Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-04 / 281. szám

Röplabda Dombóvár nyerte mindkét csapatával a megyebajnokságot Befejeződött a megyei serdülő röplabda-bajnokság. Hosszú; évek után először számglli^turik- be ar- ról az örvendetes javulásról; me­lyet az idei bajnokság’ hozott. A fejlődés szembetűnő mennyiségi és minőségi vonatkozásban is. A lá­nyoknál 10, a fiúknál 8 csapat mérkőzött hétről hétre a bajnoki pontokért. A fiúknál Pálfa utólag* menet közben kapcsolódott be, így .eredményét nem lehet értékelni..a helyezés szempontjából. Lányoknál a 10 csapatból Sióagárd I és .öcsényv If elnőtt csapat volt, ezért a szövetség kétféle táblázatot ve­hetett. Az egyiket a pályán elért •eredmények alapján, a másikat • öcsény I és Sióagárd I eredményei . nélkül. A bajnoki címet a dombóvári lányok és fiúk szerezték meg. A lányok veretlenül játszották végig a bajnokságot, míg a fiúk 14 mér­kőzésükből 12-szer győztek, és 2­szer hagyták el vesztesen a pályát.- . Lányoknál Báta, fiúknál Gerlén végzett a 2. hej^yen. A szakvezetők egyöntetű véleménye, hogy me­gyénkben a röplabdasport elmoz­dult holtpontjáról és az elkövetke­ző időszakban további . fejlődé^ Várható. A bajnokság végeredménye:! Lányok: Öcsény I és Sióagárd I eredményeivel: öcsény I és Sióagárd I eredményei nélküi 1. Dombóvár 2. Báta 3. Medina 4. Kakásd 5. öcsény I 6. Sióagárd I . 7. Sióagárd II 8. Sz. KSE 9. Tamási 10. öcsény II 18 J.8 18 13 18 12 18 13 18 11 18 18 18 18 18 r 54 :05 36 5 46.:l8 '31 6 41:21 30 5 40 :21 29X 7 32:28 29 9 9 34:28 27 v 4 14 18:44 22 4 14 12:44 22 5 13 19:42 21X 1 17 05:51 15x í. Dombóvár 14 14 42:05 28 Báta 14 10 4 37:14 24 3. Medina 14 9 5 32:16 23 4. Kakasd 14 10 4 31:17 22x 5. Sióagárd II 14 4 10 15:32 18 6. SZKSE 14 4 in 12:32 18 7. Tamási 14 4 10 15:31 16x 8. öcsény II 14 1 13 05:39 15 Fiúk: 1. Dombóvár 14 12 2 38:10 26 2. Gerjen 14 11 3 36:13 25 3. Sióagárd . I 14 11 3 36:15 25 4. Báta . 14 6 8 22:26 20 5. Sz. KSE 14 3 11 15:33 17 6. Sióagárd 14 3 11 14:34 17 7. öcsény 14 8 6 22:26 16x 8. Pálfa versenyen kívül * s Matkó és Varga Vasárnap Bony nádon, az ököl­vívó-mérkőzés kezdete előtt a Spartacus Sportkör vezetősége, va­lamint a szurkolók nevében Rottár Róbert búcsúztatta Varga Gábort és . Matkó Györgyöt, akik ezen a mérkőzéseit búcsúztak a sporto­lástól. — A Bonyhádi Spartacus Sport­kör nevében köszönetét és dicsé­retet mondok Varga Gábornak és Matkó Györgynek, akik magatar­tásukkal, sportszeretetükkel 3 éven át példát mutattak a bonyhádi társaiknak. Köszönjük a szép mérkőzéseket és kérjük, őrizze­nek meg emlékezetükben, mint ahogy ezt mi is tesszük velük szemben — mondotta Rottár Ró­bert, majd a sportkör ajándékát adta át a közönség nagy ünneplé­se közepette a két kiváló ököl­vívónak Greif Erika, a Szekszárdi Dó­zsa legtehetségesebb ifjúsági at­létái közé tartozik. A megyei ifl- súlylökőcsúesot tartó sportoló­tól a szakvezetők jövőre további fejlődést és eredményjavulást várnak. Kosárlabdo Megváltozott a program A Tolna megyei Kosárlabla Szövetség december 6—7-re tervez­te a Kövendi Anna-emlékverseny rendezését Szekszárdon, a közgaz­dasági technikum tornatermében. A szövetségnek azonban eredeti programján változtatni kellett, mi­vel a terem elfoglaltsága miatt december 6-án szombaton azt nem tudják a szövetség rendelkezésére bocsátani. így csak december 7-én, vasárnap kezdődik az emlékver­seny férficsapatok részvételével. A női mérkőzéseket december ki­én rendezik ugyanitt. A december 7-i időrendi beosz­tás: 8 óra Bajai Bácska—Bátaszéki VSK. 9: Bajai Vízügy—Bajai 111 —Béla Gimnázium. 10: Szekszárdi Vasas—Bajai Bácska, 11: Bonyhádi Vasas—Bajai Vízügy 13: Bátaszéki VSK—Szekr7érdi Vasas, 13: Bajai III Béla Gimnázium—Bonyhádi Vasas, 14: a V—VT. helyért. 15: A ni—IV helyért, 16: a I—n he­lyért játszanak a csapatok. Ökölvívás Sikeres volt a megyei serdülő és ifjúsági körverseny A Tolna megyei ökölvívó Szö­vetség 3 fordulóban rendezte a megyei serdülő és ifjúsági ököl­vívóversenyt. A 3 fordulóban 45 mérkőzésen 44 serdülő és 15 if­júsági versenyző mérte össze tu­dását. A körverseny betöltötte hiva­tását, mert versenyzési lehető­séget biztosított, ugyanakkor sok tehetséges fiatalra figyeltek fel a szakvezetők. A körmérkőzése­ken különösen kitűnt Csap Já­nos, (Novák István (Tolnai VL), Sumicz István, Bán Tibor, Mé­száros József (Paksi Szöv. SE)-, Bíró Gyula, Horváth Dezső (Si- montomyai Szöv. SE), Tatai Zoltán, Kajtár László (Bonyhádi- Spartacus), Torma Attila, Kiss Zoltán, Kiss József, Susztek Pál, Komjáti Tibor, Torma Tamás, Pál György (Szekszárdi Dózsa). A csapatversenyt a Szekszárdi Dózsa nyerte Í16 ponttal (edző Leposa Ferenc.) További sor- ~í*end: X' JPakSi • Szöv.. SE' 114 (edző - Takács Gyula), 3. Tolnai Vörös Lobogó 69 (edző’ Viede- -maim- János), 4 ^ Bonyhádi Spar­tacus 54" (edző Tóparti József), 5. . Simontomyai.. Szöv.. SE. 18 ponttál (edző Lampert Gábor.) A háromfordulós bajnokság végeredménye: Serdülők: Papírsúly: A csoport: 1. Ru- nyai (Tolna), 2. Kiss (Simontor- nya), 3. Horváth (Simontornya). B csoport: 1. Kemény (Paks), 2. Tibai (Paks), 3. Raffael (Paks). Harmatsúly: 1—2 Rencz (Paks) és Felkert (Tolna). Könnyűsúly: 1. Kiss (Szek­szárdi, 2. Novák (Tolna), 3. Gyömrei (Paks) és Bíró (Simon- tornya). Kis váltósúly: A csoport: 1. Csap J. (Tóina), 2. Mészáros (Paks), 3. Csap Z. (Tolna). B. csoport: 1. Torma A. (Szekszárd), 2. Bal<k (Tolna), 3. Dudás. (Szek­szárd) . Váltósúly: 1. Tatai (Bonyhád), 2. DUka (Tolna), 3. Kajtár (Bonyhád). • Nagy váltósúly: 1. Susztek (Szek­szárd) Középsúly: 1. Komjáti (Szek­szárd), 2. Zsilkan- (Bonyhád), 3. Tenke (Simontornya). Nagyközépsúly: l. Kiss J. (Szekszárd), 2. Hanoi (Paks), 3. Zsilkan (Bonyhád). Nehézsúly: 1. Pál (Szekszárd), 2—3. Nikii (Paks) és Tencz (Bpayhád). If /újs ágiak: Légsúlyban: é 1—2 Drégely (Szekszárd) és Szabó. (Szekszárd). Könnyűsúly: 1. Rikkers (Szek­szárd), 2. Simon (Szekszárd), sr Vecsei (Szekszárd). Váltósúly: 1. Bán (Paks), 2. Kajtár (Bonyhád). Nagyváltósúly; L Mészáros (Paks). Kisváltósúly: 1. Sumicz (Paks), 2. Torma (Szekszárd), 3. Kozák (Paks). HÍREK A Tamási Járási Labdarúgó Szö­vetség körlevelében kérte a sport­köröket, hogy december 31-ig je­lentsék azoknak a nevét, akiket alkalmasnak tartanak labdarúgó- játékvezetői tanfolyam elvégzésé­re. A szövetség előreláthatólag január közepén kezdi meg a tan- folyamot és bíznak abban, hogy a hallgatók létszáma eléri a 20-at. * December 7-én, vasárnap 11 óra­kor kezdődik megyénk atlétaed­zőinek továbbképzése. Erre az MTS Tolna megyei Tanácsának földszinti termében kerül sor. Előadó: Fejes Zoltán mesteredző, a TFKI tudományos munkatársa, az utánpótlás válogatott keret ug­ró atlétáinak edzője, valamint Túsz Ferenc mesteredző, az után­pótlás válogatott keret vezető ed­zője. Napirenden szerepel többek között a 10—18 éves atléták fel­készítésének problémái. Az elő­adást konzultáció és gyakorlati be­mutató követi. * A Dombóvári Járási TS novem­ber 29-én és 30-án asztalitenisz- versenyt rendezett. 29-én II és III. osztályú versenyen a követ­kezők nyertek, n. osztályú női: Ujj Éva (DVSE), Férfiak: dr Iványi Gyula (Közalkalmazottak). III. osztályú nőií Zádori Gizella (DVSE). Férfiak: Péter István (DVSE). A vasárnapi verseny győztesei. (Uttörőolimpia). Lányok: Pucsli Erzsébet (Kocsola), £Lúk~* Tóth Sándor (KocsolaL * Vasárnap került sor Pakson 3 Paksi Szövetkezeti SE—Szekszárdi Dózsa visszavágó ökölvívó-mérkő­zés re A találkozót a -belügyi csa­pat nyerte 11:3 arányban. Rész­letes eredmények (elől a szek­szárdi versenyzők): Kiss Z ellen Székely feladta. Szabó pontozás­sal győzött Rencz ellen. Torma pgy, Mandi ellen. Susztek—Ko­zák döntetlen. Komjáti pgy.1 Su­micz ellen, bimon ellen Tíhger II. feladta Simon pv. Feil ellen A KISZ Dombóvári Járási Bi­-ottsága és a Járási Sakkszövetség Dombóvár felszabadulásának évfordulója tiszteleté^ & sateteweRsenyv. . rendezett a községi tanács nagytermében. A jól sikerült versenyen szovjet katonák is részt vettek. * A Szekszárdi Járási Asztalite­nisz Szövetség december 14-én 8.30-kor Tolnán, a sportszékházban III osztályú férfi és női minősítő asztalitenisz-versenyt rendez. A Sorsolást december 11-én készítik el a járási TS helyiségében. December 6-án, szombaton 16 órától Szekszárdon a szakközép- iskola tornatermében rendezik a lányok területi * ifjúsági I—II—III osztályú minősítő tóm ászbajnok­ságát. Ugyanebben a kategóriában rendezik vasárnap, december 7-én, délelőtt 9 órától a versenyt, a fiúk részére. * A Baranya megyei Labdarúgó Szövetség tárgyalta a november 2-án, Baján lejátszott Bajai Vasas —PEAC mérkőzés után történt botrányt. A bajai szakosztály ve­zetője, Aba Zoltán, valamint Gön­dör Ambrus nem tett eleget az MLSZ rendelkezéseinek és ezzel botrányos ^jelenetek sorozatát vál­tották ki. A fegyelmi bizottság­két soron következő hazai mérkő-* zésre megvonta Bajától a pálya- választó jogot, majd ezt követőén 3 soron következő bajnoki mérkő­zésre kell a bajaíaknak szövetségi ellenőrt kérni. Totótippek 1. FTC—Bp. Honvéd 1 o ?. U. Dózsa—Csepel l 1 3. MTK—D u naú j v. 1 1 4. Komló—Eger. 1 1 5. Tatab.—Szomb. Haladás 1 1 6. Rába ETO—Egyetértés X 2 7. SBTC—Vasas I X 8. DVTK—Pécs l 1 9. F iorentina—Inter. X 1 10. Lanerossi—Roma 1 X 11. Lazio—Napoli 1 X 12. A talanta—Varese X 1 13. Catania—Foggia Pótmérkőzések: 1 X 1 14. Perugia—Pisa 1 2 15. Genoa—Arezzo 1 2 16. ReggiaDfesj&S Reggioa 1 Ú . MÚZEUMOK: A Balogh. Ádám Múzeum .iSzékszárdoü . napotua 9— 13 és 14—18 óráig- látógathátó, a Babits Emlékház 9—13 óráig- van nyitva. A két intézmény hétfői -napon .szünetet tart. > KÖNYVTARAK: Ä ihegyei könyv- . .tár csütof.föki J-nyítvá'* tartási ideje felnőtte- kölc.?ö nzés'f óira. 'í*íá­jékoztató .szolgálat:hmezőgazdasági és- rhűszakj tudományokból, iro­dalomtudományból-, -1 helytörténet-? bői szakreferensek állnak az ol­vasók rendelkezésére. If j úsági MOZI Bonyhád: Hosszú az út házáig. (Magyar film.) Dombóvár: Flórián kapitány I.— II. (Dupla hely árral). Színes, szé­lesvásznú NDK film.y Bunaföldvár: Az idő ablakai (Színes magyar film.) Paks: Kleopátra I—II. (Dupla helyárral. (Színes, szélesvásznú amerikai film.) Szekszárd, Garay: ölj meg csak csókolj. (Magyarul beszélő színes olasz—francia film. Du.; Utolsó felvonás. Tamási: Biciklitolvajok. (Olasz film.) Tolna: Extázis 7-tő| 10-ig. (Ma­gyar riportfilm ) könyvtár nyitva tartási ideje min­.déíinap *14—18-óráig--- - . r Dombóvári Járási Könyvtári' szünnap. Paksi Járási Könyvtár; felnőtt töknek ‘j kölcsönzés. Í3£rl8, ifjúság .giajtnak 13—j.8 óráig. ..I ü TamáLsi "Járási. ‘Könyvtár:.; 9— Ily v 13—1*7* örai-g-tárt^ ríytt.Vá'.'' ^ * : „~. BONYHÁD: A - müveíőd&ü köz­pontban szövetkezeti klub. A zo­máncgyárban szabad klubíogkü- kozás. '■ DOMBÓVÁR: A vakutas1 kultúr« házban eszperantó kTub.’ - • i PAKS; A járási ? könyvtárba* . mesedélután. . y­TOLNA: Ifjúsági klub. . dalMand: Az ifjúsági klubba* klubest. , .' - ’ “ (A programban szereplő műsol rok megváltoztatásának jogát as illetékesek fenntartják): * , FOGADÓNAPOK: December ©5 án, szombaton délelőtt 8—12-ig (I emelet, 138-as szoba) dr. Ordád József megyei vb-tag tartja a me­gyei tanács ügyfélfogadását. Pakson a járási tanácsón szőtt*» baton 8—13 óráig Beda; Józseg vb» titkár fogadja az ügyfeleket. (Paks, Lenin u. 7. L emelet ifi. szoba). . Bonyhádon a járási tanácson • , —12 óráig Reichert Ödön vb-tit* kár- tart ügyfélfogadást. . Dómbóvárott . Gyuricza Tstyőa vb-elnök fogadja szombaton ig az ügyfeleket, a járási tané* oson Á rádió és a televízió műsora KOSSUTH RAOTÖ 8.M: Népi zene. 9.00: Mi a fi­lozófia? 9.25: Ravel: Couperin emlékezete — szvit. 9.5): A ci­gánybáró .— kincskeringő. 10.05: A reformáció. 10.35: Zenekari muzsika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódiakoktél. 13:40: Az ügyinté­ző szemszögéből. 14.00: Magyár szerzők műveiből. 14.20: Brgnda Lee és Long John Baldry énekel 14.43: A Drávaszög magyar nép­zenéje. 15.10: Csak öregeknek... 16.00: A világgazdaság hírei.'16.35: „A munkásoké a jövő”. 16.28: Film és népművelés. 17.15: Népi zene. 17.33: Fiatalkorúak a bűn mezsgyéjén 17.58: Operaesl.sgok. — operaslágerek. 18.28: Tánczenei •felvételek. -19.25: Lemezek közt nek. 19.10: Vezényel a , szerző* Hindemith. 20.10: A jazz kedve­lőinek. 20.25: Hovanscslna. Rész­letek Muszorgszkij operájából,' 21.25: Kamarazene. 22.50: Mihály András—Balos • István; MSl-ka Wí ÄAGV a* TV V 8,ró; Iskola-tv Földrajz. (ftl* isk. 5. oszt.) A dunántúli domb­ság. 9.00: Élővilág (Alt. isk. T, oszt.) Az állatok testének felépí­tése I. rész. 9.55': Számtan-mért»^ (Alt. isk. 6 .oszt.) Érdekes lét- adatokat oldunk meg. (Törtéig összeadása, kivonása). 1L05: Mas gyár nyelvtan (Alt. isk. 6. oszt.» Mennyi pénz van benne? (Á számnév) 11.55; Födrajz (Alt. felt •válogatva... <.\52: Az özvégy és ./L öszt.) Afrikai tájképe» I. résa, a katona. -'21.04: • Hangverseny.’ .'13.10: Földrajz fÁít. isk. 5. ont) Kb. 23.15: Tánczene' — éjiéi-—-14.00-: -Élővilág. .14.55-:- Számtan* előtt. 0.10: Richard strauss-dalok. mértan. 15.50: Magyar nyelvtan,* ■■ryiftMl Földrajv tAií., JSk. 7. oszt> ­PETŐFI RADIO 8.05: Bartók; I. szvit. 8.45: Kül­politikai figyelő. (Ism). 9.00: Pompadour. Részletek Fali ope­rettjéből. 10.00: A zene hullám­hosszán. 11.50: Magánvélemény — közügyekben. Szántó Jenő írása. 12.00: Bach- és HandeHművek. 12.45: Nyíregyházi stúdiónk je­lentkezik. 13.05: Takács Paula és Szalma Ferenc énekel. 14.00: If­júsági randevú kettőtől—hátig... 18.10: Kortársaink. Keszthelyi Zoltán. 18.45: Schubert: A búvár. 19.10: Színes népi- muzsika. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.28: Josef Krips vezényel. 20.50: Ritmus­turmix. 21.20: ' Buday Dénes és Zerkovitz Béla operettjeiből. 21.45: Bábuk — emberek. Ripojrt. 22.0): Kalmár László: Senecae senten- tiae. 22.17: Elekes Lajos: Törté­nelmi ismeret és szocialista tu­dat. 22.27: Verbunkosok, népda­lok. 23.10: Rajcsev: A konzílium. Egyfelvonásos rádióopera, URH 18.10: Hanglemezparádé. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam íelnőttek­n.15: irány Sz egyetem! Előkér, szítő a felsőfokú felvételi vizs­gákra. Exponenciális és logarit­mikus egyenletek. 17.55: Hírek. 18.00: Varsó—Budapest kapcsolá­som; műsor. 18.30: Reklámműsor. 18.35: A reménytelenség vándorai II. Vendégmunkások. 1Í.55: Esti mese. 19.10: „Nyugtalan nyugdí­jas” Dokumentumaim. 20.00: Tv- híradó. 20.20: Kék fény... 21.28; Bemutató a Pannónia Rajzfilm- stúdió filmjeiből. 42.10«. Sv-hír», adó — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 17.45: Távcső. 18.15: Népi mu­zsika. 19.10; Komoly zenei hang­verseny. 20.35: Aktuális beszélgé- ■ tések. 21.35: TV-sport 21.40; Hiú­ság vására.— filmsorozat. OSZTRÁK. TV 18.25: Sportmozaik. 18.50: Lec- lerc felügyelő kalandjai. (8. rész).' 19.16: Az ORF ma este, 19.30: Tv- híradó. 20.06: Sporthírek. 20.1jh Az. Eurőviziő műsora: Az arany kulcs. 21.45: Apropos-film. Aktuális film- problémákról. 22.30: Tv-híradó A Paksi Állami Gazda­ság felvételre keres 2 FŐ VIZSGÁZOTT KAZÁNFŰTŐT. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés a fenti cím személyzeti, vézető- jénél. (15) A szekszárdi korház felvételre keres forgó- rakodógép-vezetőt, leg­alább 5 éves gyakorlat­tal, valamint forgórakodó- gép-kezelői és tehergép­kocsi-vezetői jogosítvány­nyal. Jelentkezni lehet a kórház munkaügyi cso­portjánál, naponta 8—9 óráig. (26) 2,5 tonnás GARANT tehergépkocsi felújítva, O kilométerrel ELADÓ. Építőipari Ktsz,' Szekszárd. Tel.: 12—357. (51) 1 db. üzemképes K—505-ös vonóvedres kotrógép eladó 0,50 és 0,75 köbméteres puttonnyal. Érdeklődni lehet: Sárköz-Völgység! Vízitársulat, Bonyhád Somogyi u. 1. Telefon: 19. (7)

Next

/
Oldalképek
Tartalom