Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-04 / 3. szám

Szeberényi Lehel 2 Pesti kislány falun TÉNAGY SÁNDOR: Bejár ha tat lan messzeséged Hiába-áimok »ép szemetje — eldobnám, de tetszik, nem lehet' Emlékezni szádra, szemedre ígéretes, boldog őrület. Szerethetnél, szerethetnélek — tilalmak, nyűgök: nem vagy szabad: Bejárhatatlan messzeséged honvágya űz, hogy mégis lássalak. S marad csak a véletlen remény —■ N józanságot kijátszó erő, borzongtatá és remegtető. £s a vágy, mely végleges, enyem. Szólítlak, hívlak, mondom a neved-, magamhoz jutok egyre közelebb. SZÉP MAQYAR NYELV Pórázra fog Barátom fruska lánya kímé­letlen őszinteséggel — ez kar­ral jár — elmesélte egy téli vakációját, amit a rokonoknál, & Dunántúlon töltött — Bájos dombvidék — bó­lintottam. — Bájos? — szólt 5. — Unalmas földek. Szürke meg (barna földek. Ahogy a vonat a városlkát elhagyja, fázik az ember kinézni. Mintha min­den szántás volna, szántás és szántás. Egy sivatag, egyfor­maság. A szél száguld. Kér­ded magadtól; emberek lak­nak ott? Van ez a pusztaság, és benne házak. Sehol se látsz utat Embereket se látsz... Csak a házaikat látod, hogy magukban állnak... És a leg­több falu olyan egyforma: van a régi rész, aztán külön az újtelep, aztán a tsz-épületek. — Sok új ház... — Sok. De annyi közöttük a vakolatlan. Úgy látszik, el­fogyott a pénzük. Vagy nem is fontos nekik. Elgondoltam, hogyan lehet ott élni! Talán soha nem is mennek sehova. Talán ki se mennek télen a házakból. Hogy bírják ki, a világtól elvágva? — Ott születtek és éltek a nagyapáik is. Szép dombvi­dék. — Sehcű egy fa. Egy fiát aem láttam. kódok, mikor a vonatból le­szállók, hogy végig kell men­ni azon a hosszú, unalmas ut­cán. Nem tudom, miért vág­ták ki a gesztenyefákat ' Egy­szer valaki kitalálta és. min­denki kivágta a maga háza előtt. Azt mondták: elfogja » világosságát, meg terjeszti a nedvességet És hogy odahúz­za a villámot. Azóta csupasz az utca. Az egyik ház olyan, mint a másik. — Szóval pokolian unom. Egy utca az egész, egy kopár domb hátán. — Az ember bárhol tud magának otthonosságot terem­teni. Ettől ember az ember. i, — Szép. kis otthonosság! (Látnád az udvarokait — Ott sincs fa? — Pa?! — Be virág van? — Virág? Gyep. Olyan gön­dör, foltos gyep, amit a tyú­kok, kacsák szeretnek. — Páré. —- Az. Egy eooífájuk azért van. Egyetlenegy. Olyan sat­nya. Nyáron az alatt aprítják a tűzre valót. Meg ott van a fűrészelő. — Ecetfa? A leghaszomtala- nabb a fák közt Még árnyé­kot sem ad. — No ugye. Én se számítom fának. — És milyen a ház belül? — Három szobájuk van. Mindenütt annyi van. Egy hosszú gang fut előttük, de csak a középső szobába nyílik onnan ajtó. A két szélsőbe meg a középsőből. Ezt úgy is, hívják: átjárószoba. Balra van az ünnepi szoba, jobbra meg amiben laknak. Az át­járó szobából nyílik még a konyha. Ebben van az új konyhabútor. De itt sohase főznek, ezt csak mutogatják. A gang végén főznek egy kamrában. Ott mem lehet ki­bírni a zsírszagot, minden úszik a zsírban. Bármit meg­fogsz, csupa zsír lesz a ke­zed. Ilyenkor télen az egész ház, mint a jégverem. Hide­gebb van, mint kint, mert még azok a hideg falak is hidegí- tenek. A lakószobában van hosszú gangon az igazi kony­hába juss, ahol főznek, előbb meg kell emberein«! magad. Van még eev kis helyiség, ab- _ból fürdősTiobát akarnak, l! —* Fürödnek is benne? — Nem ott A lakószobá­ban, tefcnőhon. — Hát ezt honnan tudod? — Mert a szomszédnak már van, és azok is a lakószobá­ban fürödnek, teknőben, és ö- gyusz, konyha & van, mégse ott főznek. Uj bútorukat nem használják... Ja, még ezt nem is mondtam. Az ünnepi szobá­ban helyezték el a modem bútort. Az a világos, a leg­drágább, ami létezik. Nekem ugyan nem tetszik, mert azért nem elég modem, s a francia ágy fel van stószolva duny­hával. De abban sose alszik sentd. Azelőtt is új hálószoba- bútor volt itt, de az már most kiment a divatból, tudod, azok az ormótlan, sötét, politúros bútorok, gömbölyű szélűek. Most azokat átvitték a lakó­szobába, ami pedig a lakó­szobáiban volt, {elvitték a pad­lásra. — S ott éfoefc abban az egy szobában, ott is alszanak, annyian? —• A mamának minden este beviszik a szalmazsákot, reg­gel pedig kiviszik. Nem fér már oda fekhely. — fis ha jön valaki hozzá­juk, azt a tiszta szobába vi­szik? — Figyusz, megvan, hogy ki meddig mehet. Az ünnepi szobába senki se mehet. Csak nyáron az egyszem lányuk a barátnőivel, amikor nem kell fűteni. Ott annak a játékai is, a háromajtós szekrényben. A lakószobába mehet, de csak a jó ismerős. Más falubeliek oda nem mehetnek, azokat az átjárószobában ültetik le. — És télen is? — ... Télen nemigen jár senki. Ók se járnak sehova. Eesm vannak a házban, a la­kószobában, és szaladgálnak a gang végébe, a konyhára. <^tt sül, meg föl egész nap a zsí­ros hús. Ók mást nem esznek, csak húst. Midennap sok húst, csöpög a zsírtól. És néha, hogy mégse mindig hús legyen, rán­tottét esznek sok-sok tojás­ból. Ha összenyomod, csurog belőle a zsír. Én még nem láttam, hogy krumplit ettek volna, vagy valamit a húshoz, legfeljebb egy cseppecske már­tást. Már az első nap olyan súlyos volt a gyomrom, hogy nem bírtam aludni. És ez a súlyosság nem múlt el, míg ott voltam. Van nekik ez a tízéves lányuk. Olyan kis sá­padt, beteges. Hát azt látnád, mennyire válogat. Csak a kol­bászt eszi, meg a rántott húst. Talán életében nem evett egy főzeléket, a tejet a világ kin­cséért meg nem inná. Az a házból sóba ki nem megy, csak az iskoláig, meg vissza, de most még iskola se volt. Reggel felül az ágyban, rá­néz az órájára és kiabál: „Mama, kezdődik az adás!” S' akkor a mama besötétít, és hiába hosv nincs gesztenyefa, egész délelőtt nem süthet be a nap, és nem lehet semmit se csinálni a szobában, mert Ad­rienne a televíziót nézi, míg van benne kép. S akkor át­jönnek a barátnők, azok is egyezernek, és mindegyik a magja játékával játszik. — És az öregek mit csinál­nak egész nap, abban a téli időben? — Ók is a televíziót nézik, és sütik a húst, vagy fát aprí­tanak, vagy az állatoknak ad­nak enni. De csak az asszo­nyok. István a tsz-ben van délutánig. Amikor hazajön, le­ül a csattos üveg mellé. Sa­ját nova borukat iszogatja és nézi a televíziót. Megiszik két litert és mindig beszél köz­ben, majd szét lehet menni. Másnap reggel rettenetesen beteg, marja a gyomorsav. Ak­kor megiszik két liter kávét. Délre valahogy elmúlik a gyo- mcrsava, délutánra el is fe­lejti, és megint jpn a csattos üveg. Előfordul, hogy együtt jajgatnak a mamával, ót az epe bántja, meg a máj. Tovább is beszélgettünk, ám hosszú lenne leírni. Sokat tudok a mai faluról, s a régiről, de rrost úgy gon­doltam, nem árt néha köl­csönvenni az ifjúság szemét. Régente igen elterjedt szo­kás volt nálunk. « az agará- szat. Némely nagyurak egész agárfalkákat tartottak, velük hajtották erdőn-mezőn a va­dat, leginkább a nyalat, míg maguk lóháton ■ követték a falkát. Az agarak gondozói « pecérek voltak, pórázra fogva vezették a kutyákat « mező­re, s nyomot lelve, egyszerre eresztették szabadon őket, nehogy idejekorán szertefus­sanak. Vagyis az agár csak akkor, és úgy vadászhatott, ahogy ura akarta. Világos tehát, miért vált át­vitt értelmű képes kifejezéssé ez a vadász műszó: aki mást akarata, uralma alá vet, pó­rázra fogja, pórázon vezeti, vagy hordozza. „Az ő mézzel folyó édes beszédének csalo- gatásival veszedelmes tőr volt, mellyel az ördög sok lelke­ket pórázon hordozott” (Páz­mány Péter). „Pórázon hor­dozni; an der Nasen führen” (Pápai Páriz Ferenc szótára, 1767.). Ebből következően a rövid póráz a szoros fegye­lem, megkötöttség jelzése, a hosszú póráz a nagyobb sza­badságé. „Rövid pórázra fog­ták; határt szabtak kicsapon­gásánakf (Magyar Nyelvőr, 3. köt,). „Az okos ember semmit Az 1969 tavaszán Veszprémben megrendezett könyvét emléke­zetes élmény sokak számára. A művészklub valóságos irodalmi gálaestet rendezett, amelyen nem kisebb írók vettek részt, mint Illyés Gyula, Garai Gábor, Somlyó György és Váci Mihály. A verseket Csernus Mariann és Bicskey Karoly adták elő, a köl­tőket pedig Abody Béla mél­tatta. A meghívottak közül csak Németh László és Veöres Sándor hiányzott. Utóbbi külföldi útja miatt, Németh László távolma­radásának pedig különös törté­nete van. Kézzel írott, nehezen olvasha­tó levelet kaptam tőle, amely­ből olyasmit betűztem ki, hogy sajnálja akadályoztatását, mert a legjobb kritikákat éppen Abo­dy Béla írta róla. Siettem továbbítani az elisme­rést Bélának, okihez gyermekko­ri barátság fűz. Nem tudott ho­vá lenni a nagy örömtől. — Tényleg ezt mondta? Nem tévedsz? Szinte hihetetlen! Olvasni csak tudok, méltat­lankodtam, és látva az örömet, amit a kéretlenül tolmácsolt el­ismerés okozott, felajánlottam, hogy Bélának ajándékozom a Németh Lászlótól kapott levelet, tegye el értékes irodalomtörté­neti dokumentumként. A Fészekben beszéltünk meg randevút. A levél átadása ün­nepélyességének emelésére Béla se ereszt hosszú pórázra::' (Du­gonics András: Példabeszédek és jeles mondások, 1820.). A kifejezésnek, idők folya­mán természetesen több je­lentésváltozata támadt. Így például: egy pórázra fog, köt* fűz, azaz egy kalap alá vesz, egyfajtájának tart. „Egy pó­rázra fűzi..., egy igába fogja. ff részegséget a bujasággal” (Pázmány Péter). paráz­7lósággal, gyilkossággal ___egy p órázra köti Szent Pál ás ételben-való torkosságot'' (Pázmány Péter). Becsmérlő, gúnyos értelmű a szólás, ha egyívású, egy természetű, jel­lemű emberekre alkalmazzák: egy pórázon vannak, vagy függnek, avagy folynak. „Égj porozom, foljnak az kin az agara hordozzak” (Kolozsvári Glosszák, Magyar Nyelvőr, 36. köt.). „Egy pórázon folyt egyik, olyan, mint a másik’ (Pápai Páriz Ferenc szótára. 1787.). „Mind egy porazon fügnek ők” (Baranyai Decsi János: Adagiora etc. 1598.). „Egy pó­rázon láttatik te-nálad lenni, mind a’ Jók, mind a’ Gono­szok fel-támadásának dolga” (Hajnal Mátyás: Kitett czégér. ebéden látott vendégül. Mire megérkeztem, már meg is ren­delte az ínyenc ízlését dicsérő és pénzügyek terén könnyelmű­ségét bizonyító ebédet. Két csé­sze erőleves gőzölgőit előttünk, amikor felkiáltott sztenori han­gon. — És most lássuk őzt o leve­let! Átadtam. Béla olvasni kezdte, közben a levest szürcsöltük. Hirtelen el- kékült, majd gyorsan vörös lett, a cigányútra tévedt levestől ful­dokolni kezdett, köhögési roham tört rá, kétségbeesetten kapko­dott levegő után, én pedig attól féltem, hogy a helyszínen meg­üti a guta. — Valami baj van?! Béla ártatlan csecsemőszemei mérhetetlen szemrehányással néztek rám. — A fene egye meg a hülye szórakozottságodat! Ebben a le­vélben egyáltalán nem az van, amit te mondtál. Éppen az el lenkezője! Elképedve veszem kezembe a levelet, kezdem böngészni újra a kézzel irt, nehezen olvasható, sorokat, S elhülve kezdem meg­érteni annak valóságos tartal­mát. Mit tehettem? Végigettem c Béla barátom rendelte iroda­lomtörténeti jelentőségű ebédet Bakács Tibor LOVÁSZ PÁL: Genezis Az örök ív fölé, ahol örvénylik a tisztult elem s a végest váltja végtelen roppant aranyvonal hajol Felé tör sóvár sejtelem mélységfedő árnyék alól vágyódó szűz anyag dalol vajúdik a történelem Mindaz min eddig súly feküdt mozgásba ébred mindenütt a rész kemény birokra kel törvény bilincsét oldja fel S kínokból kelve reszketőn új ember áll a fénytetőn SZENTIVÁNYI ÉVA: Kiiépnélek.»• Ha a bimbó pattan, virágy buggyan Mindig Rád emlékezem. Ha nap fénylik, vagy sötétség jön, Sötétben is elér kezed. Ha zuzmarásak fák és bokrok, A jég Hercege vagy nekem! Kitépnélek a Mindenségből. De kiszakad az életem. — És a telefonoszlopok? — Persze, az is fa... De úgy hidd el, ama még volt, azt 3a kivágták. Mindig összeráz­csak kályha, mindenki ott tartózkodik. Ha ki akarsz léip- na az átjárászalbába, hogy a 1640.). VÁRKONYI NÁNDOR Németh László ^legjobb” kritikusa

Next

/
Oldalképek
Tartalom