Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-07 / 284. szám

Dorothy L. Sayers:

A megzöldült manchesteri

„ötszáz font Jutalom William Strickland kézrekerítőjé- tiek" — hirdette az újság öles betűkkel, majd alatta következett a bűnöző személyleírása: „Kora 43 év, magassága 6 láb 1 hüvelyk, haja sűrű, ezüstfehér, de könnyen lehet, hogy festeti. Eltűnésekor őszes szakállt viselt, de azóta esetleg leborotváltatta: világos- szürke, egymáshoz közel ülő szemek, nagy orr, erős, fehér fogak, egyik-másikban arany tömés, bal hüvelykujján ütéstől származó kék folt. Feltehetően igyekszik elhagyni, vagy már el is hagyta az országot.”

Mr. Budd, ki tudja hányadszor végigolvasta a személyleírást, aztán szomorúan félretette az újságot. Száz meg száz borbélyüzlet van Londonban, nagyon valószínűtlen, hogy William Strickland épp az ő kicsiny, rosszul menő műhelyét választaná, hogy betérjen egy hajvágósra, borotvá- lásra, avagy éppen hajfestég- re.

Mr. Buddnak ugyanis az utóbbi időben rosszul állt a szénája. Éppen üzletével szemben nyitották meg a villogó nikkel fejmosótálakkal, lila és narancsszínű függönyökkel, új elektromos búrákkal felszerelt elegáns hölgyfodrászatot. Szíve mélyén tudta, hogy ő az igazi művész. Néha elszomorodott a konkurrensek silány munkáján, mivel eszébe jutott, hogy ő ezt mennyivel szebben csinálta volna.

Ilyesmin töprengett akkor is, amikor a műhelyaj tóban időzött, s látta, hogy egy nagy termetű férfi sietős léptekkel egyenesen felé tart.

— Bocsánat, uram, tessék csak, uram — lépett vissza az ajtóból Mr. Budd, hogy he-; lyet csináljon a bejövőnek.

— Tud hajat festeni? — kérdezte az idegen türelmetlenül.

— Igen uram, természetesen — felelte Mr. Budd felvillanyozva.

— Akkor jó. Az asszonykámnak nem tetszik ez a vörös %haj; azt mondja, nagyon feltűnő. Tudja, jóval fiatalabb nálam, ezért meg kell nyernem a tetszését — no, szeretném, ha befestené valami kevésbé feltűnőre. Mondjuk

— Dorothy L. Sayers (1893—1957) angol írónő munkássága igen síé- les körű« ő fordította angolra Dán* te Isteni színjátékának két első réfiét' Irt történelmi drámákét, s igen sok detektívtörtérretet.

sötétbarnára, mit gondol?

—» Az ugyan nagyon jó lesz, uram.

— És borotválja le a szakállamat is!

— Teljesen igaza van, uram, a szakáll ma már nem olyan divatos, mint volt. És egyébként is, önnek rendkívül határozott álla van.-— Valóban? — szólt 3 férfi, aztán hátradőlt és elnevette magát. Mr. Budd észrevette erős, hófehér fogait, amelyek közül az egyikből elővillant egy aranytömés. No lám, ez a férfi nyilván azok közül való, akik sokat költenek a megjelenésükre. Remélheti, hogy a jómódú férfiból rendszeresen visszatérő vendég lesz, aki majd beajánlja őt barátainak is. Hozzákezdett a munkához, majd rátért arra a témára, ami már három hét óta foglalkoztatta: a manchesteri gyilkosságra.

— A rendőrség, azt hiszem, már a reményt is feladta — vélekedett a vendég.

— Talán a jutalom, az ötszáz font, még segít. — vetette közbe Mr. Budd.

— Jutalom is van? Arról nem hallottam.

— Bent van az esti újságban, uram. Óhajtja megnézni?

— Igen, lekötelezne, ha ideadná.

— Mr. Budd átnyújtotta vendégének az újságot. Mr. Budd, aki a tükörből figyelte őt, észrevette, hogy hirtelen mozdulattal maga felé rántja a bal kezét, amely hanyagul pihent a szék karján. De addigra már Mr. Budd megpillantotta a póruljárt hüvelykujjat

A férfi hirtelen felkapta “tekintetét és Mr. Budd elfogta a pillantását a tükörben.

— Biztos vagyok, — szólt a

borbély — hogy az az ember már régen túl van árkon bokron. Későn jutott eszükbe, hogy jutalmat ajánljanak.

Az idegen felnevetett. Mr. Budd az üvegen át kinézett az utcára, s látta, hogy a szemközti üzlet már bezárt, de az utca még nyüzsgött az emberektől. Milyen könnyű lenne most...

— Kérem, siessen, — szakította félbe töprengéseit a vendég. — A festés még hátravan.

Mr. Budd arra gondolt, ha most megpróbálna kirohanni az ajtón, ez a szörnyű ember rávetné magát, visszaráncigál- ná és betörné a fejét, ahogyan a nagynéniével tette. Dehát neki mindenképpen előnye van... Ha határozottan cselekszik, kiér az utcára, mielőtt a másik fölkászálódna a székből. Mr. Budd tehát óvatosan az ajtó felé húzódott.

— Mi baj? — kérdezte az idegen.

— Csak kiléptem egy pillanatra, hogy megnézzem a villanyórát — jött vissza Mr. Budd engedelmesen.

— Nyolc óra múlt tíz perccel — felelte a férfi — megfizetem külön, az idejét.

— Ugyan sző sincs róla, — tiltakozott Mr. Budd. Még egyszer nem kísérletezhet. Ha hamarabb rájön, miről is árulkodik az a hüvelykujj meg az aranyfog, akkor segítségért futhatott volna, miközben a férfi haja még szappanos volt, s az arcát is beburkolta a törölköző. Vagy cseppenthetett volna egy kis szappant a szemébe — a világon senki sem tud gyilkolni, miközben a szemét csípi a szappan.

És ha még most se késő? Foghatná a borotvát, óvatosan odalopózhatna a gyanútlan férfi mögé, s azt mondhatná kemény, határozott hangon: „William Strickland, fel a kezekkel I Ide a revolvert és indulás a legközelebbi őrszobára.” Dehát Mr. Budd egy percig se hihette komolyan, hogy ez a próbálkozás sikerrel járna. Hiszen a férfi vagy kicsavarná a borotvát a kezéből, vagy egyszerűen nem engedelmeskedne. És akkor mi lesz? Nem tarthatja ott a borotvát a másik torkán reggelig, amíg megérkezik az inas, hogy kitakarítsa az üzletet.

Akkor jutott eszébe, hogy a körözvénynek a jutalomról szóló részét úgy fogalmazták: az nemcsak a kézrekerítőnek, hanem a nyomravezetőnek is jár... Mr. Buddnak ebben a pillanatban támadt az a káprázatos, fenomenális ötlete. Eszébe jutott az az öreg papírvágókés, ami még az édesanyjáé volt, arra vésték fel a régi mondást: A tudós hatalom. Mr. Buddot a szabadság köny- nyű, kellemes érzése töltötte el, s gyors mozdulatokkal hozzáfogott, hogy befesse a férfi haját.

Amikor kiengedte vendégét a műhely ajtaján, már alig- alig jártak emberek az utcán. Utána nézett, s látta, hogy a magas alak felszáll a 24-es buszra, és eltűnik. Gyorsan bezárta a boltot, s negyedóra múlva már a Scotland Yard egyik hivatali szobájában ült. Először egy fontos beosztású úr hallgatta meg, aki átvitte egy másik szobába, egy még fontosabb beosztású úriemberhez, aki még egy harmadik tisztet is beszóij'tott. így hallgatták meg Mr. Budd jelentését a férfiról, aki bizonyára William Strickland volt, valamint a fenomenális ötletet...

Az Ostende felé tartó Miranda nevű gőzhajó rádiósának ujjai fürgén szaladtak a papíron, ahogy sorra jegyezte az üzeneteket. Aztán az egyiknél váratlanul elnevette magát. Ezt jó lesz megmutatni a kapitánynak — gondolta magában. A kapitány megvakarta fejét és becsengette az első tisztet, aki viszont a második tisztért küldött, s az meg is jelent az utaslistával.

A Miranda este hét órakor futott be Ostendbe, s hamarosan már repült innen a rádióüzenet a Scotland Yard londoni irodájának: „Egy személy bezárkózott kabinjába és követeli, hogy küldjenek hozzá egy férfifodrászt. További utasítást várunk.”

A 36-os kabin előtt izgatott tömeg gyűlt egybe, s még a kapitánynak is csak üggyel- bajjal sikerült utat törni közöttük. Hat belga rendőr kíséretében érkezett. Megkopogtatta a 36-os ajtaját.

— Ki az? — szól ki bentről az éles hang.-- A fodrász, akiért küldött uram.

— Jöjjön be! — A kulcs csikordulására a kapitány lenyomta a kilincset, s mindjárt oda is tette lábát az ajtó- nyílásba. Miközben a rendőrök kicsavarták a férfi kezéből a fegyvert, a tömegen meghökkenés, majd nevetés hullámzott végig.

— De hisz ez zöld! Zöld a

haja! Ki látott ilyet!?

Mr. Budd ugyanis nemhiába töltött évtizedeket a különböző hajfestékek tanulmányozásával. Sikerült olyan festéket találnia, amely egy éjszaka alatt sötétbarnáról zöldre változik. Mr. Budd megkapta az 800 font jutalmat, de volt valami, aminek ennél is jobban örült. Elhagyatott kis boltjában már másnap megjelent Winchester hercegnője és suttogóra fogott hangon így szólt a derék fodrásznak:

— Siettem, hogy én legyek az első. Már a nyomomban van Lady Melcaster és London minden előkelő asszonya...

Fordította; Zilahi Judit

BORSOS MARGIT;

félétt

szürke égen szürke nap szürke fákon madarak

szürke köd szitál

szürke varjú száll

szürke szellő fúj szürke föld felett szürke doboz házak szürke emelet a tél kötöz reánk szürke kötelet

Mérges

ügyfél

A tanácsi előadó belenézett a radar-készülékbe:

— Az ügyfél most fordul be a sarkon. A készülék agy- radarszeme szerint a lakásában van valami baj. Kapcsolja be Margitka a száztizenheteit. Mit mutat?

— Beázott a tető, a fürdő- kád, eldugult, a kémény jüs- töl.

— Jó, köszönöm.

Tíz perccel később a szívóberendezés felrepítette a kerületi tanács hetvenedik emeletére az ügyfelet. Bekopogott:

— Tessék.

— Kérem, a lakásomban a tető, .,

— Tudjuk... Tető, fürdőkád, kémény...

— Igen, kérem. És mivel olvastam■ a Délelőtti Közlönyben. hogy önök harcolnak a bürokrácia, az aktatologatás ellen és hogy elítélik a lakosság ügye iránti nemtörődömséget, bátor voltam felkeresni az osztály.

— Jól tette! Egyébként as egész épületben egy akta sincs. Tehát nincs mit tologatni.

— Akkor szíveskedjen felvenni a panaszomat. Külső Tejút utca, 1471.

— Tudjuk... Negyvenkét» teáik emelet 449.

— Honnan tetszik tudni?

— Mi mindent tudunk. Nyugodtan elmehet.

— Hogy hogy elmehetek?

— Az ügy el van intézve.

— De fel se tetszett írni!

— Nincs mire! Nincs papírunk, nincs aktánk.

— De kérem, azt tetszett mondani, hogy elintéződik, olvastam, harcolnak a nemtörődömség ellen.

■— Persze. Azért intéztük el.

— Mit?

— A tetőt, a kádat, a kéményt.

Az ügyfél mérges lett.

*— Ne tessék velem viccelni. Hiszen csak öt perce vagyok itt.

— Mondom, hogy nyugodtan hazamehet. Mire hazaér, már rendben lesz minden.

— Ez komoly?

— Na, látom, hogy hitet len- kedik. Nézzen ide! Ez a radartérkép. A szerelő-háznak szál. Lenyomtam ezt a négy gombot. Ez a maguk házát jelöli. Ez a három fogantyú pgr dig a tetőjavító, vízvezetékszerelő és a kéményseprő osztag. Megkapták a jelzést és rakétán a helyszínre siettek. Tíz perc alatt megjavítottak mindent

— Köszönöm, köszönöm.

Az ügyfél elment, a titkárnő pedig jelentette:

— Két perc múlva új panaszos jön. Gázömlés a Képq, utca tizenegyben.

Fogantyúk, gombok... kopogás. .. Az ügyfél belépett, és rákezdte:

— Kérem, gázömlés ügyben jöttem. A Répa utca tizenegyben.

— Már javítják. Sajnos, a falat át kell törni és új csöveket kell lefektetni. Nem lehet gyorsan megjavítani, mert nehéz munka. Majdnem negyven percig tart...

— Hát egy kicsit gyorsabban is dolgozhatnának, —

mérgelődött az ügyfél — elvégre már 1999'-et írunk...

PALÁSTI LÁSZLÓ

— Rudnay Gjula: Olvasó nő.

A Magyar Nemzeti Galéria Kudnay-kiállításáróL