Tolna Megyei Népújság, 1969. december (19. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-13 / 289. szám

) Kitűnően helytállt Nagymányok » A felszabadulás utáni időszak­ban közel egy évtizeden át két­ségkívül Nagymányok mondhatta magáénak a megyében a legjobb csapatot. A nagymányoki labda­rúgók éveken át ott voltak az NB II-be jutás (akkor NB III. nem volt) kapujában, de mindig elcsúsztak egy narancshéjon. Ké­sőbb, a hatvanas évek elején meg­gyengült a csapat. Egy éve Pala- tinusz edző visszament és terv­szerű munkához fogott. Nem volt könnyű dolga, hiszen a megyei bajnokságban sikeresen szerepelt csapatot kellett ütőképessé tennie az NB III-ra. Ezt a feladatát a kipróbált edző jól oldotta meg. Á vezetőség a tavaszi szezon előtt azt a célt tűzte maga elé, hogy ÖTVENSZÁZALÉKOS TELJESÍTMÉNYT vár a csapattól, mellyel sikerül a 10—12. helyet megszerezni. A csa­pat várakozáson felüA szerepelt, és 53 százalékos teljesítménnyel a hatodik helyen végzett Nagymá- jiyok. Egy kis szerencsével — a két hazai kisiklásra, Bajára és a .Pécsi BTC elleni mérkőzésre gon­dolunk — akár a második-harma­dik helyen is végezhetett volna ;az együttes. Igen érdekes képet rest a csapat teljesítménye hazai és idegen pá­lyán, ezen belül tavasszal és ősz­szel. Hazai pályán tavasszal ve­retlen maradt a csapat. Hét mér­kőzéséből hatszor győztesen és egyszer. döntetlen eredménnyel hagyták el < a pályát. A gólarány is imponáló volt, hiszen a 21 rú­gott r ~ góllal szemben hatot kap­tak.'Idegenben viszont nem ment a játék, ; meri a nyolc mérkőzés­ből; hétszer vesztettek és csak egy­szer sikerült a _ döntetlent kihar­colni. -így mindössze egy pontot szereztek, ősszel' már otthon va­lamivel, .gyengébben, viszont ide- genbéh vjobban szerepeltek. Ha­zai pályán a hat győzelem mel­lett két vereség." volt, 12:9 gól- aránnyal. Idegenben (addig, niíg tavasszal egyszer sem győztek), Ősszél már három győzelmet arat­tak. a négy vereség mellett. A gól­arány is jónak mondható, hiszen a hét rúgott, góllal szemben kilen­cet kaptak mindössze. EZ A KIS STATISZTIKA . s • ­azt bizonyítja, hogy addig, míg tavasszal csak saját pályán tudtak jáV szerepelni, ősszel már idegen­ben is,- megállták helyüket. Szer­vezettebb lett a csapat, bár a jobb eredmény azzal is magya­rázható, hogy addig, míg tavasz- szal1 .minden együttes idegen volt, Ősszel már ismerték a csapato­kat, ezen belül a játékosok ké­pességeit. A 30 mérkőzésen aránylag so­kan, 24-en szerepeltek. Ez viszony­lag nagy szám, ami azzal meg>a- rázható, hogy a minél jobb együt­tes kialakítása, az egyes posz­tokra megfelelő játékos keresése, illetve a legjobb formában levő játékos kerülhetett a csapatba. A gerincet a tavaly megyebaj­nokságot nyert játékosok alkották. Az „idősebb” játékosok mellett azonban bizonyíthattak a fiatalok is. Viszonylag sok játékost iga­zoltak, közülük Széles* és Hódost váltotta be a hozzá fűzött remé­nyeket. A többiek formájuk sze­rint kerültek szóba. A nagymá­nyoki szakvezetés nagyon sajnál­ja, hogy a Bogyiszlóról igazolt Szekeres úgyszólván állandóan sé­rült volt, pedig egy-két szereplése azt igazolta, hogy állandó tagja lehetett volna a csapatnak. Szu- lics jó kapusnak mondható, de kevés a kitartása és sokat volt sérült. Kellemes meglepetés vi­szont Volár kapus teljesítménye. Alacsony termete ellenére, is' jói védett, mindenkor számíthattak rá. Sok kellemetlenséget okozott a csapatrészek hullámzó teljesítmé­nye. Nem mindig volt meg az összhang a csapatrészek között. A védelem olykor pazar dolgokat produkál, de néhány perc -múlva ■nehéz proulémákat nevetséges mó­don akartak megoldani. Pedig eb­ben a csapatrészben találni régi, rutinos játékosokat: Kol- mát, Telekit, Kákát, akiknek már nem kellett lámpalázzal küzde­niük. Sokszor hiányzott belőlük a keménység, a határozottság, ami védőjátékosoknál elengedhetetlen követelmény. A mai modern értelemben vett középpályás játékosok, fiatalokból kerültek ki. így cskk részben tudták megáldani a páiuk hárult feladatokat. Rutintalanságuk miatt még nem „láttak” a, pályán, nem tudták a játékmester szerepét be­tölteni. Ebben a szerepkörben leg­többször Tresch, Pataki' és Barett It szerepelt. A CSATÁRSOR 44 GÓLT RÜGOTT, mérkőzésenként 1,5-öt. Általános­ságban ezzel elégedettek a szak vezetők, de összességében a csa társor játékát a pillanatnyi han gúlát, a kedélyállapot jellemezte Farkas lelkesedése dicsérhető, egy ben eredményessége is, bár né melykor túlzásba vitte a labda tartást.-1 Előfordult, hogy nem ta lálta meg a megfelelő hangneme játékostársaival. A csatársor „üd vöskéie” Demeter Béla volt, ak kimondottan hangulatjátékos. Ezei múlott, hogy milyen eredménye serr szerepelt. Ha ezt a hibáié ‘ elhagyná, még hasznosabb tagi; lehetne a csapatnak. A szélső posztokon általában fiatalok sze repeltek: Túrós, Nádast, Kollár - váltakozó sikerrel. I Az elért eredményekben nagy része van Palatinusz János edző­nek. Nagy tapasztalata, rutinja, lelkiismeretes munkája nagyban hozzájárult az eredményekhez. Erős kezű edző és .ezért nem min­dig volt „közmegelégedést kivál­tó”. Ezzel szemben keze nyomán javulás mutatkozott a játékosok technikai és csapatmunkájában. A sportkör jelenlegi játékosgár­dáját megtartja, illetve azokat egyikét -komoly fiatallal esetleg megerősíti, hogy az elkövetkező bajnokságban is sok örömet tud1 janak szerezni a nagymányoki szurkolóknak. Kosárlabda Ma kezdődik a középiskolás bajnokság A megyei kosárlabda-szövetség ma és holnap, szombaton és va­sárnap Szekszárdon rendezi a megyei középiskolás kosárlabda­bajnokságot. Az eredetileg kidol­gozott program megváltozik, mi­vel a Bátaszéki Gimnázium be­jelentette, visszalép a bajnokság­ból. így ma hat és holnap is hat. mérkőzésre kerül sor. A szombati program: Szekszárdi Közgazdasági Technikum—Nagy- dorogi Gimnázium (női) 14 óra, Szekszárdi Garay Gimnázium—Pa­lánta Technikum (férfi) 15, Dom­bóvári Apáczai Gimnázium—Szék szárdi Garay Gimnázium (női) 16. Dombóvári Apáczai Gimnázium- Szekszárdi Garay Gimnázium (fér­fi) 17, Szekszárdi Szakközépiskola —Szekszárdi Közgazdasági Tech­nikum (férfi) 18, Dombóvári Apá­czai Gimnázium—Szekszárdi Köz- gazdasági Technikum (női) 19. December 14-én, vasárnap Szek­szárdi Garay Gimnázium—Nagy­dorogi Gimnázium- (női) 8.30, Pa- lánki Technikum—Dombóvári Apá­czai Gimnázium (férfi) 9.30, Nagy<- dorogi Gimnázium—Dombóvári Apáczai Gimnázium (női) 11.30. Szekszárdi Közgazdasági Techni­kum-Szekszárdi Garay Gimnázi­um (női) 13.30. PROGRAM A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RÁDIÓ Pusztahencse körzetben dr. Rarni Rudolf fogadja hétvégén a bete­geket. (Nagydörög, Kossuth u. 42« Telefon; 6.) Dunaiöldvárott dr. Pozsonyi Im­re végzi az ügyeletet. (Elöszállán si. u Telefon: 46.) Bonyhádon: Dr. Csullag József Kossuth utca 29. Telefon: 107, az ügyeletes orvos. A bányavidéken: (Nagymányok, Váralja, Máza, Győré) Dr. Molnár Ferenc körzeti orvos, Máza, fo­gadja a betegeket. Az összevont körzetekben: (Zomba, Káty, HŐgyész), Dr. Genye Sándor (Hőgyész, Telefon: 59.) az ügyeletes. Dombóváron: Dr. Kedves Ottilia Ujdombóvár. III. utca. Telefon: 10—47. Rendel; szombaton délután 5—6 óráig vasárnap délelőtt 10— 12-ig a központi orvosi rendelő-) ben, utána a lakásán található. Ügyeletes állatorvos Szekszár­don : dr. Rappai József Szek- szárd, Ady Endre utca 18 Tel.: 12—373. Az ügyelet kiterjed Szek­szárd város, Sióagárd, öcsén yv Harc és Szálka községekre is. Ügyeletet tart még az állatkór­ház ezakállatorvosa. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Szeles,zárd on december 20-ig a 11/1-es gyógyszertár végzi az ügyeletet (Széchenyi u. 49.) Bonyhádon, Dimaföldváron; Pakson és Tolnán a helyi két gyógyszertár heti váltásban látja el az állandó vasárnapi és éjjeli ügy eletet. Állandó vasárnapi és éjjeli szol­gálatot tart még Bátaszék, Dom­bóvár, Hőgyész, Nagydorog, Si- montomya és Tamási gyógyszer­tára. órai tea. 18.10: Hanglemezparádé. 19.00: Jemnitz Sándor: Concerto vonószenekarra. 19.31: Kamara­zene. 20.33: Élektra. Részletek Richard Strauss operájából. 21.155 Világhírű előadóművészek lerne« zeibőL MAGYAR TV 9.00: Nótaszó. 9.15: A kockázat 10. Jelszó. 10.10: Ipari vitamű­sor. n. 10.40: Nyári randevú László Margittal. 11.30: Nők fél­órája. 15.23: A Közlekedési Film-* stúdió kisfilmje. 15.35: Reklám- műsor. 15.45: Kötélen rángatva. Magyarul beszélő angol film. 16.30: Reklámműsor. 16.40: Mol­nár Erik portré. 17.30; Hírek. 17.35: Tv-mintabolt. 18.20: Bréma 69. — Könnyűzenei filmösszeállí- tás. 18.40: A Tv jelenti.. Aktuólie riportmüsor. 19.25; Cicavízió. 19.35; Muzsikáló képek... 20.00: Tv-hír- adó. 20.20: Köztünk maradjon! Tabi László ötperce. 20.25: Szép Ernő: Lila akác. Szerelmes his­tória két részben. (14 éven felü­lieknek!) 22.25: Tv-híradó. — kiadás. 22.45: Ami a 12-ből ki­maradt... Nyár a hegyen. Ma­gyar film. JUGOSZLÁV TV 16.00: A 'körülményes Archibald. (Ism) 16.45: A harminc betű mű­veleté. 19.15: Karaván. 20.35: A Jugoszláv Néphadsereg Fesztiválja, OSZTRÁK TV 16.35: Asszonyok műsora. 18.00: Heti magazin. 18.25: Kulturális aktualitások. 18.50: Szombati jó estét 19.16: Az ORF ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Az operett. .. (2. rész). 21.15: Sporthírek. 21.45: Tv-híradó. 21.55: Éjszakai film Cowboy-ballada. MÚZEUMOK: A Balogh Adám Múzeum Szekszárdon naponta 9— 13 és, 14—18 óráig látogatható, a Babits Emlékház. 9—13 óráig van nyitva. A két intézmény hétfői napon szünetel. KÖNYVTARAK: A megyei könyvtár szombati nyitva tartá­sa: felnőtt kölcsönzés 10—13 és 14—19 óráig. Az ifjúsági könyv­tárban mindennap 14—18 óráig van kölcsönzés. Dombóvári Járási Könyvtár: 10 —12, 13—18 óráig tart nyitva, if­júsági könyvtár 13—17 óráig van. Paksi Járási Könyvtár: felnőt­teknek 9—12, ifjúságiaknak 8—12 óráig. Tamási Járási Könyvtár: 14—17 óráig tart nyitva S7EKSZÁD. BM-KLUB; 23 órá­tól táncest. BONYHÁD; A művelődési köz­pontban ifjúsági és szövetkezeti klub. PAJjCS: Az állami gazdaság biri- tói kerületében ifjúsági klub 18 órától. DECS: 14 évesek klubja. Ifjúsá­gi klub. TTT-előadás, Sárköz nép­művészete címmel. HŐGYÉSZ: Mikulás est a köz­ség KlSZ-alapszervezeteinek ren­dezésében. (A programban szereplő műso­rok megváltoztatásának jogát az illetékesek . fenntartják.) MOZI Bonyhád: Nagyítás. (Színes an­gol film ) (16). Bambóvár: A bűntény majdnem sikerült. "(Színes, szélesvásznú olasz—francia film.) Dunaföidvár: Rákóczi hadnagya. (Magyar film.) Paks; A nagy korallzátony. (Szí­nes belga természetfilm.) Szekszárd, Garay, a 17. szé­lességi fok. (Magyarul beszélő francia—vietnami film.) Tamási; A kalőzkapitány újra tengerre száll. (Színes, széles­vásznú olasz—francia—spanyol ka­landfilm.) Tolna: Alba Regia. (Magyar film.) , Dolgozókat felvesz! A Magyar Viscosagyár felvételre keres segéd-, betanított munkára fér­fi és női munkaerőt, 40, 42 órás munkahétbe, valamint: géplakatos, gépszerelő, villany- szerelő, esztergályos, csőszere­lő, kőműves szakmunkásokat 40, 42, 44 órás munkahétben val,ó foglalkoztatásra. Bérezés kollektív szerződés és meg­egyezés szerint. Dolgozóink ré­szére munkásszállást, utazás­hoz költségtérítést, napi egy­szeri étkezéshez hozzájárulást biztosítunk. Felvétel esetén utazási költséget' térítünk. Je­lentkezni lehet: Nyergesújfa­lun (Komárom megye, dorogi járás) munkaügyi főosztályon hétfőtől—péntekig 9—12 óráig. (6) A „Szakály Testvérek” Építőipari Ktsz. szövőüzeme felvételt hirdet: szövőkre ill. szövőtanulókra. Kereseti lehetőség: 1400 forinttól. A szövőtanulók bére: 800 forint. Jelentkezés helye: Szekszárd, Rákóczi u. 15. munkaügyi osztály. Jelentkezési határidő: 1969. december 31-ig. (93) PIACI ÁRJELENTÉS: Szekszár­don, a MEK e héten érvényes fo­gyasztói irányárai; zöldpaprika tölteni való 8,— és 6,—, paprika paradicsom alakú 8,— és 6,—, ka­ralábé kilója 2,50 és 1,50, kelká­poszta 3,—, vöröshagyma kilója 6.—, csomagolj; . vöröshagyma 6.60 éss 6,—, fokhagyma kilója 30,—. dughagyma 10,-% gül- és kiflibur­gonya 3.40, rózsaburgonya 3,10, csomagban 3,70- sárga fajta 2,70, csomagban 3,30, egyéb fajtájú bur­gonya 2,20, takarmányburgonya 1,20, karfiol 7,—, .'sárgarépa kiló­ja 2.—petrezselyem 5—. zeller­gumó 6,—, vöröskáposzta 3,—, fe­jes káposzta 2,20, cékla 2,—, pa­raj, tisztított 4 —, téli körte 5,50, és 5,—, vágott körte 2,—. mandu­la. héjas 17,—, mandulabél 90,—, sampiríyongornbá kilója 40,—, birs 4—, szárított vöröshagyma 55,—, piros alma 4,—, 3,— illetve 2,50 forint, fehér alma 2,50, 2,— illetve 1,50, naspolya 5,—, forint kilónként. ORVOSI ÜGYELET: Szekszár­don, a Hunyadi utca 2. szám alatti gyermekkörzeti orvosi ren­delőben állandó orvosi ügyelet naponta, este 7-tői reggel 7-ig. Az ügyelet kiterjed Szekszárd vá­roson kívül Harc, Sióagárd és Szálka községekre is. Telefon: 12 —122. Pakson dr. Ily és János ügyel. (Templom u. 5 Telefon; 155). Nagydorog, Györköny, Bikács és 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Weber: Oberon. 10.05: Egy téma az utcáról. 10.51: Népdalfeldolgo­zások. 11.03: „Főhadnagy Fazekas úr” Dokumentumjáték. 12.20: Melódiakoktél. 13.50: Eltűnt apák címe. 14.00: Buridschuch István citérázik. 14.15: Szép magyar versek. 14.25: Uj Zenei Újság. 15.20: Csak , fiataloknak! 16.05: Perzsavásár. Í6.35: Szombat dél­után. 18.08: Kamarazene. 19.25: Mario del Monaco énekel. 19.36: Népi zene. 20.06: Két .úr szolgá­ja. Vígjáték 2 részben. 21.57: Hanglemez MK 22.25: Táncol­junk! 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ • 8.05: Zenekari muzsika. 8.40: Külpolitikai figyelő. 8.55: Köny- nyűzene .Berlinből. 9.15:. Válaszo­lónk hallgatóinknak. • 10.00": A ze­ne hullámhosszán. 12.00: Kama­razene. 13.05: Barátság és klikk. 13.30: Lassus-kórusművek. 14.00: Egy hír a mikroszkóp alatt. 14.15: Daljátékokból. 14.55: Orvosi ta­nácsok. 15.00: Népi zene. 15.20: Leonie Rysanek és Josef Metter­nich énekel. 16.05: Az élő nép­dal. 16.28: Uj lemezeinkből. 17.13: Elbeszélés. 17.23: Legendák nagy muzsikusokról. 18.10: Fiuk a tér­ről. Rádiójáték H .rész. 19.06: Fúvószene. 19.12: Szimfonikus ze­ne. Közben: 19.50: Jó estét, gye­rekek! 20.25: Új könyvök. 21.06: Verbunkosok. népdalok. 21.45: Alkotóműhelyben... 22.00: Ope­rettrészletek. 22.17: A Tátrai­vonósnégyes játszik. 23.10: Verdi fiatalkori operáiból. URH 16.05: Cherbourgi esernyők. Rádiónovella zenével. 16.55: öt­.. .A p r ó h i Eladói munkakörbe fiatalt azon­nal felvészünk. Érettségizettek előnyben. OFOTÉRT-bolt Szek­szárdi ____________________________(126) M űszaki vezetőnk részére kü- lönbejáratú albérleti szobát kere­sünk fürdőszoba-használattal. Szekszárdi Vasipari Vállalat Rá­kóczi u. 13. Tel.: 123—58/6-os mel­lék____________________ » (134) A Közúti Gépellátó Vállalat 1970 év végéig Tamásában új üzem­egységet létesít. Az itt végzendő munkákhoz keresünk helyi ill. környékbeli lakosú: lakatos, he­gesztő, motorszerelő, esztergá­lyos, marós szakmunkásokat, írásos jelentkezést - Közúti Gépel­látó Vállalat, Budapest XX. Ha­raszti út. 277 munkaügyi osztály címre kérjük küldeni. A munka­ügyi osztály — a .jelentkezéssel kapcsolatosan, — • részletes tájé- koztatást ad,____________ (25) A z irodagóptechnika Vállalat szekszárdi kirendeltsége felvétel­re keres műszerészeket. Jelent­kezni - lehet: Szekszárd, Rákóczi u. 13._____________________________(95) Vállalatunk azonnali belépéssel felvesz gépkocsivezetőket, gépko- csikíséröket — rakodókat, takarí­tókat; és süteményesüzembe dol­gozókat, valamint fiatalkorú dol­gozókat. Helybeliek előnyben. Je­lentkezés.; Szekszárd, Rákóczi út 10. * (145) KIOSZ szekszárdi csoportja mes­tervizsga-előkészítő tanfolyamot indít iparjog, adó és ár témákból Jelentkezés személyesen, vagy te­lefonon december 20-ig. Cím: Szekszárd," Beloiannisz u. 40 Te­lefon: 12—507. (149) rdetése k.. . Megbízható szorgalmas bejáró­házvezetőnőt azonnal felveszek. Fenyvesi Jenő Szekszárd, Mikes u. 4._____________________________(146) Szekszárd központjában levő kétszoba-összkomfortos lakásomat elcserélném dombóváriért. Ér­deklődni; Dombóvár, Rákóczi u. 36 ________________________________(147) F iatal értelmiségi házaspár egy­éves gyermekkel, szekszárdi kü- lönbejáratú albérletet keres für­dőszoba-használattal. .Nagyváros 176029” jeligére a szekszárdi hir­detőbe^_________________________(137) 4 db hízott sertés eladó, 140—150 kilósak. Steiner Antalné, Szek­szárd, BJrtina köz 6. Érdeklődni: 16 óra után. (128) Tolnán, Ady Endre u. 9. sz. ház szabadkézből eladó. Érdek­lődni lehet a helyszínen. (122) Bonyhád, Dózsa u. 51. szám alatti ház 400 n-öl telekkel el­adó. Érdeklődni Ifjúság u. 2. _________________________(106) F áklya sötét kombinált szek­rény kárpitozott garnitúrával új­szerű állapotban eladó. Szek- szárd, Kiss János utca 17. (91) Komoly, elvált szakmunkás, megismerkedne lakással rendel­kező, szerény, jőielkű nővel 30 évesig házasság céljából. Gyermek­nem akadály. Kaland nem érde­kel. Részletes, fényképes vá­laszt szekszárdi hirdetőbe „Pécs 176026” jeligére kérek. (130) Vennék síkkötőgépet árajánlat­tal. Pap Istvánné, Bonyhád, per- czel u. 17. (131) Háromszobás összkomfortos ház eladó. Szekszárd, Polláck u. 20. Tel.: 12—731. (136)

Next

/
Oldalképek
Tartalom