Tolna Megyei Népújság, 1970. május (20. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-04 / 102. szám
Tamási nyerte a nyugati csoport rangadóját Paks a hetedik mérkőzésén sem kapott gólt A megyei bajnokság bajnoki pontjaiért már pénteken elkezdődtek a küzdelmek. Szekszárdon Szedres mérsékelt teljesítménynyel is igazolta eddigi eredményeit és megérdemelten vitte el az egyik bajnoki pontot az Alpáritól. A mérkőzésen mindkét csatársor sok helyzetet hagyott kihasználatlanul. A Dózsa-pályán ugyanakkor a Dózsa tartalékcsapata biztosan nyert Dunaföldvár ellen. Szombaton lényegesen nem jobb körülmények között folytatódtak a küzdelmek. A keleti csoportban Paks csak egy gólt lőtt Tengelicen, de mivel ezúttal sem kapott gólt a paksi csapat, 19 rO-as gólaránya egyedülálló. Bölcskén gól nélküli döntetlen született a Tolna elleni találkozón, amelyen a hazaiak álltak közelebb a győzelemhez. A nyugati csoport rangadóján Tamási bizonyult jobbnak és 3 pontos vezetése azt jelenti, hogy a „tavaszi bajnokságot” már meg is nyerte. Dombóvár szorosküzdelemben nyert Bonyhád ellen. Hogy ész pedig a Máza-Szászvár II. ellen, annak ellenére, hogy a vendégek a 10. percben már 2:0 arányban vezettek. A forduló egyetlen vendégcsapat-győzelmét Kisdorog aratta Shnontor- nyán, ahol a hazaiak a mérkőzés 90 percéből 75. percig vezettek. ALPÁRI SE—SZEDRES 0:0 Szekszárd, 100 néző. Vezette: Zsigmond. Alpári SE: Schneider — Tóth, Lódri. Nagy, Turcsik, Havasi, Szabó II. Malus, Teszler, Rózsa, Szabó I. Csere: Csapó. Szedres: Lukács — Simon I, Tormái, Tóth, Koleszár, Bücskei, Ferkelt, Nagy, Acsádi. Szabj án, Simon II. Csere: Mester és Horváth. A hideg időben lezajlott mérkőzésen Szedres igazolta eddigi eredményeit, annak ellenére, hogy ezúttal mérsékeltebb teljesítményt nyújtott. Az első félidőben mindkét csapatnak volt 2—3 nagy gólhelyzete, de azokat a csatárok kihagyták. Szünet után előbb az Alpári SE, aztán Szedres került fölénybe, de a jól romboló védelmek mellett egyik csatársor sem tudta kihasználni az ismét adódó helyzeteket. Jók: Schneider, Lódri. Rózsa, illetve Lukács, Simon I és Simon H. SZEKSZÁRDI DÓZSA II— DUNAFÖLDVÁR 3:0 (2 d)) Szekszárd. 50 néző. Vezette: An- tíorka. Sz. Dózsa II: Lipovszky — Bozsár, Kálmán, Banai, Tóth. Füstös, Teszler, Fonyódi. Tamás, Et- tig, Turányi. Csere: Becze. Dunaföldvár: Bogár — Ludányi, Németh, Lipták, Bencsik, Nagy, Fekete, Vidáts, Hosszú, Rivnyák, Tóth. Csere: Szigeti. Mindkét félidőben a hazai együttes kezdeményezett többet és helyzeteiből az első félidőben kettőt, a másodikban egyet sikeresen használt ki, a dunaföldvári csatárok viszont nem boldogultak a Dózsa védelmével. Teljesen sportszerű mérkőzésen a hazai csapat győzelméhez nem fért kétség. Jók: Kálmán, Fonyódi, Teszler, illetve Bogár, Bencsik és Nagy. Góllövők: Tamási, Ettig és Turányi. BÖLCSKE—TOLNA 0:0 Bölcske, 300 néző. Vezette: Bihari. Bölcske: Kovács — Vígh, Papp, Hídvégi II, Sipos, Katz, Varga, Pásti, Majrák, Hídvégi I, Fercs. Csere: Gárdái. Tolna: Ke- reki — Vincze, Beck, Parittya, Guld, Havasi, Somorjai, Pintér, Schäffler, Strich, Schaffer. Az első félidő kiegyensúlyozott játékot hozott. Mindkét csapatnak volt gól-N lövési lehetősége, de azokat a csatárok kihagyták. A II. félidőben nagy bölcskei fölény volt. de ekkor is kimaradtak a helyzetek. A mérkőzés végén a kemény játék durvasággá fajult. A helyzetek és a játék képe alapján Bölcske győzelmet érdemelt volna. Jók: Bás- ti. Fercs, Papp, illetve Beck, Strich, Schaffer. — Kovács — DOMBÓVÁRI SZÖV. SK— BONYHÁDI PETŐFI 1:0 (1:0) Dombóvár, 100 néző. Vezette: Kleiber. Dombóvár: Dobos — Szabó III, Szabó H, Szabó I, Vida, Tkrnai, Lakos, Taksonyi, Bor, Pintér, Pál. Csere: Tóth II. Bonyhád : Kovács — Kolev, Kovácsi, Szász. Kuhl. Füredi, Baumann, Molnár, Läufer, Lili, Tóth. A 30. percben Bor mellélőtt nagy helyzetből. Három perc múlva Taksonyi a felső kapufát találta el. A 35. percben Pált buktatták az ötösön. a ll-est Dobos lőtte a léc alá. 1:0. A II. félidőben is jobbára a hazai csapat támadott, de az eredmény a mély talajú pályán nem változott. A mérkőzés színvonala alacsony volt, de a hazai együttes, megérdemelte a győzelmet. Jók: Szabó II. Szabó m, Vida. illetve Kovács, Kovácsi és Füredi. — Gaál — HÖGYÉSZ—M.-SZÁSZVÁR II 3:2 (3:2) Hőgyész,' 50 néző. Vezette: Takács. Hőgyész: Balaskó — Barabás I, Magyar, Erdős, Vitzl, Barabás II, Hopp. Pintér, Asztalos, Piláts, Aszmann. Csere: Erdős II. Máza-Szászvár: Árvái — Gyimesi, Hollósi, Bóvári, Cselenkó, Deixler, Tóth, Szalai, Frank, Schmidt. Széles. Csere: Kővári és Taksonyi. Jó iramú mérkőzést vívott egymással a két csapat. Máza-Szászvár a 10. percben már 2:0-ra vezetett, de a jól hajrázó hazai együttes nemcsak egyenlíteni tudott, de a mérkőzést is a maga javára fordította. Góllövők: Piláts 2, Magyar (11- esből), illetve Frank 2. Jók: Magyar. Piláts, Barabás II, illetve Frank. — Thuma — KISDOROG—SIMONTORNYA 2:1 (0:1) Simontornya, 100 néző. Vezette: Pech. Kisdorog: Stölkler — Marton, Sárkány, Götz, Kerekes, Cse- ke, Fazekas. Domokos, Boda, Klein, Antal. Csere: Fazekas II. Simontornya: Halbax — Kara, Molnár, Ihász, Havel. Kardos. Bor- bás, Király, Csepregi, Csóka, Péter. Csere: Andráskó, Pordán és Baum. Kisdorog széllel szemben játszott és a hazaiak előtt adódott az első nagy gólhelyzet, a 10. percben. Király a kapussal állt szemben, de íölélőtt. Simontornya a 30. percben szerezte meg egy szabadrúgás után a vezetést, Molnár révén. 0:1. A 40. percben Csóka a kapust is kicselezte, de az üres kapu helyeit leadta a labdát. A II. félidő 5. percében Ihász a túlsó oldalon, a kapuvonalról fejelte lei a labdát, aztán Király ügyetlenkedett el biztos gólhelyzetet. A 30. percben szöglet után egyenlített Kisdorog!. Domokos révén. 1:1. Majd a befejezés előtt 5 perccel Kisdot-ognak Klein megszerezte a győztes gólt. 2:1. Jók: Klein. Domokos, Kerekes, illetve Molnár, Király, Ihász és Havel. — Róth — PAKSI KINIZSI— TENGELIC 1:0 (1:0) Paks, 600 néző. Vezette: Rózsa. Az első negyedórában a paksi csapat kezdeményezett többet, de a kidolgozott helyzetek kihasználatlanul maradtak. Ezután feljött Tengelic és több meleg helyzetet teremtett a hazai kapunál. A 38. percben esett a mérkőzés egyetlen gólja. Formás támadás után Bányai megszerezte csapatának a győzelmet jelentő gólt. 1:0. A II. félidőben Paks ragadta magához a kezdeményezést» de negyedóra eltelte után Tengelic feljött és Márkusnak 2 esetben is minden tudására szükség volt, hogy mentse a kapuját a góltól. Az utolsó negyedórában feljött Paks, de Tengelic kapuját — Bányai lövése után — két esetben is a kapufa mentette. Paks gyengén játszott, különösen a középpályán nyújtott gyenge teljesítményt. Kitűnt: Márkus, Kródi, Vilmányi, Németh, illetve Jilling és Molnár. TAMÁSI—GYÖNK 3:1 (2:0) (Nem érkezett részletes jelentés). A mezőny legjobbjai Bölcske—Tolna: Paks—Tengelic: Alpári SE—Szedres: Sz. Dózsa II—Dunaföldvár: Dombóvár—Bonyhád: Hőgyész—M.-Szászvár IU Simontornya—Kisdorog: Fercs (Bölcske) Kródi (Paks) Lódri (Alpári SE) Kálmán (Sz. Dózsa) Szabó II (Dombóvár) Magyar (Hőgyész) Molnár (Simontornya) Sporthírek A Népsport hagyományos utánpótlás versenysorozatán 1500 méteres távon Szuprics Magda, a Szekszárdi Dózsa versenyzője is rajthoz állt, és az erős mezőnyben negyediknek ért célba. Ideje 4:49, új megyei csúcs. A régi csúcs 4:50.5, melyet szintén Szuprics tartott. * Szoros küzdelmet vívnak egymással a Tolna megyei csapatok az NB Jll-ban az egymás elleni küzdelmek során. Eddig a következő eredmények születtek: Bonyhád—Nagymányok 1:2, NagymáTo vábbj utottak A Garay Gimnázium kézilabdázói és kosárlabdázói a legjobbak között A Szekszárdi Garay Gimnázium serdülő kézilabdás és kosár- labdás lányai biztosították két különböző helyen a területi döntőbe jutást, azaz a legjobb 12 középiskola közé jutottak. Kevés iskola büszkélkedhet azzal. hogy két labdajátékban is, azonos korcsoportban egyaránt a legjobbak közé került. A kézilabdacsapat 13 gólos előnnyel utazhatott a szekszárdi mérkőzés után Marcaliba, a visszavágóra. Jól sikerült a szekszárdi csapat számára a visszarágó is, amelyen i6:8-as győzelem született és így kettős győzelemmel és 21 gól különbséggel harcolták ki a területi döntőbe jutást, amelyet Komlón rendeznek majd, A kosarasok sokkal nehezebb helyzetben voltak. hiszen 1G pontos hátrányuk volt. A szekszárdi mérkőzés a tetejében irreális körülmények között, esőben zu'-44le. A Szegedi Radnóti Gimnázium ellen azonban a csapat önje "Zóan játszott, és 48:30-as győzelme elég volt a továbbjutáshoz és egyetlen kosárral, de biztosították a Kiskunfélegyházán mey, a idézésre kerülő döntőn való részvételüket. nyok—Dombóvári VSE 1:1, Bonyhád—Szekszárd 2:1, Szekszárd— Dombóvár 5:2. Az egymás elleni eredmények alapján a sorrend jelenleg a következő: 1. Nagymányok 2 1 1 — 3:2 3 2. Szekszárd 2 1 — 1 6:4 2 3. Bonyhád 2 1 — l 3:3 2 4. Dombóvár 2 — i i 3:6 1 * Tárgyilagosan értékelte a Szekszárdi Dózsa múlt vasárnapi pécsi teljesítményét a Dunántúli Napló. A mérkőzés tudósításában szó szerint a következőket írta: „Nagy iramú, heves és élvezetes játékot hozott a két éllovas találkozója. A játékidő nagyobb részében a pécsiek birtokában voltN a labda és nagyobbrészt a szekszárdi térfélen folyt a játék, azonban a hazai támadók és a vendégvédők közötti küzdelemből az utóbbiak kerültek ki győztesként. A rendkívül jól védő Lipovszky tucatnyi biztos gólnak látszó lövést tett ártalmatlanná. A jóval ritkább szekszárdi ellentámadások során három alkalommal keriUt veszélybe a pécsi kapu.”* A Szekszárdi Vasas és Novák János, az NB III-as csapat edzője között megállapodás született, melynek alapján felbontották az edző szerződését. A csapat edzéseit ideiglenesen Garamvölgvi László, a tartalékcsapat edzője irányítja. Az igar-simontornyai Lenin Termelőszövetkezet lovasai gazdag programot bonyolítanak le májusban. Elsején Lajoskomáromban vettek részt a területi bajnokságon. másodikén és harmadikén Kiskunhalason szerepeltek. Az országos lovasbajnokság első fordulóján. május 22—23—24_én ismét nyeregbe szállnak a legjobb tsz- lovas címért, melyet mint ismeretes, tavaly az igar-simonlornyai tsz nyei*, ........ . _____ E semények képekben A Szekszárdi Szövetkezeti SK NB Jl-es férfi kézilabdacsapata a Tatai Volán ellen játszott bajnoki mérkőzés«.. A találkozót * a Tatai Volán nyerte 17:13 (9:4) arányban. (Fehérben a szekszárdiak.) Május í’-án délután Bonyháöon rendkívül kellemetlen időben — végig szakadó esőben — került sor az első női labdarúgó- mérkőzésre. Kár, hogy az időjárás irreálissá tette a talajt és a nézőket is távol tartotta, de a bonyhádi lányok megígérték, rövidesen megismétlik a küzdelmét. Szekszárdon kosárlabda MNK-mérkőzést játszott a Szekszárdi Vasas férfiéra pata a Vasas Izzó ellen. Világosban a szekszárdi játékosok. A találkozón a Vasas Izzó bizonyult jobbnak 33:4< arányban. Szombaton délelőtt a Bonyhádi Cipőgyár női csapata Fonyód együttese ellen játszott kosárlabda-mérkőzést. A találkozóra itt is irreális körülmények között került sor, hiszen a hőmérő higany- szála mindössze 6 fokot mutatott és a mérkőzés ideje alatt sza-< kadt az eső, ......................—______