Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-10 / 8. szám

\ mkHi KYnVRÁK NYOMÁRÁN 1 Platón pompás regében írja le Poszeidón csodás szi­getét, a világbíró Atlantiszt, melynek hatalmas királyai és elbizakodott népei, le akarván igázni az emberiséget, sereget indítottak Líbia (Afrika) és Európa ellen, de a hellének elődei vitézül megfutamítot­ták őket. Gyakran tüntetik fel úgy, mintha Platón volna az egyet­len ókori író, ki a Héraklész Oszlopain azaz Gibraltáron túl fekvő szigetekről száraz­földekről, birodalmakról be­szél, s a történet az ő képze­letének szüleménye. Platón legfontosabb idevágó helye így szól: „A torkolat előtt melyet Héraklész Oszlopainak neveznek, sziget terült el, nagyobb, mint Ázsia és Líbia (Afrika) együttvéve, s erről a szigetről át lehetett járni más szigetekre, emezékről pedig a szemben fekvő egész világ­részre, amely ezt az ún. ten­gert valójában körülveszi.” De Platón nem áll egyedül, előtte és utána számos szerző tett határozott említést óceáni szigetekről, sőt távolabbi vidé­kekről is. Proklosz (V. sz.) Platón Timaioszának kom­mentárjában említi Marcellus (IV. sz.) Aithiopiaka c. elve­szett művét, melyben régi tör­ténetírókra hivatkozik, akik azt állítják, hogy „az ő ide­jükben a Külső Óceánban két kisebb, Perszephonénak szen­telt sziget és három nagyobb feküdt: az egyik Amunt (az egyiptomi kos-isten) tisztelte, a másik Plutónt, a harmadik, ezer stádium hosszúságú, Po- szeidónt. Ezeknek a szigetek­nek lakói megőrizték atyáik hagyományát egy óriási szi­getről, , mely valaha azon a tájon terült el, évszázadokon át uralkodott a Külső Tenger szigetein, s ugyancsak Po­szeidón tiszteletére volt szen­telve.” Az óriási sziget, csak­úgy mint Platónnál, Atlantisz- szal azonos, s ezek az adatok a hagyomány elterjedtségéről tanúskodnak. Proklos elmond­ja azt is, hogy az újplatonista Krantor 300 évvel Szótőn után (ie. IV. sz.) ellátogatott Egyiptomba, s Szaisz-Szaj vá­rosában Nit istennő papjai megmutatták neki az oszlopo­kat, amikre Atlantisz történe­te hieroglifákkal fel volt róva. Krantor tehát olvashatta azt. amit Szuchisz, a száiszi pap Szólónak elbeszélt, Proklosz a legkiválóbb újplatonista volt, kisujjában az egész gö­rög tudásanyag, nagy rend­szerező, azaz fölöttébb meg­bízható szerző. Mestere, Szü- rianosz, Krantorról ugyanúgy nyilatkozik, mint ő, ennek közlése tehát közismert ada­lék kellett hogy legyen. Más­felől Platón elbeszélésének mai vizsgálója, H. S. Bellamy fölteszi, hogy Szolónnak (VII —VI. sz.) szándéka volt az Egyiptomban hallott és hazá­jában már feledésbe mentAt- lantisz-hagyományt felújítani, de a politikai események meg­akadályozták benne. így a re­ge családi emiék, illetve örökség maradt: Szolón fel­jegyzései rokonára, Dropidész- re szálltak, s aztán a nemze­dékek során az idősebb Kri- tiaszra, Kallaeszchoreszra, az ifjabb Kritiaszra, s tőle jutot­tak Platónhoz (450 körül) Ugyanígy kétségtelen, hogy Platón feljegyzések alapján írt. Az ókori szerzők közül Marcellus (IV. sz.) Aithiopia­ka c. könyvében elmondja, hogy akik túlélték Atlantisz e’süllyedését, Nyugat-Európá- ba költöztek. Hasonlóképp ír Timagenész (I. sz.), ki a hírt a gall druidáktól hallotta. Az atlanti népek Hérodotosz (ie. V. sz.) említ egy észak-afrikai utat; „Ut vezetett Thébaiból Héraklész Oszlopaiig.” Ez vo’t az ún. Homok út, eléggé rejtélyes, mert nem az egyiptomiak építették, nem is igen hasz­nálhatták, hiszen az örökké ellenséges Líbián át vezetett, és az egyiptomiak Ny .-gat fe­lé ritkán s a tengeren közle­kedtek. Ellenben Szuchisz, az egyiptomi pap, ezt mondja Szolónnak: „Az atlantiak ural­kodtak a Földközi-tengeren, Líbián egészen Egyiptomig.’’ Evvel a protoegyiptomi lí­bukra utal, s az út a regés Atlantisz észak-afrikai gyar­matait kötötte volna össze az .anyaországgal Marokkón ‘át a Nílus deltájáig. Eszerint, ha a regét mellőzzük, a Homok út történetelőtti karaváncsa­pás volt, végállomása a ma­rokkói parton Ceme városa, s ez egyúttal kikötője az At­lanti-tenger szigetei felé irá­nyuló hajóforgalomnak, még az egyiptomiak bejövetele előtt. VARKONYI NÁNDOR (Folytatjuk.) Befújta a kutat a hő... (Foto; Beidek András) Hz ember változékony Ma már senki sem csodál­kozik azon, hogy a franciák az elmúlt száz év alatt átlag 4,6 centimétert nőttek előde­ikhez képest. Földünk lakói lassan, de fokozatosan egyre magasabbak lesznek. A fran­cia újszülöttek ismertetője­gyeiről készült feljegyzések azt mutatják, hogy száz év alatt jelentősen csökkent a barna hajú csecsemők ará­nya, s jóval több szőke gyer­mek jön világra. A szem szí­nét illetően éppen fordított a helyzet, — 'a sötét szemű új­szülöttek száma száz év alatt megháromszorozódott. A Tamási Építőipari Ktsz VÍZVEZETÉK-SZERELŐ SZAKMUNKÁST felvételre keres. Bérezés: megegyezés szerint. Telefon; Tamási 44. (73) 'TTTTTTTmmTTTTTTTTTTTTTTÍTTTTW.TTTVfTTTTTTTTffTTTTTÍ fYTfTTTTtnTÍWVTWVWfffWfyitfWWVVTVTWYTYTTTTTYWTYVTYTTTTV E ► t ► ► t ► ► ► t ► ► ► t LAIVDRU, a kékszakáll Egy rendőrnyomozó emlékiratai 5a. De Landru még mindig nem sietett hozzá. Egyelőre Buissonné ügye van folyamatban, s ez egyre jobban igénybe veszi minden idejét. Végre Pascalné türelmét vesztve június 24-én levelet írt hozzá, s ebben kijelentette, hogy mi­után a helyzet tarthatatlan, többé egy sort sem ír, ha most nem kap választ. De Landru ismeri már az ilyesmit, különb dolgokat is megélt. Most sem válaszol. Egyéb­ként is egyelőre minden idejét Buisonnénak kell szentelnie, akinek több ezer frank értékű érték­papírjai vannak. Pascalné türelmetlensége iga­zán indokolatlan, hiszen neki csak némi bútora van, ez az egész vagyona. Mialatt Pascalné, a szegény varrónő eleped a céltalan sóvárgásban, Landru az értékpapír-tu­lajdonos Buisonnéval berendezkedik a Boule­vard Ney 113. szám alatti lakásban. Pascalné augusztusban már nem tudja türtőz­tetni magát, s még egyszer „utolsó levelet” ír Landrunek. — Szeretném tudni, hogy az én Lucienem már egészen elfelejtett engem? Lucien, azaz Landru most sem válaszolt. ' Szeptember elsején megölte Buisonnét, de még mindig nem talált időt az epekedő Pascalné szá­mára. Közben ugyanis a Jaume-nével kezdett szerelmi regény meglehetősen előrehaladott stá­diumba jutott. De azért Pascalné órája is közeledik. Landru szeptember 24-én írt neki, mire a szerelmes asz- szony már másnap válaszolt: Drága barátom, nagy volt a meglepetésem, amikor tegnap este megkaptam a levelét. Meg­vallom már nem is vártam. A továbbiakban közölte, hogy egytől egyig el­olvasta előző leveleit, de nem talált egyikben sem olyat, ami okot szolgáltathatott volna a nehez­telésre. (Landru kétségtelenül ilyesmivel magya­rázta hosszú hallgatását.) Kérte, értesítse, mi­kor látogatja meg. A nap bármely órájában jö­het, szívesen áll rendelkezésére. Az egészségem — írta végül — nagyon jó. Kis unokahúgöm is jól van. Bizonyára az utolsó mondat ragadta meg leg­inkább Landru figyelmét. Pascalné unokahúgá­nak jelenléte gátolta tervének végrehajtását. Hi­szen módszerének egyik leglényegesebb pontja éppen az volt, hogy a halálra ítélt nőket a lehe­tőség szerint elszigetelte. Ezért minden törekvése oda irányult, hogy az asszony környezetéből el­távolítsa a szelíd, ártalmatlan leányt. Október másodikén Pascalné ezt írta neki: Úgy vettem észre, hogy egy kis félreértés van közöttünk. Ha így áll a dolog, akkor kérem, önt­se ki őszintén a szívét. Attól tartok, hogy unoka­húgomnak a jelenléte miatt szüntette be látoga­tásait. Csak egy szót, s a lány visszatér család­jához. Ha tudtam volna, hogy az ön érzelmei nem változtak meg irányomban, akkor augusz­tusban, amikor az anyja itt volt nálam, vele együtt hazaküldtem volna a lányt. Anette Pascal engedékenysége újra bátorságot önt Landruba. Újra megjelenik a Stendhal utcai lakásban. Október hatodikén süteménnyel ked­veskedett barátnőjének. Jaume-né november 16-a óta már nem fog­lalta le Landru idejét. Jaume-né ezen a napon elutazott mindörökre Gambais-ba, s ettől a nap­tól kezdve most már igazán Pascalné volt a so­ron. A tömeggyilkos november elsején levelet írt neki, s az asszony azonnal válaszolt; Drága Lucienem! Megkaptam kedves meghívását 27-re vagy 28- ára. Nagyon köszönöm és örömmel elfogadom. Bármelyik nap kész vagyok indulni. Csak érte­sítését várom, amelyben közli velem a napot és az órát, meg azt a helyet, ahol találkozunk. Per­sze a legszebb lenne, ha eljönne értem a laká­somra. Landru november 27-én egy rövid levélben megismétli a meghívást, 29-én pedig meglátogat­ja Pascainét, aki oda van a boldogságtól. Más­nap a szerelmes pár együtt elhagyja a lakást, s Landru azon a napon szerény szőrmekabátot vá­sárolt barátnőjének unokahúga részére. A költ­séget pontosan feljegyezte. 1918. január. Egy levélben, amelyről hiányzik a keltezés, de minden bizonnyal január első napjaiból származik, Pascalné köszönetét mond barátja újévi jókívánságaiért, s egyúttal közli, hogy unokahúga Marie Jeanne Fauchet a hónap végén elutazik. A következő levélre Landru sajátkezűleg ír­ta ezt a megjegyzést: 1918. január. 19-én este fél hét órakor hozták és az ajtó alá csúsztatták. Mint később kiderült, ezt a levelet csakugyan Marie Jeanne vitte el a Maubeuge utca 32. szám alatti házba. A borítékon ez a címzés olvasható: Forest Lucien úrnak. (Folytatjuk.) \ A regés Atlantisz Déméter, a Föld és a Kalász istennője, a termést adó, egészen idáig vándo­rolt. „Ümő, honnan vették lá­baid az erőt, hogy Nyugatig elvigyenek, egészen fekete emberek közé, az aranyalmák földjére?” (Kallimachosz.) A „Tenger köldökén”, Ögügia szigetén lakott Atlasz leánya, Kalüp&zó nimfa, akihez a nagy világjáró görög, Odüsszeusz is élvetődött De ez volt Po­szeidón, tengeristen birodal­ma is, a reges Atlantisz. A nyugati Paradicsom

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom