Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-19 / 294. szám

„Finis“ a szekszárdi művelődési kombinát építkezésén Tegnap délelőtt megláto­gatták a megye legnagyobb kulturális jellegű beruházá­sát, a szekszárdi művelődé­si kombinát építkezését Tol­nai Ferenc és Horváth Jó­zsef, a megyei pártbizottság titkárai, valamint István Jó­zsef propaganda- és művelő­dési osztályvezető. Bor- bás István a megyei tanács tervosztályvezetője tájékoz­tatta őket az építkezés hely­zetéről. A beruházás — mint azt el­mondta az osztályvezető és meg is győződhettünk róla — befejezéshez közeledik, sport­nyelven szólva finishez ért. A külső képen látszik ez legin­kább. Ha eltekintünk a terep rendezetlenségétől, maga az épület külseje csaknem telje-' sen kész. Ha elkészülnek a presszórész üvegfalai is, a hatalmas épületkomplexum teljesen zárt lesz. Ami a kör­nyezetet illeti: gyors tempó­ban folyik az út és parkoló­hely kialakítása — lényegé­ben már csak az aszfaltbur­kolat van hátra —• befeje­zéshez közeledik a távfűtő- vezeték építése, rövidesen el­tüntetik a régi villanyvezeté­keket és lámpaoszlopokat, mi­után már lefektették a kábe­leket és elhelyezték az új lám­pákat. A térburkoló lapokat is folyamatosan szállítják, ha­marosan megkezdődik ezek le­rakása is. Az épület délkeleti oldalán helyezik majd el a több mint kétméteres Babits- szobrot. A bronzszobor már készen várja az elszállítást Budapesten, a Képzőművé­szeti Alap kivitelező vállala­tánál. Az épület most már teljesen lezárható,. így a külső hideg követlenül nem hatolhat be. A napokba«) megindult a fű­tés, egyelőre, ideiglenes meg­oldásként a pincében felsze­relt „talicska kazánokkal”. Ezeket az olajtüzelésű, köny- nyen mozgatható gőzkazáno­kat főleg ilyen helyen hasz­nálják, ahol átmenetileg van csak rájuk szükség. A fűtés lehetővé teszi, hogy a belső munkák zavartalanul foly­hassanak. Dolgoznak a szakiparosok csaknem mindenütt az épület belsejében. Néhol már a padlóburkolat is elkészült, a mozinál rövidesen felrakják a falakra az akusztikai bur­kolatot, el van már helyezve a negyvenhárom hangszóró, itt van az építkezésen a mozi tel­jes belső berendezése. A szín­házteremben már helyén van a színpadtechnikai vasszerke­zet. Tekintélyes mennyiségű burkolómunka van még hát - ra. Több helyen mozaikkal díszítik a falakat, a színházi fogadóteremben három falfelü­letet velencei üvegmozaikkal d'szítenek, a ruhatárba pedig két — Bonyhadon készülő — zománcmozaik kerül, a pado­zatot több helyen márvány- mozaikkal burkolják. Mint a megyei tanács terv­A buszmegállóknál fázós, didergő emberek szállnak fel. A megmelegedett emberek, fázósan húzzák össze magu­kon a kabátjukat, amikor a buszról lelépnek. Érthető, tél van és hideg. Az új utasok elhelyezked­nek most is a buszon, mint minden reggel. Beszélget, dön- gicsél mindenki. Megszokott arcok. Ma is, mint minden nap, munkába mennek. Min­den megszokott. Csendes beszélgetés az is­merősök között: — Az esti tévé-műsor sem ért semmit... — Mit csinál a kislányod? — Köszönöm, növöget... — Lelőttek egy amerikai gépet... — A francia diákok moz­golódnak... — A főnököm egy nagy... Képzeld... — A Sós lemondott.„ — Ugyan, a foci... Minden a megszokott, em­berek utaznak a munkanév lyükre. De most váratlan in­termezzo zavarja meg a szo­kásos, szinte családias hangu­latot. — Mit cigányoz maga itt? Én is, mi is emberek vagyunk. Én is a munkába megyek, akárcsak maga! A mondat szikraként pattan a buszban. Mindenki a pufaj- kába öltözött középkorú ci­gány felé fordult. Az ener­gikus válasz egy középkorú, jól öltözött embernek szól. Az elvigyorodik és szinte tu­domást sem■ vesz a cigány­ember szavairól, tovább mond­ja a magáét a mellette álló­osztályvezetője ' közölte, a kivitelezők gyors ütemben dolgoznak, a szükséges anya­gok, berendezések biztosítva vannak, így reálisnak tekint­hető a szocialista szerződés­ben vállalt április 4-i befeje­zési határidő. Minden amel­lett szól, hogy a felszabadulás huszonötödik évfordulójának szekszárdi ünnepségeit már az új művelődési házban lehet megtartani, illetve az ünnep­ségsorozatba be lehet iktatni a művelődési kombinát ava­tását is. (J.) nak és most már az egész busznak. — Meg kellene regulázni őket! Csak mászkálnak lóg­nak! Az asszony taHja el őket! — Kérem, én nem■ lógok, én is ugyanolyan becsületes mun­kásember vagyok, mint bárki! Én is a munkámból élek! En­gem ne cigányozzon le senki! — Na ugye, maga is sze­gyein!? Sajnos többen derülnek « buszon utazók közül. A cigányember vonásai megkeményednek, komor, el­szánt, határozott lesz. — Azt, hogy és cigány va­gyok, nem szégyellem, de azt szégyellem, hogy így Ve szél­nek velem. Mélységesen restellem, ma­gam, de csak itt és így tudok neki elégtételt adni. — A ci­gányemberen kívül talán sen­ki sem szégyelite magát! Mi­ért? S a cigányember hangja csendesedik, — Cigánynak is születhet bárki! S a busz utasai a jól öltö­zött embernek adnak inkább igazat, vagy legjobb esetben hallgatnak. Miért nem szó­lunk... Pedig kéne, kell!!! A busz ma reggel is meg­érkezik valahova, Az utasok fázósan húzzák össze magu­kon a kabátjukat, ahogy a buszról lelépnek., Ma is meg­érkeznek munkahelyükre az emberek. EmberekV. Varga László Dunaszentgyörgy Hajnali intermessó Nem, nem a hóviharban akadtam el. A hóviharban si­mán ment a Moszkvics. A kátyus úton sém mondta fél a szolgálatot. Bírta a hegyet is, bírta a völgyet is, még a göröngyös úton sem köhintett. Hosszú időn, sok ezer kilomé­teren keresztül egyetlen emlí­tésre méltó kalandom sem akadt. Nem is olyan ördön- gős dolog az autóvezetés — kezdtem egyre több ismerő­sömnek magyarázni, s ezt mindenki helyben hagyta. De váratlanul bekövetkezett a nagy kaland. Nem a közúton, ezúttal sem, hanem... No de kezdjük az elején. Minden Moszkvics kocsira 10 000 kilométerig vagy egy évig garancia van. Az én Moszkvicsom motorjából kezd- dettől hallatszott egy rend­ellenes hang. Az illetékes szakemberek azt mondták, hogy figyeljük, változik-e a hang, s majd meglátjuk a fejleményeket. A hang nem múlt el, semmi kétség, a mo­tor hibás, ki kell javítani. Felküldtek kocsimmal Buda­pestre, a II. sz. Autójav'tó Vállalat Révész utcai üzemé­be. Ctt a lehető legnagyobb udvariassággal fogadtak, pil­lanatok alatt megvizsgálták a kocsit, s az üzemvezető közöl­te: — Kicseréljük a motor! Újat teszünk bele... Nem tudtam, örüljek-e vagy sem, mindenesetre beleegyez­tem. Kocsimat ott fogták, s közölték, hogy mikor mehe­tek érte. Pontosan megjelen­tem. Közölték, hogy kész a kocsi, beletették az új mo­tort. Laikus lévén nem ellen­Autós­kaland őrizhettem a munkájukat, megköszönni azonban nem fe­lejtettem el, mert ugyebár illem is van a földön. — Ó, semmi az egész. Az már csak természetes, hogy pontosan kiszolgáljuk a ked­ves ügyfelet — mondta a ve­zető. Persze, az ördög bujkált bennem az üzem egyik-má­sik dolgozójának elszólása miatt. Többen is gyanút kel­tő dolgot mondtak. Végül ne­kem is gyanús volt az új motor. Vajon ilyen kopottas lenne egy új? Ezért megkér­deztem az üzemvezetőt: — Mondja mennyi kilomé­tert ment ez a motor, hogy annak megfelelően közleked­jem vele? — Semennyit. Kérem, ez vadonatúj motor, most jött ki a gyárból. Még azt is készségesen el­magyarázta, hogyan kell be­járatni, mennyire kell rá vi­gyázni. stb. A gyanúm útközben nőtt. Nem akart húzni a motor. Ctt is vissza kellett kapcsol­ni, ahol a direktnek észre sem szabad tett volna venni az emelkedést. De azért beér­tem vele Szekszárdra, haza viszont már nem. Az utcán lerobbant. A motor felmond­ta a szolgálatot, másnap úgy húzattak be a szerelőműhely­be. És ahány szakember meg­nézte, mind elnevette magái: — Van olyan üzem, ahol ezt új motornak tartják? Kiderült, hogy egyszerűen átráztak. Felújított motort raktak be új gyanánt. Más­nap vittem vissza az , új” mo­tort. .. Visszacseréltettem a kijavított eredetire. Megtanul­tam: „Nem mind arany, ami fénylik. Pláne, még ha rá­adásul nem is fényük..." a—c Nemcsak a mezőgazdaság feladata 'T'án a legkedvezőbb évet zárja a mezőgazdaság, 1 hiszen úgyszólván alig volt olyan növényféle, amelynek termésátlagai ne haladták volna meg az ed­digieket. Viszont, amíg a növénytermesztésben nőttek a terméseredmények, addig az állattenyésztés stagnál, vagy éppen további csökkenés tapasztalható. Hiába javul évről évre minőségileg, hús- és tejtermelő­képességben a mezőgazdasági üzemek szarvasmarha­állománya, az igényeket nem képes kielégíteni, mert ! a közös állomány fejlődésénél nagyobb ütemű a ház­tájiban lévő — és nagy részarányt képviselő — állatok számának csökkenése. A napokban hozott kormányhatározat éppen ezért az állattenyésztés, főleg a szarvasmarha-tenyésztés, a vágóállat- és állatitermék-termelés, -feldolgozás és for­galmazás fejlesztését kívánja fellendíteni, a kívánt szintre hozni. A nagyobb ütemű fejlesztést szolgálja a vágó­marha. a sertés, a juh árának emelése, ugyanakkor hangsúlyozza a rendelet, hogy változatlanok marad- j! nak az eddigi fogyasztói árak. Külön intézkedéseket hozott a kormány a háztáji szarvasmarha-állomány csökkenésének megállítására, a tenyésztői kedv visszaállítására. A háztáji, kisegítő, és egyéni gazdaságok vemhesüsző-vásárlási kedvezményét j, az eddigi 5000 forintról 8000 forintra emelik. Beveze- 1 tik az állati és növényi eredetű fehérjék, a takarmány- j koncentrátumok és keveréktakarmányok szabad for­galmazását. A fejlesztést szolgálja a termelőszövetkezeti tör­vény végrehajtásáról szóló miniszteri rendelet (6/1967. IX. 24.] MÉM) háztáji gazdaságokban tartható állat- létszám, — főleg a tehénállomány — korlátozásáról szóló részének módosítása. Kétségtelen, a háztáji, a kisegítő gazdaság«*: te­hénállományának csökkenésében egyéb okok mellett közrejátszott a megfelelő felszerelések hiánya is. Vagy ami volt, és van, az még harminc-negyven évvel ez­előtti színvonalon áll. Ezért szögezi le a kormányhatározat-: „Biztosítani kell a kisüzemi felszerelések, korszerű berendezések szükségletnek megfelelő gyártását, a be szerzést ártámogatással is segíteni kell”. A rendelet eme kitételén érdemes meditálni. 4 háztáji, a kisegítő és az egyéni gazdaságok ál- lattenyésztését szolgáló modern felszerelés, gép, szinte alig van. Kukoricamorzsolót az üzletekben alig látni, találni. Kézi terménydaráló tán egy-két típus van, az is külsejében, konstrukciójában negyvenéves­nél is idősebb. Elektromos terménydarálóból is jó- szerint csak egy típus van. Két évvel ezelőtt a bölcs- kei gépjavító állomás gyártott néhány ezer darabos szériában, — de leállt vele, mert nem volt megfelelő ",-‘ piaca. A Tisza típusú térménydaráló forgalombahoza- talát viszont néhány héttel ezelőtt a KERMI tiltotta meg, mert nem felelt meg a biztonsági követelmények­nek. (Megyénkben ez a típus nem is került forgalomba). A korszerű igényeket kielégítő mezőgazdasági kis­gépek hiányát tehát a lehető legrövidebb időn belül meg kell szüntetni. De hogyan, miképpen? A mezőgazdasági gépgyárak gyártási programja túl nagy ahhoz, hogy még a kisgépek gyártására is vállalkozzanak. Kézenfekvő talán az lenne, ha ktsz- ek, gépjavító vállalatok rendezkednének be ezek gyár­tására, előzetes felmérések után, hogy valójában meny nyíre is lenne igény. Az sem elhanyagolható szempont, hogy ezek a kis­gépek milyen áron kerülnek forgalomba. Mert ahhoz, hogy a háztáji állattartók számára valóban megvásá­rolhatók legyenek, áruk nem haladhatja meg, — vagy legalábbis nem sokkal — a háztartási gépek árát. A célszerűbb valószínű az lenne, ha a kormányrendelet­ben is jelzett ártámogatást a gyártó üzemek kapnák meg, hogy kifizetődő legyen kisebb szériák gyártása is. A rendelet az állattenyésztés tartós fejlesztéséhe:: csupán az alapokat teremti meg, a megvalósí­táshoz viszont átfogó program kidolgozása szükséges. A szarvasmarhát, a sertést, a baromfit ugyan a mező- gazdaság neveli fel, hizlalja meg, — de, hogy ezt rö­vid időn belül, nagyobb számban valósítsa meg, ahhoz az ipar közreműködése is szükséges, a kézi munkát megkönnyítő felszerelések, gépek gyártásával. BI. Köszönet a nővéreknek! Kérésnek régen tettünk olyan kész örömest eleget, mint annak a kérésnek, amit egy nágydorogi olvasónk intézett szerkesztősé­günkhöz. Levélírónk hosszá idő óta ágyban fekvő beteg, akit a körzeti ápolónő az előírt injek­ciókúra miatt naponta fölkeres, akár szél viharzik, akár hó hull- Fedig, mint ezt bevallotta a le­vél írója, nagyon félt ő is, akár­csak betegtársai, hogy az idei tél igen bőséges ádázkodása nem enged majd zöld utat Szendi tst- vánné ápolónőnek, nem tud el­jutni a rászorulókhoz. Tévedtek, Mióta az ország, a megye né­pét reggelente a hójelentések éb­resztik, figyelmünk az ország­utak, a közlekedés, a közellátás dolgozói felé fordul. Jelentéseink főszereplői azok, akik a havazás­sal viaskodna teljesítik naponta kötelességüket. Az egészségügy dolgozóiról megfeledkeztünk, pe­dig az a küzdelem sem kíván hősiesebb kitartást, kevesebb lel­kiismeretességet, amit ők vívnak. A körzeti orvosok mellett tevé­kenykedő ápolónők sem ismerik munkájukban a hószünete* Ab« va az orvos nem jut ef. vag,1- ahol nincs olyan nagy szükség a/J orvosra, oda segítőtársát, az ápo lónőt várják. S nem hiába. Pe­dig ki tud most kerékpárral köz­lekedni? Ahhoz az úthoz, amit egy ápolónőnek naponta be kell! járnia, talán a sítalpak felelné- t nek meg legjobban, vagy a szán. Irénke nővér, azaz Szendi István- né, akár csak' annyi társa a megye behavazott falvaiban, gya­log közlekedik és „még így sem késik soha, s mindig van valami 1 kedves, vigasztaló szava az ágy­hoz kötött beteghez.’’ Marasztal­ják, hogy melegedjen föL, időz­zön kicsit, mielőtt továbbmegy. De nem marad, mert sok helyen várják, aggodalmasan tekinthetve ki az ablakon. Elég gyakori mos tanában az ítéletidő. . . Levélírónk betegtársai nevében is köszöni a kötelességtudó, lel- , kés munkát. Úgy véljük, e k© szünet a hozzá mellékelt kará esonyi és újévi jókívánságokká' nemcsak a nagydorogia^ körző ti ápolónőjének szól, hanem va­lahány ápolónőnknek. . . — óa —•

Next

/
Oldalképek
Tartalom