Tolna Megyei Népújság, 1970. május (20. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-24 / 120. szám
Némelyik nap rosszul kezdődik. A legrosszabb, ha valaki azt sem tudja, milyen nap van. A mindenes — titkárnő — három szobában gépet adminisztrál, tizennégy embernek főz kávét, — megkérdezte, hogy maradjon-e. A főnöke, Bánáti Béla töprengve és szórakozottan nézett rá. ujját végighúzta a halántékán, aztán döntött. — Maradjon. Ö a vezető tervellénőr, joga van elsőnek dolgoztatni Terit. mintegy leszedni a hamvát a munkanap hajnalán. — Diktálni fog? — kérdezte Téri és leült. Meztelen térdére tette a füzetet, középen fogta a ceruzát és úgy mozgatta, mintha ki akarna rázni belőle valamit. Bánáti továbbra is töprengve nézte a titkárnőt. Ezúttal a combját, udvariasságból. A fiatal lányok idegesek, ha mutatják a combjukat és a férfi oda se néz. Bánáti ismét megállapította magában, hogy derék, pompás combok ezek, becsületére válnak a biológiai formatervezésnek, csak már túl sok ilyent lehet látni. Elvesztették a ritkasági értéküket. — Hányadika is van? — kérdezte hivatalos hangon, súlytalanul. •— Ma? ötödiké. Bánáti ettől felélénkült. — Képzelje, én azt hittem, hogy negyediké van! Várta a hatást, de Teri csak egy mélyet lélegzett és a ceruza két vége majdnem félköröket rajzolt a levegőbe. Bánáti felállt. Lelkesen és ügyetlenül dramatizálta szavait. — Felszállók a villamosra. Elől természetesen, csak bérleteseknek. Jön a kalauznő a másik kocsiról — ellenőrzés! Mutatom a bérletet, azt mondja: Ez kérem lejárt. Hogyhogy? — kérdezem, ügy, hogy a bérlet negyedikén nulla óráig érvényes, ma pedig ötödiké van. Nem volt goromba a kalauznő. inkább olyan... szomorúan nézett rám. Meghűlt bennem a vér, dadogtam, az arcom is piros lett. Az utasok közül senki sem szólt bele, de persze minden szem rajtam volt. Bánáti visszaült a karosszékbe, rágyújtott. — Kihűl a kávéja — mondta Teri. Némelyik fiatal mahapság ilyen röviden, cicomátlanul beszél az idősebbekkel, gondolta Bánáti. Nem kifejezetten rosszaságból teszik, ez a modoruk. Akinek már benőtt a fejelágya, mint az övé, Bánátié, az legyen türelmes és nyájas. Derűsen folytatta, a kávét kortyolgatva. — A kalauznő nem kiabált, hogy ismeri ő az ilyen alakokat, biztosan táppénzcsaló is vagyok. Nem akart rendőrt hívni, még a pótdíjat sem követelte, sem az igazolványomat. Mindössze át kellett mennem a pótkocsira, a kalauznő jött utánam, adott egy forintos jegyet és ennyit mondott: Nna... Bánáti elhallgatott. Teri várt egy darabig, aztán megkérdezte, hogy mit csináljon. Úgy is lehetett érteni: hát aztán, ő nem tehet róla, hogy ez történt. — Igen... — mondta Bánáti elnyújtva. — Köszönöm, Tériké, majd később diktálok. Menjen csak a többiek is szeretnének feketézni. És fél tízig ne zavarjanak. Teri kiment, Bánáti folytatta. Nagyon oda kell figyelnem a beruházási tervre, ha már kora reggel ilyen hibát követtem el. Más kalauznő megnézte volna a személy’ igazolványomat. Szép kis bla- mázs az utasok előtt, ha például felolvassa a vállalat nevét. Nem olvasta fel, anyai ösztönből. Megszólalt benne az anyai ösztön, pedig nem Gyenes István: lehetett idősebb nálam. Csúnya dolog tőlem, hogy elfelejtettem az arcát; dehát any- nyira zavarban voltam... ügy bánt velem, mint egy gyerekkel, aki elfelejtette megtanulni a leckét, és ezt olyan ártatlanul vallja be, hogy megszidni sem szabad. Kár, hogy nem jegyeztem meg az arcát. Különben azt halálbiz- tosan tudtam, hogy kedd van, csak a negyediké ugrott. De hogy történt? Csak tudnám. Este, fél tizfehégy lehetett, még felkeltem az. ágyból, hogy megnézzem a gázt. Hédi képes volt a lépcsőházból, a sarokról, a villamosmegállótól is visszamenni, hogy nem hagyta-e égve a gázt. Kíváncsi vagyok, az új férjet is rászoktatja erre az idegbajra? Szóval a gáz rendeltetésszerűen tegriap este sem égett, visszabújtam az Ki érti meg a női lelket? Néhány tökéletlen, többnyire érettségi előtt állók és kikapós férjek fennen hangoztatják, hogy ők aztán ismerik a női lelket. A világirodalom a példa rá, hogy ez senkinek sem sikerült. Eszem ágában sincs állítani, hogy én ebben a tudományban többre vittem volna. Ennek ábrázolására elmondok egy valóban megtörtént tanmesét. Az antivilágban történt. VII.- es gimnazisták voltunk és sátorban nyaraltunk négyen, a Balaton mellett. Volt fejenként 20 pengőnk és ebből szerettünk volna megélni két hétig. Az első nap áthajóztunk Fonyódról Badacsonyba és ott az Ibos-borozónál a kapu előtt egy méltóságteljes főúrféle invitált bennünüket befelé: — Fáradjanak be, Uraim! Akii Í7 Svés kofában lé'uraz- nak, az befárad, és mire visz- szatértünk, maradt fejenként 13 pengőnk. Attól tartottunk már, hogy a két hét 3 napra szűkül, amikor is a dolgokba beleavatkozott Csöpike. Csinos kis fekete jószág volt, négyőnk közül az egyiknek az unoka- huga. Első báljára készült és bár nem sátorban lakott, hanem anyjával; apjával tisztes házban, mégis mi voltunk a reménye, hogy azon a bizonyos Anna-bálon tömeges udvarlója lesz. Legalábbis három. Az unokatestvér ugyanis ilyen esetben fenét sem ér. Csöpike tehát elkérte a pénzünket, hogy ő majd gondunkat viseli. Könnyelműen odaadtuk. Többé egy vasat sem láttunk. Könnyelműségről szó sem lehetett. Az ebédet a legolcsóbb kifőzdében befizette, ha gyümölcsöt akartunk, ő vette tizedárért és egy-egy tíz- filléres fagylaltért közelharcot kellett vívnunk. Még a báli belépődíjat is elspórolta, Inkább megmutatta, hogy hol lyukas a kerítés, ahol 4 pengő helyett, díjmentesen beódaloghatunk. Csöpi csoda nő volt és ketten rögtön belé is habarodtunk. Lájos barátom, aki ma valahol főállatorvos, meg én. Elkápráztatni azonban nem állt módunkban, mert a pénzünk nála volt. Egy-egy Viráglopásba még esak bele-belemerészked- tünk, de az összes, ami rendelkezésünkre állt, az csak a duma volt. Csöpi élvezettel hallgatta ígérgetéseinket és nem tudott köztünk választani. Több választéka ugyanis nem volt, mert ebben az időben valahogy elfajzott a Balaton és három-négyszer- annvi lány volt, mint fiú. De mi megmaradtunk hűségesnek és végül sarokba szorítottuk, döntsön és válasszon közöttünk. Ez a fonyódi mólón tör- '•nt. Csöpi mély lélegzetet vett és azt mondta, hogy azt választMiért nincs kutyája ? ágyba, sokáig nem tudtam elaludni, és reggel abban a szent meggyőződésben álltam talpra, hogy negyediké van. Ennyi az egész, kínpadon sem mondhatok többet. Nevetséges. Bánáti felvette az íróasztalról a nagyméretű golyóstollat, melynek másik vége papírvágó, kibontott egy borítékot (ezt a műveletet mindig olyan ellenszenvesnek érezte, mintha kísérleti állat hálát metszené fei, amit egyébként sohasem tett), de a tartalmát benne hagyta. Füléhez emelte a télefon- kagylót és egv háromjegyű számot tárcsázott. — Halló, Sanyi’ Szervusz, mondd kérlek, neked van kutyád? Recsegett a hallgató az osztályvezető hangjától. — Az embert á guta üti ja, aki hamarabb átússza a mólót oda-vissza. Ennél galá- dabb ajánlatot keveset hallottam! A nő egyszerűen az életünkre tört. A móló lehetett, vagy 30 méter széles, ami ossz úszótüdományunk pedig szerencsés esetben 20 méter, ez is csak csendes vízben és olyankor ha végszükségben a lábunkat letehetjük a talajra. Elhülve néztük egymásra. Itt a pillanat a nagy bizonyításra, de mi lesz, ha belefulladunk? Az unokabáty jött segítségünkre. — Csónakkal megyek mellettetek és aki fuldoklik, azt kihúzom. — Melyik megy először? — így Csöpi, a vérszomjas. Arról nem is beszélve, hogy a mólók között úszkálni szigorúan tilos, már láttam magam holtan. Az unokabáty roppant ledér fickó, minden gazemberségre kész. Tőle simán bele is fulladhatunk. Én meg úgy vagyok szerkesztve, hogyha valamilyen betegséget olvasok, máris minden tünet stimmel, a leprától a csontlágyulásig. A halált meg éppenséggel jól el tudom képzelni. — Én megyek elsőnek! — ordított fel Lajos és úgy nézett rám, hogy menten szétveri a fejemet, ha nem elsőnek mehet belefulladni. — Maga megy másodiknak! — mondta a vérszomjas kis nő. A lelkemben óriási harc kezdődött. Nem az úszás miatt, abban már biztos voltam, hogy én nem úszók, hanem a kérdésre adandó válasz küszködött bennem. Hosszú szünet után kinyögtem. — Én egyáltalában nem úszók. Még magyarázatként hozzátettem, bár nem sok sikerrel: már a hónap elején, te meg ilyen marhaságokat kérdezel! Nincs! — Bocsáss meg. Szervusz. Helyére tette a hallgatót és folytatta. Óriási előnyöm a kartársakkal Szemben, hogy mindig előre tudom a befüházási tervek hibáját. Énnek például, látatlanban merem állítani, az a gyenge pontja, hogy túl sokat kér a népgazdaságtól, nem merít eleget az önerőből. Előre tudtam. Szimat kérdése az ilyesmi, és gyorsítja a munkát. Nem elég dolgozni, — dolgozni tudni kell. Ma eyofsabb es pontosabb leszek mint valaha, tekintettel az incidensre. A végén aztán méeis elaludtam, és éjszaka történhetett valami, hogy reggelre negyedikének láttam a napbt, de nem emlékszem, hogy Hédiről ólmodvízbe. Az azonban kétségtelen, hogy bent volt és úszkálni kezdett. Az unokabáty szavának állt, csónakba szállt, Lajos netáni megmentésére. A móló feléig semmi baj sem volt. De akkor Lajos begazolt. Állandóan hátrafordult, lemerülgetett, szájába keveredett egy hullám és kezdte beváltani a fulladással járó reményeket. Amint már -mondottam, az unokabáty ledér fickó volt, egy darabig hagyta fuldokolni, aztán kezdte kihúzni. Ez nem ment könnyen, mert addigra Lajos Szeme kigyuvadt és idétlenül viselkedett. Ördibálni akart, ami csak arra volt jó, hogy még többet igyon. Belecsimpaszkodott megmentőjébe, meg a csónakba és majd felborította. Nagy nehezen visz- szarángatta, miközben a páciens lényegesen többet ivott, mint első nap az Ibos-borozó- ban. Egészen elesett ábrázata volt, amikor elindultak visz- szafelé, hozzám, akinek, ha eddig lett volna is valami lelkifurdalása az úszás el- mismásolása miatt, ez már elenyészett és helyét adta az életörömnek. Most jön a női lélek rejtélye! Csöjjike" tökéletesen megutálta Lajost, és engem választott. Kétségtelen, ahogy Lajos elterült, kizárólag mitológiai célra volt alkalmas, hogy egy krimiben eljátszhassa a vízbefulladt Neptun istent. De hát végül is ő hozta az áldozatot és ezért a rövidebbet húzta. Ki ismeri itt ki magát? A női lélekről azonban azóta sem tudok többet. SZÖLLÖSI KÁLMÁN tam volna. Az éj leple alatt már sok minden történt, amin másnap egész népék, csodálkoztak. Igen... Reggel? Talán mégis reggel történt valami? Langyos fürdő, hideg pasztőríej, minden úgy. volt, mint máskor. Mielőtt a kádba leptem, persze egy pillanatra. de igazán csak egy futó pillanatra mintha Hódit láttam volna a vízben, nagyon szeretett fürödni és mindig kék-vörös fürdőtablettát használt, de ennek nincs jelentősége. Későn kapcsoltam be a rádiót, ez volt a bajt mert a kedves rádió azzal köszönti a hallgatókat,: hogy bemondja a dátumot. Szegény kalauznő.... szinte k,é- zénfogva vezetett át’ a pót-' kocsira, mint egy nagy gyereket. Bizonyára azt gondolta, egész éjszaka az íróasztalnál ültem, attól vagvok szórakozott. Ha tudná, hogy nyolc órát töltöttem az ágyban, és ebből legalább négyet egészségesen átaludtam, míg ő valószínűleg éjfélig mosott, . vasalt a gyerekekre. Ahol nincs gyerek, a felnőttek egy-kettőre szétszaladnak, válnak. A vágy hajtja őket. A természet kitalált egy kis gemkapcsot, ami összefűz két embert, de Hédi ezt nem akarta létrehozni. Inkább ment a vágva után. Kívánom neki, hogy ne bánja meg. Annyira zavarban voltam és olyan gyorsan történt az egész, hogy nem volt idom ezt mondani a kaláuznönek: Kérem, énhozzám ne jó legyen, hanem igazságos, szidjon össze, hogy máskor ne próbáljak szélhámoskodni, üssön a kezemre, és itt van harminc forint pótdíi, tudom hogy csak huszonöt, a többit tartsa meg... Mit sietett úgy az a kalauznő, hogy meg se nézhettem? Bánáti hátradőlt, kivette a levelet a borítékból. Minisztériumi körlevél, nem sürgős. A kagyló után nyúlt, a piros vonalat nyomkodva várt, amíg vonalat kap, és hatjegyű számot tárcsázott. — Halló, különleges tudakozó? (Elváltoztatta a hangját.) Csókolom, ' aranyos, már ne haragudjon a zavarásért, egy görbe éjszaka után vagyok, teremtett lélek nincs a közelemben. megmondhatnál nekem, ha szépen kérem, hogy ma hányadika van? A vonaf túlsó végért á tlaní* nem volt sem kellemes, sem kellemetlen, sem ingerült, sem nyájas. — Ötödiké. — Köszönöm — mondta^ Bánóm kis szünét után, saját hangján. Letette a hallgatót és folytatta: Némelyik nap rosszul kezdődik. A legrosszabb, ha az ember azt sem tudja, mi1 yen nap van. Sanyitól elnézést kérek az illetlen kérdésért, és este gyalog megyek haza. Talán egy kis munkát is viszek magammal, holott azt szoktam mondani, hogy ez szabálytalan, majdnem erkölcstelen. Tényleg, miért nincs kutyám? — Aki 10 méterrel többet akar úszni, mint amennyit tud, az hülye. Egy hülyével meg nincs mit kezdenie. Közel sem úgy néztek fám, mint Lindbergré, amikor átrepülte az óceánt. Népszerűségem nullára csökkent. Lajos, megszabadulván a konkurren- ciától, bevetette magát a vízbe. Ez mellesleg költői iúlzóts. mert bevetésről azért szó sem volt. Először az egyik lábát dugdosta be, aztán megcsúszott és hasravágódott és ekkor olyan pofát vágott, mintha szándékosan került volna a Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! Csak olyan irodalmi munkákra válaszolunk, amelyekben a tehetség jelét látjuk. GALAMBOS1 LÁSZLÓ: CSENDÉLET Csillag érlelő fákra települtek hófehér tyúkok. Lagzit hegedültek. Tüzelt a pehely kakasok csizmáján, az ágak hívogató citeráján. Tékozolt sötét mélyén forr a reggel. Tele a fény kettétört hangszerekkel. Vonul a hányatottak látomása: megméretik a szárnyak áradása. Kőtálak fölött kések kavargása, lángokba hull a kakas koronája, sarkantyúja szenvyrödör törpe holdja. Csukott a csőr. Ggomcrból dől a kása emelkedik arany1 úp-villogó "a. Hasadt a szárnyak ezüst lobogója.