Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-03 / 78. szám

V SPORT Holnap, április 4-én kezdődik Simontbrnyán az igar—simontor- nyai Lenin termelőszövetkezet lo­vasszakosztályainak meghívásos lovasversenye. Az elmúlt két nap­ban a meghívott versenyzők már Simontornyán tartózkodtak, sőt kisebb edzést is tartottak. A ren­dezőség minden tőle telhetőt el­követett, hogy — #a vendégcsa­patokhoz hasonlóan — a közön­ség is jól érezze magát és semmi­ben ne szenvedjen hiányt. Holnap, április 4-én 14 órakor kezdődik a verseny és előrelát­hatólag 18 óráig tart. Április 5-én, vasárnap délelőtt 10 órakor áll­nak rajthoz a versenyzők, majd rövid ebédszünet után, 14 órakor folytatódik a küzdelem, ami késő délután óráiban ér véget. Még négy csapat veretlen negyei B-ben a Pálfa kapta a Cikó elleni pontokat A megyei labdarúgó-bajnokság B csoportjában a 3. forduló után még 4 csapat veretlen. A keleti csoportban még Nagydorog, a nyugatiban Pálfa, Majos és Ozora nem vesztett mérkőzést; A va­sárnapi fordulóban ismét akadt néhány érdekes eredmény. így például Bátaszék otthonában csak nehezen tudott győzni Kölesd el­len. Pálfa viszont Szakoson is megszerezte 3:l-es végeredmény után a 2 pontot. Cikó pálya­betiltása rpiatt kénytelen volt Ma­goson rendezni mérkőzését, ahol a hazai csapat győzött l:0-ra. De­esen Sióagárd volt az ellenfél, ahol gól' nélküli döntetlennel ért véget a találkozó. Zomba ottho­nában játszott és megszerezte az első győzelmet, 3:0 arányban Du- naszentgyörggyel szemben. Nagy küzdelem alakult ki Nagydorogon a Bogyiszló elleni találkozón, ahol l‘:0-ás félidő után 2:0 arányban a hazaiak győzedelmeskedtek. A Dobrököz—Ozora találkozó 1 :l-es döntetlennel ért véget. Az 1. fordulóból elmaradt Győré —Szakcs mérkőzést hétfőn ját­szotta le a két csapat Győrén. Szakcs meglepő jó mezőnyjáték­kal kiharcolta a gól nélküli dön­tetlent, és hazavitte az egyik pon­tot. A szövetség kedden este tár­gyalta az elmaradt Cikó—Pálfa mérkőzés ügyét. A két csapat ve­zetőinek meghallgatása után szü­letett a döntés: a találkozó 2 pontját (a felnőtt és ifjúsági csa­patnál egyaránt) a vétlen Pálfa kapta. A szövetségnek ezt a dön­tését a táblázat összeállításánál már figyelembe vettük. A/S ifjúsági mérkőzések ered­ményei : Bátaszék Kölesd ellen 5:0-ra, Decs Sióagárd ellen 11:0-ra győzött. A Zomba—Dunaszent- györgy mérkőzés 5:0. a Nagydo­rog—Bogyiszló mérkőzés 4:l-es ha­zai győzelemmel ért véget. Dal- mandon Győré 6:0-ra, Döbröközön Ozora 5:l-re győzött. A cikói ifi- csapat Máj oson 8:0-ra hengerelt, míg az elmaradt Győré—Szakcs mérkőzésen a helybeli ifik bizo­nyultak jobbnak 2:0 arányban. A bajnokság állása: Felnőttek: Keleti csoport: 1. Nagydorog 3 3------9:0 2 . Zomba 3 1 1 1 6:4 3. Bogyiszló 3 1 1 1 4:3 3 4. Bátaszék 3 1 1 1 6:6 3 5. Decs 3 1 1 1 1:3 3 6. Kölesd 3 1 — 2 6 U) 2 7. Dszentgyörgy 3 1 — 2 2:8 2 8. Sióagárd 3 — 2 1 1:3 2 Nyugati csoport 1. Pálfa 3 3 — — 10:1 6 2. Máj os 3 2 1 — 5:1 5 3. Ozora 3 2 1 — 5:2 5 4. Győré 3 1 1 1 2:2 3 5. Döbrököz 3 1 1 1 3:4 3 b. Szakcs 3 — 1 2 1:5 1 7. Dalmand 3 — 1 2 1:10 1 8. Cikó 3 — — 3 1:3 — ÁPRILIS 3 Sportkiállítás: Szekszárdon, a megyei TS helyiségében sport­kiállítás nyílik, mely bemutatja a felszabadulásunktól napjainkig megtett utat. Megtekinthető április lOMg, 15—18 óráig. Röplabda: 15 órakor Szekszár- dón. a városi sporttelepen 3 fiú- és 3 leánycsapat részvételével me­gyei középiskolás bajnokság. Kosárlabda: A Szekszárdi Vasas NB Ill-as csapata Pécsett, az Érc­bányász ellen mérkőzik, 19.45-kor. A Szekszárdi Vasas tartalékcsapa­ta ugyancsak Pécsett, a Postás ellen veszi fel a küzdelmet, 18.30- kor. Kispályás labdarúgó-bajnokság: Szekszárdon, a városi sporttelepen a kispályás labdarúgó-villámtoma elődöntői 14.30-kor kezdődnek. ÁPRILIS 4 Sakk: Szekszárdon, a Babits Mi­hály művelődési házban 9 órától Séd Kupa csapatbajnokság. 14 órától felszabadulási emlékverseny a szovjet válogatott és a város- válogatott sakkcsapatai között, <i ugyanott. 3 Asztalitenisz: Délelőtt 9 órakor Ifjúságiak: Keleti csoport: 1. Bátaszék 3 3 — — 15:0 6 2. Zomba 3 3 — — 13:1 6 3. Decs 3 2 1 — 18:2 5 4. Nagydorog 3 2 1 — 11:3 5 5. Bogyiszló 3 — 1 2 2 fi 1 6. Sióagárd 3 — 1 2 1:18 1 7. Kölesd 3 — — 3 2:13 — 8. Dsztgyörgy 3 — — 3 1:19 — Nyugati csoport : 1. Pálfa S 3 — — 9:0 6 2. Győré 3 3 — — 11:2 6 3. Ozora 3 3 — — 9:3 6 4. Cikó 3 1 — 2 9:2 2 5. Majos 3 1 — 2 11 Hl 2 6. Dalmand 3 1 — 2 2:14 2 7. Döbrököz 3 — — 3 4:19 — 8. Szakcs 3 — — 3 Iá — Pakson, a járási ifjúsági házban felszabadulási emlékverseny. Kézilabda: Szekszárdon, a városi sporttelepen — 2 pályán — közép­iskolai kézilabda-bajnokság. Kez- * dési idő 9 óra. A Paksi Járási1 TS a nők részére a paksi sportpályán, a férfiaknak a dunaföldvárt gim­názium udvarán rendez 9 órai J kezdettel felszabadulási emlékver­senyt. Kosárlabda: Szekszárdon, a köz- gazdasági technikum tornatermé­ben 8-tól női megyei úttörőolim­pia döntő. , Kispályás labdarúgó-bajnokság: Szekszárdon, a városi sporttelepen 9 órától rendezik a döntő mér­kőzéseket. Meghívásos lovasverseny: Si­montornyán 14 órától nagyszabású lovasverseny, külföldi csapatok és a magyar élvonal részvételével. Labdarúgó NB II: A Szekszárdi Dózsa a Bauxitbányászt fogadja Szekszárdon, 15.30-kor. A Máza- Szászváxi Bányász otthonában. Szászváron játszik, a Pécsi BTC ellen. Kezdési idő 14 -óra. Labdarúgó NB III: A Nagymá- nyoki Brikett Pécsett, a vasutas­csapat ellen lép pályára, 16 óra­kor. A Szekszárdi Vasas is Pé­csett mérkőzik, a PEAC ellen,. 13 órakor. Labdarúgó-megyebajnokság: A Szekszárdi Dózsa II. csapata Fad- dot fogadja, 10.30-kor. Kisdorogra Máza-Szászvár tártaié Icce a pata lá­togat. Kezdés 16 óra. *W ÁPRILIS 5 160 úttörő indult Sportműsor A megyei általános iskolai spórltanác"; Bátaszéken rendkívül nehéz terepen rendezte az úttörők megyei rr\ezei futóversenyét. A nagy létszám — a sok induló — jellemezte a versenyt, mely jó rendezés mellett került lebonyo­lításra. A 4 korcsoportban 160-an álltak rajthoz és különösen a fiúk 800 méteres távján egészen jó eredmények születtek. Eredmények:x 400 m: l. Ziemmermann Márin (Tolna II.) 1:25, 2. Pozsár Hajnal­ka (Bátaszék I.) 1:26, 3. Horváth Erzsébet (Tengelic) 1:28. 500 m: 1. Link Klára (Tolna II.) 1:40, 2. Fekete Mária (Tolna I.) l :47.8, 3. Deák Mária (Tengelic) 1:4l. 60o m: 1. Kétyi László (Báta­szék I.) 1:47.2, 2. Váraljay Attila (Dombóvár n.) 1:50.2, 3. Kimmel György (Tamási) 1:51.9. 800 m: 1. Illés Antal (Tengelic) 2:15.2, 2. Bölcsföldi József (Ten­gelic) 2:16 3. Juhász Gyula (Ta­mási) 2:22. Kézilabda: Szekszárdon, a vá­rosi sporttelepen 9 órától folyta­tódik a középiskolás kézilabda­bajnokság. Bonyhádon az I. szá­mú általános iskola udvarán 9 órá­tól jubileumi villámtorna. Meghívásos lovasverseny: Simon­tornyán, a sporttelepen folytató­dik a meghívásos lovasverseny. A délelőtti kezdés 10 óra, a délutáni időpont 14 óra. Kosárlabda: A Szekszárdi Vasas NB n-es női csapata Mezőberény- ben lép pályára 10 órakor. NB ín: Dombóvári VSE—PEAC (férfi) 9, Dombóvári VSE—PEAC (női) 10.30, Bonyhád—Bátaszék (női) 10, Kony­hád—Bátaszék (férfi) 11.30. Labdarúgó NB III: Dombóvári VSE—Lábod 15 óra. Bonyhád— Pécsi Helyiipar 15.30. Labdarúgó-megyebajnokság Du­nai öld vár—Tolna 16, Alpári SE— Bölcske 10, Szedres—Tengelic 16, Simoniornya—Dombóvári Szöv. ifi, Tamási—Fornád 16, Gyönk—Bony­hádi Petőfi 16. Labdarúgó megyei B: Kölesd— Nagydorog 16, Sióagárd—Bátaszék 16, Dunaszentgyörgy—Decs 16, Bo­gyiszló—Zomba 16, Győré—Cikó 16, Ozora—Dalmand 16, Pálfa—Döbrö- köz 16, Majos—Szakcs 16. Labdarúgó II. osztály: Kocsola— Aparhaní 16, Dombóvári Tsz—Dom­bóvári VSE II 16, Nak—Kurd 16, Medgyes—Tolnanémedi 16, Ireg- szemcse—Nagyszokoly 16, Magyar- keszi—Pincehely 16, Báta—Felső- nána (Bátaszéken) 16, Gerjen— Alsópél 16, Alsótengelic—Német­kér 16, Dunakömlőd—Kajdacs 1«, Kéty—Ócsény 16, Sz. Vasas II— Harc 16 óra. PROGRAM Múzeum Szekszárdon naponta 9—13 és 14—U óráig látogatható. Állandó tárlata: Szekszárd és Tolna megye a magyarországi munkásmozga­lomban, valamint régészeti és nép­rajzi anyagok. A Babits Emlék­ház 9—17 óráig van nyitva. Állan­dó kiállítása: Babits-emlékek. KÖNYVTARAK: A megyei könyvtár pénteki nyitva tartási ideje: felnőtt kölcsönzés és az olvasótermi szolgálat szünetel. Ifjúsági könyvtár mindennap 14 —1« óráig. Dombóvári Járási Könyvtár: felnőtteknek 13—19 óráig, ifjúsá­giaknak 19—16 óráig kölcsönöz. Paksi Járási Könyvtár: 9—12, 13—19 óráig felnőtteknek. 9—12 és 13—lt óráig az ifjúságiaknak köl­csönöz. Tamási Járási Könyvtárt M—M óráig látogatható. SZEKSZÁRD: Művelődési Köz­pont: 19 órakor a Pécsi Nemze­ti Színház előadásában a Veronai szerelmesek mártirtuma (Rómeó és Júlia). Balett két felvonásban. DOMBÓVÁR: A művelődési központban táncos rendezvény. MAZA: lt órától hazánk fel­szabadulásának 29. évfordulója megünneplése. SIMONTORNYA: Megemlékezés és koszorúzás a szovjet hősi emlékműnél, felszabadulásunk 25. évfordulójának tiszteletére. 17.30- kor ünnepi nagygyűlés. Hogy többet a felhók ne öljenek cím­mel az irodalmi színpad műso­ra. TOLNANEMEDI: 19 órától fel- szabadulási jubileumi ünnepség A felszabadulási pályázatok és kiállítás eredményhirdetése. TOLNA: Felszabadulási emlék­kiállítás és bélyegkiállítás meg­nyitása ls.M-kor. Községi ünnep­ség hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére. Az I. szá­mú általános iskola ünnepi csa­patgyűlése. műsorral egybeköt­(A programban szereplő műso­rok megváltoztatásának jogát az Illetékesek fenntartják). ORVOSI ÜGYELET: Szekszár­don, a Hunyadi utca 2. szám alatti gyermekkörzeti orvosi ren­delőben állandó orvosi ügyelet, naponta este 7-tői reggel 7-ig. az ügyelet kiterjed Szekszárd váró­MOZI Bonyhád: Elza, a vadon szü­lötte. (Angol film.) Dombóvár: Bűbájosok. (Magyaz? film.) Dunaföidvár: Magányos vadász a szív. (Amerikai film.) Paks: Csodálatos élet. (Angol film.) Szekszárd: A kalandor csődje. I—lt. (Szovjet film). Tamási: Valcerkirály: (Ameri­kai-osztrák film.) Tolna; a japán feleség. (01a9e fűm). son kívül Harc, Sióagárd és Szál­ka községekre is. Telefon: 12— 122. Bonyhádon április 4-én reggel 8-tői 5-én reggel 8-ig dr. Bese Ferenc látja el az orvosi ügye­letet (Perczel Mór u. 16. Telefonj 84.), április 5-én reggel 8-tól 6-án reggel 8-ig dr. Csullag József ügyel (Kossuth u. 29. Telefon 4 107). Nagymányok, Váralja, Máza, Győré körzetben, a bányavidék: ügyeletét április 4-én reggel 8-től 6-án reggel 8-ig dr. Notaisz Sán­dor végzi (Nagymányok). Zomba, Kéty, Hőgyész körzet­ben április 4-én reggel 7-től 5-én reggel 7-ig dr. Dömötör Dániel fogadja a betegeket (Kéty, tele­fon: 4.), április 5-én reggel 7-től 6-án reggel 7-ig dr. Lencse Lász­ló ügyel (Tevel). Dombóvá rótt április 3-ón 1? órától 4-én 20 óráig dr. Lukács László az ügyeletes orvos. Pén­teken 17 órától 18 óráig, szomba­ton pedig 10-tői 12-ig a szülőott­honban (Telefon: 12—24), utána a lakásán található (Jókai u. 12). Április 4-én 20 órától 6-án reggel 8-ig dr. Gyöngycissy György ügyei. Vasárnap délelőtt 10-től 12-ig a szülőotthonban (Telefons 12—24), egyéb időpontban a la­kásán található (Bezerédj u. 34.)« GYCGYSZERTARI ÜGYELET: Szekszárdon a hétvégi és éjjeli ügy eletet a ll/l-es gyógyszertár végzi. (Szekszárd, Széchenyi u.) Bonyhádon, DunaföldvároU,! Pakson és Tolnán a helyi kéía gyógyszertár heti váltósban lát­ja el az állandó ünnepi és éjjeli szolgálatot. Állandó ünnepi és éjjeli ügye­letet tart még Bátaszék, Hőgyész, Dombóvár, Nagydorog, Simontor- »ya és Tamási gyógyszertára. Állatorvosi ügyelet: szek­szárdon az ügyeletét pénteken 12- tői vasárnap reggel 6-ig dr. Fisi István végzi (Sióagárd, Kossuth vl 34.), vasárnap reggel 6-tól hétfőé 6-ig dr. Bertha Béla ügyei (Szekszárd, Kossuth Lajos utca 6. Telefon: 146—49.) ügyelet kiterjed Szekszárd város, Öcsény, Sióagárd, Harc és Szálkái községekre is. Ügyeletét tar* még az állatkórház szakáUator- vosa. PIACI ÁRJELENTÉS: SzekszáiU don, a MÉK e héten érvényes fogyasztói irányárai: karalábé ki­lója 3,60, cseresznyepaprika füzé- res 15,—, csomagolt vöröshagyma kilója 5,50, fokhagyma kilója 30,—, burgonya gül 3,40, rózsa- burgonya 3,10, egyéb fajtájú bur­gonya 2,60, takarmány burgonya 1,20, sárgarépa kilója 2,50, petre- zseiyéth 6,—, és 5,—, zellergumó 7,—, vörös káposzta 4,—, fejes káposzta 3,80, cékla 2,50. téli kör­te 4,—, vágott körte 2,—, man­dula héjas 17,—, mandulabél 90.—; sampinyon kilója 40,—, szárítót« vöröshagyma 66.—, piros alma . 5,—, 3,—. illetve 2,50, fehér Sima 2,—, illetve 1,50, feketere­tek 3,—, torma 15,—, dióbél 66,—, aszalt szilva 15,—, aszalt alma 15,—, savanyúkáposzta 5,—, pa­raj 12.—, dughagyma 14,—, fo­rint kilónként, saláta 4,— forint fejenként. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 3.99: Zenekari muzsika. 9.«#: Vi­rágzás és megtermékenyítés. 9.1«: Operettrészletek. 10.05: Részlet a Budapesti tavasz című könyvből. 10.23: Mozart: C-dur vonósütös. 11.09: Ifivezetők fóruma. 11.3«: Édes anyanyelvűnk. 11.35: Kó­rusművek. 12.30: Ki nyer ma? lü.40: Tánczenei koktél. 13.25: Verbunkosrauzslka. 13.47: A gyer­mek és világa. 14.17: Kantáta. 14.42: UJ kor nyitánya. 14.55: Köz­vetítés az országgyűlés ünne­pi üléséről. 18.3«: Beetho­ven: Asz-dur szonáta. 19.15: Nóta- és népdalest. 20.86: Lehel György vezényel. 20.40: Magnificat, avagy a hősiesség iskolája. Rádiődráma. 22.20: Táncoljunk! 0.10: Melódiá­koktól. PETŐFI RADIO ».05: Gershwin szerzeményeiből. ».5«: Nemzetközi kérdések. 9.00: Ezeregy délelőtt- 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45: A remény­hez, Csokonai .Vitéz Mihály ver­se. 12.00: Filharmóniki^s zene. 12.ál: Renata ScoUo és Jan Peerce énekel. 14.M: Kettőtől — hatig... 18.10: Népi muzsika. 18.45: Jelentés a felszabadulási nemzetközi birkózóversenyről. 18.50: A harmadik évezred felé. 19.00: Operalelvételekből. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Jelentés a fel­szabadulási nemzetközi birkózó­versenyről. 20.30: Könnyűzene, FELVÉTELRE KERESÜNK ASZTALOS. ÁCS és BOGNÁR SZAKMUN KASOKAT. VALAMINT FÉRFI és NŐI SEGÉDMUNKÁSOKAT. ÜZEMI KONYHÁNKON EBÉDET BIZTOSÍTUNK. FATELITÖ VÁLLALAT ÜZEME DOMBÓVÁR. (31) 21.45: Tudományos híradó. 22.»H Bartók Összes vonósnégyesei. JJ. rész. 23.15; Bach-művek. URH 18.10: Tánczenei koktél. 10.56: ÜRH Zenei Kalauz. 19.40: József Attila költészete. 20.00: Zongora- est. 21.28: A jazz kedvelőinek, 21.41; Hanverseny, MAGYAR TV 9.55: Iskola-tv. Magyar iroda­lom. Gyermeksorsok. 15.00: Köz­vetítés az országgyűlés ünnepi üléséről... Közben: A Mojszejev­balett. 18.50: Hirek. , 18.55: Esti mese. 19.05: A budaa vár. Kis­fiún. 19.40: Zongorahangverseny. 20.00: Tv-híradó. 20.30: Doku­mentumfilm. V. 21.30: Az Erkel Szinház-1 szovjet operettest köz­vetítése, 22.50: Tv-híradó. 2. ki­adás. JUGOSZLÁV TV 16.45: Magyar nyelvű tv-króni- ka. 17.50: Ivanhoe sorozatfilm. 18.30: Rajzfilm. 18.30: Dzsessz­zene. 19.05: Tudomány 70. 20.35: Egy kicsit Én — egy kicsit Te (kvíz). 21.45: Moníx detektív —< Sorozatíilra. OSZTRÁK TV 18.0«: Kulturális aktualitások. 18.50: Elbűvölő Jeannie. Modem paródia. 19.16: Az ORF . ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthí­rek. 20.15: Komisszár. „Az utol­só pillanat” Tv-játék. 21.15: Vi­lágeseményekről. 22.45: Tv-hír­adó. A PAKSI birítói ÁLLAMI kerülete GAZDASÁG felvesz: W hegesztőt (26) Holnap kezdődik a meghívásos lovasverseny

Next

/
Oldalképek
Tartalom