Tolna Megyei Népújság, 1970. május (20. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-19 / 115. szám

áAAAáAAAAAAAAáAAAAAAáAAAAA AAAAAAAAAAAAi 4 ^ ▼▼▼▼Tv^T^TTTT'rTTTTyvvvTVVTTTTTryTTTTVTTTVvyT'rrrTTTTTTTvrTTTrvvTyTTTrryTTTTTyyrryTTTTTYTTvyrvv'yrrrTTTTTTTryTTyryvTy» ■« 4 ŐSZ FERENC: L. V. WALLSAL: róság ítélete alap.ián meg kellett fosztania az életétől. * Nyomoz a város 19. És milyen a kisváros? A hír már megelőzte őket. Újra kisegítőt kellett hívni a Halászkert­ből. Már azt is tudták, hogy Ildikó találta meg a szatírt, ő jött a nyomára. Utána ment a pin­cébe, de Anda észrevette és rá akart ijeszteni. Ambrus úr felállt és gratulált, Terebesi úr le­fényképezte Ildikót. — Megengedi, hogy a kirakatomba tegyem? — kérdezte. Lillácska sírt egy sort, aztán elcsodálkozott, aztán hamarosan, — mint a nap kiemelkedő személyisége, a történet kulcsszereplője, hajat cserélt. Ezúttal a démoni vörös kontyost. És természetesen nem lenne kerek a törté­net, ha nem futna be Kerekes Gergely bácsi. — Bort! Mindenkinek! Toljuk össze az asz­talokat. Te is gyere, te vén reakciós — intett Ambrusnak, aztán Farkashoz fordult! — Tud­tam én, hogy nem csaptatok be. Csak a konspi­ráció kedvéért vezettetek félre. Nehogy locsog­jak ... Igazatok van. Az ilyen vénember már csak beszél, meg álmodozik. És én azt sem bánom, ha kinevettek, akkor is kimondom mi­re vágyok. Azt szeretném még elérni, ha a Vá­rosunk emberei nemcsak a rossz elleni, hanem a jóért való harcban is ilyen egységesek és ál­dozatkészek lesznek. Persze, lehet, hogy én naív vagyok ... Erre igyunk! — Azt hiszem egy kriminek ennél több ta­nulsága nem is kell, hogy legyen. Ez utóbbi mondatot azonban már a krónikás rótta a lap aljára, aki ezúton is köszöni mindazok szíves türelmét, akik az olvasásban idáig eljutottak... e Vége ­tragédiája í. A nő lehajtott fejjel ült a siralomházban, a halálra ítéltek cellájában. Halkan sírt. Tudta, hogy holnap meg kell halnia. Sok-sok hosszú­ra nyúlt, üres, szürke nappal és éjszaka után végre teljesen megértette szörnyű, kilátástalan helyzetét: meg kell halnia. A cella zárt ajtaja előtt egy férfi állt, s a kémlelő, nyíláson keresztül nyugodtan, mond­hatnánk hivatásszerű nyugalommal szemlélte a nőt. A hóhér. Ö is tudta, hogy a szép fiatalasszony órái meg vannak számlálva, de abban a pillanat­ban még nem sejtette, hogy ez a körülmény milyen végzetes hatással lesz az ő életére is. John Ellis, az angol igazságszolgáltatás íté­letvégrehajtója a kémlelő nyíláson keresztül látta, hogy a halálra ítélt Edith Thompson hirtelen felugrik a két fogházőrnő között, ök­lével a cella falát döngeti, s hallotta, hogy hangosan, kétségbeesetten kiáltozik: — Nem akarok meghalni! Nem akarok meg­halni, hiszen ártatlan vagyok! Nem hallják: ártatlan vagyok! Arcvonásaiból leolvashatta az ember, hogy még fiatal, de bőre már magára öltötte a bör­tönélet szürke színét. Szeme furcsa fényben ragyogott. Kétségbeesetten sikoltozott és kiál­tozott, amíg hangja elhagyta, és már csak sut­togni tudta rekedten: — Nem szabad megölnötök csak azért, mert Fredericket szerettem. Emiatt nem szabad megölnötök. A cellába beszűrődő fény a padlóra vetette a halálra ítélt nő árnyékát. A hóhér hirtelen arra gondolt, hogy hamarosan ez az árnyék is eltűnik végképpea , Kissé zavarban volt a kémlelő nyílás előtt. Edith Thompson volt az első nő, akit a bi­HIVATÁSÁNAK MESTERE De a hivatás — az hivatás. Nem gondolt többé a fiatal nő tragédiájá­ra, méricskélni kezdte a szemével, hogy minél jobban előkészíthesse az utolsó aktust. Fel­becsülte magasságát: 165 centiméter, — súlya: 50 kiló. Még egyszer jól megnézte a nyakának hosszát, fejének helyzetét. Ezek az adatok megkönnyítik munkáját, elő­segítik, hogy minél gyorsabban végrehajtsa az ítéletet. John Ellis már tudta, hogy Edit Thompson kegyelmi kérvényét a legfelsőbb helyen is visszautasították. Most már csak ő lehet ir­galmas iránta azzal, hogy meggyorsítja és megkönnyíti kényszerű halálát Éppen megfordult és távozni készült, ami­kor újra hangokat hallott a cellából, a halálra ítélt nő hangfát: — Nagyon fáj az...? — Egyáltalán nem fáj — vigasztalták a fog­lárnők. — Sokáig tart? — Csak egy-két pillanatig. John Ellis mes­tere a hivatásának. Nagyon gyorsan dolgozik. Az egyik foglárnő vígasztalóan hozzáfűzte: — Legyen bátor, ne essen kétségbe. Hiszen egy napon mindannyiunknak meg kell hal­nunk. Vigasznak szánt szavai éppen ellenkező ha­tást értek el. — De nem ilyen fiatalon, nem vesztőhelyen, hóhér keze által, ártatlanul — sikított fel Edith Thompson. — Most már k éső erről beszélni. Nem kel­lett volna megírni azokat a végzetes leveleket... Ezek a szavak ostorcsapásként érték a ha­lálra ítélt nőt. Ágyára roskadt és csendesen zokogott. John Ellis a kémlelő nyíláson keresztül lát­ta, hogy a teste görcsösen megremeg. — A halálfélelem! Megfordult és a siralomházzal szomszédos helyiségbe ment. Ott állt az akasztófa. ... (Folytatjuk) *« < ■4 ■4 4 ■4 ■4 ■4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 1AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA aaaaaaaaaaaaaj Irha: Ci. Horváth T. rajzolta: Sebök I. A FÁK KÖZÜL TAMARA BUKKAN ELŐ. AZ OSZTAG PARANCSNOKÁHOZ VEZETIK. ST/REVA FELDERÍTŐ * HADNAGY JELENTKEZIK, EZREDES EíVTÁRS. FOLYTATJUK. UuszÓra harminc, karlsluste térségén ÁT, SZOKATLAN NAGY MAGASSÁGBAN, SZOVJET szállítógépek halad­nakNYUGAT TELE. Túl A VÁROSON,EGVNAGY- HITE RJ ED ESÜ ERDŐBŐL, Rakéta röppen a ma­gasba. A GÉPCSOPORT A JELZÉS IRÁNYÁBA FORDUL, CSÖKKENT! SEBESSÉGÉT, MAJD... Egy egészségügyi kiadványról A közelmúltban jelent meg a Magyar Vöröskereszt kézikönyv- tárának 3—4. füzete dr. Buga László szerkesztésében. A kiad­ványsorozat e két darabja is az egészségügyi ismeretterjesztést szolgálja és a figyelmes olvasót azokkal a legfontosabb tudni­valókkal látja el, amelyek szük­ségesek ahhoz, hogy házi beteg­ápolókként Végrehajtva az orvos utasításait, enyhítsék beteg hozzá­tartozóik szenvedéseit és előse­gítsék azok gyógyulását. Az első (3-as sz.) füzetben a házi betegápolásban járatosságot kívánó olvasók az emberi test felépítésével, működésével, az egészség és a betegség fogalmá­val és az ezeket meghatározó tényezőkkel ismerkedhetnek meg. Megtanulhatják, hogyan kell bán­ni a beteg emberrel; hogy a pa­naszokat, rendellenességeket és a betegségi tüneteket hogyan kell megfigyelni; az orvosnak elmon­dani. Megismerhetik a betegápo­lásnak azokat a teendőit és esz­közeit, amelyek szükségesek ah­hoz, hogy a betegség lefolyását zavartalanná, a gyógyulást pedig sikeressé tegyék. Az első fü?et ismeretanyaga alapnak számít, tu­lajdonképpen azok léphetnek a betegápolás iskolájának felsőbb osztályába, akik a megszerzett alapra építkezni kívánnak és kézbe veszik a második (4-es sz.), majd annak idején a harmadik (5-ös sz.), füzetet is. A második füzet ugyanis a há-». zi betegápolási ismereteket kíván­ja tovább bővíteni. Az autodidak­ta betegápolók ebből tanulhatják meg az egyes betegségekkel, il­letve betegségcsoportokkal — va­lamint a gyógyító testmozgással kapcsolatos leggyakoribb teendő­ket. Egyben tanulmányozhatják a társadalombiztosítás, szociális gon­doskodás — minden beteget és hozzátartozót érdeklő — szolgál­tatásaira vonatkozó legfontosabb rendelkezéseket. Valószínű rövidesen nyilvános­ság elé kerül a házi betegápolás harmadik füzete is. Ez, a bete­gek diétás étrendjének összeállí­tásához, az ételek elkészítéséhez ád részletes tájékoztatót. A hasznos ismereteket össze­gyűjtő kiadványsorozatnak emlí­tett füzeteit a TIT egészségügyi és orvosi választmányának mun­kaközössége készítette el: dr. Ba- zsyk Renáta, dr. Hegyváry Csa­ba és dr. Regöly-Mérei Gyula közreműködésével. Az illusztráció Tadesco Anna munkája. Eber kereskedő Klein Istvánnak, a Kop-Ka áfész — volta tamási áfész — igazgatósági elnökének ké­résére írjuk meg az alábbi esetet. Klein elvtárs ezúton is köszönetét mond Csanádi Józsefnének, a tamási cipő­bolt vezetőjének, kiváló dol­gozónak éberségéért. Az áfész minden évben vásárlási visszatérítést fizet tagjainak. Ez a gyakorlatban úgy történik, hogy a vásárlá­si könyveket összegyűjtik, adataik alapján kiszámítják, mennyit vásárolt a vevő, a visszatérítendő összegről pe­dig sorszámozott utalványt adnak. Ez bármelyik áfész- boitban beváltható. Beváltás után az utalványt le kell bé­lyegezni, ezzel érvényteleníte­ni. Csanádi Józsefné boltveze­tőnek feltűnt, hogy a közpon­ti könyvelés egyik fiatal dol­gozója — D. L. — olyan visz- szatérítési utalvánnyal jelent­kezik, amelynek hátoldalán korábbi vásárlást sejttető számoszlop látható. A társa­dalmi tulajdont védő, közér­dekű bejelentés után az igaz­gatóság elnöke megállapítot­ta, hogy D. L. a hozzá került tablókról levette a (szabályta­lanul) le nem bélyegzett visz- szatérítési utalványokat, s így próbált — mintegy ezer forintra rúgó — jogosulatlan haszonra szert tenni. D. L. el­len fegyelmi eljárás indult; ennek kimenetele nem lehet kétséges, ugyanakkor az áfész büntető feljelentést is tesz ellene. A közérdekű be­jelentőt pedig megjutalmazza a szövetkezet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom