Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-18 / 15. szám

$$RUl KYITVRÁK NYOMÁSÁN Halfeldolgozó üzem a tengeren Megkezdte munkáját a Bering-tengeren a heringhalá- szatot az „Jeronim Uborevics” úszó halfeldolgozó üzem. A hajó a leningrádi Admiralität hajógyárban készült, és a Nemzetközi Halászati Kiállítás egyik érdekessége volt. Az úszó kombinátot napi 370 ezer doboz konzerv termelésére méretezték. A „vízözön“ előtt Ha ebből a szemszögből vizsgáljuk a monda-anyagot, kétféle vándorlást figyelhe­tünk meg, s két időkörre oszthatjuk a regés históriát Az első az ún. Würm-jégkor terjeszkedésének utolsó sza­kaszához kapcsolódik (mától 20 000—12 000 év), midőn a le­hűléssel járó esőzések, áradá­sok elől dél felé húzódtak a népeik; a második a jégkor olvadó szakaszához, vagyis a felmelegedés idejéhez (mától 12 000—5 000 év), midőn a fel­olvadt jégtömegek vize elbo­rította az alacsonyabban fek­vő szigeteket és földségeket, s e „vízözön” elől észak felé „menekültek” a népek. A legrégibb ír emlékek - az első időszakból erednek, s csakugyan több kelta-előtti népet említenek. A Droms- neacht c. könyv két népcso­portról beszél, melyek a víz­özön, vagyis a közelgő fagy elől menekülve jöttek Íror­szágba. Mindkettő matriarká- lis rendben élt, először „3x50” asszony érkezett egy Banbha nevű nő vezetésével, s róla nevezték el akkor az orszá­got; de csakhamar mindnyá­jukat járványos betegség pusz­tította el (járványon talán az úttörő élettel járó nehéz kö­rülményeket kell értenünk). Utánuk ismét egy asszony, Cessair, vezetett ötven szüzet az országba, de vele férfiak is jöttek; atyja, Bioth, férje, Fianntain ,és még egy férfi, Ladru. „Eirin első halott fér- fia”. Hajón jöttek, melyet is­tenük tanácsára ácsoltak, hogy a vízözön elől megmenekülje­nek (azaz ószak felől vonul­tak óél felé). Ám nem sike­rült, mindnyájan belevesztek, csupán Fionntain élte túl. A Vendidad világosabban szól a vándorlásról. Ahura Mazda (a Bölcsesség Ura, az isten) felsorolja a 16 helyet, melyet egymás után népének adott; az őshaza, az a föld volt, ahol az esztendő egyet­len nappalból és éjszakából áll (Sarkkör), a második Ga- va, ahol a szugdhák éltek, „harmadik legjobb helyül al­kottam én, Ahura Mazda, a hatalmas szient Mo-urut”. Ez a Mo-uru nemcsak lakóhely, hanem nép is, telephelye Af­rika északnyugati partvidéke és a Szahara, melyet megkír mélt, sőt termékennyé tett a jégkor esős időjárása, s ahol így a nép élete, művelődése zavartalanul folyt a történeti időkig. Erről a partok és a Szahara megalit-emlékei és sziklarajzai bőven tanúskod­nak. Ók tehát az első kelta­előtti megalitrakó nép, s mű­veltsége a Würm-jógkor végső szakaszából származik. Törte­netileg azonosak Diodórosz és a görögök mauroi, a rómaiak mauri nevű népével, a mai mórok őseivel. A Vendidad egy másik he­lye arra mutat, hogy egy észa­kon lakó nép épített először dolmeneket sírhelyül. Ez a rész a temetkezés szabályait írja le Ahura Mazda szájába adva: „Ha egy ember meg­hal ... amikor elmúlt a nyár, amikor megjön a tél... a sö­tétség kiterjed... (akkor) min­den házban és minden tahi­ban emeljenek három katá-t annak számára, aki meghalt... (A katákom) nem szabad érin­teniük a felfelé néző fejet, nem szabad érinteniük a ka­rokat és a lábakat. (Tákarat- lanul kell kiteríteni a tete­met a kata fedőlapja alatt.) Mert ilyen a kata, amit a törvény előír... Oda kell tenniük az élettelen testet két napra, három napra vagy egy hónapra, vagy mindaddig, míg a madarak felszállnak, a fák kirügyeznek, a tócsák lefut­nak és a szél felszárítja a földet. (Vagyis tavaszig.) Ak­kor aztán a mazdahívők te­gyenek ki minden holttestet a Napra.” — Kétségtelen, hogy a temetkezés itt leírt rí­tusa nem Iránban keletkezett, szubtrópikus égöv alatt, ha­nem északon ,az indoeurópai népek őshazájában, ahol „egy hónapra is kiterjed a sötét­ség vagy mindaddig”, míg meg nem jön a tavasz, s tart a sok hónapos sarki éjszaka, a tél. Csak a sarki tél fagyá­ban lehet épen megőrizni a tetemet tavaszig. Akkor azon­ban „ki kell tenni a holttes­tet a Napra... mígnem a tetem megtisztul és a mada­rak fal nem falják.” Mindez tehát egy Nap-vallás rítusa, a katák téli ravatal-építmé­nyek, dolmenek voltak, s ta­vasz jöttével a holttestet ki kellett tenni a Nap elé, a te­tő-lapra, hogy a ragadozó ma­darak hozzáférhessenek, s a napfénnyel és esővel együtt elvégezhessék tisztító munká­jukat. Ez a rítus lényegében változatlanul ma is dívik Ti­betiben és a pársziknál. VÁRKONYI NÁNDOR (Folytatjuk.) Mrs. Jacqueline Kennedy- nek, aki jelenleg Onassis multimilliomos felesége, se­hogyan sem tetszett a puló­ver, amelyet tíz évvel ezelőtt kapott volt férjétől, John Kennedytől. Jackie a pulóvert annak idején visszaküldte az áruházba, egy levél kíséreté­ben, amelyben követelte, hogy térítsenek vissza neki 17 dol­lárt. A levél sokkal értéke­sebbnek bizonyult, mint a pu­lóver: november elején több mint 200 dollárért vették meg egy New York-i árverésen. A levélben az állt, hogy „a pulóver — karácsonyi aján­dék volt’, s hogy a visszavett ruhadarabért járó pénzt utal­ják át Jackie folyószámlájára. A levél nem tesz említést az üzlet címéről és nevéről, de bizonyos, hogy „szegény” Jackie így is megkapta a kért összeget. A New Yorkban elárvere­zett 375 kézirat, levél és alá­írás közül Lincoln elnök levele volt a legértékesebb ereklye, amelyben megköszönte egy kisfiúnak és a gyermek apjá­nak, hogy 5 dollárt küldtek a polgárháború rokkantjai és se­besültjei számára létesített se­gélyalapnak. Ez a levél 3000 dollárért talált gazdára. ▼▼^▼^»▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼TTTTVTTVTVYTTTTTTVTVirTTTTWTTTTTT* rYTTTTTTTYTTTYirTVYTYTTTTYTTYYTTTTTTTTTTYTTTYTTTTTTTTTTVTTTT» — Belső szerelmi életünkben sohasem mu­tatkozott abnormálisnak. Hallatlanul szenvedé­lyes volt, és kora ellenére olyan erővel rendel­kezett, mint egy fiatalember. Ismeretségünk első idejében Land.ru sóikat olvasott Később, amikor már egy fedél alatt éltünk, én is az ő köny­veit olvasgattam. Csupa rendes, egészséges ol­vasmány voit, ismert, népszerű írók művei. LANDRU, a Egy rendőrnyomozó emlékiratai ► ► ► ► ► ► ► ► t ► ► ► t- ► ► E ► ► ► E E ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► Collombné: 1916. december 27., délután 4 óra. Babejay: 1917. április 12., délután 4 óra. Buissanné: 1917. szeptember 1., délelőtt 10 óra 15 perc. Jaume-né: 1917. november 26., délután 5 óra. 59. — A Gambais-i kirándulások során egyetlen olyan részletet sem fedeztem fel, ami feltárta volna előttem a villában történteket. Landru azt mesélte, hogy garázsának jövedelméből él, ahol autójavítást vállal. Őszintén szólva, ügyeiről semmit sem tudtam. Csak annyit mondhatok, hogy roppant tevékeny ember volt. Jött, ment, gyakran csomagokkal. Egészen szabálytalan idő­közökben tért haza és távozott otthonról. Az is gyakran megesett, hogy nem aludt otthon. — Nem győzöm eléggé hangsúlyozni: Landru mindig gyengéd és figyelmes volt irányomban, s nagyon szeretett. Igazi varázsló volt. Eleinte eltökélt szándékom volt, hogy nem bocsátkozom mélyebben a kalandba, hanem szakítok vele, amíg nem késő. De szavainak, hízelgéseinek va­rázsa meghódított, s levett a lábamról. Hallattan akaraterővel rendelkezett. Mindent el tudott ér­ni, amit akart. Valahányszor javasoltam vala­mit a közeljövőre, mindig hozzájárult, ám a következő percben már meggyőzött, hogy nem helyes, amit indítványozok. Páratlan volt a meg­győző ereje. A GYILKOSSÁGOK VÉGREHAJTÁSÁNAK MÓDJA Eddig szándékosan nem beszéltem arról, hogy a nyomozásom alapján szerzett adatok szerint Landru hogyan ölte meg áldozatait ép milyen módszert alkalmazott a holttestek eltüntetésére. Talán fölösleges hangsúlyoznom, hogy a nyomo­zás során ennek a kérdésnek külön figyelmet szenteltünk. Mindenekelőtt azonban be kellett bizonyíta­nom, hogy a gyilkosságok valóban megtörténtek, s csak amikor ezt már megdönthetetlenül és kétségbe von hata fclan ul bebizonyítottam, akkor igyekeztem kideríteni a gyilkosságok végrehaj­tásának módját. Minden egyes eset ugyanarra a módszerre val­lott. De mielőtt válaszolnék arra a kérdésre, hogy Landru hogyan ölte meg a tíz nőt és a fiatalembert, előbb még bizonyos adatokat olva­sóim emlékezetébe kéll idéznem. Már Collombné és Mademoiselle Babelay el­tűnésével kapcsolatban rámutattam arra, hogy bizonyos időmegjelöléseket találtam Landru no­teszében. Hasonló időmegjelölósek szerepeltek Buissanné, Jaume-né és Pascalné esetében is, mégpedig a következőképpen: Pascalné: 1918. április 5., délután 5 óra 15 perc. tulajdoníthatunk a gyilkos Milyen jelentést feljegyzéseinek? Hogy erre a kérdésre megbízható választ ad­hassak, tüzetesen áttanulmányoztam az 1916. jú­nius 16-ától 1919. április 11-éig, a letartóztatást megelőző napig szóló feljegyzéseket. Ilyenformán mintegy ezier oldalt vizsgáltam át. A fent emlí­tett bejegyzéseken kívül egyéb dátumok mellett sehol sem szerepelt időmegjelölés. Ez a körül­mény döntő jelentőségű. A furcsa megjelölés minden névvel kapcsolat­ban csak egyetlen egyszer fordult elő, vagyis olyasvalamit jelöl, ami csak egyszer történt meg. Es pontosan arra a napra vonatkozik, amikor Collombné, Babelay, Jaume-né, Buisson- né és Pascalné nyomtalanul eltűnt a föld színé­ről. Tehát nem volt kétséges, hogy az időmegjelö­léseknek szoros kapcsolatuk van a bűntények­kel. S mi lehet ez a kapcsolat? Nem más, mint az, hogy a gyilkos szadista pontossággal felje­gyezte áldozatai utolsó szívdobogásának a pil­lanatát. UAtí í. > > (Folytatjuk.) Drága ereklyék

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom