Tolna Megyei Népújság, 1970. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-15 / 12. szám

Börtönből szabadultam... — Elnézést kérek, hogy megszólítom, de szeretnék tanácsot kérni... — Kérem, elmond­ja, miről van szó, az­tán meglátjuk... — Nem lepődik ■meg, ha azt mondom: a börtönből szabadul­tam? — Egyáltalán nem. A börtönből előbb- utóbb mindenki ki­szabadul ... — Na igen. De ép­pen elég volt belőle. Szigorított börtön.., Tudja miért? — Fogalmam sincs. — Súlyos testi sér­tés. Hármat ütöttem. Összevesztem az apó­sommal. Negyven- nyolc napig volt a kórházban. Napokig élet-halál között... Ki gondolta volna, hogy akkorát tudok ütni? De amikor el­fogja az embert az indulat, akkor csak azt érzi, hogy ütni kell. Hogy aztán mi lesz a következmé­nye? Odakerül az ember a betörők, tol­vajok, sikkasztok kö­zé. Aztán ha kisza­badul, kezdhet min­dent elölről. Érti? Úgy, ahogyan mon­dom.; mindent elöl­ről, ráadásul ott van az emberen a flepni. — Talán mégsem kell mindent elölről kezdeni. Bűntettet követett el, letöltöt­te a büntetését, dol­gozzon, éljen úgy, mint eddig. — De hiszen éppen itt a baj. Azért aka­rok tanácsot kérni. Mert hogyan kezd­jem újra? Munkám csak lesz, a jövő hé­ten szerdán kezdek dolgozni, az ö.-i ter­melőszövetkezetben. Vasbetonszerelő a szakmám... De itt állok pénz, lakás nél­kül. Az asszony el­vált tőlem, a lakást elcserélte... Éjjelen­ként itt alszom az állomáson, itt leg­alább meleg van. De már figyelmeztetett a rendőr, hogy ebből esetleg baj lesz. Ki ad szállást legalább erre a néhány nap­ra? Elég, ha. azt mondom: a börtönből jöttem, máris be­csukják előttem az ajtót... A szövetke­zet majd szállást is ad, de addig ... ? —• Hát a börtönből hogyan engedték el? — Kifizették az útiköltséget, meg adtak harmincegy forintot. Több, mint négyezer forint kár­térítést kellett fizet­nem. Igaz, azt mond­ták, hogy jelentkez­zek a városi tanács­nál az egészségügyi osztályon utógondo­zásra. Minek jelent­kezzek én ott; nincs nekem semmi bajom. Nem vagyok én be­teg ... — Ember, az utó­gondozás nem azt je­lenti, hogy maga be­teg. Ez tulajdonkép­pen segítség. Ha kell, elhelyezik. — Engem nem kell elhelyezni. Itt a pa­pír, hogy munkába állok... — Várjon, ne •sza­kítson félbe. Ha kell, elhelyezik, esetleg, ha úgy látják, némi pénzsegélyt is tudnak adni. Tán, aki ezzel foglalkozik, tudna be­szélni a tsz-eínökkel is; adjanak szállást már most. Különben is, amikor munkára jelentkezett, miért nem mondta, hogy nincs lakása? — Szégyelltem ar­ról beszélni, hogy milyen körülmények között vagyok. Akkor talán fel sem vettek volna alkalmazásba. — Őszinteség nél­kül hogyan vár ak­kor bizalmat? Nem lett volna tisztább dolog kereken, ker­telés nélkül megmon­dani: majdnem agyonütöttem egy embert, elítéltek, börtönben voltam. — Látja, ez a ne­héz. Az emberek sze­mébe nézni. Voltam olyannal, aki azért került vissza, mert nem tudta újrakez­deni. Mindig azt vágták neki oda: aki börtönben volt, az ne nagyon ugráljon. Ha azt hallottam, neki kellett igazat adnom. A nevelőtiszt az másként beszélt, de- hát ö is csak ott van, és nem itt kint. Bár­milyen jószándékú, az ö keze nem min­dig ér el oda, ahova az ember kerül. — Viszont éppen ezért van az utógon­dozás. Átsegíteni a nehézségeken... — Akkor mégis, menjek fel az egész­ségügyi osztályra? — Ott kellett volna kezdeni. Ne féljen, a „törzsvendégek” már nagyon jól ismerik a dörgést. Ha kiszaba­dulnak, mindjárt se­gélyért kilincsein ek. Nem kérnek — kö­vetelnek ... A se­gélyből eltengnek- lengnek egy ideig, aztán folytatják, ahol abbahagyták. Újabb betörés, újabb lopás, újra börtön ... — Én nem akarok méa egyszer vissza­kerülni. Éppen elég volt ennyi is. Akkor, tényleg felmegyek, már holnap délelőtt. Mert itt. állok, min­den nélkül... — Csak menjen. És, ha munkába áll, ne restelljen az el­nöknek, elmondani mindent. Őszintén ... És ne feledje el, ma­gán múlik, honnan tudja maid rendbe­hozni az életét. — Éppen ezért kértem a tanácsot. Szakmám van, dol­gozni tudok, de ke­vés iskolám van, nem tudok úgy eligazodni a hivatalos dolgok­ban. Abban voltam, hogy az az utógondo­zás valami betegség miatt van. — Amiben most maga van, az is olyan, mint a beteg­ség. Csak a gyógy­szerét nem a patiká­ban mérik. BI. Ólommérgezés — ruhagyárban Munkaegészségügyi szak­emberek megvizsgálták a Május 1. Ruhagyár szabásza- ti üzemének 35 dolgozóját, s közülük kilencnél ólomfel­szívódást találtak. Az Orszá­gos Munkaegészségügy! Inté­zettel közösen elvégzett hely­színi vizsgálat megállapítot­ta, hogy a szabászatban az anyagok jelzésére 55 száza­lékos ólomfehér tartalmú vi­zes festéket használnak, s nem vették figyelembe a kö­telező előírásokat. Emiatt a dolgozók keze, ruhája és kisebb mértékben a munka­asztala is festékkel szennye­ződött. Sokan ugyanennél a munkaasztalnál tízóraiztak; a mérgező anyag a megszáradt festék porlódása útján való­színűleg a légutakon keresz­tül szívódott fel. A vizsgálatot követően az észlelt hibákat megszüntet­ték. Külön étkezőasztalokat állítottak be, a munkaaszta lókat naponta többször le­mossák, megfelelő tisztálkodó­szereket és védőruhát sze­reztek be, s tervbe vették ólommentes jelzőfesték alkal­mazását. Marius így szól Clivérhez: — Hidd el, barátom, én nem vagyok egy megrögzött iszákos. Ezt bizonyítja az is, hogy mindössze kétféle italt iszom. — Csak kétfélét? — Igen, hazait és külföl­dit, * — Uram, az ön útlevelé­ben az áll, hogy ön kopasz. Úgy látom, viszont, hogy dús haja van. Talán az útlevél hamis? — Nem, a haj. Dél-dunántúli népművészeti hét Baranya,- Tolna, Somogy és Zala megyék, valamint me­gyeszékhelyeik tanácsai elha­tározták, hogy ez évtől kezdő­dően. évenként más-más me­gyeszékhelyen megrendezik a dél-dunántúli népművészeti hetet- Első alkalommal ez év októberében Somogy megye, valamint Kaposvár Városi Ta­nácsa lesz a rendező. A cél a négy dél-dunántúli megye gazdag' népművészeti, népraj­zi értékeinek széles körű is­mertetése. Az egyhetes rendezvény- sorozat alkalmat ad arra is, hogy a mai népzenei és nép­rajzi kutatócsoportja, a Mű­velődésügyi Minisztérium a Néprajzi Múzeum és a Nép­művelési Intézet támogatásá­val országos és nemzetközi jellegű tudományos tanácsko­zásokat rendezzenek a nép­művészet egyes ágazatainak helyzetéről és jövőjéről. A kopaszok hadat üzentek a hosszúhaj úaknak Búcsú a hippiktől Az ami a hatvanas évek el­ső felében olyan frisen, szí­nesen nekivadult, a hippikul­tusz, a jelek szerint az évti­zed végére az amerikai nyu­gaton a kimúlás időszakába jutott. A feszültségek a hippik és a harmincon felüliek kö­zött csupán az öregek irigy­ségéből fakadtak volna? Va­jon az idősebbek társadalma annyira belebonyolódott vol­na az ésszerűsített társadalom hálójába, hogy se felfogni, se tisztelni nem tudja az időt­lenséghez ragaszkodó hippik újszerűségének jelentőségét? Aligha van ez így, hiszen akik jóindulattal nézték is a jelen­séget, hamarosan csalódtak, mert a virágkedvelő gyerme­kek nem hoztak semmi újat, semmi rendkívülit, csak túl­haladottat, már látottat, kicsit másként csomagolva. A hasis füstje mögött tovább folyt az örökös üveggolyó-játék. Ismerve az emberi igénye­ket, nem csoda, hogy egy ké­tes esztétika és esztelen neki­Kubai humor Két mama beszélget: — Nézze, milyen okos ez a gyerek, még nincs egy­éves, és máris tud járni. — Ez semmi. Nézze meg az enyém, már elmúlt öt­éves, de még mindig azt akarja, hogy karon vigyék. * A bíró kérdezi a vádlottat: — Igaz az, hogy ön eltör­te a botját ennek az úrnak a fején? — Igaz, bíró úr, de nem készakarva történt. Én ugyan­is az úr fejét akartam be­törni, nem pedig a botot. vadulás tartósan még a lelki táplálék iránti átlagétvágyat sem képesek kielégíteni. Ami a legeredetibb akart lenni, megelégedett a mini­mummal. A történelem hang­súlyozott lebecsülése, csak tör­ténelmi lomból álló, úszni alig képes lélekvesztőt ered­ményezett. Egy világméretű mozgalom fordul át a maga antimozgal- mába: bőrfejűeknek nevezik magukat a nagyvárosi fiata­lok bandái Londontól Liver­poolig. A csavargás szervezett garázdálkodássá válik; a lo­bogó haj kultuszát a majdnem teljes nyírás követi nyomon — a papagájtarka öltözetet, a nyilvánvaló egyenruhásítás ujjatlan, szűk pulóverekkel, keskeny nadrágtartókkal, a széles mandzsettájú, feszes nadrágokhoz, melyek alatt a fűzött csizmák jobban érvé­nyesülnek. Katonás csizmák az ismer­tetőjelei a fiatalok ezreinek, vagy táján tízezreinek is, Angliában, csizmák, melyek­nek acél szögei, vagy legalább­is vasalt orrai az ellenséggel való közelharc céljait szolgál­ják. S éppen a tegnapi öreg hippikben látják legnagyobb ellenségeiket a bőrfejűek: már­is véres csaták zajlanak le a tarfej űek és a lobogóhajúak között Ha meggondoljuk, hogy a világméretű elektronikus tö­megtájékoztatás korszakában milyen hamar általánosulnak életérzések, egy 19 éves lon­doni bőrfejű megnyilatkozásai nem éppen békés perspektívá­kat bontogatnak. „Megesküd­tünk, hogy kipusztítjuk a táj­ról az öreg hippiket. Elrabol­juk őket az utcán, megsikál­juk őket, és lenyírjuk hoszú hajukat. A gombafejűek, az agyalágyultak kora lejárt...” Emberek a kórteremben 3. D.-t késő este hozták be a kórterembe. Négy napig kínlódott otthon, végül összeesett az ud­varon és mentővel került a kórházba. Ez a har­madik eset, hogy sérve keletkezett. Az előző két sérvműtét után még/ százkilós bálákat emelgetett. De most megfogadta, soha többé nem csinálja azt a munkát. Remélhetőleg az üzemben adnak neki más beosztást, de ha ez nem lehetséges, akkor otthagyja. Veszélyes helyen egyébként dolgozott már: a kórház elmeosztályán. Amikor a műtét utáni fájdalmakon túljutott, sokat me­sélt betegápolói munkájáról, az elmebetegekről. D. „beköltözésével” megtelt a kórtermünk. A viszonylagos nyugalomnak két napra befelleg­zett, mert D. rettenetesen köhögött. Mégis örül­tünk a jelenlétének. Nagyon eredeti ember, ér­dekes dolgokat mesélt a családjáról. Az első gyerekük tizenöt éves és most született a máso­dik. Amikor az orvos közölte a feleségévéi, hogy terhes, nem akarták elhinni. Megdöbbentek, de megszületése óta mindennél jobban szeretik a kisgyereket. D. körülbelül egy hét alatt 11 kilót fogyott. Az otthoni kínlódás, a műtét és az erős, kínzó kö­högés alaposan megváltoztatta. Számomra örök­ké emlékezetes az a beszélgetés, ami az orvos és D. között folyt. Köhögés ellen kért gyógyszert, mondván, hogy nagyon fáj a sebe, ha köhög. (Úgy érzi az ember, kiszakad). Az orvos hatá­rozottan közölte veíe: köhögni kell! Ha nem köhögi ki, amit kell, tüdőgyulladást kaphat és műtét után a tüdőgyulladás az esetek 40 száza­lékában egyenlő a koporsóval. „Világos?”. D. zokszó nélkül köhögött tovább, csak időnként só­hajtott: „jaj istenem!”. Amikor már jobban volt, nagy élvezettel itta meg az első pohár sört. „Ez jólesett!” — közölte és még egyszer azt mondta: „Ez igen! Ez jó volt!”. A nagy leromlás elle­nére fölkelt a legelső alkalommal, mihelyt or­vosi engedélyt kapott rá, a szokásos három nap eltelte után. Nagyon nehezen és görnye^ten ment, *de azért járkált. Délután már meg is bo­rotválkozott. Engem, amikor még nem kelhettem föl, az egyik ápolónő borotvált meg. Borbély nem jött és az egyik ápolónőnk hívta be ezt a borotválni tudó fiatal lényt. Sok bácsinak levette már a szakállát, közölte megnyugtatásként, nehogy azt gondoljam, nem igazi borotváló. Munkájáért még csokoládét sem fogadott el. Viszont mesélt a családjáról. A nővére kitűnően érettségizett, és igen tehetségesen írogatott, sokak véleménye szerint, mégis „csak” kereskedelmi dolgozó lett, áruházi eladó. Ä borotváló kislány is kimondot­tan intelligens alkat, és jól érzi magát, mint betegápoló. Határozott véleményem, hogy ha va­lahol kell az intelligencia, ebben a munkában szükséges. A legnehezebb helyzetekben is tudni kell alkalmazkodni a beteghez, a kellemetlen munkához, maradéktalanul betartani az orvosi utasításokat. Persze nem egyformák az ápoló­nők sem. Egyikük mindig barátságos volt, pedig éjszaka dolgozott az előző héten és azt a fáradt­ságot alig tudta kipihenni. De ez a barátságos magatartás nem csupán modor volt nála, ha­nem alaptermészet, és a beteggel való őszinte, emberi kapcsolatteremtés igénye. Mások viszont egy szót sem szólnak, sőt előfordul, hogy valaki meggyőzés helyett fenyeget. Volt egy kis köhögé­si ingerem és belázasodtam, kértem köhögés­csillapítót. Az ápolónő közölte, ha nem köhögök, fölvágják a torkomat. Hogy miért, ar­ról nem beszélt. Később tudtam meg: a tüdő- gyulladás megakadályozása céljából szabadítják meg a tüdőt, ilyen torokbemetsző módszerrel a veszélyes lerakódástól, végső esetben. A főnővér tud érvelni higgadtan, okosan. Ö is vitatkozott D.-vel a köhögés szükségességéről. Ha jól emlékszem, ötször operálták a főnővért: vak­bélműtét, veseműtét, autószerencsétlenség, csá­szármetszés a szüléskor és még valami. Tudja, mit jelent operált betegnek lenni. A gondja’ nem kevés, hiszen irányítania kell a sok ápoló­nő munkáját, de azért van türelme és időnként mosolya is. Azok közé tartozik; akik örülnek, ha a folyosón sok beteg ül vagy sétál. Még akkor is, ha időnként lármás a folyosó. — ij —

Next

/
Oldalképek
Tartalom