Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-12 / 85. szám
IHÁSZ—KOVÁCS EV A: KORHÁZI ZÁRÓJELENTÉS Gyógyultan távozott. Többé semmi elváltozás a kórlap szerint. Jelenleg panaszmentes: igen. a kórlap szerint. Többnyire. De lásd a lélek röntgen-felvételeit: a föl-le-szaladó hullámzás felgyülemlik az évek elektrokardiográf -gépein, s a határozott lélek-közelt zöldhártyás kín lepi el. óh therápiák magasiskolája, pillanat, röpke, ellebegő, mikor szülöd meg végre világnagy méhedből a nyugalmat? A társadalom megalvadt kórelőzmény-rögeit mikor taszítod ki magadból Érpálya, te? Uj leletekre, új kimutatásra, teljesebb napsütésre várnak a fák. Készítsd el gyönyörű Évszak, Nyár: tűzhajú Laboránslány kedvező hemoglobinját a szerelemnek: egyetlen határozott tett megvilágosíthatja bennünk a tudat fekete rengetegét, reményt ad, s a gyógyulás bizonyosabb lesz, mint a kórlap-szerinti: igen, többnyire. Feltétlenül..'. LOVÁSZ PÁL VERSEI: EREDMÉNY A labda apró gyújtólencséjében százezer szem sugara egyesül, a téglalap végén, ha arra pásztáz, a levegő forrpont fölé hévül. f Láng lobbant itt is, ott is, ég az ember, torkán fortyog, dermed a diadal — s az eredményt a világűrbe mondják: 0:0-lal végződött a viadal Ml A HÁLÁL Mi a halál, ó, mi is a halál? Jó feleletet erre ki talál? Bölcsekénél értőbb lesz válaszod, ha érkezését füttyel fogadod FÖLDES! JÁNOS: PISTA BÁTYÁM FEJ FAJARA (Sinka István emlékére). Viola szín alkonyatban időtálló nagykalapban hányszor kínja, könnye fakadt, ott ballag a nagy ég alatt. Bojtár éltű nagy szerelme mintha még most is terelne, virágporát igaz szája csak úgy hinti a világra. Szive-lelke csipkebokor, bimbót, tövist is ver olykor, láng csap ki az ötujjából, sír az este fájdalmától. Átveszem én jűhaidat, élesztgetem álmaidat, a nagy eget, szűröd, botod: aki Téged megvallatott. BÁRDOSl NÉMET JÁNOS: ÖSSZEQEZÉS Ha összegezem, mi maradt arcomat megcsapta a hab. Kapkodva a fvidoki' a világ roncsait láttam. Tépett virágot, lángot, fáj. ember-nélküli vitorlát. Alvó arcokat, kikötőt, ami szememből kiszökött. S az érthetőt! sok zavar: mely vizeiben felkavart. Szív-leragyasztó vad magány harapásában a halált. Ezt mind s a semmit bérem*' hogy úgy á. _':.k kívül-belül, pőrén, pőrébben, hogy a hab életre-mosta arcomat. Muzsikáról röviden AZ OPERÁRÓL Irta: Gál György Sándor 9. Sok ember el sem jut odóig, hogy mghallgasson egy operát, mert mikor a rádió egy-egy dalmű cimét bemondja, jó néhányon máris lekattintják a készüléket, ilyesféle megjegyzéssel: no, ebből aztán igazán nem kérünk. Beszélgetéseink során — hiszen nagyjából bejártam az egész országot, előadásokat tartva falvakban, nagyközségekben és vidéki városokban — nem egyszer föltettem a kérdést: aztán miért nem kedvelik az operát? A válasz nagyjából így hangzott, furcsálljuk, hogy az Opera színpadán még egy pohár vizet is énekelve kérnek és dalolva felelik rá: — hozzuk, azonnyomban! — Nos, én akkor is így feleltem, most is igy válaszolok a dalművet ért méltatlan kritikára: hát azon vajon miért nem csodálkozik a kedves rádióhallgató, hogy ő maga is, meg az ország leghíresebb énekesei is nótázva közük ezt az eayszerű időjárási megállapítást: „Befútta az utat a hó, céltalanul fut a fakó..." Magyarán — az ember kissé emelkedettebb hangulatban, túllendülve a prózai beszéden, versbe foglalja mondanivalóiét, sőt még a verssel sem éri be, a költészet szárnyalását megtoldja a dallam repülésével. Ez annyira iaaz. hooy az ember az ihlet legősibb pillanataiban, tehát az istentiszteletek, temnlami ájtatossáaok során énekelve mondta el zsolozsmáit, mint ahogy a miséző pap hanglejtése is — túl az eav'-rerű beszéden — már az éneklő szavalatba, sőt: az éneklésbe lendül át. Egy kiváló francia író, aki egész életét a zenének és a zene legősibb forrásainak szentelte (Romain Rolland) megállapította, hogy az énekes-zenés színjátszás, az énekes-zenés templomi misztérium megelőzte a prózai színházat, és istentiszteletet. A műfaj megvolt tehát az emberi művelődés kezdete óta, de mai nevét, tehát az Opera elnevezést csak az ezerhatszázas években nyerte el. Azóta a muzsikusok legnagyobbjai ajándékozták meg a műfajt remekműveikkel. Talán eléq, ha Mozart, Beethoven, Verdi, Wagner, Csajkovszkij, Erkel és Bartók nevét említjük. Erkel eavébként elvezet bennünket a dalmű megismeréséhez és megszereléséhez. A gyakorlatlan operahallgató a Hunyadi Lászlóban, vagy a Bánk bánban arra a hősies maayar évszázadra ismer, mely Petőfit, Katona Józsefet, Arany Jánost, Vörösmartyt adta a nemzetnek és az egész világnak. Erkel pompás magvaros verbunkos dallamai és ritmusai meg kell, hogy ragadjanak mindenkit, aki a magyar muzsikát szereti. Az ooe- U> azonban összetett műfaj: költészet, dráma, szinlátszás — és zene. Tehát ne ériük be azzal, hogy megismerkedünk a muzsikával; tanulmányozzuk kissé a szöveget, a mesét, a hősöket és a drámai fordulatokat, amelvek a zene fordulatait indokollak. Erkelről már eay lépás a múlt század másik óriásához: Verdihez. A csodálatos dallamok volósánas krőzusg ő. Ha megbarátkozunk a Rigoletto, a Traviata, az Aida zenéjével és drámai történetével, akkor a rádió újabb és újabb örömöket kínál, hiszen ezeknek a műveknek a legszebb melódiáit külön-külört is megszólaltatja, a legnagyobb hazai és külföldi művészek előadásában. Egész biztos, hogy aki ily módon közelebb kerül a dalszínházhoz, egyszeriben kedvet kap hozzá, hogy kissé kitágítsa zenei láthatárát. Nagyon nagy szellemi gazdagodás vár az érdeklődőre: megismeri a Faustot és a Carment (a francia opera mesterműveit), majd ismeretséget köt minden idők legtüneményesebb zenedrámai géniuszával — Mozarttal. Nehogy azt higgyük, mindez néhány lépés csupán. Elég hosszú út, ami sok figyelmet, odaadó érdeklődést, nem egyszer tanulmányt kíván, de a legnemesebb szórakozást adja cserébe. Aki igényt tart rá, hogy a dráma nagyjait megismerje Shophoklestő! Madáchig és a legmodernebb írókig, az nem nélkülözheti a zenedráma kiválóságait sem. Amazok eszköze — az emberi szó. A zenés színpad mestereié — a szó, éneklő dallammal, és zenekari együttesse! szövetkezve. A cél — egyiknél is, másiknál is — az embert ábrázolni, minél teljesebben, minél tökéletesebben és megmozgatni a hallgatóság lelkét, gondolatait, minél mélyebben és maradandóbban. Ezért nem mondhat le a művelt ember Mozartról, Verdire!, Erkelről, csakúgy, mint ahogy nem mondhat le — az ember és az élet megismerése során — Shakespeare, vagy Madách segítségéről. BÁTASííEK ELÖTA’ Fotó: Erb János.
