Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-22 / 93. szám
AAAAAAAAAAAAAAA AAAAAAAAAAAAALaA ' TmmT**wTTTmT»mTTm»TTmTTTmmTfnmT»ft rrmrmTmfmrmmmTTmmmmmmmmTmm Gerencsér Miklós: Fekete tél 38. A költő meg-megfeledkezett gyűlöletéről, gondolatai érzései bilincs nélkül kalandoztak térben és időben. Ellentéte szó szerint halálos volthur- colóival, mégis arra eszmélt, hogy szánalma felébred irántuk. Szeme daganatéi közül el-elnézte jósvádájú kínvallatóit és a nyakukon látta a hóhér kötelét. Bűnhődésük víziója nem a bosszúvágy reménye, hanem a közeljövő biztos jóslata volt. Németh László János ismerte a holnapot. Tudott a számadás eljöveteléről, de ez az előrelátás csak súlyosabbá tette a maga tragédiáját. Mindazt, amit könnyű megmagyarázni egy sé- taúton a kellemes nyári estében, mindazt most dermedten csodálta, mint a felíoghatatlanságon tűi kezdődő titkokat. Nem értette, milyen ösztönök parancsára hajlandók gyilkosokká válni az emberek olyan áron is, hogy közben a saját öngyilkosságukat készítik elő. Nem értette, hogyan lesz valakiből a kínzás megszállottja, holott a szadista is volt valaha szelíd kisfiú, imádkozni tanult az anyjától, illedelmesen köszönt a tanítónak, megborzongott, ha kiejtették előtte a szót: gyilkos. Hivatás? Parancs? Az uralmi mechanizmus kényszerítő logikája? Ha í.ev lenne, akkor ő és annyian mások miért szálltak szembe ezzel a kényszerítő logikával? Mert bátrabbak, becsületesebbek és okosabbak? Ha ezerszer így van, akkor sincs ok a lelkiismeret nyugalmára, sőt nyomasztóbb a tragédia. A lét egyszerű tényei szerint is vizsgálható az élet. Amilyen banális dolog, hogy a világ egy adott darabja táplál bennünket, hogy ismerős tájak kenyerén, gyümölcsén növekedtünk egészségesekké, épp oly mély okkal kérdezhetjük a velünk egy tájon élőktől, a velünk egy anyanyelvet beszélőktől: mivégre épített értük iskolát a kőműves, mivégre szabott rájuk ruhát a szabó, mivégre púposodott meg a paraszt a mezőn a kenyerükért? Milliók értek abban a hitben, hogy becsületes munkájuk jó jövőt hoz és ime, a.verejték és a szorgalom gyilkosokat nevelt. Németh László János a hazát látta a rozoga busz ablakából. Pompás terméseket látott a rábaközi földek kánaánján. Hiába csillogott vastag zúzmara a szántásokon, az ő kedvéért kivirult a mező, zöldtarajos hullámokat vetett a gabonatábla, lányok kendője virított a derékig érő kukoricásban, zengett a levegő a méhek döngésétől a bíborhere felett — éppen úgy, mint tíz év előtt, amikor mezítláb jöttek eprészni a Rózsakanális hídjáig. Mire volt jó a földek bősége? A föltáplált testek jeltelen sírokban porladnak, oda kerül ő is, az áldozat és odakerülnek a hóhérok is. Ahelyett, hogy hosszú élettel róhatnák le hálájukat az életnek a jóért, hanyatt-homlok száguldanak a gödör felé.« Nem irtózott a költő a legvégső gondolatoktól, tudta, hogy az ő számára itt van az idejük. Már akkor tudta, amikor Stelczer Lajossal együtt elhatározták a vizsgálati jegyzőkönyv aláírását. Látniok kellett: mindannyian elpusztulnak a kínzásoktól, ha tovább tagadnak. Annyit, amennyit Demeterék egyébként is tudtak, bevallottak. Ezzel egycsapásra lezárult a vallatás. Stelczer Lajos is, Németh László János is eleve tisztában volt azzal, hogy rájuk, a csoport vezetőire a legsúlyosabb ítélet vár a hadbírósági tárgyaláson. Tehát akár vallanak, akár nem, helyzetük megváltoztatására semmi remény. Ha viszont tovább folynak a kínzások, minden bizonnyal ösz- szeroppannak néhányan a bajtársak közül, vallomást tesznek és akkor rájuk sem várt volna más, csak halálos ítélet. Mivel pedig szoros ösz- szefüggést alkotott valamennyiük illegális munkája, az egész csoport fölött ott lebegett a kivégzés veszélye. A halál közelsége ellen a megnyugvás szelídségével védekezett Németh László János. Amíg tartott a vizsgálat, kínszenvedéseit megkettőzte az önvád. Egyszemélyben érezte magát felelősnek társaiért. Átélte a többiek gyötrelmét is, a maga fájdalmaira alig figyelt, társainak sebei erősebben sajogtak testén, mint a sajátjai, lázuktól ő kétszeresen vacogott és szemérmessége még annyit sem engedett meg neki, hogy legalább bevallja bűntudatát. Most, amikor méter- ről-méterre ragadta az autóbusz a végleges és teljes múltidő felé, nem kellett mástól szenvednie, csak a halálfélelemtől. Sopronkőhidán a fegyőrtelep elemi iskolájában tartották a József Attila Kör tagjainak hadbírósági tárgyalását. Minden vádlottra egy-egy szuronyos csendőr vigyázott. Dr. Demeter Zoltán főhadnagy, Faragó Béla, Bede Antal zászlós, Csiba Sándor törzsőrmester szintén fölfegyverkezve álltak sorfalat az ablak felőli oldalon, ök voltak a tanúk, ennek ellenére megengedte nekik a bíróság, hogy kézigránátokkal, géppisz- tolyosan vegyenek részt a tárgyaláson. A tanterem belső harmadában, a dobogóra helyezett asztal mögött hárman ültek: középütt egy tábornok, mint a bíróság elnöke, balján egy százados, mint laikus szavazóbíró, jobbján a tárgyalásvezető dr. Dominies Vilmos hadbíró őrnagy. Rohamtempóban zajlott a tárgyalás. Dr. Dominies Vilmos pillanatnyi szünetet sem engedélyezve pásztázta végig mogorva megvetéssel a vádlottakat — Kívánnak-e szólni az utolsó szó jogán? Németh László János a hadbíró szalonnásan kerek, sötétbarna képébe nézett. — Igen. — Hát akkor ne vacakoljon sokat, pofázhat, de csak röviden. Itt állt két szurony között a költő és mondania kellett valamit. Valamit, amiből barátai és halálos ellenségei egyaránt megértik, hogy erőszakkal őt nem lehet büntetni. Ezeknek vigaszt kell nyújtania, azoknak bebizonyítania, hogy jobban tiszteli a jogot, mint gyilkosai. — Mielőtt elhangzana a verdikt, inkább a barátaimhoz szólnék, mint a vádlóimhoz. — Hol marad a megszólítás, te hazaáruló! — hördült rá Dominies. (Folytatjuk.) AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA* Az Európa négy újdonsága A világirodalom hazai gondoz ója, az Európa Könyvkiadó donságai közül négyet emeltünk ki könyvszemlénk témájaként. A négy mű egymástól élesen elkülönülő négy világ, s mégis, valamennyiben azonos az alkotói kiindulópont. Egyén és társada« lom, gondolat és cselekvés összekötő kapcsait kutatják a szerzők» A Zsebkönyvek új kötete Ta núvallomások egy perhez címmel nyolc remek elbeszélést fog össze. Az alcím — Elbeszélések a II. világháborúról — bizalmatlanná teheti az olvasót. Megint bombák, ágyúdörej, pusztulás? A legkevésbé az. A szerzők —* akik között Kazakevics, Vercors, Mailer nevét találjuk — nem a háborút; az embert vizsgálják. Az embert, abban a befejezetlen perben, melyet humánum és barbarizmus, szépség és ocsmányság, építés és rombolás vív egymással. A nyolc szerző hat nép fia, s mégis . rokonná teszi őket hitük az emberi értelembem a háború pestisének legyőzésében. A nyolc írás közül Kazake- vicsé emberi melegségével, Maileré sajátos hangvételével, Fiihman« né pedig finom léleklátásávai külön is lebilincseli az olvasót. AZ ELKÉSETT IGEN A gondolkozásra késztető irodalom kedvelőinek igazi csemege a kiadó másik újdonsága, Max Frisch: Stiller című regénye. A darabíróként hazánkban is közismert szerző prózája: remeklés. A nagy nemzetközi sikert aratott — s hozzánk sajnos, csak most eljutott — mű hőse, Stiller, a nélkülöző szobrász egyik napról a másikra eltűnik, hogy évek múltán, vélt és valódi kalandok után, álnéven bukkanjon fel. Frisch az önmaga elől menekülő embert mutatja be — s mily remek alkotói eszközökkel, módszerekkel! — minden oldalról, s azt, hogy ez a menekvés csak vereséggel végződhet. Mert: vállalni kell önmagunkat, tegnapunkat és jelenünket, tetteinket és gondolatainkat. Stiller végül is igent mond minderre, de már megkésett. SORRENTÓI KARÁCSONY A Lenin-centenáriuim tiszteletére jelentette meg a kiadó Marietta Saginyan dokumentációs pontosságot és lírai közvetlenséget egyaránt fölvonultató művét, a Sorrentói karácsonyt. A szerző jó ismerőse volt az Uljanov családnak, s segítségükkel követi nyomon a nagy forradalmár emigrációban töltött éveinek eseményeit. Leninről rengeteget írtak; lehet-e újai mondani? A könyv azt igazolja, hogy lehet! Sőt, amellett is bizonyít, hogy Lenin életének ezernyi eseménye vár még földolgozásra, elemzésre. Saginyan kutatómunkája elsősorban arra irányult, hogy a hétköznapi élet és a nagy forradalmár tette közötti azonos szálakat fölfedezze, így bukkan rá apró esetekre, melyek később nagy elméleti tanulmányok, fontos cikkek kiindulópontjává lettek. A KAMÉLEON VISZONTAGSÁGAI ' Mai témák szatirikus feldolgozásával nem kényeztetik el túlságosan az olvasót az írók. Ezért is öröm Vladimir Neff: Humbl ún viszontagságai című könyve, s azért is, mert remekbe sikerült ez a szatíra. A Rubin Péter fordította regény első személyben elmondott vallomás; Humbl úr semmit nem takaró, önigazoló vallomása az életéről. A kaméleon oly tipikus pályája volt ez. A mindig és mindenben való igazodás ahhoz, amit rendszernek nevezünk, függetlenül attól, hogy milyen ez a rendszer. Humbl úr megmagyarázza az életét, igazolja tetteit s ezzel leplezi le, semmisíti meg önmagát. Neff bravúros alkotói módszerrel fordítja visszájára a hős monológját; ítélkezés helyett önítéletet rögzítenek a mű lapjai. * 1
