Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-22 / 93. szám
«• Ünnepi centenáriumi ülésszak a Kremlben Hável József, az MTI tudósítója jelenti: Kedd délelőtt a Kreml kongresszusi palotájában megkezdődött az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió és az Oroszországi Föderáció Legfelső Tanácsa közös ünnepi ülésszaka, amelyen születése 100. évfordulójának alkalmából a kommunista- és munkáspártoknak, a nemzeti felszabadító mozgalomnak, a világ dolgozóinak képviselői tisztelegnek Lenin előtt, akinek neve a világ kommunista megújhodásának jelképévé lett. Röviddel moszkvai idő szerint. 10 óra után percekig tartó viharos, szűnni nem akaró taps köszöntötte az ünnepi ülésszak elnökségét: Leonyid Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára „Lenin eszméje él és győzedelmeskedik” címmel tartott beszámolót. Hangsúlyozta: „Leninnek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ihletőj ének és szervezőjének nevéhez fűződik az emberiség történetének alapvető fordulata — a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet. A forradalmi tömegek alkotó erejére támaszkodva Lenin megteremtette a szovjet államnak, mint a proletárdiktatúra egyik formájának elméletét. A szovjethatalom Lenin által kidolgozott alapelvei megőrizték jelentőségüket a dolgozók minden olyan állama szempontjából, amely felváltja a burzsoázia államát. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy Lenin figyelmének középpontjában mindig a párt maradt, a párt megedzé- se, sorainak megszilárdítása. Lenin sok energiát fordított a kommunista világmozgalom fejlesztésére, a szocialista világforradalom politikai hadseregének kiképzésére. Kezdeményezése alapján jött létre a Kommunista Internacionálé, ami fordulópontot jelentett a világkommunizmus történetében. A marxizmus—leninizmus egységes nemzetközi tanítás, elméleti vívmány és vezérfonal a cselekvésre minden kommunista, minden forradalmár számára, — mondotta Brezsnyev. Hamarosan megünnepeljük a fasiszta Németország felett aratott győzelem 25. évfordulóját. Ennek a nevezetes dátumnak az előestéjén újból és újból tisztelgünk a szovjet nép és fegyveres erői nagyszerű hőstette előtt. A lenini tanítást követve, továbbra is erősíteni fogjuk a haza védelmét, a hadsereget a legtökéletesebb fegyverzettel látjuk eL Hadseregünk a béke hadserege, minden nép biztonságának megbízható támasza volt, az is, és továbbra is az marad, — mondotta az SZKP KB főtitkára. Ha visszatekintünk a megtett útra, elmondhatjuk: igen, népünknek, pártunknak van mivel büszkélkednie. A szovjet népnek sok nehézség és viszontagság jutott osztályrészül. Hatalmas történelmi felelősség nyugodott a vállain. Ám férfiasán és állhatatosan leküzdött minden megpróBrezsnyevet, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárát, Nyikolaj Podgornijt, az SZKP Politikai Bizottságának tagját, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökét, Alekszej Koszigint, az SZKP Politikai Bizottságának tagját, a Szovjetunió minisztertanácsának elnökét és más hivatalos szovjet vezetőket, valamint a külföldi vendégeket. Az ünnepi ülést Nyikolaj Podgornij nyitotta meg. Név szerint köszöntötte a szocialista országok kommunista és munkáspártjainak az ülésszakon részvevő delegációit és a küldöttségvezetőket, köztük Kádár Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát. báltatást, méltóképpen teljesítette magasrendű küldetését. — Egész pártunk, az egész szovjet nép egy ügynek él. Ez az ügy — a kommunista társadalom felépítése — mondotta. — Tények bizonyítják, hogy a kommunisták ott győznek, ahol a párt következetesen betölti a munkásosztály, a dolgozó tömegek élcsapat-szerepét, ahol szigorúan betartják a pártélet lenini normáit, ahol a párt megőrzi és szüntelenül szilárdítja politikai, szervezeti és eszmei egységét — folytatta Brezsnyev. Az októberi forradalom utáni világtörténelmi szakaszt Lenin úgy jellemezte, mint áttérést a kapitalizmusról a szocializmusra — hangsúlyozta Brezsnyev. Bármilyen ellentmondásos is a mai világ képe, főbb vonásai a fejlődés döntő tendenciái pontosan olyanok, amilyeneknek Lenin előre látta. Bármennyire is különböznek egymástól a modern világ összetevői, azok mindegyike a kommunizmus felé halad és végsősoron feltétlenül el is jut odal Ezután a Szovjetunió külpolitikájáról beszélt. Kiemelte: a Szovjetunió, a nagy Lenin végakaratához híven, továbbra is mindent elkövet, hogy a szocialista országok népei békés feltételek között valósíthassák meg az új társadalom építésének nagy ügyét. — Mi a jövőben is aktívan síkraszállunk a népeket elnyomorító fegyverkezési hajsza beszüntetéséért, a leszerelésért, síkraszállunk amellett, hogy az államok közötti vitás kérdéseket az ésszerűség alapján, tárgyalásos módon oldják meg. — A szocialista külpolitika Lenin által kidolgozott elvei a szocialista világrendszerhez tartozó államok külpolitikájának alapjává váltak — mondotta Brezsnyev. — A szocialista országok egyesült ereje és a béke megvédésére irányuló, aktív politikája megbénítja az imperialisták agresszív törekvéseit, döntő gátat emel az elé, hogy az agresszorok nukleáris rakéta-világháborút robbantsanak ki. A szocialista országok politikájának ez az eredménye az egész emberiség hasznára válik. A beszámoló rámutatott arra, hogy megvan a sajátossága minden állam áttérésének a kapitalizmusból a szocializmusra. Mindamellett ezek a sajátosságok egy egységes, általános, ugyanazon törvények alapján kibontakozó folyamat keretei között mutatkoznak. — A szocializmusnak egész sor országban aratott győzelme lehetővé tette, hogy új típusú kapcsolatok jöjjenek létre ezen országok között: testvéri kapcsolatok, amelyek a szocialista internacionalizmus elvein alapulnak, — folytatta Brezsnyev. Ámde, mint a tapasztalatok bizonyítják, a szocialista országok ilyen kapcsolatai nem maguktól jönnek létre, megteremtésükhöz és kifejlesztésükhöz, az e téren néha felmerülő bizonyos bonyodalmak és ellentétek leküzdéséhez szükség van a szocialista államoknak, s kormányzó pártjainak elvi, internacionalista politikájára. Sajnos, vannak olyan esetek is, amikor a szocializmus országai közötti együttműködést a legsúlyosabb módon sértik meg. Ilyen például Kínának a Szovjetunióhoz és más szocialista országokhoz fűződő kapcsolatai jelenlegi állapota. Egészen világos, hogy ez a helyzet a kínai vezetés nacionalista politikájának következménye, eredménye annak, hogy szakított a lenini örökségben foglalt elvekkel, — jelentette ki az SZKP KB főtitkára. Az ülésen beszédet mondott Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a magyar pártdelegáció vezetője. Születésének 100. évfordulóján az orosz nép nagy fiára, a nemzetközi munkásosztály vezetőjére, századunk legnagyobb emberére, Leninre emlékezünk. Róla emlékezik meg e napokban Moszkva és Leningrad, a nagy szovjet ország minden köztársaságának lakossága. Velük ünnepelnek a szocialista országok népei, öt kontinens kommunista és munkáspártjai, a világ minden haladó embere. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar nép forrón köszönti ezen a nagy, közös ünnepen a Szovjetunió Kommunista Pártját, a nagy szovjet népet. Köszöntjük ez alkalomból a nemzetközi munkásosztályt, a haladó országokat és népeket, mindazokat, akik.követik Lenin halhatatlan tanításait, azokat, akik tisztelik emlékét — kezdte beszédét Kádár János. A magyar munkásosztály Leninben a magyar proletárforradalom bátorítóját, a magyar nép barátját is tiszteli. Leninre, a szovjet forradalom 1917-es győzelmére emlékezve, mi az 1919-es Magyar Tanács- köztársaság hőseire, Kun Bélára, Lenin számos akkori magyar követőjére, forradalmár elődeinkre is gondolunk. Lenin a magyar munkásokhoz küldött híres üzenetében a proletárforradalom számos, ma is időszerű kérdését érintette s útmutatásai nemzedékeken át legfőbb eszmei fegyvereink voltak és ma is azok. Két hete ünnepeltük hazánk, Magyarország, negyedszázaddal ezelőtti felszabadulását a fasiszta iga alól. Számunkra Lenin, a Szovjetunió, a felszabadulás, szocialista jelenünk és jövőnk — egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Népünk számára a szabadságot a Szovjetunió hős hadserege hozta el. Lenin eszméit követő pártunk vezetésével — A nemzetközi helyzet alakulása jelenlegi szakaszának fontos vonása, hogy rendkívüli módon megnövekedett a nemzetközi kommunista mozgalom szerepe a népek életében, az egész emberiséget érintő alapvető problémák megoldásáért vívott harcban, — mondotta Leonyid Brezsnyev. — Valamennyien jól tudjuk, hogy a kommunisták az előttük álló feladatokat csak akkor képesek eredményesen megoldani, ha ők maguk egységesen összeforrott internacionalista erőként lépnek fel. Ennek a szövetségnek a megszilárdításáért vívott harcban fontos határkő lett a kommunista és munkáspártok tavalyi nemzetközi tanácskozása. — A világforradalmi folyamat feltartóztathatatlanul fejlődik. A XX. század történelmének megcáfolhatatlan tényei alapján már szemmel látható a két rendszer egymás elleni harcának végső eredménye: a kommunizmus világméretű győzelme, mondotta Leonyod Brezsnyev. vívta ki népünk a hatalmat és építette fel új szocialista hazáját, a Magyar Népköztársaságot. Lenin nyomdokain haladva építjük tovább a szocialista társadalmat. Szüntelenül erősítjük barátságunkat, testvéri együttműködésünket a Szovjetunió Kommunista Pártjával, a szovjet néppel. Ez következik elveinkből s ebben látjuk népünk biztonságának, boldogulásának, a magyar nemzet felvirágoztatásának legerősebb támaszát. A magyar kommunisták úgy vélik, Leninre méltóképpen emlékezni elsősorban annyit jelent, mint tanításait, a marxizmus—leninizmus elveit követni, a munkásosztály, a nép érdekében dolgozni, harcolni a szocializmusért, a kommunizmusért — mondotta Kádár János, majd így folytatta: — Felfogásunk szerint szocialista országban Lenint követni annyit jelent, mint erősíteni a párt vezető szerepét és tömegkapcsolatait, fejleszteni a munkásállam szervező szerepét a szocializmus építésében; a változó helyzet új kérdéseire megtalálni a marxista—leninista választ; megoldani a gazdasági és kulturális építés kérdéseit; felépíteni teljesen a szocialista társadalmat és véglegesen diadalra vinni az osztálynélküli társadalom ügyét, a kommunizmus eszméit. Lenin eszméit követni ma a szocializmus és a kapitalizmus erői közötti világméretű küzdelemben, a nemzetközi kapcsolatokban, a világpolitikában felfogásunk szerint annyit jelent, mint szüntelenül erősíteni a szocialista országok ösz- szefogását; támogatni a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom harcát; szolidaritást vállalni a szabadságukért, a függetlenségükért kü»« dő népekkel. A Magyar Népköztársaság ennek megfelelően szorosan együttműködik a Szovjetunióval, a szocialista országokkal, más haladó országokkal és erőkkel, a nemzetközi helyzetben meglévő feszültségek leküzdése érdekében. Világosan látni kell, hogy a népeket még mindig komoly imperialista agressziók fenyegetik, kalandor próbálkozások veszélyeztetik. Jelenleg a haladás erőinek, minden tisztességes embernek komoly erőfeszítéseket kell tennie az önvédelmi harcot folytató népek megsegítésére, az imperialisták vietnami, indokínai és közel-keleti agresszióinak visz- szaverésére. Magyarország jelenleg szükségesnek tartja minden szocialista ország, az emberiség erős és biztos védőpajzsának, a Varsói Szerződés szervezeté-- pék erősítését. A szocialista országok, nem csökkentve éberségüket, a fegyverkezési verseny megszüntetéséért, a béke fenntartásáért harcolnak. Végső célunk a haladás ügyének győzelme, a népek szabadságának, a nemzetek függetlenségének kivívása, a tartós béke megteremtése. Lenin utat mutatott. Élete, tevékenysége korszakjelző volt az emberiség történetében. Tanításainak hatása felmérhetetlen, a lenini eszmék halhatatlanok. Eszméinek teljes diadala a népek boldogabb jövő- jéhez, a társadalmi haladás, a szocializmus, a béke osztatlan világához vezeti el az emberiséget. Ezen a nagy évfordulón köszöntjük _ a Szovjetunió lenini kommunista pártját és népét. Azt a népet köszöntjük, amely Lenint adta az emberiségnek, amely mindig megőrizte és ma is magasan tartja Lenin zászlaját. Örök dicsőség Leninnek! —' fejezte be beszédét Kádár János. Kádár János beszédét számos alkalommal szakította félbe egyetértő taps. A felszólalás elhangzása után az egybegyűltek sokáig tartó tapssal ünnepelték a szónokot. •• Ünnepség Budapesten A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Magyar—^Szovjet Baráti Társaság és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Vlagyimir lljics Lenin születésének 100. évfordulója alkalmából kedden emlékünnepséget rendezett Budapesten, a Magyar Állami Operaház Erkel Színházában. Részt vett az ünnepségen és az elnökségben foglalt helyet Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese, Bisz- ku Béla. az MSZMP Központig Bizottságának titkára, Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke, Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Főiskolájának rektora Nyers Rezső, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Apró Antal mondott zárszót. Az emlékünnepség első része az Lntemaci- onálé hangjaival ért véget. A második részben ismert fővárosi, valamint nálunk vendégeskedő szovjet művészek adtak színvonalas műsort Leonyid Brezsnyev beszéde Kádár János beszéde (