Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-18 / 15. szám
Kezelés, megelőzés — Nehéz szülőnek lenni — Mi a menthalhygiéne ? Szükség van a gyermek-ideggondozóra... Ismerősöm alig négyéves kisfia nemrég páciensként járt a megyei gyermek-ideggondozóban. Azóta meghitt ismerőseként emlegeti ..Pista bácsit”, a gondozó fiatal főorvosát, dr. Papp Istvánt, s ha rajta múlna, mindennapos vendég lenne az inkább játékszobára, mint orvosi rendelőre emlékeztető helyen. Hogy miért? Mert ..Pista bácsinál'’ játszani lehet, rajzolni, beszélgetni. Ez mind olyan foglalatoskodás, amit bármelyik gyerek boldog örömmel csinál. Pedig itt rajznak, játéknak, olvasásnak és meghitt beszélgetésnek komoly funkciója van. A tesztek mindent „elárulnak” a vizsgáló orvps- nafc a gyerekről, illetve annak lelki-egészségi állapotáról. .. Látogatásunkkor éppen egy 9 éves fiú vizsgálata folyik. Édesapjával utazott be a megyeszékhelyre. — Az utóbbi 'időben feltűnően izgulékony, fél az iskolában. — Ennyi a panasz. Á gyerek egyébként jó tanuló, magaviseletével sem lehet baj, riadtan csöndes. Mitől fél? Úgy tűnik, a1 kérdés nem bír különösebb jelentőséggel. De csak a laikus számára. Mint ezt dr. Papp elmondja, a felnőnek által jelentéktelennek elkönyvelt kis traumák súlyos tehertételt rónak a gyerekre.* Hogy melyik hogyan viseli el ezeket, attól függ, hogy' testi fejlődésével harmonizál-e a leiki fejlettség, lelki egészség. Ez utóbbinak igénye mennyire él a családi környezetben. Hányszor fordul elő, hogy családi körben a kiújuló szülői perpatvarok a gyerek füle hallatára zajlanak. „Kicsi még — úgy mondják —, nem érti. miről van szó!”. Vétkes tévedés! A gyerek raktároz. Amit pillanatnyilag nem tud feldolgozni, megemészteni a környezeti hatásokból, maradandóan gyülemlik fel benne. S elég egy súlyosabb megrázkódtatás, hogy felszínre törjenek a tudat alatt lappangó dolgok. Ilyen alkalmakkor látják a szülők, hogy „a gyerek megváltozott": fáradékony, szórt figyelmű, ideges, ingerlékeny. Egyszóval, egy csomó olyan magatartásbeli változást mutat föl, amii nem lehet már nem észrevenni. Persze.. . Sajnálatos módon az is előfordul, hogy a szülők konstatálják, de el is bagate- lizálják gyermekük színeváltozását. Napjainkban még nem igény a családokon belül a menthal- bygiéne. A szülő úgy érzi, mindem megtesz, ha gyermeke testi fejlettségéén elkövet minden elkövethetőt. .,Jó táplálkozás, ruházkodás... legyen mindene, ami nekünk nem volt...” Valamikor öles plakátokról tanultuk, hogy „Ép testben ép lélek”. Ma mind több jelenség vall arra. hogy a látszólag ép testben is lehet sérült a lélek. Bizonyítva; azt is, hogy nincs elbagateli- zálható sérjilés. Világjelenség, üogy-az ideges elmebetegségek talán egy korban sem. támadtak annyi embert, gyermeket és felnőttel egyaránt, - mint a mi korunkban. Az élet ritmusa felgyorsult, befogadó-, feldolgozó- és tűrőképességünk versenyt fut ezzel a gyorsulással. Ami próbára teszi a felnőttet, sokkal nehezebb próbát. jelent a gyermek számára. Éppen azért van szükség - arra, hogy a szülők társadalma ráébredjen a ■ lelki egeszseg, a menthalhygiéne jelentőségére és nevelési tevékenységét ennek szellemében fejtse ki. Idézzünk néhány esetet, mi lyen „apróságok” okozhatnak a gyermek, a serdülő korú, vagy az ifjú személyiségfejlődésében olyan zátonyrafutásokat, amelyektől az út egyenesen vezet az ideggondozóba. Elhanyagol- rabb, súlyosabb esetekben pedig gyógyintézetbe. Pszichiáterek számosán hangoztatják, hogy anyává lenni könnyű, anyának lenni nehéz. Szülővé lenni könnyű, jó szülőnek bizonyulni később, neo> akármilyen feladat. A mondás azt az igazságot kívánja leleplezni, hogy a szülők zöme nem készült szülői státuszára, nem tudja, hogyan kell a gyerekkel bánni; hogy a gyerek életkori sajátosságai változnak, következésképpen változnia kellene azoknak a nevelési módszereknek is, amelyek családon belüli formálását kívánjál;: szolgálni! Nem egyszer és nem kétszer hangzik el az a szülői kérés: — Tessék felírni valami nyugtatót, mert nagyon eleven ez a gyerek! Legtöbbször szó sincs kóros elevenségről, csali a gyerek természetes mozgásigényéről van szó, amit sem az iskolában, sem otthon nem tud kiélni,, mert a „jó gyerek” otthon az ideál, aki a szófogadás kis automatája. Pedig... A gyereknek kell a mbz gás. kell a játék. A kenyeret, ami ebben az esetben a táplálkozást általában jelenti, mindennapra előteremti a gondos szülő. Arra csak kevesen -gondolnak, hogv a játék is egyfajta kenyér. Wéikü lözheteflen. — .látszik- ez a gyerek eleget? •. n — Igen, vasárnap — Hogy érti eat? — Hétközben nem. ér rá! Tanulnia kell, különórákra is jár. Másként nem lehet biztosítani az előrehaladását. Azt a karom , ho gy.... Hányszor beszélünk a gyerekek: túlterheléséről, a képességeit meghaladó feszített- ségről, amj előbb-utább összeroppanáshoz vezet! Hányszor nem vesiszük mi felnőttek figyelembe a gyerek sikerigényét, vagy azt, hogy érzelmileg kötődni akar, beszélgetni — ég komolván — a dol gai- réi?’ — Én mindent megadok a gyereknek, nem tudom, mi van vele. Valahogy kicsúszott a, kezemből. Az ő hibája, kezelhetetlen, Milyen nehezen értik meg a szülők ilyenkor a pszichiáter magyarázatát, hogy a szülő korábban kikerülte a gyerek kapcsolatteremtő igényét. Soha nem volt ideje végighallgatni. Adott és követeli Adott, hogy „zavartalanul tanulhasson”, követelt, hogy mindezért: „fizessen’': ne legyen vele semmi probléma se az iskolában, se otthon. Pedig a megkívánt teljesítmények bez elengedhetetlenül szükséges a kiegyensúlyozottság, a jó közérzet . — Fiam, te hülye vagy, ez néked nem megy'. Bezzeg én.. — Ha ez így megy tovább, állami gondozásba adlak, ilyen kölyök nekem nem kell' A meggondolatlan fenyegetésekkel tárházakat lehetne megtölteni. A szülő, meglehet még az ő szülejétől hallotta. & adja tovább. Nem. számolva azzal, hogy van úgynevezett szóártatom. ami halmazaiban a drótkötél erősségű ideg- rendszert is kikezdi. A következmények beláthatat- tanefe. Olyan ,,elfelejtett“ dolgok is szerepei játszanak benne, hogy hány kilóval született a gyermek, milyen betegségeken esett át. Milyen legszűkebb környezetének mikroklímája, milyen szerepet játszanak ebben az érzemli-éríelmi kötődést szolgáló ingerek. Meggondolásra talán eiég ennyi. Ezek után alig merülhet. föl a kérdés, hogy miért volt szükséges a gyermek - ideggondoz as megszervezése. De, ha mégis, álljon. itt dr. Papp István válaszai — A gyermek-ideggondozó feladata az idegrendszerükben. lelki egészségükben veszélyezte- lett és megbetegedett 0—18 éves gyerekek és serdülők problémáinak megoldása, A kóros személyiségfejlődés megelőzése, korrekciója neuró- psychiatriai és pszichológiai módszerekkel. Dr. Papp munkatársai között van pszichológus, gyógypedagógus és két asszisztens. Három hónap, alatt 500 gyerekét vizsgáltak meg. Számos páciens a túlzott aggodalom révén fordult meg az ideggondozóban. De ez még mindig szerencsésebb. mint későn. vagy soha nem fordulni az orvoshoz,, . —tí— fl hosszú iává népgazdasági tervezési bizottságok munkájából A fejlettség három fokozata A területfejlesztési politika eddigi eredményei ti. Az előzőekben vázoltuk, hogy a gazdasági fejlettség színvonala szempontjából az ország ma három, egymástól különböző területre tagolódik:-1. a budapesti agglomerációra; 2. a fejlett vidéki területekre és 3. a fejletlen vidéki területekre. A budapesti agglomerációt — a fővárost és a körülötte, Pest megye mintegy 45. települését — az jellemzi, hogy itt koncentrálódik az ország iparának mintegy 40 százaléka, itt — főként Budapesten — dolgozik a szocialista iparban foglalkoztatottak 44—45 százaléka. Bár az utóbbi években némileg csökkent Budapest gazdasági és ipari súlya, ám ez' még mindig aránytalanul nagy. Nem lehet ugyanakkor lemondani az itteni ipari bázis tovább- fejlcs/..őséről sem-. A távlati területi tervező c :yik nagy kérdése: mi legyen a fejlesz c; iránya, útja, módszere? Az agglomeráció munkaerőforrása ugyanis már most is igen szűkös, miközben a főváros és környéke már most is túlzsúfolt. A távlatok szempontjából any- nyi máris világos, hogy' újabb jelentős számú munkaerőt igénylő iparfejlesztés ebben a körzetben egyre inkább lehetetlen. Ami a fejlett vidéki területeket illeti (Baranya, Borsod, Fejér, Győr, Heves, Komárom, Nógrád és Veszprém), itt helyezkedik el a szocialista iparban foglalkoztatottak 32—35 százaléka. Az iparosodottság viszonylag magas fokú. A szénbányászat nagyarányú, de visz- szaszoruló, s előretör, a már most is számottevő gép-, alumínium- és vegyipar. Vagyis: e terület ipari szerkezete az előnyös átalakulás állapotában van. Ennek során átmenetileg nagy gond most egyes bányavidékeken a megszűnt és megszűnő bányák dolgozóinak elhelyezése, foglalkoztatása. Jellemző e területekre az is, hogy — a Kisalföld kivételével — a mezőgazdaság természeti adottságai az országos átlagnál kedvezőtlenebbek. Viszont az infrastruktúra kiépítettsége viszonylag jobb az átlagnál, de itt is elmarad az igényektől. A fejletlen vidéki területek — Bács, Békés, Csongrád, Hajdú, Somogy, Szabolcs, Szolnok, Tolna, Vas és Zala — az országnak mintegy felét teszi ki, itt él lat óságuk mintegy 40 százaléka. E területek általános jellemzője a mezőgazdaság túlsúlya, az urbanizáció, a városiasodottság alacsony színvonala. Elmaradt az országos átlagtól a közlekedési és a szakképzési hálózat kiépítése is. 1949-ben a szocialista iparban foglalkoztatottak 12, ma pedig 20 százaléka él a megyékben. A 10 ezer lakosra jutó ipari dolgozók száma ma ötször annyi, mint 1949-ben volt. Növekedésük a tudatos ipartelepítés hatására az utóbbi évtizedben felgyorsult. Az egész országrész alapvető problémája azonban változatlanul: az iparosodottság alacsony színvonala; és a népesség számához és szaporulatához mérten a kevés munkaalkalom. E problémákat helyenként némileg ellensúlyozza a mezőgazdaság kedvező fejlődése. Érthető, hogy a gazdaságilag fejlett területek vonzása, elszívó hatása az utóbbi két évtizedben nagyarányú népességáramlást váltott ki az országban. Ennek egyik jellegzetes tünete például, hogy 1949 óta mintegy kilencszeresére — összesen 900 ezerre — növekedett az országban a naponta, vagy időszakosan ingázók száma. Munkahelyük és otthonuk között a legrövidebb, átlagos utazási távolság 70, a leghosszabb pedig átlagosan 220 kilométer. Emellett főleg a fejletlen mezőgazdasági vidékekről, 1949—1967 között mintegy 550 ezer ember települt át az iparosodottabb országrészekbe. így már 1966-ban a népesség 60 százaléka élt a fejlettség magasabb fokán álló területeken. Mindennek hatására lényeges változásokon ment át a településhálózat is. Mindenekelőtt meggyorsult a városiasodás folyamata. Hazánkban 1949 óta a városi lakosság száma kb. egymillió fővel növekedett. Csaknem 350 ezren betelepültek a fővárosba, több mint 200 ezren az öt vidéki nagyvárosba (Miskolc, Debrecen, Pécs, Szeged. Győr). Csaknem 400 ezer ember pedig a 30 ezer lakosnál nagyobb népességű városok létszámát növelte, össznépességünknek ma mintegy 44 százaléka él városokban. Lényeges kérdés: hogy alakult a lakosság életszínvonala a fejlettség három fokozatán álló területen? Ha az egy lakosra jutó személyi jövedelmeket nézzük — mivel a bérek területileg nem nagyon eltérőek —, viszonylag kirívó aránytalanságokat nem találunk: a megyék közötti eltérés a személyi jövedelmekben legfeljebb 30 százalék az országos átlag alatt, vagy felett. Pontosabb helyzetképet kapunk azonban, ha a keresők és az eltartottak arányának alakulását vizsgáljuk. Eszerint száz keresőre Budapesten 1967-ben 79, a fejlett területeken 122, a fejletlen területeken pedig 128 eltartott jutott, (de Szabolcsban például 154!). A családok egy tagjára jutó jövedelemben, — vagyis a tényleges életszínvonalban — tehát még jelentősek a különbségek. Szükségtelen bizonyítani, hogy az alacsonyabb jövedelem és életszínvonal többnyire alacsonyabb kulturális és civilizációs szintet is jelent és ez sok egyéb, nem elhanyagolható társadalmi, szociális problémának is a forrása. Hangsúlyozni kell viszont, hogy mindez — és ilyen mértékben —, nem szükségszerű. A gazdasági fejlettség növelésével a különbségek, az aránytalanságok lényegesen mérsékelhetők. Hogyan és milyen ütemben ? A feleletet erre a készülő távlati terv már részletesen körvonalazza majd. A hosszú távú Népgazdasági Tervezés Területi Bizottságának elemzése alapján az azonban kétségtelen: az egyes országrészek gazdasági fejlettségének színvonala az elmúlt két évtizedben közelebb kerüli egymáshoz. De a különbségek még mindig olyan mértékűek, hogy megváltoztatásuk — a tudatos és gazdaságilag hatékony területfejlesztési politika — továbbra is elsőrendű feladni marad. Sz. S,
