Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-21 / 296. szám

Az Sz. Dózsa indul az atlétikai NB 1 B-ben Húsz 25 millió forint a jubileumi évfordulókra Atlétayálogatottunk az idén. ae NB I-ben szerepelt ismeretes, ho':y 3 ;-2 fordulós NB I nem sok 6iK' t hozott számunkra. Női vá- lor"c • .ink számára az NB I egy­elő . *i erősnek bizonyult esnem sikereit gyökeret verni a legjob­bak között Jövőre ismét az NB I B-ben in­dulhat a .Tolna megyei együttes; arnely ázonb&n ezúttal már nem a válogatott tagjaiból, hanem csak a - Szekszárdi Dózsa versenyzőiből tevődik össze. A MAS® csapatbajnoka bizott­sága már ei is készítette az új csoportbeosztást, amelynél fi gye-, lembe vették, a földrajzi helyzetet, sőt a sorsolást is elkészítették. A. Tolna megyei válogatott helyén induló Szekszárdi Dózsának a MAFC, a Zalaegerszegi TE, a Va­sas izzó^ a Bp. yörös. Meteor,» Somogy megyei válogatott, a Szombathelyi Haladás, Bács me­gye válogatottja és a Győri Dózsa lesz az ellenfele. A bajnokságot 4 fordulóban bonyolítják le. É>- ből egyet az október 17—18-i for­dulót Székszárdon rendezik meg. Az NB I B sorsolása a kővetkező leaz: Május 9-1#: MAFC—2 TB—Va­sas Izzó, Bp. Vörös Meteor—Sz. Dózsa—Somogy megye, Szombat- helyi Haladás—Bács megye—Győri Dózsa. Május 30—317 R^Cri Ddtesa^-Bp Vörös Meteor—ZTE, MAPC-Szom- Oathelyi Haladás—Somogy megye, Bács megye—Szekszárdi Dózsa— Vasas Izzó, i­Október 1*—ln ZTE—Bács me­gye—Somogy megye, Győri Dózsa —MAFC—Szekszárdi Dózsa, Vasas Izzó—Bp. Vörös Meteor»—Szombat- helyi Haladás. j$t Október 17—18: Somogy megye —Győri Dózsa—Vasas Izzó, Szek­szárdi Dózsa—Szombathelyi Hala- . dás—ZTE, Bács megye—MAFC— Bp. Vörös Meteor. Ami a várható esélyeket illeti, könnyén lebet, hogy a bajnoki cím sorsa az ok­tóber 17—18-án Szekszárdon megren­dezendő Sz. Dózsa—Szom xithelyl Haladás—ZTE hármas viadalon dől majd ei. i. A Szekszárdi KSÉ közgyűlése A Szekszárdi Központi Sport* egyesület pénteken este tartotta ve/.eiő^egváiasztó közgyűlését a Ttr előadói termében, Várkonyi Bélán%k> a városi TS elnökének elnökletével. Az elnökség beszá­molója kétévi sporttevékenységről adott tájékoztatást. A sportegye­sület hét szakosztályán belül 258- an. sportoltak, s jelenleg hat szak- osftálybatt .1 x edző készíti fel a versenyzőket, s bevált új edzési módszereidet alkalmaztak széles­körűen. Az eredményes munkát bizonyítja aZ is, hogy. egyre több fiatalt adnak a /Városban működő egyesületek különféle szak­osztályainak. így a tavalyinál tíz­zel több, összesen 17 sportolót ad­tak áf tin ás sportköröknek. A KSE uf*vani*. .á fiatalabb korosztály, az útin pótlás kinevelésének a sport- egyesülete. V Az as^talitíehisz-szakosztály mű­ködött a legeredményesebben. At­létikai szakosztályuk a megyei bajnokságokban ért el kisebb-na- gyobb sikereket. A versenyeken Torma -ibolya, Frei Mólja, Vaszkó. Judit. Schmidt Erzsébet és Kein- rád Judit emelkedtek«-ki, A? eredr ményeket azonban befolyásolja;: hogy a legjobb versenyzőket min­den évben a Szekszárdi Dózsa at­létikai szakosztályának adják át. A kosárlabda-szakosztály az idén kezdte meg működését, a röplab­da-szakosztály az elmúlt évben alakult. A labdarúgó-szakosztály az el­múlt évben megnyerte a városi TS által kiírt serdülőbajnokságot, s több barátságos mérkőzést ját­szott. A tornaszakosztályban csak női sportolók tevékenykednek, s az elmúlt két évben a serdülő-, valamint az ifjúsági és egyéni csa­patbajnokságot nyerték verseny­zőik. A területi, ifi, serdülő és egyéni csapatversenyben is részt vettek, s a legjobb eredményt Heronyányi Mária és Miglinczi Márta érte el. Eredményesen mű­ködött a természet j áró-szakosz- tá»lyban: ifjú Laczkó László hatod­magával 72o km távú kajaktúrát tett meg. A motorostúrázók Meiß­ner András vezetésével 8-an Ju­goszláviában túráztak. Az új év­ben a taglétszám növelése a fel­adat, mivel Obányán turistaházat vettek a szakosztálynak, s azt más szakosztályok tagjai is igénybe ve­hetik., i: ' ' *■' Kardos , György, a KSE elnöke a számvizsgáló bizottság jelenté­sét ismertetve, köszönetét mondott a megyei tanács és a városi ta­nács vb jelentős támogatásáért, hogy 90 ezer Ft-tal segítették a sportolók felszerelését, sportolási lehetőségeiket. Tamás János, az MTS megyei tanácsának tagja, a Vasas SE elnökségi tagja elisme­résének kifejezéseként bejelen­tette, hogy a KSE tagjai díjtalanul látogathatják a Vasas rendezvé­nyeit. Gabi Géza labdarúgóedző a gyerekek tagdíjainak mérséklését kérte felszólalásában. Ezután Kar­dos György Handler Ildikó, Má- .linger Erzsébet, Salgó Borbála, Hildebrand Mária, Torma Ibolya, Frei Ilona, Szűcs István, Hero­nyányi Mária, Miglinczi Márta, Komjáti Gábor és Kiss László ki­váló 4 ifjú sportolóknak ajándékot nyújtott át. Befejezésül megvá­lasztották az . új vezetőséget. Az elnökség: Kardos György, Harsá­ny! László, dr. Horváth Pál, Eber- ling István, Csöngedi Gyula, Dö- mösi József, Várkonyi Béla; a számvizsgáAó bizottság tagjai: Piptér Ernő, dr. Kiss Károly és Pinke Is Jván. A KSE elnöke is­mét Kardos György, az SZB el­nöke Pintér Ernő fett. ___„ «••'>*>• A hazánk felszabadulásának 25. évfordulójára és Lenin születésének 100. évfordulóját» kiirt jubileumi versenyben » győri Graboplast Pamutszövő és Mftbőrgyár te részt vesz. A gyárnak közel 2500 dolgozója van. amelynek fele 05 szoci­alista brigádba tömörült. A jubileumi versenyben különösen a szocialista brigádok járnak élen. A vállalat a 25 millió forintos megtakarítást gazdaságosabb anyagfelhasznál ássál, jobb munkaszervezéssel szándékozik elérni. Képünkön: A gyár egyik keresett terméke • teictühatá­sú műanyag terítő, amelynek minőségét Walter Zita üzente technikus és Horváth Tiborné vegyésztechnikus ellenőrzi. (MTI foto — Had as János felvétel# Érdekességek az IVB III-ről Tolna megyei csapatok ellen: . egy más 1. konyhád - • • 2. D. Stföv.-'SK 3. Nagylányok 4. Dombi /VöE ti -3 2 1 8?2 8 ti 2 3 1 8:2 7 ti 3— 3 6:4 6 «114 2:11 3 ' Bonyhád és a D. Szöv. SK egy-egy vereséggel került ki a négy csapat egymás elleni küzdelméből. Kettőjük közül az egy» döntetlennel keveseb­bet játszott. Bonyhád került a lista éléré. Az őszí idényben Bonyhád N agymányokon 1:0- as, a D. Szöv. SK pedig 2:9- as vereséget szenvedett. A két csapat mindkét egymás elleni mérkőzése G :0-as dön­maradt alul. Bonyhád sem tisztelte különösebben a ba­ranyai csapatokat. Három ve­reségből egyet otthonában a P. Volán ellen, kettőt pedig Pécsett a PBTC és a P. Volán elleni visszavágón szenvedte el. Nagymányok az őszi idény­ben jól hajrázott, miután a tavasszal megszerzett 3 pont­jával szemben nyolcat gyűj­tött össze. A D. Szöv. SK ta­valyi szereplését nem tudta megismételni a baranyai csa­patok ellen. A mólt évi 14 ponttal szemben idén ,10-et szerzett. A Pécsi BTC 1967 tétlent hozott. Az újonc Nagy- llőSr mányok 6 pontjával kellemes menveben szenvedett eloszoi meglepetést nyújtott. A CVSE 7Tolna megyei csa- tavasszaj mindhárom mérkő- $ PattoLAz oazi idény 14. fő­zésén vereséget szenvedett./ K dujojaban a DVSE1:0-as gjjp- ősszel hazai pályán Nagymá-V'^met s*™» lá­nyok ellen nyert l.«-ra, a D «« csapat otthonában. Az el­Szöv. SK pályaválasztása: ?£°ÄnTm­mellett sorra került találkozón f a VOI n, , pedig gól nélküli döntetlent ért: 4 ^j^tf megyénk négy el. A vasutascsapat a tavalyi i poní®1 szer^ett. megyenK négy 10:7-es gólarányától messze el- együttese elleni merkozeseken. maradva,; idén a 11 kapott A bajnokságból kiesett P. Por- góllal sZemjben csupán kettőt, eelán Nagymanyok e.lem ó.l­_... •- ’ f .}■ ,., es győzelmével es a C. Szov. * , SK elleni 0:0-as döntetlennel szerezte 3 pontját hazai pá­lyán. tolna megyeien Somogy megyeiek elten« így is a legjobb a hét csapat közül. A DVSE a hat találko­zóból mindössze, kétszer győ zött, Lábodon 3:0, otthonában pedig ugyancsak Lábod ellen 1:0-as győzelmet szerzett. A Barcs és a K. Vasas elleni dombóvári két döntetlenjével a negyedik helyen végzett. Bonyhád három, a D. Szöv. SK pedig öt ponttal szerzett kevesebbet, mint a 'múlt évi bajnokságban. Megyénk négy csapatának összesített, gólará­nya 1967-ben 31:40, tavaly 45:24 volt, ebben az évben pedig 30:34 a Somogy megyei ■együttesek ellen. Baranya megyei csapató!« gó egymás elleni te. Pécsi BTC K> s'l t 2Z:m~SV 2. p. Porcelán ie 4 2 4 12:1110 3. Mohács w 4 1 5 18:17 # 4 Steinmetz SE 10 3 2 5 14:15 8 5. Pécsi &A.C 10 3 2 5 10:18 8 •múlt évi bajnokság során a--*’ p- Volám »325 uM't rúgott 1 1.1 Tolna »tegye—Bterany»' megy« ) ' 1. Dom. ' VSE 12 6 4 _. BonvliSd ,12 7 2 3. Pécsi BTC 8 5 2 4 ?&gsmAny. 12.' 5 1 2 17:12 16 5 11:15 16 1 21:10 12 6 18:27 11 5. P. Vcfían 8i ß. D. Sz. SK IZl 4 3 2 4 2 3 12:8 17:24 19 10 1, Barcs 8 9 l 2 sMá n 7. Steinnú ,SE E& 2 2 4 19:18 6 2. Nagymányok­6 5 — 1 13:6 10 fi. Pécsi EAC 8 2 2 4 10:13 6 3. K. Vasas 8 3 2 3 8:7 8 9. Mohács • » 2 2 4 8:14 6 4. Domb. VSE € 2 2 2 5:6 ti 10. p. Porcelán 8 1 1 6 8ao 3 5. Lábod 8 3 — 5 10:13 6 6. Bonyhád 6 2 1 3 8:8 á A Dombóvári VSE a Bars­7, D. Szöv. SK 6 1 — 5 4:11 tí nya megyei csapatok elleni mérkőzésein 66,6 százalékos teljesítményt ért el. A szom­szédos inegye hat együttese elleni küzdelemben mindkét vereségéit a tavaszi szezonban szenvedte el idegenben, Mo­hácson, 6§5 a P. Volán cktho- nában egyaránt 2,;!..arányban A bajnokság két újonc csa­patának kitűnő helytállása jellemezte a csoport küzdel­meit Barcs a D. Szöv SK el­leni tavaszi 1:1-es eredmé­nyének megsemmisítésével ke­Az elmúlt két évbe« f.—7 baranyai együttes szerepelt a délnyugati csoportban, ez év­ben eggyel csökkent a szá­muk. Meglepetésnek számít, hogy a bajnokságból kiesel* ;:^j»s P. Porcelánnak sikerült betör­ni a legjobb pécsi csapatok közé és az előkelő 2. helyet szerezte meg. A PBTC tava- Vszi veretlenségi sorozatát az őszi idény 8. fordulójában. Mohács szakította meg, mi­után hazai pályán 4:2-es vo-rdj-: reséget mént. a .fc^jpoJs^sapat-';^ m. • Als«fTT . .^gg A tábllzaft Órdékfesi^ge; *r' hogy a szoros küzdelemben a P. Volán, PEAC és a Stein­metz SE egyaránt nyolc-nyolc- ’ pontot szerzett, köztük csak a gólarány döntette el a vég­ső helyezéseket. A Baranya megyei csapatok egymás el­leni körmérkőzésein tavaly" Nemzetközi galambkiállítás Kőbányán rült a csoport élére. Nagymá- - 147. ez évben 82 gól született, nyok egyetlen vereségét Bar- a döntetlenek száma nyolccal fisba .szenvedte- -el, gólaránya ke^ess^bb a. múit égáBél. V A kőbányát vásárváros felett iswiét tohoo­nak: q, galambászok nemzetközi színe, a kék és fehér zászlószárnyáldba kap bele a decemberi szél. A kék és fehér zászlók kőét pedig nyolc nemzetiszín lobogó: nyolc nemzet hozta el legszebb Qniambjaét, a budapesti nemzetközi galambkiállításra. A kőbányai megnyitón 5300 galamb tfogadta? • vendégeket. E szép sportnak sok ezer szerelmese van s még több a természet-, a madárkedvelő, áki ugyan nem tenyésztő, de vendég, látogató. Külföldről társas- utazásokat szerveztek a galambászok kiállítására, kü- lönbuszok, -vonatok futottak bg a megnyitás napján az NDK-ból, Csehszlovákiából, Romániából —■ és vem a kiállítók, 0 tenyésztők —• hanem a látogatók. A galambsportnak nálunk majd 7000 hivatásos mű­velője van. Ki gondolná, hogy Budapest szívében, például a Szófia utcában „Fehér heringők’’ kerenge­nék a Hunyadi tér felett? Lelkes galambászok jóvol­tából nem egy pesti bérház padlásán gainsmbajc lenek. \ A hazai mezőny teljes: M fajtűbőt közel 4309 mo- gyat galambbal mutatják be a galambtenyésztés mai színvonalát Milyen ez a színvonal kérdezem a szövetség egyik vezetőjétől. — Vegyük például az idei rOp-refoordohst. A 'Buda­pesti magasszálló" (ez a fajta neve) egy-egy falkája 20—34 darab egyszerre röppen fel és mint könnyű, puha felhő karbe-körbe, spirál alakban emelkednek a magasba, míg el nem tűnnek szem elől. A verseny- bizottság pedig stopperórával és távcsövei sefai a «*?- tűket. Az idei rekord: 550 pere.' Turbékolás, pergés, brúgás fogadja a • galambok „báli ruhája*. Azért is rendezik télen « nemzetközi versenyeket, mert a nyári vedlés után őszre öltöznek át a galambok, s télre lesz legszebb, legfényesebb tollruhájuk. Ének, szerelmi vallomás nem hallatszott, majd csók tavasszal rendítenek rá. De toüruházatuk már a tavaszi randevúkra készen áll. Láttunk as „Egri Kékebből egy párt — ezekből az ezüst-nyilakból —; kiveszőben levő fajta, kevesen te­nyésztik, pedig a világ legsebesebb repülői. A galamb legnagyobb ellensége ugyanis a sólyom, a ezek az Egriek — közel a Bükk, sok a sólyom — a légi kaló- y tokkal is felveszik a versenyt repülésbem. A Buda­pesti zöld nyakú fcerfewjöfc a magasság rekorderei. A pilóták már többször találkoztak velük hamser méter magasságban is. Több szép „Keleti pergCT-t is láthat­tunk, ők a levegő akrobatái. Elszállnak a magasba és peregve, bukfencezve szédületes sebességgel peregnek alá. Aztán hirtelen kitárják szárnyukat, lebegnek, mintha várnák a tapsot s aztán ismét zuhannak. A vendégek sok szép ősi magyar fajtát is láthatnak. Például a Szegedi kiskontyosokat. A külföld keresi miket: nyolc-kilenc órát is fennmaradnak a levegőben és nem, mint a többi magasrepülő, rajban, csapatban; ők csak párosával, kettesbe* — fijí és Unu — száll­nak a felhők fölé. 4 « j ■ . ,• Iguz-a a mondást ZÜgy 0 gtämribok:: .* ^ Nem szdkmai kérdés ez — furcsállják is a kérdést e komoly kiállításon a vezetők, de egyikük így válaszol; — A* úgy élnek, mint « galambok, csak legenda. v* Jt galamb szerelmes természetű madár, de nem hűsé­ges. Nekem volt egy galambpárom, itSlenc évig ,csak együtt éltek, a tojó nem fogadta el más hím udvarlá­sát. A hím sem udvarolt másfelé. De ez az egyetlen eset, amit a galambok hűségéről tudok. Pedig 4? éve vagyok már galambász. Tavasszal a párosításnál vi­gyáznia kell a tenyésztőnek, hogy a hím ne tépje -rrr. szemét ne verje ki a tojónak. Ezért mielőtt összeköl­töztetné őket. a kantjaikat — garzonlakásaikat — egymás mellé kell tenni, hogy előbb rácson át néze­gessék, szokják meg egymásé. x K. Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom