Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-04 / 281. szám
A gyógyítás derékhadában Kívülről és belülről nézve — Szakmunkás-e az ápolónő? Nyomasztó összefüggések A közelmúltban kívülállók mondták el véleményüket az országos méretekben is krónikus és növekvő ápolónőhiányról. A nyilatkozók a betegápolás rangjának megújítását, reálisabb anyagi megbecsülését ajánlották a kórházak munkaerőhiányára — gyógyszerül. Ajánlották még azt is, hogy vezessék be a pályaalkalmassági vizsgálatot, hogy gyógyintézeteinkbe csak az ápolónői pályára. hivatottak kerülhessenek... A kívülállók — tehát a közvélemény — észrevételei, a lényeget tekintve megegyeznek a szakmabeliek észrevételeivel, de hozzátartozik az igazsághoz, hogy a problémakörön belül élők mélyrehatóbban ismerik a gondokat, amelyeket a józan ész ítélőszéke elé ők sem citálnak mindenkor indulatok nélkül. De más itt a tü- relmetlenkédés indítéka, mint a laikusoknál. Ami viszont ismételten figyelmeztető jelzés; a mindkét részről megfogalmazott igény, hogy rendezzék az egészségügyi középkáderek fizetését, állítsák helyre a szakma rangját! És most, beszéljenek a szakmabeliek. — Sok éves gyakorlat áll mögöttem, azt hiszem ismerem az ápolónői pálya minden nehezét, egyúttal alig kifejezhető szépségét is, bár mostanában mintha vérszegényebb lenne már ez a szépség, mert kevesen vagyunk, túlterheltek vagyunk, és A FÁRADT EMBER idővel belefásul abba, hogy hiába vár könnyítésre. Sok mindent magyaráz ez az alaphelyzet. Ez az oka többek között annak, hogy a pályát nem kényszerből választott szakképzett ápolónők is elvágyódnak innen, a nem szakképzettek menekülése ugyancsak ezzel indokolható. Havonta átlag két-három nővér távozik, mert nem győzik a három műszakot pluszként terhelő igény- bevételt. Mennek azért is, mert a szorosan vett munka ellátása mellett nincs időnk egymással törődni, sőt, a beteg- ellátás mellett arra sincs lehetőség, hogy rendezzük magunk között azokat a problémákat, amelyek a túlfeszítettség légkörében nem ritkán megengedhetetlen hangnemű egyenetlenkedésre adnak alkalmat. Nincs értelme, hogy szebbeket mondjak, mint amit a reális helyzet mondani enged, nekem is eszembe jutott már, hogy elmegyek. Az, hogy kórházunk bezárhatná már most néhány osztályát ápolónőhiány miatt, engem is bánt. De az sem bánt kevésbé, hogy a derékhad szakképzetlenekkel való feltöltése sem eredményez kedvezőbb fordulatot. Nem beszélve arról, hogy hiába van nekem szakképesítésem idestova 12 éves gyakorlatom. A fizetésem NEM SZAKMUNKÁSFIZETÉS! így, én nem is találom olyan elítélendőnek, ha a fiatalok, kivált az érettségizettek nem ostromolják a kórházakat. Igen, igaza van! Kidolgoztak nálunk egy céljutalom-rend- szert, ami megfelel rendeltetésének, mert ki-ki megpróbál úgy helytállni, hogy érdemes legyen a jutalmazásra. De azt sem hallgathatom el, hogy az alapfizetést ezek a. jutalmak alig emelik. Kérdezzen meg mást is. Lehet, hogy elkeseredettebb vagyok a többieknél ... Való igaz, elkeseredettebb. De nincs egyedül. A helyzet reális vizsgálatára csak igen kevesek képesek, ami inkább sajnálatos, mint megbocsáthatatlan. Hallottam olyan véleményeket, amelyek a joggal sorolható panaszokon kívül valóban a probléma lényegét kívánták meghatározni. Nevezetesen, hogy föl kellene emelni az ápolónőképzés szintjét, körülbelül olyanra mint jó néhány testvéri országban, ahol az egészségügy derékhadat majdnem felcserképesíté- sűek alkotják, mert „ha már a szakképesítés rangosabb, nyilván az lesz a munka is, amit az ápolónő végez.” Az eszmecsere folyamán VISSZATÉRŐ KÍVÁNSÁG volt a szakma arányos erkölcsi és anyagi megbecsülése. Csak egyet idézek: — Én, szakképzetlen vagyok. Alapfizetésem ezer forint, amihez hozzájön a céljutalom. Hogy itt'maradok-e? Erre nem tudok még válaszolni. Nem könnyű nekünk, hiszen az első lépéseinket ideges légkörben tesszük meg. Ha belegondol az ember, érthető ez az idegesség, sokszor a magunk között előforduló, gorombáskodás is. Azt viszont nem hiszem el, hogy tartósan lehet csinálni ilyen légkörben a szakmai tudnivalók elsajátítását. Mi vagyunk a segédcsapat segédcsapata, azért vagyunk, hogy a szakképzetteknek és munka mellett tanulóknak legalább valamivel köny- nyebb legyen. Más szakmák nyelvén szólva, segédmunkások vagyunk. Nekem az a véleményem, nemcsak rajtunk múlik, hogy idővel liánjainkból lesz szakképzett ápolónő. De más erről így beszélni, osztályon kívül és más ott, ahol az életünk zajlik. Én, most még szeretek itt lenni, örülök, hogy fölvettek. Egy másik vélemény: — Régóta vitatkozunk magunk között azon, hogy az ápolónőhiány oka nemcsak anyagiakban keresendő. Kétségkívül ez. is szerepet, méghozzá nem mellékes szerepet játszik abban, hogy a szakma iránti érdeklődés a mai fiatalokban csökkent. De ... sokan vagyunk, akik legalább olyan súlyosnak tartjuk a társadalom megbecsülésének a hiányát, ami egy majdnem általános szemléletferdülésből táplálkozik. A kórházban VANNAK IDŐS DOLGOZÓK, akik 20—25—30 éve vannak itt, nem egynek már a szülei is itt dolgoztak. De én például lebeszélném a lányomat, ha ugyanezt a pályát akarná választani. A közvélemény, egyes emberekből áll. Ha az egyes ember bajban van és gyógyulást keres, akkor még hajlandó tisztelni az ápolást, mint munkát. Az egészségesek — s ez szerencsére gyűjtőnév — nem sokba veszik, ha valaki „csak” ápolónő. Válóban. Túl sokat hangoztatott ez a „csak”. Meddig marad érvényben ? Egész addig, amíg tudatunkból ki nem kopnak a korszerűtlen elemek, egészen addig, mígnem képesek leszünk értékítéleteinket szocialista normák szerint megalkotni. A megye kórházának 225 ápolónői státusza van, a felénél több nincs betöltve. E tény nem kívánt kommentárt. Ebből a közvélemény is következtethet arra, MILYEN MIKROKLÍMÁBAN állnak helyt azok, akik a fokozódó nehézségek ellenére sem fordítanak hátat hivatásuknak, munkahelyüknek. Mint ezt a kórház vezetői mondották, rövid időn belül egész sór szükségmegoldást kell alkalmazni, mert ha ez nem történik meg, a kórháznak néhány osztálya megbénul. Ez úgy értendő, hogy akár be is lehetne őket zárni. Súlyos zavar keletkezne a betegellátásban? A laikus fő is rábólinthat: — igen! És lám a „csak” ápolónők hiánya miatt... LENIN—(1870—1970) Bibliográfiai válogatás a Lenin-centenárium alkalmából a... mint a tömegek vezére, szerette a tömegeket, s éppen ezért, mert szerette a. tömegeket, gyűlöltet a képmutatást, a sokaknak kevesek által való kegyetlen kizsákmányolását és elnyomását.” — olvashatók Ralph Fox szavai a megyei könyvtár új kiadványának elején. 1970-ben érkezik el az emberiség egyik legnagyobb történelmi alakja, Lenin születésének 100. évfordulójához. A centenárium méltó megünneplésére készül az egész haladó világ emberisége. Lenin kora ifjúságától kezdve a forradalom ügyének szentelte életét. Egész élete egyetlen nagy cél — a dolgozók boldogságáért vívott harcot szolgáló ismétlődő hőstettek szüntelen sorozata — olvasható a megyei kiadvány előszavában. — Hatalmas alakjában egységbe forrt a forradalmár és a gondolkodó. A bibliográfiai válogatás — amely Sipter Gézáné munkája — nem törekedhetett a teljességre, mivel Lenin életművének bemutatása túlhaladja e kiadvány feladatát. A kiadvány céljául azt tűzte ki, hogy segítséget adjon a centenáriumi ünnepségek megrendezésén, lebonyolításán fáradozó könyvtárosoknak, propagandistáknak, a tanároknak és az ifjúságnak. A kiadvány első részében visszaemlékezéseket tartalmaz Leninről. E rész mottója »gy Maxim Gorkij idézet: „Nem volt ember, aki ennyire igazán megérdemelné, hogy örökké éljen a világ emlékezetében,” E rész fejezetei: összefoglaló művek, családtagok és barátok visszaemlékezései, a harcostársaknak, íróknak, tudósoknak visszaemlékezéseit tartalmazza. A második rész a „Lenin alakja a szépirodalomban” címet viseli. A fejezetet Vále- rij Brjuszov költeményének egy részlete vezeti be: „A múlt szétfoszlik, mint a felhő, Támad közösség tengere, Mint óriáshegy orma, felnő Lenin dicső októbere!" Ebben a részben a szovjet költők a népi demokratikus és a nyugati országok költőinek műveiről készült bibliográfia található. Ezenkívül regények, regényrészietek, elbeszélések, színdarabrészletek és jelenetek felsorolása található. Á MAMEQL Mint korábban jelentettük, Németh György alsónyéki motorkerékpáros összeütközött a falubeli Be- cze Sándor kerékpárossal. A baleset a községben, ez év május harmadikán történt. Következményeként a Németh vezette szóló motorkerékpár két pótutasa, P. István és K. János megsérült. A balesetet többszörös szabályszegés okozta. A szekszárdi járásbíróság mind Némethet, mind Beczét hathónapi javítónevelő munkára ítélte tízszázalékos béresökkentés mellett. A baleset az esti órákban, az 55. számú mellék útvonalon történt. Németh motorkerékpárjának fényszóróját nem lehetett tompítottra kapcsolni, ezért fényétől Becze elvakult. Alkoholos befolyásoltság állapotában vett részt a közúti forgalomban, s ez hozzájárult ahhoz, hogy elhamarkodottan' cselekedjék. A biztonságos megállás helyett gépével előbb balra kanjrarodott, aztán jobbra: ennek láttán, — amint ez nem ritkaság —, a másik járművezető Is megriadt. Balról próbált kitérni, de sikertelenül. A kerékpáros, — amint elmondottakból kitűnik —, megszegte a KRESZ 46. §. (3) bekezdését, amely így hangzik: „A járművezetőnek közvetlenül vezetés előtt, valamint vezetés közben szeszes’ italt, vagy más, hasonló hatású szert fogyasztani, vagy azok valamelyikének hatása alatt levő állapotban járművet vezetni tilos.” Megszegte a KRESZ 63. §. (2) bekezdésének f) pontját is: „Megkell állni, ha a járművezetőt a szembejövő jármű fénye elvakítja.’* A motorkerékpáros nem tett eleget a KRESZ 59. § (1) bekezdésének; amelyben ez áll: „Az úttesten szemhejövő jármű, zárt csoport hajtott, illetőleg vezetett állat továbbhaladásához szükséges szabad út biztosítása végett jobbra kell kitérni.” A motoros emellett összeütközésbe került a KRESZ 67. §. (5) bekezdésének b) pontjával. Lapozzuk fel! „A gépjármű fényszórójának fényét a szembejövő járműtől, illetőleg hajtott vagy vezetett állattól számított legalább 150 méter távolságtól kezdve mindaddig lefelé kell vetíteni, amíg a szembejövő jármű vagy állat, el nem ha* ladt” Érdemes még megemlíteni, hogy a KRESZ alapján tilos nem kifogástalan műszaki állapotú — tehát például hibás világításé — járművel részt • venni a közúti forgalomban, a hogy szóló motoron legfeljebb két személy utazhat.. Az említett szabályszegések külön-külön tán nem vezettek volna balesethez, együttesen azonban igen. Á karambolban négy személy szerepelt; a szerencsének köszönhetően. • csak kettő, s csak könnyén sérült meg ' , ^ A KRESZ-t megszegőkkel szemben nem mindig ilyen, kegyes a szerencse. 1— borváró —*■ Megérkeztek a ródlik Az első, tartósnak ígérkező hóeséssel egy időben érkeztek meg a ródlik is Szekszárdra. Fotó: Tóth Iván I
