Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-13 / 61. szám
Vasárnap kezdődnek a Forradalmi Ifjúsági Napok A Forradalmi Ifjúsági Napok több, mint egyhónapos gazdag programja vasárnap kezdődik Dombóváron, ahol a megyénk egész fiatalságát mozgósító eseménysor ünnepi megnyitására az Apáczai Csere János Gimnázium KISZszervezete készül. Ezen a napon — március 15-én — Szekszárdon és a járási székhelyeken koszorúzást ünnepségek lesznek a 48-as emlékműveknél. A KISZ KB Kaposvárott szervez nagyszabású emlékmű sort, amit a televízió közvetít. Ez az emlékműsor március 20-án zajlik és a KISZ-alapszervezetekben folyik a szervezés, hogy a fiatalok kollektive tekinthessék meg az ünnepség közvetítését. Március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján koszorúzási ünnepségek lesznek; az iskolák, üzemek KISZ-fiataljai ezen a napon tartják megemlékező taggyűléseiket. Úttörő technikusok és a technika úttörői címmel kiállítás nyílik Bonyhádion március 23-án. A további öt napon, 28-ig bezáróan számos jelentősnek és érdekesnek ígérkező esemény szerepel a Forradalmi Ifjúsági Napok programjában. Az ifjúság és az internacionalizmus címmel politikai vitafórumot rendez a Palánki Mezőgazdasági Technikum KISZ-bizottsága. Ez alatt az idő alatt zajlanak az „Ünnepelj velünk” jubileumi művészeti program helyi, járási bemutatói és az úttörők felszabadulási kulturális seregszemléjének járási bemutatói. Ezenkívül a jubileumi társadalomtudományi vetélkedők alapszervezeti selejtezőire js ebben ez időszakban kerül sor... A diákparlament tárgyalta Tanulás-önképzés-szórakozás Néhány nappal ezelőtt a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium KISZ-alapszervezeti vezetősége, diákparlamenti ülést hívott össze, melyen megjelent Hága János, a tamási járási KISZ-bizottság munkatársa, a gimnázium osztályainak KISZ- vezetői és küldöttei. Először Szabó László KlSZ-titkárhe- lyettes ismertette az akció- programot, és az elért eredményeket. — A gimnázium ez évi akcióprogramja Lenin születésének 100 éves évfordulója és hazánk felszabadulásának 25 éves évfordulója jegyében folyik, ezért legfontosabb célkitűzésünk a tanulmányi eredmények emelése. Feladatul tűztük ki, hogy segítsünk a hátrányos helyzetű tanulóknak. Kulturális terveinkben első helyen szerepel az évfordulók méltó megünneplése. Készülünk a forradalmi ifjúsági napokra és a gyarmati ifjúsági napok sikeres megrendezésére. A sport terén mindig megvalósítottuk elképzeléseinket. A politikai munka igen fontos a szervezet életében, ezért kérjük a KISZ-tagokat, hogy komolyan vegyenek részt a KISZ-oktatás politikai tanfolyamán is. A szórakozást próbáljuk szolgálni a nemrég alakult stúdióval, de tervbe vettük a klubszoba otthonosabbá tételét, hogy ott a taBÄDOGOS ÉS VÍZVEZETÉK- SZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT KERESÜNK FELVÉTELRE. Jelentkezés: Alsópéli Állami Gazdaság, Sárszentlőrinc címen. (173) nulók táncos összejöveteleket rendezhessenek. A kitűzött feladatokat teljesítettük. Beszámolójában Szabó László, a KISZ-vezetők és -tagok kapcsolatáról, az internacionalista nevelésről is beszélt. A generációs problémákról szólva a titkárhelyettes elmondotta: — Generációs problémák minden korban voltak. Természetes, hogy a fiatalok és a felnőttek életfelfogása különbözik, ezért adódnak az esetenkénti összeütközések. Ezek, nem lényegi ellentétek, hanem olyan természetűek, amelyek mindig voltak és mindig lesznek a mindenkori felnőttek és ifjak között A beszámolót követően élénk vita alakult ki. Többek között szó esett a KISZ-szervezet gyakorlati tevékenységéről; az eszmei-politikai nevelésről; a világnézet tantárgy tanulásáról; a tanár-diák viszonyról és a szabad idő helyes kihasználásáról. Néhány kérdésben parázs vita alakult ki, a jelenlévő küldöttek között. Ilyen volt a szocialista tanár-diák viszony. Mindenekelőtt azt kívánták tisztázni a küldöttek; — mit jelent a szocialista tanár-diák viszony? Több hozzászóló elmondta véleményét, de a pontos meghatározást Hága elvtárs olvasta fel. A pontos meghatározás után már arról vitatkozhattak a KISZ-tagok: van-e, és milyen ez a viszony iskolánkban? A diákparlament gyűlését a résztvevők pozitívan értékelték. Remélhető, hogy egyformán tanulságos volt a KISZ-vezetők és a -tagok számára, és ez a parlament segíti a KISZ-vezetők jobb, eredményesebb m> inkájának megalapozását, A diákparlament három küldöttet választott, akik alap- szervezetünket képviselik majd a diákok megyei parlamenti ülésén, Szekszárdon. Krutek József MXBEHXE MATHIEU tJ SZEREPBEN A labda rágá» Ma nZpuarfi Fmw- ooomúflboii. Hivsi iMobaa WW«t megmozgatnak, bogy a labőo- régás »átoknak is olyan iwwod*- lyök Ügyön, «Int nokik. Szerencséjükre a nipiiorütilőti hóé- Járót során olyan segítőtársakra akadtok. okik poszt« n»gJ«lenéMÍUol U izgalomba tudják hozni még a togk*- zánytttabbeket te. A sztárok ogátt serege. köxtfifc Eddy MMcboll. Annie Cotdy, SocKo Distel, Joan Richard új főleg a párizsiak kedvence, NireIHe Mathiev át! a francia labdarúgás Ügyének szolgálotábo. — Szeretem a sportot és o labdarúgást — jelentől- to ki a sztár, oki már a Francia Kupa sorsolásánál is közreműködött. — Rendkívül optimista vagyok és óiké pzet Kötetlennek törtem, begy tevékenységünk no tárjon sikerről. Es ha Mireifte a kertesszerepben hasonlét tud produkálni, mint o színpadon, akkor alighanem beteljesedik az a derűlátá jásiet... MÜZEUMVASÜT Száz évnyi Csipkerózsika- álom után nemsokára újra pö- fékelésbe kezdének a nagycenki Széchenyi-kastély közelében, keskeny nyomtávú sínjeiken a hajdani vénséges kávédarálók, az ükapák-korabe- li gőzmozdonyok. A mintegy 8 kilométeres múzeumvasút felépítését a Győr—Sopron— Ebenfurti Vasút igazgatósága és a Győr megyei KISZ-W- zottság vállalta. Szeretettel üdvözöljük az agg vonatokat! OLVASÓGÉP A Kozah Tudományos Akadémia tudósai o turkológiái kutatások gyakorlatában most használtak először elektronikus számítógépet a kozah irodalmi nyelv sajátosságainak vizsgálatánál. A gép segítségével részletesen elemezték Muhtar Aue- zov lenin-díjas szerző „Abaj útja” című epikus regényének szövegét. A vizsgálatokhoz speciális algoritmusokat dolgoztak ki. Ezzel sikerült megvalósítani a kozah—szovjet irodalom klasszikus művelője írásának gépi mondattani elemzését. ŰRHAJÓSOK — MÉRTÉK UTÁN Eddig is sokat kísérleteztek már lombik-bébivel, mostanában azonban egészen komolyan foglalkoztatja a tudósokat az a probléma, hogy a XXI. század űrhajósait olyan speciális méret szerint kellene „előállítani”, hogy a legmesz- szebbmenökig alkalmazkodni tudjanak a modem űrrepülés követelményeihez. Dr. Holdane angol tudós szerint például a Jupiter bolygóra — ahol a gravitáció rendkívül erős — olyan embert kell majd küldeni, akinek magassága 129 centiméter, valamennyi végtagjával képes kapaszkodni, erős izomzatú és magas intelligenciájú! KICSI A BORS... SajóUJ «kot miatt ^,TUWuUitt M, ■ barifog,aulát •• MMrikai Mim» »óraiban. Ai Urtónt ugfun- U, hagy ag, »7 esztanóós indián a napokban harminchatodnál lőtt apa. A talavixió. interjúban az ag,ostyán abban faUHta ma, uofcatiaa fkr«araiknak okét, hogy mlndoa nap harsát aszik t l,| móz értheti I Népújság 7 1979. március 13. Étkezést nyújtó intézetek, üzemélelmezési, vendéglátó vállalatok FIGYELEM! KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ sárgarépát ajánlónk minden mennyiségben' kedvezményes áron megvételre. Szekszárdi megrendelőknek a szállítást vállaljuk. Megyei kórház gazdasága, Szekszánd-Kispalánk. Telefon; 12—545 —/13Ö mellék. (220) A Kaposvári Háziipari Szövetkezet dombóvári telephellyel felvesz. bedolgozó varrónőket Jelentkezés minden kedden és csütörtökön du., Kovács Jánosné részleg- vezetőnél, Dombóvár, Zrínyi M. u. Galló-íéle helyiségben. (221) A Tolnai Asztalos Ktsz mindenfajta üvegezést és képkeretezést vállal. Hívásra házhoz megyünk. Felvevőhely: Tolna, Deák Ferenc 83. Telefon: 25. (219) A megyei tüdőgondozó intézet röatgenernyő-szolgálata asszisztenst keres Szakképzetlen személy is jelentkezhet. Az alkalmazás feltételeiről Szekszárd, Vörösmarty u. 5. sz. alatt lehet érdeklődni. (199) A Sárköz—Völgység! Vízi társulat felvételre keres KŐMŰVESEKET, KUBIKOSOKAT a Szekszárd és környéke munkahelyünkre. Jelentkezni lehet: Bonyhád: Somogy út 1. munkaügyi osztály. (104) Dolgozókat felvesz A Pamut texti mű vek Frottír gyára Budapest, XIII. Fáy u. 81—83 felvesz: 16 évet betöltött női dolgozókat, szövő, szövő betanuló, lánccsévélő, lánccsévélő betanuló, 18 évet betöltött férfi dolgozókat festő, festő betanuló, kazánfűtő, segédfűtő, segédmunkás munkakörbe. Jelentkezés a gyár üzem- gazdasági osztályán. (140) BVM Budapesti Betonáru gyára felvesz Bp. XXI. (Csepel) Rákóczi F. u. 889. sz. alatti telepiére: mozaikla pgyártó munkára női dolgozókat. Betonelemgyártó munkára férfi dolgozókat. Betanulási idő: 2 hét. Felvesz még: lakatos, hegesztő, autó-motor szerelő, villanyszerelő, kőműves szakmunkásokat, HON rakodógépkezelőt, dum- pervezetőket, bakdaru kezelőt. Bp. VHI. Asztalos S. u. 12. sz. alatti 4 sz. üzemébe: mozaiklapgyártó munkára nődolgozókat. Betanulási idő: 2 hét. Lakatos, villanyszerelő szakmunkásokat, vagonrakodókat. Bérezés és egyéb juttatások a kollektív szerződés szerint. írásbeli megkeresésre bővebb felvilágosítást adunk. Jelentkezés a fenti telepeken. (tU> Vállalatok I figyelem! Megvételre felajánljuk tipizálás végett 1 db ZIL 130-as, fixplatós és 2 db ZIL MMZ 555, billenő platós gépkocsijainkat, hozzávaló TARTALÉKALKATRÉSSZEL együtt. Érdeklődni lehet; Bőripari Vállalat 2. sz. gyára, Simontomya, anyag- és áruforgalmi osztálya. (217) A Sárköz—Völgység! Vízitársulat eladásra kínál 22 TONNÁS ALACSONV TIPUSŰ TRAILERT. Érdeklődni lehet: Bonyhád, Somogyi út 1. Telefon: 19. 003) ., • A p róhirdelés e k... Cl rendszámú Skoda személygépkocsi eladó. Tolna, Béri Balogh Adám U. 38. ____________________(168) 40 7-es vadonatúj Moszkvics-hű- tő eladó. Szekszárd, Bálint-köz 18. Érdeklődni 17 óra után. (180) Opel Record 4 ajtós, príma állapotban, 64-es, eladó. Bonyhád, Kossuth Lajos u. 58. (202) Rózsák! Félezer gyönyörű újdonság. Ezüstfenyők, díszcserjék, gladioluez, ribizli — egres — málna. Színes, tájékoztató nagy árjegyzékünket díjmentesen megküldjük. Szállítás postán. Szálkái kertészet, Budapest VI. Népköz- társaság 8._________ (5) Felvessünk raktári férfi aaomagolókat. szekszárdi lakosú gépkocsirakodókat, gyakorlattal rendelkező gépírni tudó adminisztrátort. Élelmiszer- és Vegyiáru Nagyker. Vállalat Szetaseárd, Bogyiszlói u. (222) Szekszárdim 1 éves kisgyermekem mellé, lakásomra bejáró gondozónőt keresek. „Április 1 176881” jeligére a hirdetőbe. (228) 3 szobás családi ház. pékséggel eladó. Szekszárd, Remete u. 35. __________________________________(188) Pannóniához oldalkocsit vennék Ajánlatokat Fauszt János Mözs, Jókai u. 5. (20ü) Tolna Marx Károly utca 117 számú ház szabadkézből eladó. (218) Szekszárdi Erdészet Keselyűsben földet vásárol. Érdeklődni lehet Várköz 8 szám alatt. (207) Csatáron, köves út mellett 259 n.-öi telek, padlószintig kész épülettel eladó. „Tavasz 176675” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (200) A sáóagárdi ..Sió völgye” Mg. Tsz elad 100 mázsa jó minőségű kosárfonásra kitűnően alkalmas aranyfűzfavesszót. Érdeklődni a központi irodában. (22»)