Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-01 / 27. szám

Szemelvények külföldi újságokból A jugoszláv külügyminiszter budapesti látogatásának légköre FÓKUSZ miiiimiiiiiiiiiiiiiii Azt az öt napot, amennyit Mirko Tepavac Bu­dapesten eltöltött, valaki „magyarországi Jugoszláv napoknak” nevezte. Ez igy igaz, nemcsak hivata­los szemmel nézve, hanem mindenekelőtt akkor, ha megérezzük a légkört, amely a miniszteri látoga­tást övezte. Elsőnek Péter János hágta át a szigorú protokoll határait, amikor előkészület és előzetes bejelentés nélkül fogadta a jugoszláv újságírókat, s közölte velük, hogy a magyar kormány nagy jelentőséget tulajdonit a látogatásnak. Ez alkalommal Tepavac személyét azok közé sorolta, akik rendkívül sokban hozzájárultak a két ország kapcsolatának pozitív irányú fejlődéséhez, Péter János az 1960-tól 1963-lg terjedő időt olyan időszaknak minősítette, amikor a kapcsolatok ténylegesen megjavultak, s ez az idő­szak megegyezik Tepavacnak, mint nagykövetnek magyarországi tartózkodásával. A, magyar külügyminiszter . észrevétele Volta­képpen a tárgyalóteremben csúcsosodott ki. „Szí­vélyesen köszönöm Péter elvtárs a bókokat, de meg kell jegyeznem, akkor a közöttünk lévő viszony már olyan jó mederben haladt, hogy egy nagy­követ, még ha akarta volna is, nem tudta volna elrontani” —, jelentette ki Mirko Tepavac. A jugoszláv újságíróknak módjuk volt arra, hogy menet közben is kapjanak egy-egy tájékozta­tást a magyar küldöttségtől. Ezt adalékként Jegyez­zük meg’ ahhoz, hogy a házigazdák valóban gon­doskodtak a tudósítók értesülés-szomjának enyhíté­séről. Egy napot arra szántak, hogy Tepavac és mun­katársai valamivel többet lássanak a magyar való­ságból. Ezért először a százhalombattai olajfinomítót tekintették meg, majd Szentendrére látogattak el. Tepavac Szentendrén az idegenvezető szerepét is betölthette volna, miután e városka nem ismeret­len előtte. — ügy hiszem — mondotta Tepavac a városi tanács elnökének — még megvan az a ház, ame­lyet Jasa Ignyátovity regénye szerint kettéfűrészel­tek. Milyen jó, hogy most nem szétfűrészelni akar­juk a dolgokat, hanem összekötni... (TANJUG) Eredménytelen körutazás Ma már senkT" előtt Sém titok Spiro Agnew amerikai alelnök Délkelet-Ázsiát és a Csendes-óceán déli részét érintő hosszú ideig tartó, fáradságos út­jának oka,, /sr Sajtó vélemények szerint Agnew az ázsiai főváro­sokban legfőképpen azzal volt elfoglalva, hogy „meg­magyarázza” és „meghatározza” az Egyesült Álla­mok délkélet-ázsiai politikáját, különösen pedig az úgynevezett „Nixon-doktrinót”, melyet az elnök a múlt évben Guam szigetén hirdetett meg. ‘ Utazása során Agnew tetemes erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy az Egyesült Államok szövetségeseit megnyugtassa, biztosítsa őket arról, hogy a Nixon-doktrina nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok lemondana csatlósat háborús tá­mogatásáról. Figyelemre méltó Agnew utazása Idejének meg­választása is. Aligha lehet puszta véletlen, hogy az alelnök az Egyesült Államokra nézve szerfölött nyugtalanító jelenségek egész sorának felbukkanása után indult el erre a hosszú utazásra. Ezek a Jelenségek arról tanúskodnak, hogy Ázsia népeiben egyre növekszik az amerikai impe­rialisták politikájának népszerűtlensége. Közéjük számíthatjuk a Fülöp-szigeti csapatok Dél-Vietnam- ból való kivonását, valamint Thaiföld bizonyos kö­reinek hasonló törekvéseit. Bizonyos változáson ment át az ausztráliai kor­mány viselkedése is. Most Canberra is egyre töb­bet emlegeti, hogy Ausztrália csökkenti Dél-Vietnam- ban tartózkodó csapatainak számát. Kétségtelen, hogy az ausztráliai kormány poli­tikájának ezt a fordulatát első sorban az ausztráliai közvéleménynek a vietnami agresszióval szembeni széles körű tiltakozása idézte elő. Spiro Agnew amerikai alelnök utazásának ered­ményei arról tanúskodnak, hogy az Egyesült Álla­mok még egy kísérletre vállalkozott annak érdeké­ben, hogy a csődöt mondott guami „Nixon-doktrina * presztízsét megtámogassa. S azt is meg kell monda­nunk — alkalmatlan eszközökkel. (IZVESZTYIJA) A „proíetár militarizmus'' kampánya Kínában A kínai propaganda az utóbbi időben ismét a milícia szerepét és helyét fejtegeti az ország vé­delmében, és Mao Ce-tung „proletár militarizmusá- ra” teszi a hangsúlyt. Ennek lényege, hogy a széles népi tömegeket fel kell fegyverezni és milíciába kell szervezni, hogy szükség esetén a népi háború élére állhasson. Ae ellentétes nézetek, melyeket Peng Tö Hual volt honvédelmi miniszter és Lo Jui-csing volt ve­zérkari főnök képviseltek, és amelyeket nem sem­legesítettek teljesen, abból a feltevésből indulnak ki, hogy a milícia, mint katonai szervezet elavult, és a korszerű hadviselés körülményei között alkal­matlannak bizonyulna. Ezeket a nézeteket „burzsoá militarizmus”-nafc minősítik. A „Csiefangcsün Zsipao” című kínai katonai napilap terjedelmes cikket szentelt a milícia kér­désének, síkra szállva további erősítéséért és kon­szolidálásáért. A lap abból a tézisből indul ki, hogy a hadsereg két részből áll, a reguláris és helyi egységekből, ami azt jelenti, hogy az egész nemzetet milíciába szervezett katonákká kell tenni. Mint Mao Ce-tung elnök már néhány évvel ez­előtt leszögezte, e feladat keretében az első helyen a milicia szervezése, a második helyen a politikai munka, a harmadik helyen pedig a katonai munka áll. A sorrendet azzal magyarázzák, hogy a milicia tagjai' továbbra is munkahelyeiken maradnak, ami­ért is a szervezeti kérdés megoldásának kell meg­előznie minden politikai és katonapolitikai munkát. Csak politikailag öntudatos osztagok küldhetnek sikeresen — állítja ez a tétel. Peng Tö Huai és Lo Jui-csing ellenforradalmi és revizionista nézeteivel ellentétben — a milicia stratégiai szerepe nem csökken, hanem növekszik. A milicia a reguláris egységeknek biztos hátteret is nyújt, s így hatalmas erőösszpontosítás válik lehető­vé az ellenfél megsemmisítésére. A milicia — mondja továbbiakban a lap — a népi háború eszköze és az imperializmus fölötti győzelem szilárd alapja. A cikk országos szinten a milicisták „százmillió­iról” beszél és azt mondja, hogy a kulturális for­radalom megacélozta őket, s most még tökéle­tesebbek és alkalmasabbak rá. hogy szembeszáll- janak Kína minden esetleges ellenségével. (BORBA) A frock izmusról illúziók nélkül A trpcki2mus — akár saját nevén, akár pedis valamely közvetett formájában — az anarchista m— ista, utópista szocialista és kispolgári radikális „szocialista" tendenciákkal együtt egyike azoknak az eszméknek, amelyek 1968 első felében „megren­gették Franciaországot.” (Pontosabban, ezek az esz­mék és ideológiák elsősorban a diákokat és rész­ben az értelmiségi rétegeket mozgatták meg, kisebb vagy nagyobb mértékben az egész francia fiatal­ságra la hatással vannak.) A trockizmusnak Franciaországban megvannak a maga szervezeti alapjai, sajtószervei, kiadóvállala­tai, szövetségesei az írók között — például a szür­realisták, a Sartre-isták, vagy az úgynevezett „no- veau roman” művelői között. Az elnökválasztáson még jelöltje is akadt a trockizmusnak, Alain Krivin személyében, aki azonban J. P. Sartre és néhány más kiemelkedő francia Író támogatása ellenére is a szavazatoknak csak körülbelül 1 százalékát kapta meg. (Krivin az, akit a zűrzavaros dubceki idő­szakban külön misszióval Csehszlovákiába is kiküld­tek.) Ezek után teljesen logikus, hogy az utóbbi idő­ben a francia kommunisták éppen a trocklzmus kérdéseinek szentelnek ismét különös figyelmet. Bi­zonyítéka ennek egyebek között Léo Figuérese: „Trocklzmus. mint antileninizmus” című könyve, amelyről Roland Vuillaumet számol be a France NouveUe című hetilap egyik legutóbbi számában. Nem lesz haszontalan, ha idézzük Vuillaume néhány legalapvetőbb megjegyzését — különösen azokat, amelyek számunkra, Csehszlovákia számá­ra is időszerűek. R. Vuillaume már cikke legelején (cikkének egyébként „A trocklsta szédelgésről” beszédes cí­met adta), hangsúlyozza, hogy „a szovjet forrada­lom története és a szocializmus szovjetunlóbeli győzelme elválaszthatatlanul összeforr V. I. Lenin­nek és a bolsevikoknak azzal a harcával, amelyet mind a jobboldali mind pedig a baloldali opportu­nizmus, különösen a trocklzmus, „a mensevizmus válfaja” ellen folytattak, és hogy „akkor, amikor egyes csoportok Trockijhoz folyamodnak, hogy be­csapják és tévútra vezessék a szocializmus eszméi iránt őszintén odaadó, becsületes elemeket, különö­sen pedig a fiatalokat, időszerű feladat Figuerésenek az igazságról szóló könyvét elolvasni és további olvasókat toborozni számára.” (TVORBA) A vándorló Antarktisz Pacemaker a bőr alatt Ha a szív mű­ködése elégtelen aritmiás, úgy nap­jainkban már nem csak gyógyszere­sen, hanem elekt­ronikus szlvser- kentővel: pace­makerrel kénysze­rítik a normális működésre. A pa­cemaker miniatűr elektronikus jel­forrás, amely a normális szívmű­ködésnek megfe­lelő, folyamatos impulzussorozatot ad le: az impul­zusok a szívre erő­sített elektródák segítségével nor­mális összehúzó­dásra ingerük a szívet. Az elektro­nikus serkentők beépítése lassan mindennapos ese­ménye a szívsebé­szetnek, s már ha­zánkban is több fc páciens él ilyen elektronikus berendezéssel a „bőre alatt”. Minden idők legnagyobb an­tarktiszi kövületleletére buk­kant egy kilenc tudósból álló amerikai kutatócsoport a ha­todik kontinensen — mind­járt a délsarki nyári szezon első munkanapján. A lelő­helyről a különböző típusú ge­rincesek, hüllők és kétéltűek megkövesült csontmaradványai kerültek elő; valamennyi le­let olyan régen kihalt lény maradványa, amelyek messze a földtörténeti régmúltban, a triászkorban, legalább 200 mil­lió évvel ezelőtt éltek. A New York-i Természet­tudományi Múzeum egyik helyszínen levő munkatársa, dr. Edwin H. Colbert elemzé­se szerint az egyik megköve- sül hüllőkoponya perdöntő je­lentőségű. Egy 0,6—1,2 méter hosszúságú őshüllő, a Lystro- saurus maradványa. Minthogy ez a hüllő a déli nagy kon­tinentális tömbök kulcs állat­faja volt az alsó triász kor­ban. a mostani lelet azt bizo­nyítja, hogy a már régóta sej­tett, feltett hatalmas déli kon­tinensünknek, a Gondwana- földnek valóban léteznie kel­lett. Dr. Colbert leírása szerint a T.vsírosaurus különösen for­mált koponyáján az orrlyukak magasan fenn voltak a ki­emelkedő szemek között — ez amellett bizonyít, hogy a hüllő vízi élőlény volt. Ilyen hüllők megkövesült maradványait már korábban is megtalálták Ázsiában és Dél-Amerikában. Ezeket a leleteket összehason­lítva a most felfedezettel, ké­zenfekvő a feltevés, hogy a hatodik kontinens, az Antark­tisz egykor összeköttetésben állt más földrészekkel. A kövületeket egyébként no­vember 23-án fedezték fel homokkő ágyukban, a közpon­ti transzarktiszti hegységben, mintegy 650 kilométernyire a déli pólustól. Más kövületek között megtalálták a thecodont nevű régen kihalt hüllő ma­radványait is. A thecodontok a dinoszauruszok ősei — ma­radványaik már sokszor elő­kerültek Észak-Amerikában és Európában is. Fejlődési le- származottainak tekinthetjük a krokodilokat és alligátoro­kat, és még fejlettebb utódai­kat, a madarakat. Egy másik érdekes lelet, amely ugyancsak a homokkő­ágyból került elő, egy régen kihalt kétéltű, a labyrintho- dont maradványa. A tudomá­nyos kutatók két évvel ezelőtt találták meg az Antarktiszon az első labyrinthodont marad­ványait, most előkerült a má­sodik példány is. Az első tudományos elemzé­sek szerint a leletek óriási je­lentőségűek a földtörténet jobb megértése szempontjából. Az utóbbi években ugyanis a geo­lógusok körében mind jobban előtérbe került a kontinensek vándorlásának elmélete. Meg­alkotója, Wegener úgy vélte, hogy valamennyi jelenlegi kontinens egyetlen hatalmas szuperkontinens, esetleg két nagy földrész maradványa. Ezek az óriáskontinensek —* vagy az egyetlen szuperkonti­nens — valamikor a földtör­téneti régmúltban széttörtek és elvándoroltak, „elúsztak” a földgömb felszínén jelenlegi helyükre. Ha ez a feltevés he­lyes, akkor az Antarktisz, a hatodik, kontinens is egykor szerves része volt a hatalmas déli kontinensnek, a Gondwa- na-földnek. Az édesvízi kétéltűek és szárazföldi hüllők jelenlétének kimutatása az Antarktiszon valamikor 200 millió évvel ez­előtt, erős bizonyíték a konti­nensek vándorlása mellett, mert a most felfedezett kövü­letek bizonysága szerint ezek a hüllők és kétéltűek nagyon szoros rokonságban álltak más kontinensek hasonló korú ge­rinceseivel és ha a hatodik kontinens mindig a jelenlegi helyén lett volna, ezek az ál­latfajok semmiképpen sem vándorolhattak volna ide a sok ezer kilométeres nyílt tenger- szakaszokon keresztül. Csak a szárazföldön jutottak a déli sarkvidék manapság nagyon barátságtalan vidékére, s ez csak úgy volt lehetséges, hogy az Antarktisz a hatalmas ősi déli földrész szerves része volt A képen egy kanári-szigeti spanyol tengerész örömmel mutat „beépített” pacemaker­jére. Öröme kettős. A pace­maker életét mentette meg, s a műtétet dr. Barnard, a szív- átültetésekről azóta híressé vált fokvárosi orvos végezte. A tengerész egészséges, bár eredeti hivatását nem folytat­hatja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom