Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-07 / 284. szám

Két nap múlva hajnalban ugyanitt kellett visszaérkez­nie Tövisnek a szovjet pa­rancsnokság válaszával. Min­den részletet előre megbe­széltek. Bodolai osztja be az őrséget, ő jön ellenőrizni, s ő kíséri át az összekötőt Szitás lakására, onnan Szitás vezeti mindkettőjüket tovább a hely­re, ahol már végleges formá­ban, órára-percre rögzítik a szovjetekkel összehangolt te­endőket. s Két nap múlva Tövis me­netrendszerűen jött át a sen- kiföldjén. Még sötét volt, ilyenkor a leghosszabbak az éjszakák. Az utolsó száz mé­tert kúszva tette meg, óvato­san fülelve, fürkészve. Kis ter­mete ellenére nagyon erős volt, könnyedén és biztonsá­gosan haladt a gazzal benőtt, egyenetlen talajon. Sok bör­tönt megjárt, tapasztalt, bátor ember volt, két front között átkelni azonban neki is gyöt- relmesen nehéz munkát je­lentett. Fellélegzett, amikor a nyárfa világos kérge mellett az őrmester ismerős sziluett­jét észrevette. — Bodolai? — Igen. Tövis felállt, mielőtt bármit is mondhatott, vagy tehetett volna, táboricsendőrök vetet­ték rá magukat és összekötöz­ték. * Bodolait egy „jó embere” árulta el Gulácsy hadnagy­nak, közvetlenül Tövis távozá­sa után. Gulácsynak már hó­napokkal korábban fülébe ju­tottak az őrmester elejtett megjegyzései a németekről. Gyanút fogott, s egyik tizede­sét megbízta, férkőzzön Bodo­lai bizalmába. Ez a “vad, fa­natikus fiú, akit csak egyet­len vágy fűtött; kitüntetést és előléptetést szerezni, ez a min­taszolga, alá hadnagya pa­rancsára a szüleit is levágta volna — ez volt őrségen, ami­kor Bodolai átvitte Tövist az arcvonalon. Az őrmester kemény, igaz­ságszerető, és önérzetes ember volt, nem élt vissza hatalmá­val, rangjával. Látta a néme­teket a fronton kegyetlen- kedni s látta Magyarországon is rabolni, fosztogatni. Volt benne felelősségtudat is, men­teni a hazát, ezt a kicsiny, meggyötört országot, menteni az embereit is a céltalan vér­ontástól, s már nehezen bír­ta felgyülemlett, sűrű dühét a németek s a nyilasok ellen, ezért állt az ellenállás oldalá­ra. Keménységét, önérzetét a táboricsendőrök szétverték, összetörték. Jókedvű, hetyke fiúk voltak, cicázó kakastol- laikkal, agyusztált mundér­jaikban, szemükben ott iz­zóit a derűs, alattomos ke­gyetlenség, amikor megnyug­tatták Gulácsyt: — Majd mi megtanítjuk az őrmester urat... Semmit sem kérdeztek tő­le, nem is hagyták beszélni. Bevezetőül úgy kipofozták, hogy orrán-száján jött a vér, feje földagadt, nem is hallott már rendesen. Utána levet­kőztették és puskavesszővel, derékszíjakkal rojtosra verték rajta a bőrt, volt aki a fülét célozta, volt, aki a heréjét. Amikor ájulásából magához jött, megparancsolták, öltöz­zön föl, a zászlós úr kihall­gatja. Egy gombbal eltévesz­tette zubbonyát, puskatussal gyomorszájon vágták, máját, veséjét összerugdalták. A csendőr zászlós elé már egy emberroncs tántorgott fel a lépcsőkön, aki véresre harapott, bedagadt nyelvével alig tudott néhány szót ki­nyögni. — Kik voltak a társaid? Az őrmester magára muta­tott: — Én ... egyedül... — No, akkor még puhítsá­tok... Agyon ne verjétek! Hosszú éveken át vasmarok­kal idomított vérebek voltak ezek a csendőrök, tapasztalt ukrajnai partizánvadászok. Estére kicsavarták Bodoliból a szót: — Szitás .. . Utána még hörögve ki­nyögte : — Szabadka... tizenhét... Szitást egész nap verték, kínozták, nem vallott. Bees­teledett, az idő sürgetett, haj­nalra kellett visszaérkeznie Tövisnek. Előhozták Szitás feleségét, akit férjével együtt tartóztattak le. Cigarettával égették a mellét, az asszony üvöltött: — A házat... ahol a kis­emberrel találkoztok... Ezen a napon reggel Ács Kristófné kenyérért állt sor­ba. Szitásék szomszédasszonya szömyülködött: — ... Az asszonyt is elvit­ték, meg a férjét, a szegény Szitást... — Melyik Szitást?... — A kőműves Szitás fiát, a Győzőt. Ácsné mindjárt újságolta a férjének, de Magdus is hal­lotta. A lány azonnal rohant Kollárhoz, a bizottság tagjait riasztotta, mindenki mene­küljön, Magda pedig futott Hámosék rejtekére, a Petőfi tér melletti kis utcába. A ház, a pince tökéletesen üres volt, nem talált ott senkit. ^Majd összesett a rémület­től : ezeket elvitték. Újra vissza Kollárhoz. Ott már tudta, hogy Bordás Fran­ci közben felfedezte Szidás lebukását. Ment hozzájuk, észrevette, hogy a házat fi­gyelik, s azonnal riasztotta a csoportot. Tövisből semmit sem tud­tak kiszedni. (Folytatjuk.) 7000 alatt egy másodperc késés A hosszúság, a súly és egyéb mértékegységek etalonjai közül legpontosabban az idő egysége, a másodperc mérhető. Szükség is van e pontosságra, hiszen a hétköznapi élet, a ter­melés, a szállítás, a közlekedés, a csillagászat, az űrhajózás, mind-mind az időközök egyre pontosabb mérését igénylik. A Szovjetunióban mindenféle időmérés az állami idő- és frekvencia-etalonhoz igazodik. Az etalont az Országos Mű­szaki Fizikai és Rádiótechnikai Mérésügyi Kutatóintézetben készítették és őrzik. A másodperc pontos reprodukálását kvantumgenerátorok segítségével oldották meg, amelyek a hidrogénatomok által kisugárzott, rendkívül stabil elektro­mágneses rezgéseket hasznosítják. Az etalon-óra mechaniz­musának „szívét” állandóan működő kvarc-rezonátorOk ké­pezik. A rezonátorok naponta 5 tízmilliomod 'másodperc pontosságot biztosítanak. Ezek szerint a pontatlanság 7000 év alatt éri el az egy másodpercet. A képen a nagy pontosságú etalon-óra látható. * « * « < « « 4 4 4 4 4 4 4 t 4 4 4 4 I i ♦ 4 4 LANDRU, Egy rendőrnyomozó emlékiratai 26 26. Ugyanazon a napon, amikor tehát Guillin-né holtteste valószínűleg még a Vernouillet-i villa egyik szobájában feküdt, Landru beállított a Havre téren ugyanabba a bankba, amelyben annak idején Cuchet-né és Laborde-Line-né ér­tékpapírjait eladta. Most is Cuchet néven azt a megbízást adta a bankárnak, hogy adjon el két községi kölcsönkötvényt. Mind a két köt­vény Guillin-né tulajdona volt, mind a két kötvény szelvényeit kevéssel azelőtt maga Guillin-né váltotta be. Egy harmadik megállapítás is megerősítette azt a feltevést, hogy Landru augusztus 2-án öl­te meg Guillin-nét. Ugyanis Landru augusztus 4-én végleg el­hagyta a Vernouillet-i villát, amelyben négy gyilkosságot követett el. A fuvarozó, aki a vil­lából elszállította Laborde-Line-né bútorait, ki­hallgatása alkalmával azt vallotta, hogy emlé­kezete szerint a villában nem volt nőszemély. Landru személyesen felügyelt a bútorok elszál­lítására. Teljesen nyugodt volt, mindenre ki­terjedt a figyelme. Az egyik fia is vele volt. LANDRU, A SZÉLHÁMOS A Guillin eset, amely olyan pazar bőséggel szolgáltatta az adatokat bűnöző-rendszeréről és szerelmi életéről, egyéb meglepetéseket is tar­togatott számomra. A nyomozás útján hirtelen szembe találtam magamat Landru-vel, a szélhámossal. Rendkí­vüli ügyességgel és vakmerőséggel követte el szélhámosságait. Valóban még nem volt alkal­mam tökéletesebb technikát tanulmányozni, mint amilyet Landru alkalmazott, hogy megka­parintsa a meggyilkolt özvegynek a Francia Bankban letétbe helyezett értékpapírjait. Guillin-né meggyilkolása után Landru sürgő­sen hátat fordított a Vemouillet-i idillikus táj­nak. A meggyilkolt özvegy két értékapírját, két kölcsönkötvényét minden nehézség nélkül pénz­zé tette. Ezután elsősorban arra összpontosítot­ta minden ravaszságát, hogy elszállíttassa áldo­zatának a Crozatier utcai lakásban maradt bú­torait. Tisztában volt azzal, hogy ebben a te­kintetben semmiféle veszély nem fenyegeti. Amikor kiköltözött a Vemouillet-i villából, nem hagyta hátra új lakáscímét. A Crozatier utcai házban sem tudta senki, hogy már Pá­rizsban lakik. De az az elszámolási differencia, amely Guillin-né és a háztulajdonos között még fenn­állott, némileg bonyolulttá tette a helyzetet. Az ügy tisztázása előtt nem merte elszállítani a bútort. Ezért hozzálátott, hogy a differenciát elsimítsa. Érintkezésbe lépett egy emberrel, aki különféle ügyletek közvetítésével foglalkozott. Ezzel az emberrel való találkozásait pontosan feljegyezte zsebkönyvébe, végül, október 11-én a következőket írta a noteszbe: békebíróság, két órakor. Landru személyesen megjelent a békebírósá­gi tárgyaláson, s elérte azt, hogy négyhavi hát­ralékos házbér lefizetése ellenében a háztulaj­donos elfogadta a lakásfelmondást, amelyet Guillin-né még távozása előtt aláírt. Nemsokára bútorszállító kocsi állt meg a ház előtt és Guillin-né bútorai egymás után a ko­csira kerültek. A csodálkozó házmestemőnek elmondta, hogy őnagvsága nagyon jól érzi magát a villában, de ő azért jött egyedül a bútorokért, mert meg akarta kímélni ettől a felesleges fáradságtól. Guillin-né bútorait egy Etex utcai kocsiszínbe szállíttatta. A kocsiszín címét megtaláltam a noteszében. A bútor egy hónapig maradt ott, Landru-nek nem volt túlságosan sürgős az érté­kesítés. Áldozata értékpapírjainak és ékszerei­nek eladása elegendő pénzhez juttatta, s még azt is lehetővé tette, hogy kissé bőkezűbb le­gyen gyermekeihez. Október '25-én bejegyezte noteszébe, hogy Mária nevű leányának 10,50 frankot, Charles nevű fiának pedig három té­telben összesen 12 frankot adott. Ez egyszer Landru nem a szokásos számje­gyekkel jelölte meg gyermekeit, hanem leírta igazi nevüket — de gyorsírással. GYANÜS BANKÜGYLETEK . Landru azonban nemcsak a gyorsíráshoz ér­tett, hanem a legbonyolultabb bankügyletek­ben is kitünően eligazodott. Erről alkalmam volt meggyőződni annak a különösen nehéz vizsgálatnak a során, amellyel bebizonyítottam, hogy a tömeggyilkos megkaparintotta Guillin- né egész vagyonát, sőt fondorlatos módon, azo­kat az értékpapírokat is megszerezte, amelye­ket a meggyilkolt nő, halála előtt, egy nagy hitelintézetben letétbe helyezett. Mivel több tanú vallomása szerint az „el­tűnt” özvegynek több értékpapírja volt bankle­tétben, aránylag könnyű volt kideríteni, hogy kötvényeit a Francia Bankban tartotta. (Folytatjuk) : ♦ •444444444444444444444444444444444444444444

Next

/
Oldalképek
Tartalom