Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-09 / 7. szám

OSfcUl

KYLTVRÁK

NYOMÁÉN

A nyugati Paradicsom

A múlt év nyarán világszerte nagy érdeklődést váltott ki Thor Heyerdahl expedíciója: egyiptomi mintára

papiruszkákából font bárkán tengerre szállt, hogy pusztán az áramlatok és a szelek segítségével áthajózzon az óceánon, és kikössön Közép-Amerika partjain. A jeles norvég kutató ugyanis az egyiptomi és mexikói kultúrák rokon-, illetve azonos vonásaira hivatkozva, bizonyítani kívánta* hogy a mexikói indián műveltség az egyiptomi hatása alatt fejlődött ki, vagyis hogy az ókori hajózás tudománya és technikája képes volt a kontinensközi érintkezés huzamos fenntartására. Hajóját a vihar szétverte ugyan mintegy ezer kilométer távolságban Mexikó partjaitól, mindazáltal Heyerdahl kijelentette, hogy vállalkozása elvben sikerült, s ez évben megismétli.

Ha végigtekintünk a fennmaradt régi dokumentumokon, megállapíthatjuk, hogy Heyerdahl expedíciója valójában fölösleges volt: az Ókor hajósnépci ismerték az Atlanti-óceán „útjait”, szigeteit, sőt elvetődtek a túlnan levő nagy szárazföld, Amerika partjaira is. Csakhogy nem kákából, nádból kötözött, tutajszerű, csekély teherbírású, romlékony alkotmányokon merészkedtek ki a tengerre, hanem szilárd építésű, viharálló hajókon, s nem is mulasztották el feljegyezni tapasztalataikat és fölfedezéseiket. Ha tehát az ó- és újvilági régi kultúrák valóban fennálló rokonságának problémáját vizsgáljuk, az idevágó anyagot az alábbi kérdések köré csoportosíthatjuk:

1. Volt-e tudomása az ókornak az Atlanti-óceánban fekvő szigetekről és a túlnan levő szárazulatról ?

2. Volt-e érintkezés közöttük?

3. Miben áll az ó- és újvilági nagykultúrák rokonsága?

Az elsővel kezdem tehát.

Gibraltár a történet előtti időkben és a kora ókorban a mediterráneum embere számára gyakorlatilag a világ végét jelentette; amit az óceán titkairól megtudott, mesés köntössel ruházta fel. Az Atlanti tengerben nyugodott le a Nap, a néphit oda.-helyezte a holtak birodalmát, a boldogok országát, a másvilágot. Ott keresték az örök élet titkát, az életfát, az alvilágot és az Ég kapuját, az üdvözöltek országát s a boldog őshazát. Ott, Héraklész Oszlopain túl terült el Usziri-Oszirisz országa, Amenti vagy Aaru, a babiloni Aralu, a héber Séol, a görög Hadész és Elü&zian, a kelta Avalun.

„Nyugat felé, Nyugat felé!” (Amenti, Amenti!) — jaj vészékelte ötezer éven át az egyiptomi sirató asszonyok kara, ott, Nyugaton volt Jalu, a „második Egyiptom”, Sekhet- Hetep, a „lelkek örök hazája”, ahová a „halál vizén” át eveztek a holtak lelkei az ősi életkereszt jelével, a tau-val díszített bárkáikon. Csodálatos és vágyót1 haza, mert ,a halott abba az országba tér, ahol az istenek fiatalok voltak”. Usziri, az ifjú isten és király uralkodott itt, „Jalu mezőin”, „a szent Amenti földjén”, „a halál vizein túl”. Fia, „Hoc és követői’’ innen költöztek Egyiptomba „a Nyugati Föld első lakóinak jelével”, vagyis Usziri tiarájával, és megalapították a mitikus karvalydinasztiát, melynek tagjai „halott félistenekké” lettek, „tizenegyezer évvel ezelőtt”, mint Manetho, az egyiptomi pap írta i. e. a XII. században.

Itt volt a babiloniak Araluja, költői nevén Kumugea, „a Vissza-nem-térés országa”, ide kívánta átok-áldással a babiloni ember az őt kísértő halott szellemét: „Menne már Nyugatra, az alvilágba, Nedű isten, a kapuőrző, tartsa fogva ott, nehogy kiszabaduljon.” Erre járt Gilgames, a sumer Héraklész, hogy találkozzék ősatyjával, a vízözönt túlélt Utnapistimmei, ég hogy a tenger mélyéről felhozza az élet növényét. Ide ragadta Henó- chot is, Noah atyját és Káinéin király fiát a vihar: „Az örvény elragadott Nyugat felé, ott látták szemeim az Ég dolgait, amelyek ezután lesznek.”

Itt volt Avalun szigete, az emberiség eredethelye a kelta druidák tanítása szerint, a Fény Országa, az ígéret Földje, az Élők Országa, az Ifjúság Földje és mint Echtra Kandia Kain szágája mondja: „A Győztesek hazája, ahol ismeretlen a halál ég az öregség”, az Almák Szigete ez, vagyis a Paradicsom, a Gyönyörök Kertje; innen vándorolt Eire zöld szigetére, Írországba az „isteni nemzedék” a Naparcú Hős, Qgma Grian Ainch vezetésével. Ide vonultak a kelták lelkei a halál után, idehozta Artur királyt nővére hajón, és itt várja hazája feltámadását; utánamentek és vele vannak legendás társai, Myrddin (Merlin) a varázsló, Kondla, Kukulain, Loeagir és Ogier a Dán.

Itt feküdt Hadész, a görögök alvilága, ezért Nyugatnak fordítja hajóját Odüsszeusz, mikor feléje indul; itt volt az Istenek Kertje, Zeusz és Héra nászának helye és a boldogok Elüszion ja; ide került, akit az istenek megkíméltek a testi haláltól; itt voltak a boldog szigetek, ide vezette Zeusz a héroszok kürtott nemzetségének maradékait; Atlasz országolt itt, „a tenger sötét mélyeinek ismerője”, ezen a tájon, „az Okeanosz roppant folyamán túl” virult a Heszperidák aranyalmákat érlelő kertje;

VÁRKONY1 NÁNDOR (Folytatjuk.)

A nagy eltussoló hadművelet

BOHAMSISAKOS FŐTISZTEK, köztük az US Army négy- csillagos generálisa, William R. Peers tábornok, járták ezen a hétvégén a dél-vietnami My Lai községet, amelyet rózsaszínnel jelöltek az amerikai katonai térképek, egészen 1968. március 16-ig, amikor William Calley főhadnagy gyalogsági egysége, Ernest Medina kapitány parancsára, a falu védtelen lakosainak módszeres le- gyilkolásával vörösre festette a vidéket. Huszonegy és fél hónappal a szörnyűségek napja után, helyszíni szemlére szállt ki My Lai-ba a Pentagon által Peers tábornok gondjaira bízott öttagú vizsgálócsoport. Mégpedig azért, hogy — mint a generális Saigonból elindulva közölte —, utánanézzen: nem kísérelték-e meg „eltussolni” az ügyet...

A tábornoki gyanú, enyhén szólva, több mint alapos. Sőt, elég egy rövid visszapillantás a My Lai-i — és nyomában a többi — tömeggyilkosság ügyében eddig történtekre, hogy határozott körvonalakat öltsön a kép: a mostani szemle is csupán egy nagyobb szabású porhintési kampány része. Nem véletlen, hogy egy amerikai tudósító szellemesen kiforgatott katonai szóhasználattal „Operation Cover-Up”-nak, „Fátylat Rá Hadműveletnek” nevezte a Pentagon által indított vizsgálatot.

Első pillantásra persze ellentmondásosnak tűnik, hogy egy vizsgálatnak — a kendőzés legyen a célja. A tények azonban, a huszonegy hónapos késéssel megejtett helyszíni szemle előzményei, éppenséggel erre vallanak. Csakúgy, mint az a két jellemző körülmény, hogy: 1. A My Lai-i véi’fürdő ügyének kipattanása után két hétbe telt, míg a Pentagon bejelentette a vizsgálatot, és 2. Washington elutasította azt a követelést, hogy az ügyet civil (tehát nem érdekelt félként fellépő) nyomozóbizottság vegye kézbe és a Pentagonra bízta saját szennyesének kiteregetését, illetve — minden jel szerint — tisztára mosását.

Aki figyelmesen olvassa a napi híreket, még emlékezhet rá, hogy milyen, szinte „áthághatatlan” nehézségekbe ütközik a vétkesek felelősségié vonása, hiszen a My Lai embervadászok időközben leszereltek: nincsenek már a

hadsereg kötelékében. így állt

elő az a módfelett különcte helyzet, hogy a 109 békés lakos meggyilkolásával vádolt Calley főhadnagy alakulatából a legénységi állománynak mindössze egy tagja, David Mitchell ellen indult hivatalos katonai.

' büntető eljárás.

A MY LAI-ÜGY november

közepén került nyilvánosságra, most januárt írunk, de Peers tábornok vizsgáló csoportja, amely helyszíni szemléje előtt, Washingtonban működött, még mindig csak a tanúkihallgatások kezdetén tart. Pedig Peers tábornok kiküldése még mindig óriási eredménynek számít, ahhoz képest, hogy a hadsereg egyszer, 1968-ban már foglalkozott az esettel —, de „bűn- cselekmény hiánya miatt” megszüntette az eljárást. Hogy most az amerikai hadügyminisztérium újra elővette a My Lai-dossziét, abban két meggondolás is szerepet játszott. Az egyik, gyakorlati megfontolás nyilvánvalóan az volt, hogy az eset még az előző washingtoni kormány hivatali idejében történt, tehát a felelősséget is a Johnson-admi- nisztráció nyakába lehet varrni. A másik ok, a tulajdonképpeni kényszerítő körülmény pedig az volt, hogy My Lai híre széltében-hosszában elterjedt a hadseregben és néhány leszerelt katona hazatérve bizalmas jelentésekkel és felháborodott levelekkel kezdte bombázni a Fehér Házat és a szenátorokat.

Ebben a helyzetben a Pentagon joggal számolt úgy, hogy még mindig a kisebbik rossz lesz számára, ha maga indít vizsgálatot, mint ha megvárja, amíg közbotrány lesz az ügyből. A „Cover-Up” hadművelet, amely az első, 1968-as vizsgálat elejtésével kezdődött,

1969-ben tehát folytatódott. S folytatódik 1970-ben azzal, hogy az egyenruhás gyilkosok, bűneit a mundér — rosszul értelmezett — becsületének védelmében érdekelt más egyenruhások vizsgálják. Az óhatatlanul kibontakozó nyilvánosság azonban olyan hangulatot teremthet, amelyben az illetékesek jobbnak láthatják — csendben lezárni az ügyet. Mint a „zöldsapkások” esetében is történt, akiket szélnek eresztettek, amikor a vizsgálat már a „nemzetbiztonság” rovására ment volna... (spi

'▼ytttí ’’»tvttyyytyytttyytytyyyyyyyytttytfytfyytfytytfyyy rmm

V

LANDRU,

a kékszakáll

Egy rendőrnyomozó emlékiratai

5L

— A történtek után — írta levelében többek között — bizonyára taegvet engem. És igaza is van. i

A levél Brézieux úrnak szólt. Brézieux természetesen nem más, mint Landru egyik álneve.

Kevéssel utóbb Pascalnénak Toulonba kellett utaznia. Útjáról több levelezőlappal kedveskedett lovagjának. Végül megírta, hogy 18-án az esti 6 óra 15-ös vonattal megérkezik Párizsba, s Landru nagyon boldoggá tenné, ha megvárná a pályaudvaron.

A jelzett napon csakugyan megérkezett és már másnap írt barátjának:

— Hazaérve megtaláltam levelét, amely bizonyságot tesz gyengéd érzelmeiről.

' Hozzáfűzte, nagyon megérti, hogy elfoglaltsága miatt nem tudott kijönni a pályaudvarra.

Október 31-i levelében Pascalné már keserűen panaszkodott barátja makacs hallgatása miatt. Már olyan régen nem látta. Azzal magyarázta a dolgot, hogy barátja biztosan úton van. Kérte, hogy legalább néhány sort írjon.

Landru bizonyára írt, mert november elsején írt levelében Pascalné azt írja, megkapta a levelet, s nagyon boldog lenne, ha másnap néhány percre láthatnák egymást. De csak abban az esetben jöjjön — írta —, ha ez nem okoz túl nagy kényelmetlenséget. Ha nem akarja lakásán meglátogatni, találkozhatnak a Bourse metróállomáson. Három órakor ott várja.

Landru az egyik találkára sem ment el. Ez kiderül Pascalné november 4-én írt leveléből. Azt írta többek között, hogy átolvasta barátjának összes leveleit, s azokból őszinte érzés árad. Ezért úgy gondolja, bizonyára nagy elfoglaltsága miatt nem tudott jönni. Arra is gondolt, hogy talán az unokahugát nem nézi jó szemmel.

— Drágám — írta levele végén — úgy só- várgom egy kis szeretetre. Tudod, hogy mindig várlak, a nap bármely órájában.

De hetek múltak anélkül, hogy Landru megjelent volna a hívó szóra.

1917. február 22-én végre Landru írt Pascalnénak. Másnap meg is látogatta, mint noteszének egyik tétele bizonyítja:

Sütemény. Stendhal. 60 centime.

Azután felkereste február 25-én, majd március elsején.

Március 5-én újabb látogatás, majd március

7-én, utána pedig csak március 22-én.

A két utolsó látogatás között két hét telt el. Ez alatt Landru egyik menyasszonyát, mademoiselle Babelay-t a Maubeuge utcai lakásba költöztette, ott tartotta egy hétig, majd levitte Gam- bais-ba, és április 12-én meggyilkolta.

Két héttel a gyilkosság után tovább udvarolt Pascalnének. Április 27-én feljegyezte kiadási naplójába:

Malaga és kétszersült. Pascal. 4,90 frank.

Másnap újra megjelent a Stendhal utcai lakásban, de ettől kezdve látogatásai ritkulni kezdtek.

Most már minden idejét Buisonnénak szentelte.

Május 16-án Pascalné hosszú, megható levelet írt Landrunek.

— Drága barátom — kezdte, — levelét megkaptam, s mivel ön bátorít fel erre őszintén, kertelés nélkül leírom gondolataimat. Az órák és napok végtelennek tűnnek, s távolléte miatt sokat szenvedek. Rövid, váratlan látogatásai nagy örömet szereznek ugyan nekem, de amikor távozik, újra visszazuhanok a szenvedésbe. Makacs zárkózottsága lidércnyomásként nehezedik rám. Semmit sem tudok önről, sem azt, hogy hol lakik, sem azt, hogy mivel foglalkozik.,.

A levélben ezután megírta, hogy bizony nehéz az élet, dolgozni kell. Nemsokára kétszáz frankot kell valahol lefizetnie, és ezt a pénzt meg kell keresni.

Lám — írja — ezért • nem követhetem az ön tanácsát, hogy hagyjam abba a munkát.

Megírja végül, hogy kis unokahúga még mindig nála dolgozik és ő is üdvözli.

Június másodikán Pascalné megint kétségbeesett, könyörgő levelet írt.

— Attól tartok — írja, — hogy már nem viszonozza érzelmeimet.

Landru kétségtelenül tisztában van azzal, hogy nem lenne célszerű tovább várakoztatni a szerelmes asszonyt, mert a hódító varázs a túlságosan hosszúra nyúlt távoliét folytán veszít erejéből. Ezért most már sietve válaszolt Pascalné hálásan köszönte meg sorait:

Nem is tudja elképzelni, milyen nágy volt az örömöm, amikor kedves levelezőlapját megkaptam. Ügy örülök, hogy — mint írja — távolléte alatt is reám gondolt. Higgye el, hogy én is sokat gondolok önre, és az lesz számomra a legnagyobb öröm, hogy végre viszontláthatom.

(Folytatjuk.)

Taaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa jAÁAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA

tkAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA