Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-10 / 8. szám

■W 'li'Ä'IJ Április 4-re elkészül a paksi sportcsarnok — Dunaföldvár öltözőt épít Költözik Dunaszentgyörgyön a sporttelep — Csak Madocsán nincs rendezve még a sporttelep tulajdonjoga A paksi járásban is eredményes volt a tavalyi év. A Paksi Kinizsi tavai:, kezdte meg a 16x30 méteres tornacsarnok építését. Az épület jelenleg már áll, a tetőszerkezet rajta van, csupán a hullámpala ráérő: őse hiányzik, amit kora tava: zal, a jó idő beálltával fel­szerelnek. Mivel a csarnok padló­zata is kész, így a sportkör ve­zetői remélik, hogy április 4-re át tudják adni rendeltetésének. A sportkör vezetőinek tervében sze­repel, hogy az idén — a csarnok mellé teljes hosszában — öltözőt építenek, amelyhez a községi ta­nács és az MTS Tolna megyei Ta­nácsa támogatást ad. Természete­sen a sportköri tagok is hozzá­járulnak az építkezéshez, társa­dalmi munkájukkal, és ha min­den jól megy, az év végére az építkezést befejezik. A sportkör távlati tervében szerepel még egy fédett iker-tekepálya megépítése, és ezzel lényegében befejeződik a paksi sporttelep megépítése. A Dunaföldvári Szövetkezeti Sportkör tavaly fejezte be a 150 ezer forintos költséggel épült atlétikai pályát. Az idén további nagy feladat vár megvalósításra: a modern öltöző felépítése. Ebben nemcsak a labda­rúgók, hanem az atléták és a kézilabdások is otthont találnak. A nemrég megtartott vezetőségválasz- tásorí részt vett különböző szervek vezetői anyagi támogatást ígértek a sportkörnek az öltöző felépíté­A Gerjeni MEDOSZ sporttelepén tavaly kezdték el az új öltöző építését. Az épület befejezését cementhiány akadályozta. Az aj­tókat, ablakokat beépítették, a te­tőzet befejezéséhez csak a cement hiányzik. A sportköri közgyűlésen a tagság és a községi szervek tá­mogatásukról biztosították a ve­zetőséget. A terv szerint az új öltözőt augusztus 20-án, de leg­később november 7-én adják át rendeltetésének. Kajdacs is gazdagodott az el­múlt évben egy öltözővel. A mun­kálatokat még 1968-ban kezdték el, melyből a tagság kivette a részét. Az ünnepélyes átadásra november­ben került sor és az új vezetőség­választó közgyűlést is már az épü­letben tartották. A sportkör veze­tősége reméli, hogy ,a kulturált sportolási feltételek további len­dületet adnak a község fiataljai­nak. Pusztahencsén hosszú időn át leg­nagyobb probléma volt, hogy nem állt megfelelő terület rendelkezés­re, ahol sportpályát építhetnek maguknak. Ez a gond tavaly meg­szűnt, amikor a községi tanácstól telket kaptak. Kora tavasszal el­végezték a szükséges földmunkát, majd a területet fűmaggal vetet­ték be. A pusztahencseiek bíznak, hogy tavasszal már az új sport­pályán kezdhetik az idényt. Györkönyben még 1968-ban meg­felelő . területet biztosított a ter­melőszövetkezet a sportkörnek, labdarúgópálya részére. A terület átadása után a földmunkát el­végezték, fűmaggal bevetették, de a füvesítés nem sikerült. így ta­valy a labdarúgópályát ismét fü­vesíteni kellett. A pusztahencseiek remélik, hogy az új bajnoki évet az ismét füvesített iabdarúgó- pályán kezdhetik. * Dunaszentgyörgyön is gazdag programot állítottak össze a sportlétesítmény korszerűsítése, fejlesztése érdekében. A művelődési otthon udvarán kap helyet az új sporttelep. Itt a te- rületegyengetést, majd a füvesí­tést az idén elvégzik és amennyi­ben a sportkör, illetve a község anyagi ereje engedi, a sporttelep bekerítését is megkezdik. A távlati tervben szerepel új öltöző felépí­tése is. Annak elkészültéig a kul­túrotthon alagsorában lévő helyi­ségekből adnak át néhányat a sportkörnek, öltöző céljaira. Nagydorogon tavaly folytatták az új labdarúgó-pályának a megfelelő terület kialakítását, a gimnázium udvarán. Ugyancsak megkezdték a régi virágház átalakítását öltö­zővé. A vezetőség reméli, hogy az idén az építkezést befejezik és ta­lán az ősszel már az új pályán játszhatnak. Mivel a bölcskei labdarúgó­csapat az idén már a megyei I. osztályban szerepel, a vezetőség tervbe vette a meglévő öltöző bővítését. A jelenlegihez még két fürdőt és játékvezetői öltözőt építenek. Ter­mészetesen a sportkör tervét csak úgy tudja megvalósítani, ha a helyi szervek ebben segítik őket. A pálfaiak sem akarnak el­maradni a járás területén az épít­kezésben. A nemrég felépült öl­tözőt tovább csinosítják, a labda­rúgópálya környékét, rendezik és új röplabdapályát építenek. A paksi járás egyetlen sportköre Madocsa, ahol ,hivatalosan” nincs sportpálya, mivel a jelenleg hasz­nált terület különböző személyek magántulajdona. Ezen a tarthatat­lan állapoton kívánnak segíteni az idén. A termelőszövetkezet vezető­sége vállalta, hogy az idén' min­denképpen rendezik, vagy kisajá­títás, vagy új terület átadásával a sportkör jogos igényét. Ennek megtörténte után a tsz adná az anyagot az öltöző építéséhez, ugyanakkor a sportolók társadalmi munkában felépítik azt. Férfi- atlétáink 1969- ken Egy helyben topog férfiatlétikánk Az atlétikai eredményeket mél­tató cikksorozatunknak a végéhez ■értünk. Sajnálattal kell állapíta­nunk, hogy férfiatlétikánk hal­latlanul mélyre süllyedt és egy­előre nincsen semmi remény a felemelkedésre Ennek okát ku­tatva a teljesség igénye nélkül több tényezőt is felsorolunk. Középiskoláinkban a lányok ju­tottak túlsúlyba. Nagyon kevés a fiú. Azok is zömmel az egyetem­re ‘szeretnének menni és egysze­rűen nem tudják összeegyeztet­ni a sportolást a tanulással hi­szen eok esetben, különösén a szakközépiskolákban, nemcsak délelőtt, de délután is egész, em­bert kíván az iskola. Ha volnának egyesek, akik vál­lalnák a heti két edzést, az a tény, hogy ma már 2 edzéssel nem lehet komoly eredményeket elérni. Iparitanuló-iskoiáinkban hátal­mas a tömeg, de túlságosan laza a kapcsolatuk a tanulóknak iskolákkal ahhoz, hogy az ipari tanulók ki tudnának ugrani a versengésben. A magánszektor is idegenkedik a sporttóL Nagyon sok olyan példa van, hogy csak akkor hajlandók szerződést köt­ni, ha a tahuló a sportolásról le­mond. Egy másik indok, hogy edzőink bérezése sem olyan hogy lendü­letet adhatna a sportág fejlődé­sének. Egy atlétáedző semmi­vel sem kap többet, , mint akár­melyik labdajáték edzője Már pedig a labdajátékokban elég a heti 2—3 edzés is (tisztelei a ki­vételnek), ugyanakkor az atléta­edző szinte hétfőtől vasárnapig a pályán lehet. Nagy hiba volt az is, amikor eportvezetésünk elhanyagolta a középiskolás sportot. Most isz- szuk meg ennek a helytelen in­tézkedésnek a levét. Megemlít­hetnénk azt is, hogy a fiatalság jobban vonzódik ma már a lab­dajátékok felé. ahol kevesebbet kell edzeni, ugyanakkor koránt- eincsen olyan felelősség a játéko­sokon. mint az egyéni sportágak­ban. Uyen és ehhez hasonló okok játszanak közre abban, hogy férfi atlétikánk mind mélyebbre süly- lyed. Az. elmúlt évben is csak né­hány versenyző eredménye _ tar­tott lépést az országos fejlődés­sel. Gondolunk itt elsősorban Tóth Ferencre, aki súlyszámokban szinte az egyetlen számottevő versenyzőnk volt. Vagy Szabó Miklósra, aki magasugrásban és a 110 méteres gátfutásban listave­zető, és gátfutásban még min­dig az élvonalban tudta magát tartani, annak ellenére hogy 10 éves versenyzői pályafutása után ma is naponta vidékről jár be Szekszárdira. Aztán akadt néhány új tehet­ség is. így például Fejős Mihály, aki 100 méteren, távol- és hár­masugrásban az élen végzett, az ifjúsági tízpróbában pedig új megyei csúcseredményt ért el De meg kell említenünk Deme Jó­zsefet is. aki 400 méteren nagy­szerű új csúcsot ért el, vagy a gátfutásban ért be mindjobban, vagy a bonyhádi Kürti Tibort, aki gerely hajításban ért be. Raj­tuk kívül Landauer Géza, Zac- comer Bálint, a dombóvári Ha­vasi fivérek, a szekszárdi Körö­si a bátaszéki Simon, a bony­hádi Mikó kívánkozik tollvégre. Ez azonban tulajdonképpen na­gyon kevés Éppen eaért innen van, hogy férfiversenyzőink át­lagosan mintegy 100 ponttal ér­tek ei kevesebb eredményt, 1969- ben, mint a nők. Az J.969. évi legjobb eredményeket az alábbi táblázat tünteti fel: 1. Tóth Ferenc (Sz. Dózsa) ka­lapácsvetés 56.80 1.100 pont 2 Szabó Miklós (Sz. Dózsa) 110 m. gát 14.8 887. 3. Tóth Ferenc (Sz. Dózsa) díszkoszvetós 49.32 860, 4. Deme József (Bátaszék) 400 m. 51.1 758, 5. Deme József (Báta- szék) 110 m. gát 1511 754, 6. Kür­ti Tibor (Bonyh. Gimn) gerely- hajítás 57.80 734. 7. Fejős Mihály (Sz. Dózs-a) távolugrás 655 725. 8. Fejős: Mihály (Sz. Dózsa) 10O m. 11.4 710 9. Deme József (Bát’a­szék) 200 m 23 3 706. 10. Deme József (B átasz ék) távolugrás 639 690 pont. Kétségtelenül vigasztalan az a kép. amelyet férfi atlétáinkról festettünk. De ez a való. Rend­kívül nehéz lesz megállítani azt a folyamatot, amely sajnos nem­csak a Tolna megyei atlétikát de egész sportéletünket fenyege­ti. Hogy miért mutatkozik ez meg hatványozott mértékben éppen az atlétikánál? Egyszerűen azért, mert az atlétika követel a leg­több lemondást, a legtöbb mun­kát, ugyanakkor az atlétika az, amelyikek eredményeiről legfel­jebb csak az újságon keresztül értesül az olvasó, mert még az NB I B-s atlétikai viadaloknak is legfeljebb 50 főnyi nézőközönsége akadt. Ez is lehangoló tény és nem serkenti a versenyzőt mind nagyobb erőkifejtésre. Valahogyan teljesen élőről kel­lene elkezdeni az alapok leraká­sával és akkor talán 5—6 év múl­va már biztatóbb képről számol­hatnánk be. 4 Dózsa labdarúgói megkezdték A Szekszárdi Dózs \B Sí- es labdarúgócsapata Nagy János edző irányítása mellett megkezdte az alapozást.- PROGRAM' Múzeumok: A Balogh Ádúm Múzeum Szekszárdon naponta 9— 13 és 14—18 óráig látogatható, a Babits. Emlékház 9^-13 óráig van nyitva. A két intézmény hétfői napon .szünetel!' - Könyvtárak: A megyei könyv­tár szombati nyitva tartási ideje: felnőtt kölcsönzés 10—13 és 14—19 óráig. Az. ifjúsági könyvtár IS­IT óráig van nyitva. Paksi Járási Könyvtár: felnőt­teknek 9—12, ifjúságiaknak 8—Í2 óráig. Tamási Járási Könyvtár: li— 17 óráig tart nyitva. Szekszárd, BM-klub: Táncest. Bonyhád: A művelődési köz­pontban szövetkezeti és ifjúsági klub. Decs: 14 évesek klubja, ötórai tea. (A programban szereplő mű­sorok megváltoztatásának jogát az illetékesek fenntartják.) Piaci árjelentés: Szekszárdon, a MÉK e héten érvényes fo­gyasztói irányárai: zöldpaprika, tölteni való 8,— és 6,—, paprika paradicsom alakú 8,— és 6,—, karalábé kilója 2.50 és 1,50, kel­káposzta . 3,—, vöröshagyma ki­lója 6,—, csomagolt vöröshagy­ma 6.60, és 6,—, fokhagyma ' ki­lója 30,—, dughagyma 10,—, gül- és kifliburgonya 3,40, ' rózsabur­gonya 3,10, csomagban 3,70, sárga fajta 2,70, csomagban 3,30, egyéb fajtájú burgonya 2,-20, takar­mányburgonya 1,20, karfiol 7,—, sárgarépa kilója 2,—, petrezse­lyem 5,—, zellergumó 6,—, vörös­káposzta 3,—, fejes káposzta 2,20. cékla 2,—, paraj, tisztított '4,—, téli körte 5,50 és 5,—, vágott kör­MOZI Bonyhádi Berlinből jelentke­zem. (Pajzs és kard m—IV, rész.) (Szovjét film.) Dombóvár: A főnök 12-kor ér-, kezik. (NDK bűnügyi film.) Dunaföldvár: Alba Regia. (Ma­gyar film.) Paks: Szemüvegesek. (Magyar film.) Szekszárd, Garay: Virágvasár­nap. (Magyar film.) (14) Tamási: Sikerül-e hőseinknek megtalálniuk Afrikában titokza­tosan eltűnt barát jÚkát? (Szí­nes olasz film,);.n. Tolna: Fehér farkasok. (MD'k kálandfilm.) ' te 2,—, mandula, héjas 17,—, mandulabél 90,—, sampinyon ki­lója 40,—, birs 4,—, szárított vö­röshagyma 55,—, piros alma 4,—, 3:— illetve 2,50, fehér alma 2,50, 2,— illetve 1,50, 'naspolya 5,— forint kilónként. Orvosi ügyelet: ' Szekszárdon a Hunyadi ut'cá 2.' szám alatti gyer­mekkörzeti orvosi rendelőben ál­landó orvosi ügyelek naponta es­te 7-től. reggel. 7-ig. Az ügyelet kiterjed Szekszárd városon kívül Harc, Sióagárd és Szálka közsé­gekre is. Telefon: 12—122. Pakson a hétvégi ügyeletet dr. Papp Péter végzi (József Attila u: Telefon: 149.) Nagydorog, Györköny, . Bikács és Pusztahencse körzetben dr. Somos Jenő várja a betegeket. (Nagydorog, Kossuth u. 41. Te­lefon: 41.) Dunaföldvárott dr. Pozsonyi Imre ügyel. (Dunaföldvár, Elő- szállási u. 46. Telefon: 46.) Dombóvárott dr. Gyarmati Sándor (Orgona u. 19. Telefon: 12—24.) szombaton délután 5—6- ig, vasárnap pédig délelőtt 10— 12-ig a szülőotthonban, utána a lakásán található. Állatorvosi ügyelet: Szekszár­don dr. Rappai . József / ügyel. (Szekszárd, Ady 'u. 18. Telefon: 12—373). Az ügyelet kiterjed Szekszárd város, Öcsény, Sió­agárd, Harc és Szálka községekre is. Ugyelétet tart még az állat­kórház szakállatorvosa is. ' Gyógyszertári ügyelet: Szek­szárdon a hétvégi és ünnepi ügyeletet a ll/l-es gyógyszertár végzi (Széchenyi u. 49.). Bonyhádon, Dunaföldváron, Pakson és Tolnán a helyi két gyógyszertár heti váltásban látja el az állandó ünnepnapi és éj­jeli ügyelétet. Állandó ünnepi és éjjeli szol­gálatot tart még Bátaszék, Dom­bóvár, Hőgyész. Nagydorog, Si- montomya és Tamási gyógyszer- tára. Anyakönyvi hírek: A bonyhádi anyakönyvi kerületben 1969. de­cember hónapban 11 születést, 4 házasságkötést és 5 halálesetet anyakönyveztek. Születések: Vörööváczky Márta* Potápi Ágnes, Binder Zoltán* Müller Ágnes, Kincses Gábor Jó­zsef, Tamás Zsolt, Borbély Csa­ba, Tamis Viktória, Kovács Ani­ta, Lipinka Attila, Hajnal József. Házasságkötések: Palov Tamás —Bihari Irén Katalin, Kovács Mátyás—Németh Margit, Tencz Henrik—Szentesi Irén Julianna, iKfrosdnyi Gyula—Galambos Mária. . Halálesetek: Linde .Henrik. Mé­száros Ferenc, . Lövik Kálmánná, Sass Józsefné/ Demét&r ' Lőrinc* A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Az Ómega-együttes műsorából. 9.00: Kamarazene. 9.34: A csudálatos Mary. P. L. Travers regénye foly­tatásokban. XIII. (befejező) .rész. 10.05: Ópéfáf elvételekből. 10.38: Rádiódrám-a. I2.g0: Népzene — ma­gyar nepzéne. Í2.3Ó: Melódiákok­tól. 13.50: Ha megkoplalom is. 14.00: Operettmuzsika. 14.20: Kis magyar néprajz..- 14.25: -.Uj ..Zenei Újság. 15.20:' Csak fiátáloknak! 16.05: Kortársaink. 16.35: Szömbat délután. 17.59: Leonard Bernstein vezényel. 20.06: A kegyelmes asz- szony portréja. Vígjáték. Irta:Ter- sánszky Józsi Jenő. 21.21: Nóta­csokor. 22.25: Afrika 1970. 22.35: Táncoljunk! 0.10: Melódia koktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rosa Ponselle és Jan Kie- pura énékel. 8.45: Külpolitikai fi­gyelő. 9.00: Verbunkösok, nép­dalok. 9.45: Válaszolunk hallga­tóinknak! 11.50: Könyvszemle. 12.00: Kamarazene. 13.05: Az új ér­telmiség felfedezése. 13.30: Operett­muzsika. 14.00: Schubert: H-dúr szonáta. 14.25; Orvosok a mikro­fon előtt. 14.30: Cigánydalok. 14.45: Régi magyar Sci-Fi-k. 15.00: Köz­ben volt egy háború. . . Dokumen­tumsorozat. X. rész. 16.05^ A hét műsorából. 17.27: Népszerű fúvós- átiratok. 17.43: A kórusirodalom remekműveiből. 18.10: Egy magyar nábob. Rádiójáték. II. rész. 19.10: Népi zene. 19.47: Uj könyvek. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20*25: Hang­verseny Berlinből. 22.04; Könnyű­FELVESZÜNK GYA­KORLATTAL RENDEL­KEZŐ ESZTERGÁLYO­SOKAT, GÉPÉSZTECH­NIKUSOKAT ÉS SEGÉD­MUNKÁSOKAT. Jelent­kezés a szövetkezet mun­kaügyi osztályán, január 15—20-ig. Bátaszéki Fém­ipari Szövetkezet, Báta­szék, Budai u. 5. (78) zenei újdonságok. 22.24: Mozart: Két hegedű-zongora szonáta. 23.10; Orosz operákból. URH 16.05: Zenés történet a keringő- ről. 17.11: ötórai tea. 18.10: Jazz- • lemezparádé. 19.00: Magyar" zene­szerzők. 19.3o: Beszéljünk, az ope­ráról. 20.31: Schubert: C-dur vó- nósötös. 21.2^: A jazz kedvelőinek. 21.50: Az> MRT énekkara Kodály- kórusokat enekel. 22.15: Debussy- nfűveltr MAGYAR TV 9.00: Szünidei matiné. Kisfilmek. 11.00: A kockázat. Magyarul be­szélő lengyel filmsorozat. 14. Be­kerítve. 11.55: Ebédszünet. 17.13: •Nézőink kedvére: Lavina. Tv-film. 18.10: Reklámműsor. 18.20: Ismer­kedés a szobrászattal: 4. A szob­rászat anyagai, technikái. 18.40: A Tv jelenti. 19.25: Cicavízió. 19.35: Húsz perc Poor Péterrel. 20.00: .Tv-híradó. 20.20: Köztünk marad­ion! Tabi László ötperce. 20.25: Gyilkosság a parkban. Bűnügyi komédia két részben. (14 éven felülieknek). 23.10: Tv-híradó. 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 15.00: Síversenyek. 17.50: Felvé­tel a pristinai népzenei fesztivál­ról. 18.35: Jimmy Macfeaters uta­zása. 19.20: Időgép. 20.35: Brigitte Bardot show-ja. 21.40: Játékfilm. OSZTRÁK TV 16.06: Jazz Európában (41. rész). 16.50: Daktari. 17.40: A kutya és gazdája. 18.00: Heti magazin. 13.50: Szombati jóestét. 19.16: Az ORF ma este. 19.30:' Tv-híradó. 20.15: Az elmúlt év eseményei­ből. 21.45: Sportújságok. 22.15: Tv-híradó. 22.30: Ivanhoe. — A- fekete lovag. Kalandfilm. A Paksi Állami Gazda­ság biritói kerülete fel-. vesz 2—3 éves ‘ gyakorlat­tal rendelkező AUTÓ­VILLAMOSSÁGI SZERE­LŐT. Fizetés megegyezés szerint. (85) r, •• • A l 11 fe * w irt ■ I aj ■ e i R paksi járásból jelentjük

Next

/
Oldalképek
Tartalom