Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-05 / 30. szám

HARMAT ENDRE: A Raszputyiii' rejtély Elet a hó felett Országszerte megkezdték a gyümölcsfák téli metszését. (MTI foto — Fehérváry Ferenc felv.) Fénykép a képernyőről 2. A tánc már nem szólóban folyik. Párok találnak egy­másra, ölelik át egymást mind forróbban. Az imbolygó fény csak a szoba közepét világítja meg, a szegletek homályosak maradnak. Ide omlanak a tán- colók egymás után, a gyolcs- kötegekre. Nem, itt nem számít a „kinti” házasság, sőt — ha netán így tetőzik a téboly — a rokonság foka sem. Ez lelki frigy, amelynek a test csak ke­rete. És különben is: hogyan üdvözüljön az ember, ha előbb nem vezekel? És hogyan ve­zekeljen, ha előbb nem aláz­za meg magát? Raszputyint egész életében azzal vádolták, hogy ennek a szektának a tagja. Soha senki nem állapította meg pontosan, mennyi ebből az igazság. Ma­ga az a tény azonban, hogy Oroszországban — és éppen Szibériában, éppen Verhotur- jében — volt ilyen gyülekezet, volt ilyen tanítás, legalábbis érthetővé teszi a pokrovszkcf jei muzsikra annyira jellemző különös kettősséget. 2. A FEKETE SZALON Grisa hazament Verhoturje- ből és bejelentette családjá­nak, hogy őt most ló ideig nem látják, mert sztrannyik lesz. A sztrannyik vándorló sztarec, vagyis szent ember, afféle zarándok volt. Évszá­zadokon át rongyokba bur­kolt sztrannyikok tömege jár­ta Oroszország útjaik Pré­dikáltak. Néha azt, amit az egyház tanított, néha egészen mást. Sokszor börtönbe vetet­ték őkek eretnekpereket zú-' dítottak a nyakukba. Ilyen vándor lett Grigorij Jefimovics Raszputyin és éle­tének ebben a viszonylag rö­vid szakaszában komolyan is vette, amit fogadott. Apja, Jetim, ugyan fűnek-fának haj­togatta, hogy Grisa „a lusta­ság zarándoka”, hogy azért hagyta el a szülői házat, mert „mindig is jobban szeretett csavarogni, mint dolgozni” — de bizonyítékok vannak rá, hogy az öreg ezúttal igazság­talan volt a fiához. Több mint háromezer kilo­métert általában nem lusta­ságból gyalogol az ember. Úgy meg még kevésbé, hogy közben rendszertelenül és ke­veset eszik, húst soha, még ha elvétve kínálják is vele; dohos odúkban húzza meg magát éjszakára, hogy haj­nalban a kutyák koncertje közepette magányosan indul­jon tovább. A „külső úton”, hogy egyszer — talán évek, talán évtizedek múltán — megtalálja a „belső utat" A LÁTNOK és jövendőmondó — csak úgy nyüzsgött tőlük Szent Orosz­hon — ha valaki a kopott, korán kopaszodó jogászra mu­tat és azt mondja: ez a fia­talember felforgatja majd elő­ször a világ egyhatodát, az­tán a világot. A sok jövőbe tekintő közül Kronstadti János volt a leghí­resebb. Látnoknak nevezte magát ez a pétervári pap, aki­nek szónoklatait hatalmas tö­megek hallgatták. Szaggatott mondatok, időnként szinte teljesen érthetetlen eksztati­kus kiáltások — ez volt a lát­nok stílusa. Ha nehéz döntés előtt állott, vagy beteg volt valaki a famíliában maga III. Sándor is elhivatta a Krons­tadts. Ezt a férfiút akarta Rasz­putyin, az immár messze föl­dön ismert sztarec és sztrany- nyik, megismerni, amikor 1903-ban — pontosan tíz év­vel Vologya Uljanov után — Pétervárra érkezett. S amikor a pokrovszkojei parasztnak si­került elérnie, hogy Oroszhon leghíresebb egyházi személyi­sége, a cár gyóntatója fogad­ja őt, az Oroszországi Szociál­demokrata Munkáspárt II. kongresszusán Vologya Ulja­nov — most már Vlagyimir Iljics Lenin — vezetésével megszületett az első forradal­mi marxista párt, a bolsevi­keké. Mind a televíziós készülékek, mind a fényképezőgépek száma évről évre szaporodik a családok­ban. Bizonyára sokakban felme­rült már az óhaj, hogy a televízió képernyőjén látott egyik vagy má­sik képet megörökítsék. Am a feladat nem is olyan egyszerű, legalább is addig, amíg nem is­merjük a kép készítésének a „tit­kát". A televíziós kép úgy jön létre, hogy a képcső fluoreszkáló ernyő­jén fantasztikus sebességgel egy elektronsugár pásztázza végig a vízszintes sorokat, miközben kü­lönböző világosságit pontokat „raj­zol fel". így másodpercenként 25, egyenként 625 sorból álló kép jön létre az ernyőn. Az egyes képek gyors egymásutánja szemünk te­hetetlensége következtében — épp­úgy mint a mozifilm nézésekor — egyesített, folyamatos képet ad. Az elektronsugár tehát másodper- venként 625X25 = 16 625-SZÖr fut végig a képernyőn, kereken 11 millió képpontot rajzolva fel! Közepes világosságé, erősen kontrasztos kép esetén jó felvételt 1:3,S rekesznyilással („blendével") és 1125-öd másodperces zársebes­séggel (expozíciós idővel) készít­hetünk. Az 1/25-öd másodperces megvilágítási idő alatt ugyanis ép­pen egy teljes kép jelenik meg a televízió képernyőjén, ez idő alatt a kép mintegy „helyben áll". A fényképezéshez nem kell külön fényforrást alkalmaznunk, a kép­cső elegendő fényerőt' biztosit a felvételhez, ha 11/10 Din érzékeny­ségű filmet használunk. Amennyiben 1/100-ad, vagy 1/200- ad másodpercre csökkentjük a fényképezőgép zársebességét, úgy előhívás után csupán egy részét kapjuk meg a képnek, hiszen a televízió elektromágneses sugara nem tudott „lépést tartani" a rö­vid expozícióval. A különféle zársebességekkel va­ló felvételkészités egyébként min­den fényképezőgép-tulajdonos szá­mára hasznos tanulsággal is szol­gálhat. E módon ugyanis könnyű­szerrel megállapítható, hogy a fényképezőgép zárszerkezete pon­tosan működik-e, az elektronsugár sebességében nem fordulhat elő eltérés. Akinek csak egyszerűbb fény­képezőgép van a birtokában, az is nyugodtan megpróbálkozhat o képernyő lefényképezésével. E gé­pek zárja ugyanis rendszerint 1/25- öd, vagy l/SO-ed állandó nyitást sebességre van beállítva, ami kö­zelítően megfelel a kivánalmak­nak. Ha tehát kellő érzékenységű filmet használunk, sikerülni fog a felvétel. Az ünnepi „nonstop” tv-müso- rok tehát új szórakoztatási lehe­tőséget is kínálnak: a fényképe­zést. Nagyjából ugyanebben az időben, de egészen más cél jegyében, egy másik fiatal­ember is járta Oroszországot. 1893-ban egy esztendővel Miklós cár trónra lépése előtt, apja viseltes felöltőjében és kalapjában Pétervárra érke­zett a huszonhárom éves Vla­gyimir Iljics Uljanov, hogy megpróbálja megváltoztatni a világot, amelyet gonosznak és igazságtalannak talált Tudta, hogy nemcsak a test­őrség, a híres Preobrazsensz- kij-ezred áll szemben vele, ha­nem a földkerekség legna­gyobb fegyveres ereje. Tudta, hogy egyetlen áradat seperhe­ti el a Minden Oroszok Cárjá­nak hadseregét — a Minden Orcszok Cárjának népe. Jót nevetett volna a sok próféta TÁNCOLÓ ASZTALOK Részlet az Ideiglenes Kor­mány vizsgálóbizottságának jelentéséből: „Azok a válságos idők, amelyekben Raszputyin megjelent a színen, a lehető legjobban kedveztek ,a prófé­ta’ nagyszerű karrierjének. Az elvesztett (orosz—japán) há­ború, a forradalmi fellendü­lés hullámát követő csalódott­ság, a reakció előretörése fo­kozta a társadalomban az idegfeszültséget és — főleg arisztokrata körökben — az érzéki életet. A vallásosságnak meg az érzékiségnek e^v fur­csa keveréke jelentkezett... Raszputyin kész talajra ta­lált. . (Folytatjuk.) Kürti András : : A OUOM VILLA 8. A hang elhallgatott, a fiatalember felgyújtotta a csillárt, kikapcsolta a vetítőt, a könyvszekré­nyen helyére csúsztatta a rekeszt, aztán várako­zóan tekintett a karosszéken üldögélő Palmerra. — Hm — jelentette ki az öregúr, de ez volt aztán minden. — Igen — mondta a paikompartos vendég gyorsan —, ne vegye szerénytelenségnek, de ne­kem Is az ütött szöget a fejembe, hogy félévi teljes begübózás és szüntelen munka után miért fogadta el a prof ez a tíznapos bolgár kikülde­tést, méghozzá egy olyan tanácskozásra, ame­lyen tudományszervezési kérdések vannak napi­renden, tehát az ő kutatása szempontjából sem­miképp sem lehetnek fontosak. — Nem bizony — rázta meg a fejét lassan Pakner. — Igen ám — folytatta a másik —, de ez az egész kérdés megoldottnak tekinthető abban az esetben, ha ezt a szófiai utat csak amolyan kiruccanásnak tekintjük. Egyfajta ki- kapcsolódásnak, minthogy — tételezzük fel — professzorunk túljutott a munkája legnehezebb szakaszán. Mondjuk, az állatokon végzett kí­sérletek pozitív eredménnyel zárultak, beiktat­ható tehát egy kis szieszta. Hogy aztán az ál­latokon végzett kísérletek után következzék a legfontosabb, az ember. — Crülök — mondta Palmer —, őszintén örülök, hogy maga is rájött, miszerint a sike­res állatkísérletek után minden azon múlik, hogy Ambrózy felfedezése, találmánya, tudo- misén micsodája miként válik be az emberen. Mert nem sokat ér egy vegyszer, egy szérum, vagy bármi más, ami az állatoknál megfelelő, de az embereknél nem alkalmazható. És for­dítva is lehetséges... — Minden lehetséges — mormogta magában a göndörhajú —, még az is, hogy te be tudsz fejezni egy mondatot, amit én kezdek el.„ És még nekem kelj örülnöm, hogy lépésről lépés­re azért mégis előre taszigálhatlak a végkö­vetkeztetés felé... Hja, nehéz a fiatal tehet­ségeknek egyenes úton előbbre jutnlok... Még egy ilyen nem túl népes foglalkozási ágban is, mint a tudományos hírszerzés.. A látogató belső monológja alatt az öregúr ismét sétára indult ismét gyönyörködött min­den fordulónál a tükörképében az ingaóra üvegajtaján. Aztán megállt a fiatalember szé­ke előtt, hintázni kezdett a sarkain. — Az ilyen kísérletet — magyarázta okta­tólag — a legtöbb tudós saját magán végzi, inkább ő vállalja a kockázatot, nehogy valaki másnak essék baja, ha a dolog rosszul sül el. Hülyeség, de ez náluk így szokás. Nekem úgy tűnik, hogy Ambrózy is a tudósoknak ebből a fajtájából való. Márpedig ha ez így van, ak­kor a szófiai tíz nap csak arra jó, hogy fel­javítsa a kondícióját, hogy kipihenten és jó idegállapotban fogjon hozzá a kísérlethez ön­magán... Követni tudja a gondolatmenetemet? A másik csupa-figyelem arccal biccentett. Nehezen ugyan, de tudja. — Rendben, akkor tovább inehetünk. Mire használja fel ezt a tíznapos távollétet egy szerelmes nő, aki tisztában van vele, hogy a barátja mire készül, hogy esetleg ott hagyhat­ja a fogát? Arra, hogy keres egy öngyilkos­jelöltet, aki amúgy is végezni akar magával. Ezt aztán sírással, női praktikákkal ráveszi, hogy játssza el a kísérleti nyúl szerepét, neki úgyis mindegy. — Fantasztikus! — kiáltott fel a göndör.-, hajú. — Ez a vaslogika... ez egyszerűen zseni­ális! — Ugyan, szimpla következtetés — hárítot­ta el a bókot az öreg de tokája remegett a boldogságtól. A mi hivatásunk legfőbb kellé­ke. Helyükre kell rakni a mozaikdarabkákat és össze áll a tabló. Persze, érezni, tudni kell, hogy mit hová? Elismerem, ehhez kell némi érzék, intuíció. Eljutottunk tehát egy erősen valószínű feltevésig: az az Andrea, amilyen rá­menős, a professzora visszatéréséig rendelke­zésére álló három nap alatt puhára' főzi a hí­don szerzett ismerősét és amikor Ambrózy megérkezik, tálcán nyútja itt neki. Tessék, le­het vele kísérletezni! Következésképpen a mi feladatunk az, hogy legyünk türelemmel még három napig várjuk meg Ambrózyt és utána kísérjük fokozott figyelemmel az egész triót. — Persze, (természetesen — helyeselt alig palástolt bosszúsággal a fiatalember. — Ezt kell tennünk, ha a másik lehetőséget eleve ki­iktatjuk. — Miféle másik lehetőség? (Folytatjuk-) *

Next

/
Oldalképek
Tartalom