgalmát. A megye lakossága, párttagok és pártonkívüliek, fokozatosan ismerték fel az archívum jelentőségét. Történészek, kutatók, iskolások keresik fel az archívumot, amely valóságos információs központ. írásos anyagok, fénykének emlékeztetnek, dokumentálják a múlt eseményeit, az .örömtelit és a gyászosat egyaránt. Az emSékezés kereszttüzében — Az idei évfordulók növelték az archívum „forgalmát” — mondja K. Balog János igazgató. Sokan kérnek információt, de újabb anyaghoz is juttatnak bennünket. Ezt a fényképet a napokban kaptam, Szekszárdon készült. Feltehetően 1905 körül. Sajnos, nem tudjuk, kiket ábrázol, élnek-e és ha igen, hol, merre? Felajánlottam Balog elvtársnak, hogy mint született szekszárdi, segítek a kép eredetének felkutatásában. Gondoltam, beszélek édesanyámmal, aki sokakat ismer és szívesen mesél a régi dolgokról, a május elsejékről, felvonulásokról, még ma is, családi ereklyeként őriz egy fényképet, ami 1906- ban készült, a kiserdőben megtartott majálison. Az említett képen talált régi ismerősöket. Sokan nem élnek már. Többen elmaradtak a ti- zennégyes háborúban, de felismerte Hemm Józsefnét. — Mire emlékszik a kép láttán, Hemm néni? — Régen volt, nehéz az emlékezés. Talán valamelyik május elseje alkalmával készült, a Cziráky-kocsma udvarán. A Népszavát árusítottuk és lefényképeztek bennünket. Hemméknél újabb képanyag került elő, amelyet az archívum rendelkezésére bocsátottak. A felvétel a Szekszárdi Nyomdában készült, 1909-ben. Ekkor fejeződött be az üzem építése. Mire emlékeznek a mai is élő, egykori nyomdai dolgozók? Idős Lugosi Béla (a kép harmadik sorában jobbról balra a harmadik), huszonnyolc éven keresztül volt a könyvkötészet művezetője. A majdnem három évtized alatt könyvkötőgenerációkat tanított, nevelt. Szívesen és meghatottan emlékszik az egykori szaktársakra, Bányai Ferencre, Augusz- tinyi Gyulára, Tóth Sándorra, Krassay Gyulára és a többiekre. Több a keserű emlék, mint a szép. Ezek késztették arra, hogy megváljék munkahelyétől és másként keresse a boldogulást. Krassay Gyuláné a harmadik sorban, balról jobbra, a hatodik. — A nyomdai dolgozók között már abban az Időben is erős volt a szervezettség. Mintha ma lett volna, úgy emlékszem az első sztrájkunkra. Én voltam a szakszervezeti bizalmi. A lányok panaszkodtak, hogy felszabadultak ugyan, de még mindig inasmunkát végeznek. A fizetésük is kevesebb, mint azoknak, akik asztal mellett dolgoznak. Igazuk volt, és úgy határoztunk, hogy egy mindenkiért, mindenki egyért elv alapján, sztrájkba lépünk. A Bartina utcában, a Tulipán-kocsmában volt a sztrájktanyánk. Néhányunkat, a hangadók közül kitiltottak a nyomdából. Budapesten, a Kránitz és fia könyvkötészetben kaptunk munkát, de csak pár hétig tartott. A szakszervezet közbelépésére a Molnár igazgató kénytelen volt visszavenni bennünket, de ezután sem hagytuk az igazunkat. Kovács Pálné (alsó sor, jobbról balra, a negyedik). — Talán tizenkét éves lehettem, amikor felvettek a gépterembe. Kezdetben olyan szaladj ide, szaladj oda munkát végeztem. Aztán a gép mellé ültettek kirakónak, később berakónak tettek fel. Három év után a nyolcas gépen is dolgoztam, Ez már nagylánymunkának számított. Emelték a fizetést. Aztán szóltak a szaktársak, hogyha úgy érzem, hogy köztük van a helyem, felvesznek a szakszervezetbe. 1919-ben a megyei direktórium a nyomdából kért munkaerőt. Ha jól emlékszem, az élelmiszerjegyek kiadásánál dolgoztam. Életemben akkor fordultam meg először a megyeházán, addig csak kívülről láttam. A felszabadulás után több alkalommal meghívtak ünnepségre. 1959. március 16- án megkaptam a Tanácsköztársasági Emlékérmet. Erre szívesen emlékszem. POZSONYI IGNÁCNÉ Régi május elsejék Egy sok százados történelmi adat tanúbizonysága szerint először az itáliai Lucca város takácsai ünnepelték meg május elsejét, 1531-ben. 1890 óta azonban ez a nap a munkásosztály nemzetközi ünnepe. Nem kell külön részletezni, hogy mennyire az, ahol és amióta a dolgozó nép hatalomra került. Éppen ezért nem ezeknek a napoknak az emlékét kerestük sárguló újságok hasábjain tallózva. Azokét a májusokét, amelyeket más társadalmi viszonyok, az elnyomatás körülményei közt igyekeztek ünneppé varázsolni a munkások, a világon mindenütt és Tolna megyében is. Forrásunk a Tolna megyei Levéltár volt. az itt őrzött régi újságpéldányok. Nem vettük sorra valamennyi esztendőt, csak szemelvényesen, szórványosan egynéhányat. Ahogy a napok hónapokká, évekké, évtizedekké peregnek, a sajtótermékek történelmi forrásmunkává változnak. Régi kollégáink, elmúlt májusok krónikásai az alábbiakat érezték megörökítésre érdemesnek a Tolnavármegye, a Tolna- vármegye és Közérdele, a Tolnamegyei Újság hasábjain. 1891 Apponyi Albert gróf indítványa a junctium kérdésében (ma már kevesen tudják megmondani, mi volt a „junctium”?) „megzavarta azt az összhangot, mely a kormány és a mérsékelt ellenzék tagjai közt. .. kezdettől uralkodott.” A ré- ki tollforgató eszerint aligha érzett logikai ellentétet abban, hogy az uralmon lévő kormány és ellenzéke között (bármilyen mérsékelt lett légyen is ez utóbbi) összhang uralkodott. Ugyanakkor Vosinsky Mór apari esperesnek a történelem előtti temetkezési módokról írt értekezése nagy sikert és elismerést aratott a tudományos körök berkeiben: —Párizsban. 1900 „A szabadelvű párt minap tartott értekezletén a leglelkesebb hangulatban fejezte ki föltétien és törhetetlen bizalmát a pártnak vezére és az ország miniszterelnöke: Széli Kálmán iránt.” A föltétien és törhetetlen bizalom kifejezése mellett azonban május elsejét ekkoriban már ünnepelték a megyében. Bár az újságíró úgy vélte, hogy „májusfákat manapság már nem divat állítani” (máig is az!) „talán a vasutasok becsülik meg legjobban a bimbófakasztó má a reggeli vonatokat pazarul f=l ékesítették. (' lett a mozdonyon a nemzeti címer koszorúkkal, zászlókkal övezve; még a kürtő is tele volt koszorúkkal, a mozdonyokat pedig zöld gallyakkal díszítették fel.” A zászlók színéről nem tétetett említés. 1910 Szófukarságukban is sokat mondó közlemények: , „A törvényszéki fogházban letartóztatva volt 162 egyén.” A Tolnavármegye és Közérdek szükségesnek látta tájékoztatni olvasóit, hogy a Szolgálati Szabályzat XI. fejezet 72. §. 516. számú pontja mikor jogosít fel fegyverhasználatra. ,,a) csoportosulásoknál és zavargásoknál az illetékes politikai tisztviselő határozott és indokolt kívánságára.” E merőben szubjektív alapelv mellett az 518. számú pont a lovasság felhasználásáról intézkedett, tüntető tömegek szétoszlatásával kapcsolatban. 1914 Mintha a kalendáriumból hiányzott volna ez a nap. Még csak szó sem esett május elsejéről. 1915 „A véres május” címmel hosszú, talán elemzőnek is mondható publicisztika jelent meg a fél évtizeddel korábbról már idézett lapban. Részlet: „...kétes volt; vájjon május eleje, az egyetlen, ezelőtt világszerte megiilt munkásünnep nem töri-e meg egy órára, egy percre valamelyik fronton a harcot, s vájjon nem fogják-e valamelyik német lövészárokból a franciákhoz, vagy onnét amazokhoz átkiáltani: tudjátok-e, hogy ma van május elseje? Emlékezzetek arra, hogy tavaly ti is. mi is azt mondtuk ezen a napon: világ valamennyi proletárjai egyesüljetek?” Nem nehéz észrevenni a kérdésből kicsendülő félelmet. Ekkor még csakugyan nem mondták ezt az egymással farkasszemet néző lövészárkokba kényszerítettek. A névvel nem jelzett cikkíró azonban írása befejező részében, valószínűleg jómaga sem sejtette, jövőbe látásról tett tanúbizonyságot. így fogalmazott: „... a szocializmus is más lesz a háború után, s más lesz nemcsak a maga táborában, de a társadalom többi részével szemben.” Valóban az, lett. 1916 „Folyik a hadikölcsön-jegyzés." 1917 Az újságokat a cenzúra fehér foltjai tarkítják. Nem cenzúráztatott az a hír, hogy megünnepelték Zita királynő névnapját, méghozzá az „Engedjétek a kisdedeket hozzám jönni” jelszó jegyében. Megkezdődött a hatodik magyar hadikölcsön jegyzése. 1918 A honvédelmi miniszter rendelete értelmében érvényét vesztette valamennyi bevonulási halasztás. 1920 Fehérterror. A helyzet tán még inkább az, mint az első világháború kitörésének évében. A munkásság ünnepéről említés ne essék. 1930 Két, meglehetősen ellentétes mondanivalójú hír bizonyult idézésre érdemesnek a Tolnavármegyei Újságból: „Vitéz Csicscry Rónay István nyugalmazott vezérkari alezredes, Somogy vármegye vitézi székkapitánya, a tolnavármegyei vitézi szék meghívására ... a Világ mozgófilmszínházban Mussolini fasizmusáról vetített és mozgóképekkel kísért igen szenzációs előadást tart meghívott közönség részére.” Az igen szenzációs előadást megjelenésével tisztelte meg a királyi olasz nagykövetség képviselője is. Ugyanakkor: „Müller József 30 éves szegedi születésű cipészlegény a dunakömlődi kubikosok közt folytatott izgatásért másfél évi dologház büntetést kapott.” 1940 A Nemzetközi Vásár bemutató csarnokainak sikere (sorrendben egyébként a vállalkozók és mások után) „az új idők magyar munkását” is dicséri. Az új időket természetesen még csak nem is herCZegferenci, hanem egészen más szellemben értve. Meghalt páter Bangha Béla jezsuita atya. Babits Mihályt tagjává választotta a Tudományos Akadémia. Megszületett az új szociális adó javaslat, mely „a sokgyermekes családok részére bérbeadott lakások után kedvezményhez juthat az adózó: — háziúr.” Nem is akármilyen arányban. Lakásonként és az abban élő gyermekekként 5—5 százaléknyi kedvezményhez évente. Nem is túlságosan leplezett felhívás tömegszállások létesítésére: — a munkásosztály ünnepén. * Csak azoknak a májusoknak emlékét kerestük a régi megyei lapok hasábjain, melyeket az elnyomatás körülményei közt igyekeztek ünneppé varázsolni a munkások, a világon mindenütt és Tolna megyében is. Az idézettek vallanak arról, hogy miként sikerült. ORDAS IVÁN
