Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-26 / 48. szám
TOLNA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPÚJSÁG it A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJAI XX. évfolyam, 18. szám ■aa—aaww« ÁRA: 90 PILLÉR Csütörtök, 1910. február 26. Túl a próbálkozások időszakán. Ülésezett a TIT Tolna megyei szervezetének elnöksége • • Szerdán délelőtt elnökségi ülést tartott székházában a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetének elnöksége. A tanácskozáson a TIT országos központja képviseletében részt vett Fonó Andor, jelen volt István József, az MSZMP megyei bizottsága osztályvezetője, valamint dr. Gyugyi János, a megyei tanács elnökhelyettese is. Az ülést a szervezet megyei elnökségének elnöke, dr. Prant- ner József nyitotta meg, majd dr. Vadas Ferenc titkár számolt be a tanácskozás résztvevőinek a TIT 1969. évi munkájáról. Dr. Vadas Ferenc emlékeztetett arra, hogy 1965-ben a TIT országos titkársága Szek- szárdon tartott ülésén fölvett jegyzőkönyv tanulságtétele szerint „Tolna megyétől még az is sok, ha valamit megpróbálnak”. Ha ma ülésezne Szekszárdon a TIT országos titkársága, örvendetesen más tartalmú mérleg készülhetne a TIT megyei szervezetének munkájáról, annak sokrétűségéről és hatékonyságáról. Mint erről az elnökség elé terjesztett beszámoló — számadatokkal dokumentálva — beszélhetett, a szervezet széles körre ható tevékenységével túljutott a próbálkozások időszakán, munkájának 1969. évi mérlegelésekor elismeréssel és a továbbiakra szólóan bizakodó várakozással nyugtázhatjuk az elmúlt két év eredményeit. Es most nézzük, mennyire Vált komoly közművelési tényezővé megyénkben az a szervezet, amely ezelőtt még öt évvel sereghajtó volt. Mivel a véletlennek nevezett számok adott esetben nagyon is lelkesek tudnak lenni, engedtessék meg a TIT megyei szervezete munkájának eredményeit a számok tükrében felvillantani. Az 1968-as év a szervezet éleiében már rekordévnek számított. Az ismeretterjesztés 1969. évi eredményei mész* sze túlszárnyalták ezeket a „rekordokat”. Az eleven, a társadalom igényeire gyorsan reagáló szakosztályok előadói 1968-ban 2128 előadást tartottak. 1969-ben már meghaladta a háromezret is az előadások száma. A hallgatólétszámok ennek megfelelően alakultak: 1968-ban a TIT különféle előadásain 102 465 hallgatót tartottak számon, 1969-ben 140 228-at! Az érdeklődés általános társadalmi fejlődésünknek is megfelelő alakulása különösen értékes számunkra, mivel a társadalomtudományi szakosztályok a csúcstartói az elmúlt évi ismeretterjesztő munlcá* nak. 1580 előadásuk hangzott el kevés híján 16 ezer hallgató előtt. A természettudományi szakosztályok tevékenységéből ki-, emelkedő teljesítményt vallhat magáénak az egészségügyi szakosztály, amely többek között olyan sikeres rendezvény gazdája volt, mint a VI. egészségügyi vándorgyűlés. Az ország minden részéről, 250 résztvevője volt a földrajzi vándorgyűlésnek, amely a földrajzoktatás Az erdő- és fagazdaságok által eladott és 1970. február 13'. és április 30. között elszállított egységes tűzifa maximált tennelőj árát 6 százalékkal leszállították. A kereskedelmi szervek ugyanezen idő alatt mázsánként legalább 2,50 forinttal olcsóbban kötelesek értékesíteni a tűzifát. Az újabb intézkedésre azért korszerűsítéséhez járulha* tott hozzá. Mennyiségi mutatóink — mondotta dr. Vadas Ferenc —, számottevő felfutást jeleznek, az úgynevezett rekordévnek is jóval több, mint a dupláját adják. Joggal merül föl a kérdés, nem hajtottuk-e túl a mennyiséget, a minőség rovására? Úgy ítélhetjük meg, hogy nem. Már csak azért sem, mert a közművelődésben manapság már nem lehet színvonal nélkül számokat növelni. A titkári beszámoló ezt követően a szervezet gazdálkodásának eredményeit összegezte, majd szólott a párt-, állami és tömegszervezeti vezetők részéről mindinkább megnyilvánuló együttműködési készségről, azt fejtegetve, hogy a TIT megyei szervezetének 1969. évi eredményei az együttműködés talaján alakulhattak olyanokká, amilyenek. A beszámolót követő vitában számos elnökségi tag, illetve szakosztályvezető kért szót. Az elnökségi ülés harmadik napirendi pontjaként került sor arra, hogy Fonó Andor, a TIT Országos Központja képviseletében bejelentse dr. Vadas Ferenc titkár fölmentését, érdemeinek elismerése mellett, átnyújtva jó munkája jutalmául volt szükség, mert az elmúlt hetekben nagyobb mennyiségű vizes tűzifa került forgalomba. A korábban érvényes .szabványok azt írták elő, hogy a 90 napnál frissebb vágású tűzifára 4 százalékos árengedményt kell biztosítani. Később ez az intézkedés tovább módosult, amennyiben októ- , bértől január végéig kellett biztosítani az árengedményt. Az elmúlt év decemberében, és idén januárban a rendkívüli szállítási nehézségek és az erdei farakodók megközelíthetetlensége miatt a tűzifaellátásnál nehéz helyzet alakult ki. Sokáig akadozott az ellátás, majd a szállítás hirtelen megindulása után sokszor joggal kifogásolhatták a vásárlók a tűzifa magas víztartalmát. A rendelkezés ezeket a jogos panaszokat orvosolja: a régebbinél nagyobb, 6 százalékos termelői árcsökkentés azt jelenti, hogy az e'dő. és fafeldolgozó gazdaságok mázsánként 1,50 forinttal olcsóbban értékesítik a tűzifát egészen április végéig. Az árengedmény ..eljut’’ a fogyasztókig. sót a belkereskedelem nemhogy nem tart igényt a termelői árleszállítás nyomán képződő összegekre, hanem saját hatáskörében további egy forinttal toldotta meg a fagazdaságok. árengedményét. az országos központ pénzjutalmát. A TIT megyei szervezetének távozó titkára a megyei művelődési ház igazgatójaként folytatja közművelési munkáját. Az elnökség elfogadta dr: Vadas lemondását és egyúttal hozzájárulj ahhoz, hogy a titkári teendőket ideiglenes megbízással Bucher Flórián lássa eL Jó ha vannak ünnepségek, rendezvények, feltétlenül hasznos és történelmileg kötelező az elmúlt huszonöt év eseményeinek felelevenítése, de mindenek előtt és mindenek fölött a fő figyelmet napjaink megoldandó feladataira kell fordítani. Ezt jelenti a jubileu* mi év jelentőségének őszinte, igaz és valóságos méltatását. A termelés álljon az érdeklődés középpontjában, még pontosabban, annak szervezése, hatékonyabbá tétele, a lehetőségek jobb kihasználása. Erre hívta fel újólag a figyelmet a megyei pártbizottság tegnapelőtti ülésén a termeléssel és a hozzá tartozó kérdésekkel foglalkozó beszámoló, majd ezt követően K. Papp József megyei első titkár felszólalása. A megyei pártbizottság tegnapelőtti ülésén több olyan megállapítás is elhangzott, amely politikai súlya és komolysága miatt szinte felrázó erővel bír. Az eredményeket elismerve a pártbizottsági ülés éles és kritikus megvilágításba helyezte azokat, a termelésben, a szemléletben, a vezetésben jelentkező. hibákat, mulasztásokat, amelyek a gazdasági mechanizmus jobb kibontakozásának a fékjei. De ezekről nem általánosságban esett szó, hanem konkrétan és azzal az eltökéltséggel, hogy a hetvenes évek sikere érdekében hol, mit kell tenni. Bírálat érte a felszínességet, a látszatmunkát és azt a felfogást, amely olykor a tartalom helyett a külsőségeket helyezi előtérbe Ha a megyei sajtó bizonyos felületeken a megye gazdasági életének a tükre, akkor azt tükrözi, ami van. S ilyen szempontból még nagyobb figyelmet érdemel a . megyei pártbizottság beszámolója, a megyei pártbizottság első titkárának felszólalása, mert jelzi, hogy mi nincs olyan mértékben, amilyen mértékben azt a hetvenes év sikere megkívánja, megköveteli. Csakugyan itt az ideje előtérbe helyezni és reflektor- fénybe állítani a munkahelyeken is az alkotót, a termelésben élenjárót, a munkáját szorgalmasan és lelkiismeretesen végző embert. Amíg ennek a felfogásnak nincs közvéleménye a munkahelyeken, belül, addig a munkahősök névtelenségben maradnak, holott éppen ők a jubileumi év emberei. Somi Benjamin, a megyei pártbizottság titkára beszámolójában gondolatokat ébresztő módon és pontosan fogalmaz, amikor a szocialista brigádmozgalmat, a szocialista Kádár János az MTI-ben Kádár János — Nyers Rezső és Aczél György társaságában — szerdán látogatást tett a Magyar Távirati Iroda szerkesztőségében. A vendégeket Lakatos Ernő, a kormány Tájékoztatási Hivatalának főosztályvezetője és Léderer Frigyes, az MTI főszerkesztője fogadta. Burján Sándor, a belföldi, Éliás Béla, a külpolitikai, Horváth Tamás, a fotoszerkesztő* ség vezetője és Borbély György főmérnök ismertették a hírügynökség munkáját. Bohr visszatér Moszkvába Egon Bahr, nyugatnémet kancelláriai államtitkár vasárnap ismét Moszkvába repül, bogy folytassa a szovjet kormánnyal februárban megkezdett előzetes eszmecserét az erőszakról való kölcsönös lemondás ügyében. A jelek szerint Bahr kedden találkozik szovjet tárgyaló partnereiveL munkaversenyt, az üzemi de* mokráciát a termelés szempontjából nagy, még közei sem kiaknázott tartaléknak nevezi. Maradéktalanul egyet lehet érteni a beszámoló megállapításával ; olyan tartalék ez, amely értékeket produkálhatna, különösebb befektetés nélkül. De sajnos azt kell pél* dául tapasztalni, hogy a szocialista munkaverseny a lelkes felajánlásokon nemigen jut túl az üzemekben, főleg azért nem, mert a dolgozók megteszik ugyan vállalásaikat, ezt azonban ritkán követi a rendszeres értékelés, más szóval nagyon kevés esetben van a ver* senynek menet közben helyi közvéleménye, s emiatt alig- alig van megyei közvélemé; nye. A megyei pártbizottság átfogó és tárgyilagos beszámolójából is kitűnt, hogy az emberek többet szeretnének keresni, jobban akarnak élni. Ennek azonban kizárólag a jó munka, a több termék előállítása az alapja. S mégis, mintha erről a cáfolhatatlan igazságról olykor elfeledkeznének azok, akik a munka- fegyelem megszilárdításán fáradozó gazdasági vezetőt „hajcsárnak” nevezik. Ilyen helyzetben nem hiányozhat a kommunisták elvszerű kiállása, nyugodt, higgadt érvelése, egyszóval politizálása. De a dolog másik oldalát tekintve a munkáskollektívák redszeres és állandó tájékoztatásán is javítani kell. mert éppen az informáltság helyi fehér foltjai miatt némelykor a párt politikájának hiányos ismerete miatt, több esetben még kommunisták is olyan helyi érdekek védelmében emelnek szót, ami ütközik a társadalmi érdekekkel. A Tolna megyei Pártbizottság tegnapelőtti ülésének termeléssel foglalkozó napirendje kétségkívül programadás a megye termelőüzemei 'számára. A beszámoló alaphangját a Központi Bizottság november 26—23-i ülése határozta meg, amely rámutatott arra, hogy a gazdasági kérdések változatlanul központi helyet '"foglalnak el belpolitikai életünkben, így természetesen a gazdaságszervező és a propagandamunkában is. Nem lesz tehát véletlen, ha az elkövetkező hetekben e lap hasábjain gyakran utalunk a megyei pártbizottság tegnapelőtti programadó beszámolójára, főleg és elsősorban a dolgozók és a vezetők jobb, teljesebb tájékoztatása miatt. — Szp. — Egy ü 11 m íí k ö <1 és — Forradalmi ifjúsági napok — Költségvetés Ülésezett a KISZ Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága Szerdán ülést tartott a KISZ Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága. A tanácskozás napirendjén három fontos téma szerepelt. A végrehajtó bizottság megvitatta Szo- boszlai Jenő és Hohmann József előterjesztése alapján a Tolna megyei MÉSZÖV és a KISZ Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága együttműleöd'ősének tapasztalatait, valamint a további feladatokat. Ezt követően az ülés résztvevői a március 15-én kezdődő forradalmi ifjúsági napok programjának rögzítésével foglalkoztak. A forradalmi ifjúsági napok ünnepélyes megnyitójára március 15-én Dombóvárott, az Apáczai Csere János Gimnáziumban kerül sor. Az eseménysor április 5. cs 20-a között zárul az országos hálastaféta megyei rendezvényeivel, .valamint az ifjúgárdisták járőrversenyével, amit_ Pakson rendeznek. Végezetül a végrehajtó bizottság Szállási Ferenc ^ beszámolója alapján az 1969. évi költségvetés teljesítésének főbb tapasztalatait összegezte, ________________________. M ódosult a tűzifa maximált termelői és fogyasztói ára A hetvenes év sikeréért