Tolna Megyei Népújság, 1970. május (20. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-06 / 104. szám
Kézilabda HB II Tatai Volán-Szekszárdi Szív. SK 17:13 (9:4) Ökölvívás Bonyhád két első helyet szerzett Kaposvárott került megrendezésre az országos vidéki ökölvívó-bajnokság. A Bonyhádi Spartacus két versenyzővel kitűnő eredményt ért el. Fehér János félnehézsúlyban, Niesz János nehézsúlyban indult. Mindketten vidékbajnokságot nyertek. Félnehézsúlyban Fehér a selejtezőben döntő fölénnyel győzött Molnár (Szombathely) ellen. Középdöntőben a bonyhádi fiú a pécsi Csorát kapta ellenfélnek, ellene is döntő fölénnyel győzött. Fehér a döntőben a Dimitrov SE versenyzője, Dobicsák ellen lépett szorítóba. Fehér 2 meneten át kemény harcot vívott és kétszer padlóra küldte ellenfelét, aki végül feladta a mérkőzést. Bajnok: Fehér János. Nehézsúlyban Orvoskist (Katona SK) az első menetben kiütötte Niesz. A középdöntőben Niesz Antalt (Székesfehérvári MÁV) biztosan győzte le. A döntőt a szombathelyi Szabóval vívta Niesz, akit kétszer padlóra küldött, de az három meneten át ellenállt. Pontozással győzött Niesz, így ő lett nehézsúlyban a bajnok. A 23 egyesület pontversenyében 1. Kaposvár, 2. Steinmetz SE, 3. Székesfehérvári MÁV, 4. Bonyhádi Spartacus. Eltiltások A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága Hajdú Istvánt (Dunaszentgyörgy) szándékos utánrúgásért június 29-ig, Gadányi Zoltánt (Szakcs) az elAenféllel szembeni sportszerűtlen viselkedésért június 29-ig, Móró Györgyöt (Szakcs) a játékvezetővel szembeni tiszteletlen magatartásért május 25-ig, Pösztör Józsefet (Döbrököz) sportszerűtlenségéért május ll-ig. Páli Józsefet (Sió- agárd) a játékvezetővel szembeni tiszteletlen magatartása miatt május-ll-ig tiltották el a játéktól. A szekszárdiak második hazai NB Il-es bajnoki mérkőzésére 500 főnyi közönség volt kíváncsi. A szekszárdi csapatban a következő játékosok kaptak helyet: Trirtcz, Gyimóti, Prandóczki, Kinczli, Révai, Csirzó, Rácz, dr. Rosta, Cseh, Csűrös, Vadász. Edző : Kárpáti András. Az első gólt a vendégcsapat szerezte meg. Ezután 3:3-ig váltakozva estek a gólok, majd a vendégeknek sikerült 5:3-as vezetéshez jutniuk a 10. percben, amely eredményt a 25. percig tartották. Ekkor a szekszárdi csapat szépített, de ezzel össze is roppant a védelmük, s így a tataiak 9:4-re tudták javítani a félidei eredményt. A n. félidő elején a vendégek tartották 5 gólos előnyüket, sőt a 15. percben 3 gyors góljukkal azt 8-ra növelték. Ekkor a szekszárdi csapat már minden esélyét elvesztette, s csak arra törekedett, hogy minél szebb eredményt tudjon elérni. A befejezés előtt 8 perccel dr. Rosta gyors kiugrással tört kapura, de a tatai Dobos kímétjetlenül felvágta, amiért végleges kiállításra került. Ezután a hazai csapat feljött és 17:13-ra SZ. VASAS II—DVSE (női) 71:49 (38:26) Dombóvár, 50 néző. Szekszárd: Ringenbach, Jankovics, Csepreghy, Budavári, Géczi, Hegedűs, Lépő, Bakonyi, Molnár. Halmos. Dombóvár: Hegyi, Darázsdi, Herke, Sá- rosi, Tóth, Gyimesi, Tobák, Barna. Az I. félidőben helyenként egyenrangú ellenfél volt a hazai csapat, szünet után a vendégek fokozatosan elhúztak és fölényes győzelmet arattak az egyébként lelkesen, de meglehetősen sok hibával játszó vendéglátók ellen. Legjobb dobók: Ringenbach 23, Csepreghy 22, illetve Barna 22, Tóth 8. Jók: Ringenbach, Jankovics és Csepreghy, illetve Hegyi, Herke, Sárosi és Tóth. SZ. VASAS—DVSE (férfi) 60:59 (34:32) Dombóvár, 150 néző. Szekszárd: Németh, Herr, Posta, Papp, Elszépítette az eredményt, ami egyben a mérkőzés végeredménye is lett. A szekszárdi gólokat: Kinczli 6, Csirzó 3, Prandóczki 2, Cseh és Csűrös szerezte. HÍRADÁSTECHNIKA— SIMONTORNYAI BTC 15:5 (8 :2) A simontornyai csapat Budapesten mérkőzött. Ezúttal a következők szerepeltek a bőröscsapatban: Hamar — Cserháti I., Cserháti II., Geruszi, Nagy, Csik, Hó_ lik, Dégi. Gyenge színvonalú mérkőzésen a hazai csapat az első negyedórában bebiztosította győzelmét. A végig szakadó esőben — bitumenes pályán — a simon- tomyai csapat nem talált magára és a kidolgozott helyzetek többsége is kihasználatlan maradt. Csak Hamar és Geruszi játéka érdemel említést, a többiek mélyen formájuk alatt játszottak. Simon- tornya góljait Cserháti I. (3), Cserháti II. és Geruszi szerezte. Vasárnap a még veretlen Pécsi Ércbányász látogat Simontomyá- ra. ni mauer, Somlai, Zsoldos, Szabó, Hargitai és Simon. Dombóvár: Krasznai, Bosznai, Horváth, Kiss, Orbán, Tóth. Bogdán, Czétány, Halmosi. Végig izgalmas, jó iramú mérkőzést vívott egymással a két csapat. Szekszárd ugyan elhúzott, de a hazai csapat az első félidő végére 2 pont különbséggel felzárkózott. Szünet után Dombóvár 5 pontos előnyre tett szert, de a hazaiak megingását a szekszárdiak kihasználták és elhúztak. Befejezés előtt 20 másodperccel Dombóvár büntetődobáshoz jutott, de csak az egyiket tudták értékesí- . teni, így egy ponttal Szekszárd szerezte meg a győzelmet. Legjobb dobók: Elmauer 18, Zsoldos 14, Posta 12, illetve Kiss 20, Bosznai 15, Krasznai 11. Jók: Elmauer, Zsoldos, Herr, illetve Bosznai (a mezőny legjobbja), Kihs és Krasznai. — Gaál MÜZEUMOK: A Balogh Adám Múzeum Szekszárdon naponta 9 —13 és 14—18 óráig látogatható. A múzeum kiállítást nyitott Szabó Dezső szekszárdi festőművész munkáiból. Állandó tárlatai: Szekszárd és Tolna megye a magyarországi munkásmozgalmakban, valamint régészeti és néprajzi anyagok. A Babits Emlékház 9—17 óráig van nyitva. Állandó kiállítása; Babits-emlé- kek. KÖNYVTARAK: A megyei könyvtár szerdai nyitva tartása: felnőtt kölcsönzés 10—19 óráig. Az olvasóterem nyitva tartása 9 —19 óráig. Tájékoztató szolgálat: műszaki és társadalmi tudományokból szakreferensek állnak az olvasók rendelkezésére. Az ifjúsági könyvtár naponta 14—18 óráig van nyitva. Dombóvári Járási Könyvtár: felnőtteknek 10—12, 13—18, ifjúságiaknak 10—16-ig kölcsönöz. Paksi Járási Könyvtár: felnőtteknek kölcsönzés 13—19 óráig, ifjúságiaknak 13—18 óráig. Bonyhádi Járási Könyvtár: látogatható 10—12-ig és fél 2—6 óráig. Tamási Járási Könyvtár: 13—18 óráig látogatható. SZEKSZÁRD. BABITS MIHÁLY MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: A népművészeti és ipar- művészeti szakkörök kiállítása május 8-ig tekinthető meg 16 órától agrárklub. 17 órától rejtvénykedvelők klubja. DECS: Filmstúdió. BÁTASZÉK: 18 órától egyetemi előkészítő. FADD: 20 órától az Állami Déryné Színház vendégjátékában Szakadék címmel színmű 3 felvonásban. KÖLESD: Könyvtári órák 17— 19 óráig. (A programban szereplő műsorok megváltoztatásának jogát az illetékesek fenntartják.) PIACI ÁRJELENTÉS: Szekszárdon, a MÉK e héten érvényes fogyasztói irányárai: karalábé kilója 4,—, cseresznyepaprika füzémmmwmmmmmmmmmmm MOZI Szekszárd: Vörös Unta. (Magyar film.) rés 15,—, csomagolt vöröshagyma kilója 5,50, fokhagyma kilója 30,—, burgonya gül 3,40, rózsaburgonya 3,10, egyéb fajtájú burgonya 2,60, takarmányburgonya 1.20, sárgarépa kilója 2,50, petrezselyem 6,—, és 5,—, zellergumó 7,—, vöröskáposzta 4,—, fejes káposzta 4,50, cékla 2,50, mandula héjas 17,—, mandulabél 90,—, sampinyon kilója 40,—, szárított vöröshagyma 66,—, piros alma 6,50, 6,—, 5,—, feketeretek 3,—. torma 15,—, dióbél 65,—, aszalt szilva 15,—, aszalt alma 15,—, savanyú káposzta 5,—, paraj 7.—, dughagyma 14,— forint kilónként, saláta 2,20, illetve 1,80. forint fejenként, paradicsom kilója 65.—, uborka melegágy! kilója 25.—, hónapos retek csomója 2,—, zöldpaprika hegyes erős darabja 3.20, melegágyi karalábé 2,— forint darabja, zöldhagyma csomója 2,— forint. ANYAKÖNYVI HÍREk: Dombóvár városban 1970. április hónapban 14 születést, 11 házasságkötést és 10 halálesetet anyakönyveztek. Születések: Gyurmann Piroska. Till Gyula, Vajda Gyula, Ormo- sy Levente, Takács Tünde, Miklós Tamás, Tóth Tamás, Földes! Tímea. Gyenei Gyöngyi Hátnál, Makalicza Gábor, Kiss Mária, Kelemen Zsófia Ida. Somogyvá- rl Gábor, Takács Tibor. Házasságkötések: Balázs István —Kormos Ilona Mária, Fajcsi jFerenc—Gócza Margit, Lichten- berger Ottó—Tölösi Éva Mária, Simon Károly—Fodor Anna, Ga- dár Lajos—Győréi Mária Hajnalka, Reseterics Gyula—Pribilina Mária Magdolna, Undi Gábor— Blum Gizella, Szanyadi Emil— Fábos Katalin, Csikós Imre—Vajda Erzsébet, Pintér István—Si- kezsdi Vilma, Lehmann József— Kugler Anna Mária. Halálesetek: Klóba Jánosné Vadász Katalin, Cseh Józsefné Haj- nes Katalin, Láposi Kornélia, Radő Albertné Bálint Julianna. Makai Péter, Szamosfalvl Józsefné Tóth Rozália, Németh Pál, Kulcsár Károly, Topa Károly, Takács Tibor. Változás a szekszárdi körzeti orvosi ellátásban! Az V. sz. körzet orvosa 1970. május 1-től 31- ig. dr. Bagi Emilia. Rendelési helye: Rendelőintézet 22-es szoba. Rendel: Mindennap 14—18 óráig, szombaton 10—12 óráig. A rádió és a televízió műsora Kosárlabda NB 111 Kosárlabda MNK Bp. Szolgáltató Spart.—Paksi Kinizsi 67:59 (30:24) Mintegy 120 néző előtt került sor a női MNK-mérkőzésre. A találkozó színvonalas küzdelmet hozott. A paksiak a Bonyhád elleni gyenge játék után sokat javultak és küzdelemre késztették NB Il-es ellenfelüket. A fővárosi csapat egészpályás letámadást játszott a mérkőzés során. A paksi csapatot meglepte ez a játékmód, hiszen hasonlóan játszó csapat ellen eddig nem szerepeltek. Ennek ellenére hamarosan alkalmazkodni tudtak az ellenfél játékához és ha az elfutások kosárral fejeződtek volna be, Tovább bővült Szekszárdon a sportorvosi szakrendelések száma. Május 1-től már hetenként négyszer, hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken van szakrendelés az eddigi helyen, a rendelőintézetben 15—18 óráig. * Edzőváltozás a bonyhádi ökölvívócsapatnál. A Bonyhádi Spar_ tacus ökölvívó-szakosztályánál edzőváltozás történt. Szabó Zoltán volt versenyző vette át az ifjúsági és a serdülőcsapat edzéseinek irányítását. * Dombóvári járási labdarúgóbajnokság eredményei: Duzs— Gyulaj 0:6, Csibrák—Mucsi 0:0. A bajnokság állása: 1. Gyulaj 6, 2. Mucsi 3, 3. Csibrák 3, 4. Duzs 0, 5. Várong-Lápafő 0 ponttal. * A tamási járási labdarúgó-bajnokság ,,A” csoportjában a Tamási Vasas II. kizárása miatt változás történt a sorsolásban. Az új párosítás: Május 10.: Szakály —Varsád, Szárazd—Keszőhidegkút. Május 17.: Szakály—Szárazd, Keszőhidegkút—Varsád. Május 24.: Varsád—Szárazd, Szakály—Keszőhidegkút. Május 31.: Varsád—Szakály, Keszőhidegkút—Szárazd. * A dombóvári járási asztalitenisz férfi csapatbajnokság állása: 1. Szikes 8* 2. Közalkalmazottak 6, akár vezetéshez is juthattak volna. Az ellenfél távoli dobásokkal szerzett minimális előnyt a félidő végéig. A II. félidőre a hazai csapatból Treszli feljavult, így a kosarak is gyakrabban estek, de a zóna ellen az ellenfél távoli dobásai ekkor is sikerültek. A félidő közepén elhúztak a vendégek, de mikor Falusi, a fővárosiak legjobb dobóját lefogta, feljött a paksi csapat és a hajrában alaposan megközelítették ellenfelüket. A paksi csapatból a legjobb dobók: Treszli (22), Várhegyi és Haaz (12), és Kunner (6). 3. Dalmand I. 6, 4. Dombóvári VSE II. 4, 5. Szövetkezet 4, 6. Dalmand II. 0 ponttal. • Dravecz István szekszárdi labdarúgó-játékvezető, az NB III-as keret tagja vasárnapra az országos JT-tŐl kapott küldést. Jelenleg még a játékvezető sem tudja, melyik mérkőzésen működik, mivel NB I., vagy NB Il-es mérkőzésre a találkozó előtt 1—2 nappal érkezik meg az értesítés. * A Szekszárdi Vasas soron következő NB III-as Labdarúgó-mérkőzését Mohács ellen játssza, de nem vasárnap, hanem közös megegyezéssel már szombaton délután 17 órakor a városi sporttelepen. A Lábod—Pécsi Helyiipar NB III-as mérkőzést Vasárnap Tolna megyei hármas: Gabi—Rózsa I.— Rózsa II. vezeti. — * Megrendezték Dombóvárott a járási atlétikai bajnokságot, — tudósít fazekas Gáspár. — Néhány eredmény: 1952-ben születettek: 100 m: Havasi János 12. 40o m: Havasi János 55.8. diszkosz: Havasi Dezső 36.2, diszkosz: Bálizs Piroska 31.7, magasugrás: Varga Ferenc 170. 1953-ban születettek: 800 m: Sudár Mátyás 2:18. 1954ben születettek: Gerelyhaj ítás: Trupp Győző 46.48. Megyei II. osztály Nyugati csoport Felnőttek 1. Kocsola 6 5 — 1 19: 4 10 2. DVSE n. 6 3 2 1 12: 6 8 3. Kurd 6 3 2 1 12:11 8 4. Tevel 6 3 — 3 16:15 6 5. Aparhant 6 2 2 2 10: 6 5x 6. Nak 6 1 — 5 5:11 2 7. D.vári Tsz 6 1 — 5 2:23 2 Ifjúságiak 1. Tevel 6 6------21: 7 12 2 . DVSE 6 4 1 1 20: 4 9 3. Kurd 6 3 — Z 9:10 6 4. Kocsola 6 1 2 3 9:14 4 5. Aparhant 6 2 — 4 9:8 4 6. Nak 6 1 1 4 8:17 3 7. D.vári Tsz 6 1 — 5 4:21 2 Tamási járási bajnokság A csoport 1. Szakály 2 2------13: 5 4 2 . Varsád 2 1 — 1 6:5 2 3. Keszőhidegkút 2 1 — 1 7:10 2 4. Szárazd 2------2 3:9 — B csoport 1. Nagyszékely 3 2 1 — 12: 3 5 2. Ozora II. 3 — 3 — 4:4 3 3. Felsőnyék 3 1114:7 3 4. Fürgéd 3—12 4:10 1 Kispályás labdarúgás Decsen a pedagógusok kispályás labdarúgó-bajnokságot szerveztek, melyhez segítséget kaptak a különböző üzemek, hivatalok vezetőitől is. Az első fordulóra május 1-én került sor, s az alábbi eredmények születtek: ÁFÉSZ—Költségvetési Üzem 7:3, Tsz KISZ—Takarmánykeverő Üzem 4:0, Padagógusok—Művelődési Ház 9:5. A MŐCSÉNYI „VÖLGYSÉG NÉPE” MGTSZ. KOVÁCSMESTERT KERES AZONNALI BELÉPÉSRE. Jelentkezés a tsz-irodán személyesen, vagy írásban. (73) KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Forró nyár. Zenés játék. 9-50:_ G^pek a házban és a ház körül. 10.05: Krúdy Gyula két írása. 10.25: Chopin-, Wolf- és De- bussy-művek. 11.30: A Szabócsalád. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Népi zene. 14.05: Epizódok Liszt Ferenc életéből. 14.30: Nőkről — nőknek. 15.10: Fúvószene. 15.20: Magyar századok. Talpra magyar! Irta: Hegedűs Géza. 16.05: Az Óbudai Leánykar énekel. 16.18: A Csehszlovák Kultúra Hete. 16.37: Amerika népzenéje. IV. rész. 17.20: Zenekari muzsika. 17.45: A turkológia száz esztendeje. 18.00: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 19.25: Népi zene. 20.15: A mikrofon előtt: Both Béla. 21.08: Színházi látcső. Kb. 22.10: Hispánia 1970 22.19: A jazz világa. 23.09: Hangverseny. 0.10: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 8.05: Rahmaninov: III. zongora- verseny. 8.45: Szuezi riport. 9.00: Operarészletek. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Barokk muzsika. 12.40: A Falurádió műsora. 13.03: Dohnányi-művek. 14.00: Kettőtől — hatig. 18.10: Kis magyar néprajz. Szerkeszti: Ortutay Gyula. 18.15: Magyarok a francia ellenállási mozgalomban. 18.45: Észt kórusművek. 19.00: Puccini: Tos- ca. Közben: 19.51: Jó estét, gyerekek! 21.43: A szakmunkás hivatása. 21.58: Népdalok és virágénekek. 22.12: A Csehszlovák Kultúra Hete. 23.15: Operettrészletek. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam felnőttekA TOLNA MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT FELVÉTELRE KERES TAKARÍTÓNŐKET. Csak szekszárdi lakosok jelentkezzenek a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán, Szekszárd, Tarcsay Vilmos utca, irodaház. (Ö3) nek. 51. lecke. 19.10: Kurtág György: Bornemissza Péter mondásai. 19.58: Az 1969. évi Prágai Jazzfesztivál műsorából. 20.31: Győry Dezső vallomása. 21.31: Mo- zart-mavek. 22.28: Operarészletek. MAGYAR TV 9.00: Az Eiffeltól 6 kilométernyire. Riportfilm. 9.20: Csajkovszkij: Pique Dame. Operafilm. 11.00: Kertbarátok. 11.35: A három sánta rabló. 17.28: Nyugdíjasok műsora. 18.15: Hírek. 18.20: Gábriel Celeya spanyol költővel beszélget András László. 18.30: Reklámműsor. 18.40: Könnyűzenét Kedvelők Klubja. 19.15: Esti mese. 19.25: Ifjúság 1970. A jubileumi vetélkedő „előzetese”. 20.20: Maszk nélkül. Ar- kagyij Rajkin műsora. 20.55: Celtic—Feijenoord. Bajnokcsapatok Európa Kupája. Labdarúgódon tó közvetítése MilánőbóL 23.00: Tv- híradó. 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 16.00: Magyar nyelvű tv-krőni- ka. 16.15: Labdarúgás: Jugoszlávia—Románia. 19.05: Melódia és ritmus. 20.35: Komoly zene. 20.55: Az európai labdarúgóbajnokok kupájának döntője. OSZTRÁK TV 17.15: Nemzetközi ifjúsági magazin. 17.35: Lassie. Egy kutya története. 18.25: Osztrák képek. 18.50: Kedves Bili bácsi. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Sportközvetítés. 22.00: Tv-híradó. 22.15: A vadnyugati férfi — film. Érettségizett, felsőfokú iskolát végzett munkaerőt alkalmazunk FÖLDÜGYI ELŐADÓI MUNKAKÖRBEN. Jelentkezés a hivatalvezetőnél. PAKS, JÁRÁSI FÖLDHIVATAL, Marx tér 4. (92) Sporthírek