Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-04 / 79. szám
XX évfolyam, 79. szám ARA: 1,2« FORINT Szombat. 1970. április 4. Negyedszázad mérlegén IRTA: MESTERHÁZI LAJOS Tavaly szeptemberben ün1 nepeltük az első magyar községek felszabadulásának negyedszázados évfordulóját, s ez az ünnepség azóta végigjárta az országot. A megemlékezések felidézték a hatesztendős háborúnak utolsó, talán legelkeseredettebb csatáit és a szabadság első tétova lépéseit; eseményeket, amelyek a lakosság kétharmad részének már a történelmet jelentik, hiszen vagy nem éltek még, vagy kisgyerekek voltak, és amelyeket mi is, akik felnőtt fejjél éltük át azt az időt, akkor csak mozaikköveiben ismerhettük, lényegüket, igazi jelentőségüket még be nem láthattuk. Az ünnepségsorozat tehát mindany- nviunk számára az önismeret iskolája, történelmi mérleg volt. Huszonöt évvel ezelőtt, a felszabadulás közvetlenül két dolgot jelentett: azt, hogy vége a háborúnak, hogy feljöhetünk a pincéből, hogy „túléltük”; és jelentette a német megszállásnak, a nyilas vérengzésnek a végét, mindazoknak a társadalmi és' politikai erőknek a bukását, amelyek az országot katasztrófába vitték. Még be sem fejeződött az ország teljes felszabadítása, már belefogtunk a hárommillió koldus álmának valóra váltásába, a földosztásba; még folytak a harcok, amikor a munkásság, — megelőzve a kisajátítás törvényeit —, kezébe vette az üzemekben a termelés irányítását; még ostromgyűrűben volt Budapest, amikor összeült a dolgozó nép legszélesebb köreit képviselő nemzetgyűlés, amikor minden szabad faluban, városban a nép önerejéből támadt új intézmények jelentették a rendet a romokon, az új közigazgatást. A felszabadulást követő néhány év pedig mit hozott nekünk, győzelmes politikai harcok sorozatában? Nyu- gat-Európa történetében ellem példán igazolta: a háborús vereség a legvéresebb reakciót egy időre. megbénította, de végképp nem pusztította el; önfeláldozó hazafiak álmát, a felszabadult nép első vívmányát megszilárdítani, megőrizni, továbbfejleszteni, csakis annak révén tudtuk, hogy a felszabadítás katonai feladatát forradalmi hadsereg végezte ei. És, hogy ily módon nem csupán nálunk, de szomszédságunkban is a haladásnak kedvező politikai feltételek, szövetségi rendszerek támadtak. Hiszen elég csak arra visszaemlékeznünk, milyen harc indult meg itt 1946-ban a föld visszaszerzéséért, milyen, mindenre elszánt törekvések támadtak még 1947—48-ban is a politikai hatalom visszaraga- dásáért! Magyarországon a nemzeti függetlenség kivívása a német—osztrák, gyámkodás alóli felszabadulás két és fél évszázados nemzeti program volt; a társadalmi megújulás törekvése, Nyugat- Európával egyidóben, a 18. század végétől jelentkezett. 1848, 49 és 1918 19 nagy hagyományának őrzőiként mi tudtuk, mit akarunk. Mindig külső erőszak törte le a küzdelmeinket, külső erőszak nem hagyott időt rá, soha, hogy kezdeti eredményeinket biztosíthassuk. Ma már világosan látjuk: a felszabadítás nem csupán egy hét hónapon át tartó katonai küzdelem volt, nem csupán április 4-ének az ünnepi eseménye volt; hanem egy új geopolitikai klímának a megteremtése, amely klímában évszázadok óta elvetett magvak szökkentek szárba. És ezt sem külső erőszak meg nem akadályozhatta, sem saját tapasztalatlanságunk, hibáink nem árthattak neki jóvátehetetlenül. A huszonöt év mérlege mindezt tételesen felmutatja: kiki a maga életében, a maga érdeklődése szerint számba veszi most, és megérti a felszabadulás fogalmának történelmi tartalmát: a szocialista fejlődés szabaddá vált útját nemzetünk előtt. Tehát, hogy társadalmi viszonyaink rövid idő alatt évszázados elmaradottságon lettek úrrá; hogy közművelődésünk és szociális viszonyaink tekintetében hátul kullogó országból az élvonalba felzárkóztunk; hogy koldusországból, ha nem is a leggazdagabbak közé; de a konszolidált viszonyok közt élők soraiba kerülhettünk. Én ezúttal különösen két dolgot emelnék ki, ma talán leginkább ezeknek időszerűségét látjuk. 4 z egyik: a felszabadu- lás minket a szocialista politikai táborhoz és világpiachoz kapcsolt; márpedig csak ez tette lehetővé, hogy ipari országgá váljunk. Nyu- gat-Európa függvényeként soha nem tudtuk volna behozni azt, amit az első ipari forradalom korszakában elszalasztottunk. A' kapitalista világpiac részeként Magyarország menthetetlenül mezőgazdasági, ezen túl legföljebb még ipari tartalékhadsereget termelő ország. Ami iparunk volt, az csupán a nagyszámú és olcsó munkaerő következményeként alakult ki. Ez tett minket egyszeriben szegény országgá, amikor a hajózás fejlődésével az európai gabonatermelés jelentősége csökkent; ez tette azután lehetetlenné, hogy csekély energetikai bázisunkat, valamelyes geológiai kincseinket kiaknázzuk és segítségükkel sajátos szerkezetű nemzeti ipart fejleszthessünk ki. Vegyük még, hogy ugyanakkor Kelet-Közép-Euró- pa legsűrűbben lakott országa vágyunk. Nagyobb a népsűrűségünk, mint a régóta ipari Ausztriáé vagy Csehszlovákiáé. A század első felében a 80— 90-es népsűrűséggel is koldus és kivándorló ország voltunk. Mi volna ma a 110-es népsűrűséggel, vágj1 a század végén várható 140-essel, ha világpiaci helyzetünk a régi marad? A szocialista világpiac lehetővé tette azt a forradalmi átalakulást, hogy ma már a lakosságnak alig több mint negyede foglalkozik mezőgazdasági termeléssel. (És termel háromszor annyit, mint valamikor a lakosságnak csaknem kétharmada!) Ez tette lehetővé, hogy iparunk minden ágában sokszorozza a termelését, ugyanakkor struktúrájában is ne a véletlen ké- nye-kedve, hanem természetes adottságaink szerint alakuljon át. A másik: hazánk világA politikai súlyának, szerepének meglepő változása nt gyed század alatt. Mi azelőtt a világpolitikában, de még az európai politikában- is „el hanyagolható mennyiséginek számítottunk. Emlékszem azokra az időkre, amikor a magyar királyi kormányzatnak súlyos pénzébe került, hogy a világsajtó nem is magasan jegyzett képviselői olykor legalább az országunk nevét leírják; amikor pirulás nélkül nem olvashatta az ember, milyen terjedelemben és hangnemben foglalkoznak hazánkkal nem is távoli országok iskolai földrajzkönyvei. És . ami a legfájdalmasabb volt: amikor nagyhatalmi érdek gyűlölet szított a Duna völgyében a szomszédok között, bizalmatlanság szakadéka választotta el egymástól azokat, akiket pedig ezer év történelme kapcsol össze és minden érdek nagyon is egymásra utal, ha újabb ezer évet még élni akarnak. Felszabadulásunk jellege, a vele megnyílt szocialista út tette lehetővé, hogy a szomszédok egymásra találjanak, hogy a régi sérelmeket eltemessük, s hogy a köztük támadható bármi problémát a tudatosan vállalt azonos fejlődés perspektíva jában görcsök nélkül, természetesen megoldhassuk. És e-< a testvériség megemelt mindannyiunk rangját a vi lágban. Nem vagyunk nagy hatalom, de régi értelembe vett kisországnak sem kei már Ereznünk magunkat. Ér deklődéssel nézi a világ ered ményeinket és törekvéseinké' egy új típusú társadat- megteremtésében, gazdaság' építőmunkánkban. És mint r népek közötti megértésnek az európai békének munkáló: megtisztelő hivatást tölthe tünk be mi is az európai po litikában. Nem csupán remélhetjük tehát, de nap mint nap tehetünk is róla, hogy a következő negyedszázad végén még több örömmel és büszkeséggel ünnepeljünk. > «pMgcc:<«*** -wsjív
