Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-28 / 23. szám

Nincs okunk örömre

Ismét emelkedett a közúti balesetek száma

Ahhoz képest, hogy hazánkban 1969-ben 13 százalékkal több közúti közlekedési baleset történt, mint 1968-ban, megyénkben pedig csak 2,5 százalékkal több, — szőkébb pátriánkban akár sikerrel is dicsekedhetnénk. Fokozhatná önelégültségünket, hogy a fontosabb közlekedési paramétereket tekintve a miénkhez hasonló megyékben — Szolnokban, Nógrádban, Zalában — 10 százalékhoz közelít a rosz- szabbodás, Vasban pedig a 15 százalékot is meghaladja. Vitathatatlan tény, hogy a hatvannyolcas statisztika alapján megyénk közúti biztonsága igen hátul kullogott, a tavalyi szerint viszont az élvonalba került.

Túlságosan nagy azonban a

tét ahhoz, hogysem számokkal, százalékokkal játszadozva megfeledkezzünk olyan szomorú tényekről, amelyek közül elöljáróban négyet emelünk ki;

— 1965-höz képest 1969-ben megyénkben a közúti balesetek száma 76,1 százalékkal emelkedett;

— 1969-ben megyénk területén 900 közlekedési baleset történt;

— ezek alkalmával 27, (1968- ban 26) ember vesztette életét;

— az anyagi kár két és háromnegyed millió forint.

A kép teljességéhez tartozik, hogy a súlyos sérültek száma 1968-hoz képest 246-ról 275-re, a könnyű sérülést szenvedetteké 390-ről 409-re emelkedett, hogy az első kategórián belül igen sok ember vált egész életére munkaképetlen- né.

Egyszerűen hátborzongató magunk elé képzelni 27 friss sírt és 275 kórházi ágyat...

Elgondolkodtató, hogy a balesetek zömét Tolna megyeiek okozták, tehát olyan emberek, akik jól ismerik megyénk útvonalait. Arra, hogy a helyismeret mennyire fontos, mutatja: a karambolok 35 százaléka az átmenő forgalomból ered. Abból ellenben, hogy a külföldi gépjárművezetők tavaly 13 százalékkal kevesebb balesetet okoztak megyénkben, arra következtethetünk, hogy a helyismeretet az óvatossággal, a szabályok tiszteletben tartásával remekül lehet pótolni.

Társadalmi és hivatalos szervek az elmúlt évben sokat foglalkoztak közlekedési problémákkal. Vajon, minden rétegnél süket fülekre talált a jó szó? Nem! Az állami gazdaságok baleseti statisztikája 50 százalékkal javult; 4 százalékos a javulás a motorkerékpárosoknál, s több mint 8 százalék a személyautósoknál. Aggasztó azonban a teherautóforgalom 25, és az autóbuszforgalom 17 százalékos balesetnövekedése. A számok tükrében úgy látszik, hogy elharapózott a közúti fegyelmezetlenség a kerékpárosoknál és a segéd-motorkerékpárosoknál. Az előbbiek 48, az utóbbiak 50 százalékkal több karambolt okoztak, mint élőző évben.

A baleseti okok között a szabálytalan kanyarodás vezet, 26 százalékos rosszabbodással; s feltűnően, töredékszázalékokról 6,5 százalékkal nőtt a műszaki hiba, mint baleseti ok. Ez annál szembe- szökőbb, hogy a gépjárművek zöme átesett a kötelező felülvizsgálaton, — s hogy a felülvizsgálat után csak kifogástalan műszaki állapotú jármű maradhatott a forgalomban. Kézenfekvő a közveszélyes okoskodás: „A KPM-nek megfelelt a járgány, jó az nekem is...” Jó ám, ha jó... De igen sok esetben nem jó; s hogy rossz, annak induláskor ki kellene derülnie, ha a járművezető a KRESZ előírásainak eleget tenne, és az indulás perceiben ellenőrizné a féket, a kormányt, az irány jelzőket, Dehát, nemigen ellenőrzi. ~.

Döbbenetes mértékben, 43 százalékkal nőtt azoknak a baleseteknek a száma, amelyeknél alkoholos befolyásoltság, magyarul; kisebb-nagyobb fokú részegség volt megállapítható. Az ittasan vezetést tiltja a KRESZ, tiltja a Büntető Törvénykönyv, — sajnos igen sokak számára hiába.

ügy véljük, elégtelen az ittas vezetést helytelenítő társadalmi rosszallás. Nagyfokú erkölcsi gyengeség részegen, de akár „szalonspiccesen” is járművet vezetni; legszívesebben minden alkalommal kezet szorítanánk azzal a büntetőtanáccsal, amelyik ittas vezetésért irgalmatlanul kiszabja mellékbüntetésként a gépjárművezetéstől eltiltást, — legyen az elítélt hivatásos vezető, Vagy amatőr. Mi,,.több,, helyeselnénk, ha a Büntető Törvénykönyv reformja során a vezetéstől eltiltás főbüntetésként lehetne kiszabható, — s ha ennek mértékével nem fukarkodna a bíróság. Köznyelven szólva: fizesse meg a részeges az italozás árát, ne pedig az, aki színjózanon fog

kezébe járműkormányt, vagy éppen gyalogosan bandukol.

Az előbbi mondatokból téves lenne arra következtetni, hogy a közúti fegyelem megszilárdításának egyedüli csodaszerét a drákói szigorban látnánk. Ez nincs így. Az összes tények ismeretében fokozottan hiszünk abban, hogy nevelhetők a közlekedés résztvevői. Lám, — amint annyiszor elmondtuk —, nem törvényszerű, hogy a járművek számának gyarapodásával egyenes, (vagy még rosszabb) arányban növekedjék a balesetek száma. Megyénkben — a levizsgázott járművek számát tekintve — a gépjárműsűrűség 13 százalékkal nőtt, a balesetek száma csak hatod- ekkora mértékben.

Arról jósolgatni, mit hoz 1970 a közutakon, hiú próbálkozás lenne. Önelégültség nélkül állíthatjuk, hogy a balesetek megelőzése érdekében járt utunk jó út; hiba volna letérni róla. A jó módszerek még jobb, még következetesebb alkalmazása szükséges, annál is inkább, mivel — előre láthatólag — az idén nagyobb mértékben növekszik gépjárműparkunk, mint tavaly. Ez is indokolja, hogy az üzemek a szorosan vett termelési érdekek szem előtt tartása mellett komolyabban foglalkozzanak járműparkjuk karbantartásával, járművezetőik továbbképzésével. Aki , ,p?őig jármüvet vezet, gondoljon arra, hogy a közeli hónapokban seregesen jelennek meg olyanok a közutakon, akiknek jóval nagyobb a gépjárművezetési kedvük, mint gyakorlatuk. Ha rájuk vigyáz, magára is vigyáz!

borváró —*

Menetrend a kollektív

szerződés

módosítására

A Tolna megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat szakszervezeti bizottsága, együttműködve a vállalat vezetőségével elkészítette a kollektív szerződés módosításának menetrendjét. Érdemes e menetrend néhány „állomását” ismertetni, ugyanis kevés vállalatnál tapasztalható, hogy ilyen gondosan készülnek ei — a SZOT által meghatározott idő előtt — a kollektív szerződés módosításával. íme a menetrend:

Január 26—31-ig a változás első fogalmazványának elkészítése a vállalat központjában.

Február 2—7-ig: a szakszervezet minden munkahelyen ismerteti a dolgozókkal a változás szükségességét, a már kidolgozott elveket, véleményt kér a munkásoktól.

Február 9—14-ig: a kollektív szerződés módosításának végleges elkészítése a dolgozóktól kapott vélemények figyelembevételével.

Február 16-án: a szakszervezeti tanács és a vállalat vezető aláírják a kollektív szerződés mellékleteként a módosítást.

Február 17-én: kihirdetik a módosításokat.

Március 2-án: lejár a tizenöt napos várakozási idő.

Március 3-án: kifizetik a nyereségrészesedést.

Felvágott képzavar

Olvasom, hogy a húsipar bemutatta ~úy készítményeit. Ezek 'között szép számmal szerepelnek olyanok is, melyek alapanyag marhahús.* Előre elkip a (étke se - dés, noha a hír árakat még nem tartalmaz. Neveket azonban annál inkább. Így például — reméljük belátható időn belül — kapható lesz a „Duna-kanyar” jelvágott.

Lelkesedésem csökken. Képzavar ez, még felvágott formában is. Avagy a névadók között zenjeitől nem fakasztott mosolyt az a lehetőség, hogy valaki bemegy a boltba és kér tíz deka Ounu- ka- ny-axts

0>L

Hogy az óra meg ne álljon...

A városi Vöröskereszt munkatervében ez a mondat évek óta szerepel: „Egyedülálló idős emberek patronál&sa. ’ A magukra hagyott öregeket gyakran meglátogatják és segítik. 1969. novemberében a méröműszergyár Vöröskereszt-alapszervezete három idős szekszárdi lakost vett a „szárnya” alá. Egyikük, akit hetenként felkeresnek Joó Károlynf, a Bartina utcában.

AMg van délután három óra, de a kis konyhában már erős a szürkület, ide hamar bejő az este, sötétedik. Kint süt a nap, vakít a hó. A benti félhomályhoz nehéz hozzászokni. Szinte alig lehet látni a homályos, térben álló tárgyakat, a heverőt, a széles asztalt, a kopott székeket ... Ablak nincs. Csupán az udvarra nyíló ajtó fél négyzetméternyi üvegén szűrődik be némi fény. Még nyáron se süt be a nap, hisz az ajtót egy fialszöglettae „dugták”, fentrői pedig a gang féltetiője árnyékol. Pedig a konyha lakójára bizony ráférne egy kis fény.

A kredencen edények sorakoznak. Minden a helyén, évek óta, évtizedek óta. Ki tudja? Alattuk, a körvonalukat követve fakó a polc. A padkás cserópkályha is, mintha szomorú lenne. Idomul gazdájához. Mintha féltené tőle a meleget. Mellette egy rozoga nyugágy, rajta plédek. Alig látszik belőle a kis arc. Joó Károlyné, a 90 éves Julika néni arca. Egyedül él, fény és meleg nélkül. Férje 1941-ben halt meg, fia az első világháborúban tűnt el.

— Néhány éve a gyönki szociális otthonban voltam, de nem bírtam megmaradni. Visszavágytam. Ami emlékem van, mind ide köt. — Beesett, ráncos arcán könnyek peregnek. — Pedig az intézmény kifogástalan. Lakóit az állam mindennel ellátja, mégis... — A szavak hallatán az ember önkéntelenül is rácsodálkozik az idős nénire. Mindent pontosan, szabatosan fogalmaz. Lassan lehámozza magáról a takarókat, feláll. Járása bizonytalan.

— Gyenge vagyok, télen mindig így van. Vasárnap főztem utoljára. Egy kis levest. — (Ma szerda van.) — Hétfőn még azt ettem, tegnap meg... kesernyésen meghúzza ráncos arcát. Azután mintha lázba jönne.

— Hogy mi lenne a kívánságom? Egy új szemüveg. Tudják, akkor lenne csak jó világ megint. Varmék, meg olvasnék. — S a polcon tornyosuló újságokra mutat. — Ezekkel még el vagyok maradva. Ilyen időben nem tudok elmenni az orvoshoz sem. Múltkor ugyan elindultam, de elestem. Pár óra múlva talált rám egy- emiber. Mozdulni se tudtam.

Az újságok társaságában egy petróleumlámpa. A villany sincs bevezetve.

Dudás Antalné, a városi Vöröskereszt titkára elmondta, hogy a villanybekötés ügyéhen már eljártak az illetékeseknél, de van egy kis probléma, (Vagy nagy?!). A szomszéd lakásban élők nem engedik átfúrni a falat, hogy áthozzák a vezetéket. Azt mondják, „még akkora iyuliat sem fúrhatnak, hogy egy ceruza beleférjen. Hogy összedőljön a ház?”

A szomszédasszonytól megkérdeztük, mj lenne, ha Julika néni elesne a lámpával? Senki sem venné észre. Akár bent is éghetne.

— Hát elesett már nem egyszer — volt a ..drámai egyszerűséggel” kimondott válasz. Aztán, mintha később kissé feloldódott volna. (Vagy más okból, nem lehet tudni!) így folytatta:

— Küldjenek szakértőt, az vizsgálja meg a falakat, alkkor talán lehet róla szó.

Nem maradhat ki a szomszéd szoba története sem, — amelyikből a vezetéket kellene áthozná Azt a szobát, Julika néni konyháját és egy parányi kamrát, Joóék öröklakásként vették meg, 1940-ben. Azután Julika néni egyedül maradt. Amikor a szomszédlány férjhez ment, „jó szívvel felajánlotta szobáját a fiataloknak, mert ó meghúzza magát itt is.” Csak annyit kért, hogy néha nézzenek rá, mert nagyon egyedül van. Az első időkben nem is volt semmi baj. De Julika néni éveinek szaporodtával a „ránézés” gyérült. Jelenleg havi ötven (!) forintot fizetnek neki a szobáért és az adót — ami egy évben 150 forint kiadást jelent.

És a szomszédasszony?

— Na, meg ezen kívül nekünk kell Joónét eltemetteini is. A temetésre csak 800 forint átalányt ad az állam. Maga a koporsó legalább 500 forint!

Julika néni beletörődött sorsába. A 380 forint havi özvegyi nyugdíjból és a szobáért kapott öt- venbői azt mondja, jól kijön. Meg „kijön" a szomszédokkal is.

— Nem haragszom rájuk, talán meg is értein őket. Hát kinök kell egy ilyen magatehetetlen öregasszony? Különben is, vigyázok én arm. hogy az óra meg ne álljon. Vigyáznom kell. mert már lassan ketyeg.

Amikor elbúcsúztunk, Julika néni még azt mondja:

— Örülök, hogy rámtaláltak ezek a műszer - gyári asszonyok. Most már nem vagyok egyedül. Ha tudnám, hogy a szociális otthonban is meglátogatnának, akkor visszamennék ... S az előbb, a kívánságomat kérdezték. Hát volna még egy! De ez már olyan „térdenállós” kérés. Ha lehetne, a Vöröskereszt temettassen el. ,

HORVÁTH MÁRIA