Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-14 / 38. szám

HARMAT ENDRE: M Raszputyin- rejiély 10. A sztárec elutazott. Em­lékszünk: amikor a másik, kormányfőnek kiszemelt Hvosztovot „vizsgálta meg”, azért nem lett a kinevezés­ből semmi, mert a kegyelmes úr úgy fogadta a parasztot, mint — így írta férjének a felháborodott cárné — „egy minisztériumi kérelmezőt.” Nyizsnij-Novgorodban — nőmén est omen? — ugyanez történt. „ATYUSKA ÉS ANYUSKA KÜLDÖTT...” — Itt volnék — állított be a különös jövevény a kor­mányzó elegáns otthonába. — Atyuska és Anyuska küldött, vizsgáljam meg a lelkedet Ha megfelelsz esetleg, belügy­minisztert csinálunk belőled A kormányzó végignézett a bundás bumfordin, aztán ki - tört belőle a jóízű nevetés. Raszputyin hozzászokott ah­hoz, hogy gyűlölik, hogy sér­tegetik. De ahhoz nem, hogy kinevetik. Vérig sértve távo­zott. Csak késő délután tért vissza. — Nos, Bátyuska — mond­ta a kövér Hvosztovnak,, mi­után nagynehezen a színe elé került — téged aztán alapo­san elintéztelek. Sürgönyje­lentést küldtem rólad Carsz- kojeba. Nagy lehetőséget sza­lasztottól el a gőgösséged miatt. Hvosztov aznap kegyes han­gulatban lehetett. Csodálatos­képpen sem délelőtt, sem dél­után nem dobatta ki dara­bontjaival a szemtelen pa­rasztot. Ezúttal is mosolyog­va kitessékelte. Derűsen süp­pedt egy öblös bőrfotelbe, az­tán hirtelen eszébe jutott va­lami. — Szólj csak át, fiam, a postamesternek — mondotta titkárának —, nézzen utána, adtak-e fel ma táviratot Cansz- koje Szeloba. A fiatalember hamarosan letette főnöke asztalára a másolatot. „Anna Virubovának, Carsz- koje Szelő. Mondd meg Anyuskának, hogy Hvosztov felett ugyan az Ur kegye le­beg, de egyelőre valami hi­ányzik belőle.” A kormányzó azonnal ki­talált valami ürügyet arra, hogy uralkodói audienciát kérjen. Megkapta, de a cár félreérthetetlen hűvösséggel fogadta. Búskomoran tért vissza „fővárosába.” Megér­tette, hogy mérhetetlenül sok­ba került neki egy könnyel­mű kacagás. Hozzávetőleg fél évtizedbe. CIGÁNYKÓRUS ÉS KINEVEZÉS Ennyi ideig tartott, amíg siker koronázta lázas kísérle­teit, hogy közvetlen kapcso­latba lépjen a sztareccel. Sze­rencséjére értesült arról, hogy a muzsik gyakori vendég a „Rode”-mulatóban. Hvosztov pétervári tartózkodásai során minden estéjét itt töltötte, hátha közelebb kerülhet a miniszteri rangok osztogató- jához. És egy este bekövet­kezett amire várt. ...A „Rode”-ban nyitva állt annak a különteremnek az ajtaja, amelyben a sztarec szórakozott. Szokás szerint a szomszéd helyiségekből is több érdeklődő | figyelte a mulatozásba mind jobban be­lemelegedő Raszputyint. A szi­bériai imádta a cigánykórust. Most is áhitatosan figyelte, de egy idő máivá rosszallóan csóválta meg a fejét — Jó, nem mondom, — harsogta —, de valami hi­ányzik belőle. Meg is mon­dom, mi: az erő. Körülnézett az (álldogálókon és pillantása megakadt a kövér kormányzón. — Hé, te! Téged ismerlek. Látom, elég dagadt vagy ah­hoz, hogy kiszoríts magadból néhány erős hangot. Menj, testvér, segíts a kórjsnak. És egy óriási tartomány teljhatalmú hóhéra beállt a cigányok közé. Ilyen honorá­riumért azóta is kevesen éne­keltek: néhány napon belül hivatalos közlemény látott napvilágot arról, hogy a cár Alekszandr , Nyikolájevics Hvosztovot Oroszország bel­ügyminiszterévé nevezte ki. GOROHOVÁJA UTCA 64. A muzsik négy helyen la­kott tartósabban a főváros­ban. Első állandó lakása a Nyevszkij-Proszpekten, a má­sodik a Kirocsnaján, a har­madik az Angol-sugárúton, az utolsó pedig a Gorohovája utca 64 számú házban volt. 1914-től haláláig itt, a Fon- tanka-csatomától egy ház- tömbnyire, egy távolról sem előkelő bérház harmadik emeletén lakott a birodalom ügyeinek legfőbb irányítója. Aki be akart menni az öt­emeletes csúf téglaépületbe, először kövezett kis udvarba jutott. A házat egyszerű em­berek lakták. Masszőmő, kis- hivatalnok, varrónő — ebből a kategóriából kerültek ki a cá­ri kegyenc szomszédai. A lépcsőházat neorealista illa­tok és szimatoló titkosrend­őrök töltötték meg Alek- szandra kívánságára Raszpu­tyint úgy őrizték, mintha az uralkodó család tagja lenne. A valóságban még sokkal in­tenzívebben: a hivatalos test­őrökön és hírszerzőkön kívül csak úgy nyüzsögtek a muzsik karrierjében, vagy éppen megbuktatásában érdekelt pénzcsoportok és egyéb ha­talmasságok „maszek' ügynö­kei is. (Folytatjuk) Tízéves a Népek Barátsága Egyetem A Patrice Lumumbárói elnevezett moszkvai Népek Ba­rátsága Egyetem februárban ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Az egyetem célja, hogy segítséget nyújtson az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok szakemberképzé­séhez. >' Mit ért el a Népek Barátsága Egyetem ae elmúlt tíz tv alatt? Említsünk meg néhány adatot! Jelenleg nyolcvanöt ország több mint 4000 hallgatója tanul itt. A tudományos szakemberek képzése aspirantúra segítségével történik: 225 aspiráns tökéletesíti tudását szakterületén, azoknak a felada­toknak a figyelembevételével, amelyek a fejlődő országok előtt állnak. Tíz év alatt 2335 hallgató végzett, akik önálló­an dolgoznak hazájukban. Nyelvoktatás a legkorszerűbb eszközökkel. Fotó: APN—KS) 'TmT1«*TTfTmTTmmmWmTTTTTTTmmTTrrmTTTT rVVVVVVVVWVVTWVVVYVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVYVYYyvvvVYYYYTYVVYVV ► ► í t ► ► ► ► t ► ► ► ► ► t ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► t r ► ► ► ► ► ► ► ► ► * * * V ► * *> rr * v Kürti András: A BUDAI VILLA /M/t/frgy 16. — Az fel sem merült magában, hogy ez a szimpatron milyen hatalmat adhat valakinek, aki azt nem éppen egészségügyi, emberbarát! célból szándékozik felhasználni? — De igen. Ezért ne vegye rossz néven, csak egy-egy napi dózist adnék ki egyszerre, illetve azt is csak részletekben, és magam is ott tartóz­kodnék a közelében. Már csak megfigyelési cél­ból is. Vállalja? — Na, gyerünk — felelte a férfi. — Hozza azt az okulárét, hadd próbáljam fel. Mert el­csúfítani azért nem engedem magam! V. fejezet MOZAIKOK EGY DÉLELŐTT ESEMÉNYEIBŐL A szófiai repülőtér előcsarnoka. Kora reggel van. A társalgás franciául folyik. — Szívből sajnáljuk, kedves kolléga, hogy az ülésszak záróvitáján már nem tud részt venni. Nagy kár. Nem maradhatna mégis? Csak még két napról lenne szó ... — Maradnék én, dehát a munkám Budapes­ten... Eg'’/,',- 'nt igazán kitűnően éreztem ma­gam itt. Köszönöm a vendégszeretetüket. És külön ezt az üveg szlivovicát. — Mi meg *7 értékes felszólalását köszönjük. Az ülésszak ■ "'• ’ nnvagát elküldjük majd, ter­mészetesen. És hát akkor minden jót, a közeli viszontlátásra. Utolsó kézfogások, a magas, kissé hajlott hátú, mackómozgású férfi beáll az utasok sorába, nyi­korog a forgóajtó, kint a betonon már odakor­mányozták a feljárót a hatalmas XL gépmadár oldalához, kezdődhet a beszállás. Budapest, reggel kilenc óra. Az Elektromos Erőátviteli Vállalat Lehel úti központja. A kis­tanácsterem az első emeleten. — És aztán ma mi lesz itt, Ilonka? Oklevelet osztanak, vagy a fejét veszik valakinek? — Az utóbbi, Mariska néni. Fegyelmi tárgya­lás. Tízkor kezdődik... Oda egy hamutartót, oldalra még egy széket... Valami főfejes a minisztériumból is itt akar lenni a kivégzésen ... Nem, oda majd én ülök, én vezetem a jegyző­könyvet. — Maga biztosan azt is tudja, Ilonka, hogy ki lesz az a szerencsétlen, akit itt ma megnyúvasz- tanak? — Honda Lászlónak hívják. A műszaki osz­tályról. Részegeskedés. Ismeri, Mariska néni? — Honda? Ugye, az a nagy fejű, kopasz, ala­csony? Hát csak intézzék el! Úgy kell neki, minek iszik a gazember. Én az ilyeneket nem sajnálom. Nem én. Mind összefogdasnám, be egy nagy házba, a kaput bezárnám, a házat rájuk gyújtanám! Az enyém is tegnap este csak beesik az ajtón, dől belőle az a büdös pálinkaszag ... Nézem a zsebét, egy tizes maradt, meg hatvan fillér! Elivott mindent!... A terítő jó lesz így? Vagy inkább elöl lógjon le a földig? o—O—o A szőke nő még egy picit taszított is rajta. — Most, most biztosan észreveszi a hekus — súgta. — Jármű meg nem jön, ha jól látom. Honda lelépett a járdáról és ügyet sem vetve a piros jelzésre, dacos léptekkel masírozott az úttesten. Éles sípszó. És fékcsikorgás. Mert jármű is jött. — Jó napot kívánok — mondta tíz másod­perc múlva és már a járdán Kerecsényi István törzsőrmester és lazán a sapkájához emelte a kezét. — ön szabálytalanul közlekedett. Veszé­lyeztette saját testi épségét ég a másokét is. Megbírságolom. Kérem a személyi igazolványát... Ne csoportosuljunk, kérem, nincs jtt semmi kü­lönös ... Hm — pillantott bele az igazolványba —, ráadásul budapesti lakos, itt is született, tud­hatná, mit szabad és mit, nem ... Talán a sze­mével van valami baj? — Nem — rázta meg fejét a drapp felöltős, alacsony, kopasz férfi és levette nem egészen pászentös okuláréját. — Ez inkább csak olyan védőszemüveg. Kerecsényi István, szolgálati éremmel kétszer is kitüntetett rendőr törzsőrmester egyszerre csak nagyon furcsán érezte magát. Hirtelen a faluja rémlett fel előtte és egy gyerekkori él­mény. ö lélekszakadva fut az utcán, mögötte a hentesék nagy, mérges kuvasza, csörög az el­szakadt lánc, ahogy húzza maga után. És áz utolsó pillanatban, amikor ő már szinte a mezte­len lábaszárán érezte az édes, hegyes fogakat, kinyílott egy kertajtó, berántották, becsapták az ajtót. A Bodri még dühösen horkantott néhá­nyat, aztán elódalgott. — Nem szabad bosszan­tani az állatokat, fiam — mondta intő hangon Suta Balogh bácsi, mert ő vodt a megmentő. — Nemcsak azért, mert a lánc elszakadhat. Az állatokat szeretni kell. — & akkor ő edsírta magát. Az örömtől is, a szégyentől is, de lég­ióiképpen, mert olyan hálát érzett az öreg iránt, mint azelőtt senki iránt. És azóta se... De hogy kerül a csizma az asztalra? Mi köze ennek ehhez a szabálysértésihez? Miért jutott az eszébe ez a hajdanvolt történet pont most?... Igen, ez a felelőtlenül közlekedő ember, ez szakasztott Suta Balogh bácsi. Dehogy is... Az sokkal magasabb volt, soványabb volt, bajusza is volt... És még­is... Mindegy, nemesek szigor, nemcsak taünte- tés van a világon, jó szóval is lehet nevelni. (Folytatjuk.) uAAAAAAAA.AAAAAAi.AAAAAAA.A^A.Ä^.AAAAAAkAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA, AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa

Next

/
Oldalképek
Tartalom