Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-15 / 12. szám
Börtönből szabadultam... — Elnézést kérek, hogy megszólítom, de szeretnék tanácsot kérni... — Kérem, elmondja, miről van szó, aztán meglátjuk... — Nem lepődik ■meg, ha azt mondom: a börtönből szabadultam? — Egyáltalán nem. A börtönből előbb- utóbb mindenki kiszabadul ... — Na igen. De éppen elég volt belőle. Szigorított börtön.., Tudja miért? — Fogalmam sincs. — Súlyos testi sértés. Hármat ütöttem. Összevesztem az apósommal. Negyven- nyolc napig volt a kórházban. Napokig élet-halál között... Ki gondolta volna, hogy akkorát tudok ütni? De amikor elfogja az embert az indulat, akkor csak azt érzi, hogy ütni kell. Hogy aztán mi lesz a következménye? Odakerül az ember a betörők, tolvajok, sikkasztok közé. Aztán ha kiszabadul, kezdhet mindent elölről. Érti? Úgy, ahogyan mondom.; mindent elölről, ráadásul ott van az emberen a flepni. — Talán mégsem kell mindent elölről kezdeni. Bűntettet követett el, letöltötte a büntetését, dolgozzon, éljen úgy, mint eddig. — De hiszen éppen itt a baj. Azért akarok tanácsot kérni. Mert hogyan kezdjem újra? Munkám csak lesz, a jövő héten szerdán kezdek dolgozni, az ö.-i termelőszövetkezetben. Vasbetonszerelő a szakmám... De itt állok pénz, lakás nélkül. Az asszony elvált tőlem, a lakást elcserélte... Éjjelenként itt alszom az állomáson, itt legalább meleg van. De már figyelmeztetett a rendőr, hogy ebből esetleg baj lesz. Ki ad szállást legalább erre a néhány napra? Elég, ha. azt mondom: a börtönből jöttem, máris becsukják előttem az ajtót... A szövetkezet majd szállást is ad, de addig ... ? —• Hát a börtönből hogyan engedték el? — Kifizették az útiköltséget, meg adtak harmincegy forintot. Több, mint négyezer forint kártérítést kellett fizetnem. Igaz, azt mondták, hogy jelentkezzek a városi tanácsnál az egészségügyi osztályon utógondozásra. Minek jelentkezzek én ott; nincs nekem semmi bajom. Nem vagyok én beteg ... — Ember, az utógondozás nem azt jelenti, hogy maga beteg. Ez tulajdonképpen segítség. Ha kell, elhelyezik. — Engem nem kell elhelyezni. Itt a papír, hogy munkába állok... — Várjon, ne •szakítson félbe. Ha kell, elhelyezik, esetleg, ha úgy látják, némi pénzsegélyt is tudnak adni. Tán, aki ezzel foglalkozik, tudna beszélni a tsz-eínökkel is; adjanak szállást már most. Különben is, amikor munkára jelentkezett, miért nem mondta, hogy nincs lakása? — Szégyelltem arról beszélni, hogy milyen körülmények között vagyok. Akkor talán fel sem vettek volna alkalmazásba. — Őszinteség nélkül hogyan vár akkor bizalmat? Nem lett volna tisztább dolog kereken, kertelés nélkül megmondani: majdnem agyonütöttem egy embert, elítéltek, börtönben voltam. — Látja, ez a nehéz. Az emberek szemébe nézni. Voltam olyannal, aki azért került vissza, mert nem tudta újrakezdeni. Mindig azt vágták neki oda: aki börtönben volt, az ne nagyon ugráljon. Ha azt hallottam, neki kellett igazat adnom. A nevelőtiszt az másként beszélt, de- hát ö is csak ott van, és nem itt kint. Bármilyen jószándékú, az ö keze nem mindig ér el oda, ahova az ember kerül. — Viszont éppen ezért van az utógondozás. Átsegíteni a nehézségeken... — Akkor mégis, menjek fel az egészségügyi osztályra? — Ott kellett volna kezdeni. Ne féljen, a „törzsvendégek” már nagyon jól ismerik a dörgést. Ha kiszabadulnak, mindjárt segélyért kilincsein ek. Nem kérnek — követelnek ... A segélyből eltengnek- lengnek egy ideig, aztán folytatják, ahol abbahagyták. Újabb betörés, újabb lopás, újra börtön ... — Én nem akarok méa egyszer visszakerülni. Éppen elég volt ennyi is. Akkor, tényleg felmegyek, már holnap délelőtt. Mert itt. állok, minden nélkül... — Csak menjen. És, ha munkába áll, ne restelljen az elnöknek, elmondani mindent. Őszintén ... És ne feledje el, magán múlik, honnan tudja maid rendbehozni az életét. — Éppen ezért kértem a tanácsot. Szakmám van, dolgozni tudok, de kevés iskolám van, nem tudok úgy eligazodni a hivatalos dolgokban. Abban voltam, hogy az az utógondozás valami betegség miatt van. — Amiben most maga van, az is olyan, mint a betegség. Csak a gyógyszerét nem a patikában mérik. BI. Ólommérgezés — ruhagyárban Munkaegészségügyi szakemberek megvizsgálták a Május 1. Ruhagyár szabásza- ti üzemének 35 dolgozóját, s közülük kilencnél ólomfelszívódást találtak. Az Országos Munkaegészségügy! Intézettel közösen elvégzett helyszíni vizsgálat megállapította, hogy a szabászatban az anyagok jelzésére 55 százalékos ólomfehér tartalmú vizes festéket használnak, s nem vették figyelembe a kötelező előírásokat. Emiatt a dolgozók keze, ruhája és kisebb mértékben a munkaasztala is festékkel szennyeződött. Sokan ugyanennél a munkaasztalnál tízóraiztak; a mérgező anyag a megszáradt festék porlódása útján valószínűleg a légutakon keresztül szívódott fel. A vizsgálatot követően az észlelt hibákat megszüntették. Külön étkezőasztalokat állítottak be, a munkaaszta lókat naponta többször lemossák, megfelelő tisztálkodószereket és védőruhát szereztek be, s tervbe vették ólommentes jelzőfesték alkalmazását. Marius így szól Clivérhez: — Hidd el, barátom, én nem vagyok egy megrögzött iszákos. Ezt bizonyítja az is, hogy mindössze kétféle italt iszom. — Csak kétfélét? — Igen, hazait és külföldit, * — Uram, az ön útlevelében az áll, hogy ön kopasz. Úgy látom, viszont, hogy dús haja van. Talán az útlevél hamis? — Nem, a haj. Dél-dunántúli népművészeti hét Baranya,- Tolna, Somogy és Zala megyék, valamint megyeszékhelyeik tanácsai elhatározták, hogy ez évtől kezdődően. évenként más-más megyeszékhelyen megrendezik a dél-dunántúli népművészeti hetet- Első alkalommal ez év októberében Somogy megye, valamint Kaposvár Városi Tanácsa lesz a rendező. A cél a négy dél-dunántúli megye gazdag' népművészeti, néprajzi értékeinek széles körű ismertetése. Az egyhetes rendezvény- sorozat alkalmat ad arra is, hogy a mai népzenei és néprajzi kutatócsoportja, a Művelődésügyi Minisztérium a Néprajzi Múzeum és a Népművelési Intézet támogatásával országos és nemzetközi jellegű tudományos tanácskozásokat rendezzenek a népművészet egyes ágazatainak helyzetéről és jövőjéről. A kopaszok hadat üzentek a hosszúhaj úaknak Búcsú a hippiktől Az ami a hatvanas évek első felében olyan frisen, színesen nekivadult, a hippikultusz, a jelek szerint az évtized végére az amerikai nyugaton a kimúlás időszakába jutott. A feszültségek a hippik és a harmincon felüliek között csupán az öregek irigységéből fakadtak volna? Vajon az idősebbek társadalma annyira belebonyolódott volna az ésszerűsített társadalom hálójába, hogy se felfogni, se tisztelni nem tudja az időtlenséghez ragaszkodó hippik újszerűségének jelentőségét? Aligha van ez így, hiszen akik jóindulattal nézték is a jelenséget, hamarosan csalódtak, mert a virágkedvelő gyermekek nem hoztak semmi újat, semmi rendkívülit, csak túlhaladottat, már látottat, kicsit másként csomagolva. A hasis füstje mögött tovább folyt az örökös üveggolyó-játék. Ismerve az emberi igényeket, nem csoda, hogy egy kétes esztétika és esztelen nekiKubai humor Két mama beszélget: — Nézze, milyen okos ez a gyerek, még nincs egyéves, és máris tud járni. — Ez semmi. Nézze meg az enyém, már elmúlt ötéves, de még mindig azt akarja, hogy karon vigyék. * A bíró kérdezi a vádlottat: — Igaz az, hogy ön eltörte a botját ennek az úrnak a fején? — Igaz, bíró úr, de nem készakarva történt. Én ugyanis az úr fejét akartam betörni, nem pedig a botot. vadulás tartósan még a lelki táplálék iránti átlagétvágyat sem képesek kielégíteni. Ami a legeredetibb akart lenni, megelégedett a minimummal. A történelem hangsúlyozott lebecsülése, csak történelmi lomból álló, úszni alig képes lélekvesztőt eredményezett. Egy világméretű mozgalom fordul át a maga antimozgal- mába: bőrfejűeknek nevezik magukat a nagyvárosi fiatalok bandái Londontól Liverpoolig. A csavargás szervezett garázdálkodássá válik; a lobogó haj kultuszát a majdnem teljes nyírás követi nyomon — a papagájtarka öltözetet, a nyilvánvaló egyenruhásítás ujjatlan, szűk pulóverekkel, keskeny nadrágtartókkal, a széles mandzsettájú, feszes nadrágokhoz, melyek alatt a fűzött csizmák jobban érvényesülnek. Katonás csizmák az ismertetőjelei a fiatalok ezreinek, vagy táján tízezreinek is, Angliában, csizmák, melyeknek acél szögei, vagy legalábbis vasalt orrai az ellenséggel való közelharc céljait szolgálják. S éppen a tegnapi öreg hippikben látják legnagyobb ellenségeiket a bőrfejűek: máris véres csaták zajlanak le a tarfej űek és a lobogóhajúak között Ha meggondoljuk, hogy a világméretű elektronikus tömegtájékoztatás korszakában milyen hamar általánosulnak életérzések, egy 19 éves londoni bőrfejű megnyilatkozásai nem éppen békés perspektívákat bontogatnak. „Megesküdtünk, hogy kipusztítjuk a tájról az öreg hippiket. Elraboljuk őket az utcán, megsikáljuk őket, és lenyírjuk hoszú hajukat. A gombafejűek, az agyalágyultak kora lejárt...” Emberek a kórteremben 3. D.-t késő este hozták be a kórterembe. Négy napig kínlódott otthon, végül összeesett az udvaron és mentővel került a kórházba. Ez a harmadik eset, hogy sérve keletkezett. Az előző két sérvműtét után még/ százkilós bálákat emelgetett. De most megfogadta, soha többé nem csinálja azt a munkát. Remélhetőleg az üzemben adnak neki más beosztást, de ha ez nem lehetséges, akkor otthagyja. Veszélyes helyen egyébként dolgozott már: a kórház elmeosztályán. Amikor a műtét utáni fájdalmakon túljutott, sokat mesélt betegápolói munkájáról, az elmebetegekről. D. „beköltözésével” megtelt a kórtermünk. A viszonylagos nyugalomnak két napra befellegzett, mert D. rettenetesen köhögött. Mégis örültünk a jelenlétének. Nagyon eredeti ember, érdekes dolgokat mesélt a családjáról. Az első gyerekük tizenöt éves és most született a második. Amikor az orvos közölte a feleségévéi, hogy terhes, nem akarták elhinni. Megdöbbentek, de megszületése óta mindennél jobban szeretik a kisgyereket. D. körülbelül egy hét alatt 11 kilót fogyott. Az otthoni kínlódás, a műtét és az erős, kínzó köhögés alaposan megváltoztatta. Számomra örökké emlékezetes az a beszélgetés, ami az orvos és D. között folyt. Köhögés ellen kért gyógyszert, mondván, hogy nagyon fáj a sebe, ha köhög. (Úgy érzi az ember, kiszakad). Az orvos határozottan közölte veíe: köhögni kell! Ha nem köhögi ki, amit kell, tüdőgyulladást kaphat és műtét után a tüdőgyulladás az esetek 40 százalékában egyenlő a koporsóval. „Világos?”. D. zokszó nélkül köhögött tovább, csak időnként sóhajtott: „jaj istenem!”. Amikor már jobban volt, nagy élvezettel itta meg az első pohár sört. „Ez jólesett!” — közölte és még egyszer azt mondta: „Ez igen! Ez jó volt!”. A nagy leromlás ellenére fölkelt a legelső alkalommal, mihelyt orvosi engedélyt kapott rá, a szokásos három nap eltelte után. Nagyon nehezen és görnye^ten ment, *de azért járkált. Délután már meg is borotválkozott. Engem, amikor még nem kelhettem föl, az egyik ápolónő borotvált meg. Borbély nem jött és az egyik ápolónőnk hívta be ezt a borotválni tudó fiatal lényt. Sok bácsinak levette már a szakállát, közölte megnyugtatásként, nehogy azt gondoljam, nem igazi borotváló. Munkájáért még csokoládét sem fogadott el. Viszont mesélt a családjáról. A nővére kitűnően érettségizett, és igen tehetségesen írogatott, sokak véleménye szerint, mégis „csak” kereskedelmi dolgozó lett, áruházi eladó. Ä borotváló kislány is kimondottan intelligens alkat, és jól érzi magát, mint betegápoló. Határozott véleményem, hogy ha valahol kell az intelligencia, ebben a munkában szükséges. A legnehezebb helyzetekben is tudni kell alkalmazkodni a beteghez, a kellemetlen munkához, maradéktalanul betartani az orvosi utasításokat. Persze nem egyformák az ápolónők sem. Egyikük mindig barátságos volt, pedig éjszaka dolgozott az előző héten és azt a fáradtságot alig tudta kipihenni. De ez a barátságos magatartás nem csupán modor volt nála, hanem alaptermészet, és a beteggel való őszinte, emberi kapcsolatteremtés igénye. Mások viszont egy szót sem szólnak, sőt előfordul, hogy valaki meggyőzés helyett fenyeget. Volt egy kis köhögési ingerem és belázasodtam, kértem köhögéscsillapítót. Az ápolónő közölte, ha nem köhögök, fölvágják a torkomat. Hogy miért, arról nem beszélt. Később tudtam meg: a tüdő- gyulladás megakadályozása céljából szabadítják meg a tüdőt, ilyen torokbemetsző módszerrel a veszélyes lerakódástól, végső esetben. A főnővér tud érvelni higgadtan, okosan. Ö is vitatkozott D.-vel a köhögés szükségességéről. Ha jól emlékszem, ötször operálták a főnővért: vakbélműtét, veseműtét, autószerencsétlenség, császármetszés a szüléskor és még valami. Tudja, mit jelent operált betegnek lenni. A gondja’ nem kevés, hiszen irányítania kell a sok ápolónő munkáját, de azért van türelme és időnként mosolya is. Azok közé tartozik; akik örülnek, ha a folyosón sok beteg ül vagy sétál. Még akkor is, ha időnként lármás a folyosó. — ij —
