Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-07 / 259. szám
Szemelvények FÓKUSZ ‘‘“»«I'« iiiiiiiiiniiiimimii újságokból 1. (Beszélgetés Alekszej Rumjancevvel, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnökével). A háború és a béke kérdése manapság az egész emberiséget, ezen belül az ifjúságot is foglalkoztatja.- Mit mondhatna erről ? — A legnagyobb tévedés lenne a termonukleáris világháború elhárításának kérdését leegyszerűsíteni és akárcsak egy percre is gyengíteni azt a valóban globális küzdelmet a békéért, amelyet a Szovjetunió vezet. A termonukleáris támadás veszélyét mindig szem előtt tartva, a Szovjetunió létrehozta megbízható nukleáris rakétavédelmét. Ez a béke szempontjából kolosszális jelentőségű. Am, a rettenetes háborúval szemben a béke megvédésének arzenáljában nemcsak fegyvernek, hanem más eszközöknek is lenniük kell. Közéjük tartozik a béke eszméinek propagálása, amely ma már képes tömöríteni és összeforrasztani a különböző politikai nézetű es meggyőződésű emberek százmillióit. S ebben, csakúgy, mint a társadalmi haladásért és humanizmusért folytatott küzdelemben, fontos szerep hárul az ifjúságra. A régi világ 1 ?.gyományai és elképzelései még ránehezednek az emberi elmékre. A „harcias hazafiak” még ma is azokat, az évszázadok során meggyökeresedett elképzeléseket követik, hogy a népek és az államok eszményei szentesítésének és dicsőítésének legfőbb eszköze a fegyveres erő. Azt hiszik, hogy csakis a háború és más népek legyőzése hozhatja meg államuk soha nem látott virágzását. Hitler is így gondolta annak idején, s az emberiség, amelynek nem volt elég ereje arra, hogy a fasiszta agressziót idejében elhárítsa, hallatlan méretű háborúba sodródott. A német ifjúság, amely hitt annak idején Hitlernek, nem volt kellően felfegyverezve a szociális, a társadalmi törvényszerűségek ismeretével. S a német nemzet soha nem látott virágzását hangoztató ígéretek szirénhangjai közepette nem tudta megérteni, milyen árat kellene fizetni ezért a virágzásért, hogy voltaképpen mi is lenne az. így aztán a német ifjúság fegyvertelennek bizonyult a fasizmussal szemben. Tragikus tapasztalatai nagyon tanulságosak. A fasizmus az alakváltoztatás rendkívüli képességeivel rendelkezik. Ma is arra törekszik, hogy különféle, álhazafias maszkot öltve, számos országban megnyerje magának az ifjúságot. Emlékezetünk és lelkiismeretünk nem tud megnyugodni. Az embereknek, különösen a fiataloknak, ébereknek kell lenniük. A marxisták olyan életrendszerre törekszenek, amelyben a társadalmi javak fő forrása a személyiség harmonikus — szellemi és fizikai — fejlettsége, a társadalom minden tagjának alkotó és morális potenciálja lenne. Az ifjúságnak a társadalmi haladásért és , a békéért folytatott, küzdelmében ezt figyelembe kell vennie« 2. Napjainkban az információ mennyisége 8—10 év alatt megkétszereződik. Vajon az emberek, s különösen a fiatalok, képesek lesznek az információnak ezt az egyre növekvő özönét elsajátítani? Hogyan fog megváltozni az iskolákban és a főiskolákon az oktatás módszertana? — Nemcsak az információ egyre növekvő meny- nyiségének elsajátításáról van szó. A hagyományos pedagógia a maga didaktikai elveivel már nem tud megbirkózni a dinamikus gondolkodásra való neveléssel, amelyre az ifjúságnak szüksége van ahhoz, hogy kiismerje magát a mai élet bonyolult és rendkívül gyorsan változó helyzeteiben. Tehát fel kell kutatni az oktatás olyan új hatékony módszereit, amelyek lehetővé tennék a képzés feladatának megoldását a tudomány jelenlegi állapotának megfelelő szinten. Ezen a területen az egyik érdekes kísérlet a programozott oktatás. Egyes országokban úgynevezett oktatógépeket használnak, amelyek a.z összekötő láncszem szerepét töltik be a tanulók és a program összeállítói között. Az ilyen berendezések munkát takarítanak meg és lehetőséget teremtenek az ismeretanyag korlátlan számú tanuló részére történő átadására, ugyanekkor biztosítják a válaszok helyességének ellenőrzését» 3. Az ön véleménye szerint az ifjúság a társadalom- tudományok milyen területein érvényesítheti a legteljesebben a maga erejét, alkotó-kezdeményező készségét? — A mi marxista értelmezésünk szerint a társadalomtudományok az emberi megismerés eszközei, amelyek a szocialista társadalomban biztosítják a tudományos-technikai haladás vívmányainak felhasználását, az emberiség javára. Ezek a tudományok megmutatják mind a múltból örökségül kapott, mind a fejlődés során keletkező ellentmondások megoldásának útját, elősegítik a társadalmi rendszer, s következésképpen a társadalmi haladás tökéletesedését. Ezért tanúsít oly nagy érdeklődést az ifjúság a társadalomtudományok iránt, amelyeknek tekintélye napjainkban szüntelenül emelkedik. Az ifjúság kétségtelenül a társadalomtudományok valamennyi területén hasznosíthatja erejét, de külön szeretném felhívni a figyelmet a pedagógiára és a tanári munkára. Miért? Azért, mert nehéz lenne a társadalmi tevékenységnek olyan területét megnevezni, amely mélyebb, közvetlen befolyást gyakorolna az emberek jövőjére. A haza jelenéért és jövőjéért, a társadalmi haladásért érzett felelősséghez múlhatatlanul hozzátartozik a felelősség azért, hogy milyen felvilágosult, szellemileg és erkölcsileg milyen gazdag lesz a következő nemzedék. Rendkívül fontos, hogy ne csak átadjuk nekik az ismereteket, hanem, hogy lerakjuk az erkölcsi alapokat is, hogy kialakítsuk bennük az állampolgári érzelmeket, azt a felelősséget, amely viszont az újabb nemzedékek nevelésére ösztönzi majd őket. Az állampolgári és erkölcsi eszményeknek ez a folyamatossága biztosítja a sikert a társadalmi haladásért kibontakozó ütközetekben. (Szputnyik) C iVx-iv- , —J- » : .**v. Szakkei; )t«S Franciaor szagban Az új tanévben munkába álló 7, vagy 8 tanító közül egy kapott szakmai képesítést valamely tanítóképző intézetben. A többi mind érettségire készülő fiatal diák volt még néhány hónappal ezelőtt. A júniusi . érettségizettekre minden további előképzés nélkül 35—35 diákot bíztak szeptemberben. Persze, ez nem csoda, hiszen minden megyében átlag csupán két tanítóképző intézet van, s néhányban a legsűrűbben lakottak közül egyetlen egy sincs. (Val d’Óise, Val de Marne). Ez a helyzet a jelen pillanatban, elvben pedig a kormány és közoktatásügyi minisztere az elemi iskolákban végrehajtandó „pedagógiai forradalomról” A tanítóképző intézeti tanárok, — akiknek feladata az iskolamesterek kiképzése —. szívükön viselik a pedagógia tényleges megújhodását, mert tudják, hogy ebben a szakmában minden a tanítók értékétől és színvonalától függ. Nos, a tanítóképző intézetek vezetői kijelentették: képtelenek elvégezni feladataikat, minthogy nem kapják meg hozzá a szükséges eszközöket. A tanítóképző intézeti tanárok szakszervezetének felelős vezetői október 3-án rendezett sajtóértekezletükön a hangsúlyt a miniszter elvi kijelentései és a legcsekélyebb reform végrehajtásához szükséges eszközök hiányának kiáltó ellentétére helyezték. Ebből a szempontból tipikusak a tanítóképző intézetek érdekében elrendelt, igen szerény intézkedések. Az idei iskolakezdet óta plusz egy évet (tehát egy második évet) adtak a tanítóknak a szakképzettségük kiegészítésére. Az iskolaév azonban rendkívül kedvezőtlenül indult szervezeti szempontból. További 15 000 tanító kiképzéséhez nem is egészen 200 tanítóképző intézeti katedrát állítottak fel, pedig legalább 500-ra volna szükség... A „gyakorlati időszak” intézményének lehetővé tennék a tanítójelölteknek, hogy érvényre juttassa képességeit. A „gyakorlati időszak” nem kezdődött meg az iskolaév kezdetén, s máris átcsúszott a második negyedévre; a jövendő tanítónak ideje sincs arra, hogy átgondolja a gyakorlati időszakkal járó feladatait. .............. . =■ ■ A tanítóképzősök egyetemi órái Másik, nem kevésbé súlyos fogyasztékosság: a tanítóképzősöknek előírt, — Igen csekély számú — egyetemi órákat (két óra matematika és két óra nyelvészet hetenként) sem biztosítják számukra. Az egyetemek többsége semmit sem szervezett a tanítóképzősöknek; egyes helyeken legfeljebb rögtönzés folyik, a lehető legkedvezőtlenebb körülmények között. A tanítóképző intézetekben 85 matematikai katedrára volna szükség. Ezek nem léteznek. De hol is vannak kellő befogadóképességű előadótermek a 16 ezer tanítójelölt számára? Ami a tanítóképző Intézeti tanárokat Oleü, akiknek előadásaik mellett ellenőrizni kellene a már munkába állított tanítókat: arra sem marad idejük, hogy a gyakorlati időszakra beosztott növendékeiket ellenőrizzék, s még kevésbé arra. bogy pedagógiai kutatással foglalkozzanak. Jogosan követelik tehát, hogy szolgálataik egyharmadától mentesítsék őket, s így teljesíthessék mind fontosabbá váló, utóbbi missziójukat. Amennyiben kéréseiket nem teljesítik, kollektiv tiltakozásra szánják magukat. ‘ Most már semmi esetre sem lehet tovább halogatni a tanítóknál az alapkiképzés megoldására megérett problémáját. A pedagógusokat — a jelenlegi érettségiző-színvonal helyett —, két teljes éven át főiskolai képzésben kell részesíteni, s még egy-egy évet kell szánni a pedagógiai kiképzésre és a szakmai gyakorlatra. (L'HumavUét Az alkoholisták lélektana Tanulmány az ördögi hatalom lei gazoltjairól Az alkoholizmus világjelenség. Bár nemzetközi szinten is széles társadalmi harcot vívnak ellene, visszaszorítása igen nehéz. A harc módszereinek kiválasztásához először az okokat kell alaposabban feltárni. Ez mindenekelőtt orvosi, pszichológiai feladat. Erre vállalkozott legújabban két angol szakíró. Művükben összefoglalták az alkoholizmussal összefüggő orvosi, pszichológiai és szociológiai kérdéseket. A vaskos kötetben külön fejezetet szenteltek az alkoholizmus meghatározásának. Ismertek az úgynevezett „szociális” ivók, akik társaságban bizonyos alkalmakkor mérsékelten isznak és esetleg enyhén spicces állapotba is kerülnek. A második lépés a gyakori ivók csoportja: még nem alkoholisták ugyan, de már az álNépújság 12 1969. november I. landó ivás kóros egészségügyi következményei jelentkeznek a szervezetükben. Ez a típus már orvosi segítségre szorulna, csak ritkán ismerik fel szükségességét. Tulajdonképpen ez az a pont, ahol még viszonylag könnyű lenne megállni, ha itt kapna az ivásra hajlamos ember társadalmi segítséget. Innen már nincs messze az alkoholista szakasz. Az italozók függő viszonyba kerülnek a szesszel. Képtelenek önerőből lemondani az italozásról. Az azonnali elvonókúrák még mindig segíthetnének rajtuk. S az utolsó állomás: a krónikus alkoholizmus. Ez már klinikai eset, amikor a szervezetben súlyos testi és szellemi károsodás történt. Személyiségtípusok A tanulmány érdekesen cso- •>rtosítja az alkoholizmus személyiségtípusait. Arra keres 'eletet, hogy kik isznak leginkább és miért? Egyes emberek felnőnek, s mégsem érik el a felnőtt kornak megfelelő érzelmi érettséget: éretlen személyiségtípusok maradnak. Sokszor éppen a tehetségesek ilyenek, de nem képesek semmit megvalósítani akaratgyengeség miatt: ezért az álmodozásban élnek és gyakran az alkohol segítségéhez nyúlnak. A másik típus: az önmagát kényeztető személyiség. Egész életében nem képes önállósulni, különösebben kifejlődött nála a gyengédség, szeretet- igény egészen a beteges érzékenységig. Egész életükben könnyű élvezetre vágynak, azt hiszik, ezt találják meg az italban. Általában a gyerekkorukban agyonkényeztetettek jutnak ide. Gyakran válnak alkoholistákká a szexuális problémákkal küzdő személyiségtípusok is. Sokan azt remélik közülük, hogy az ital hatása elősegíti normális életük megvalósulását, levetkőzhetik általa gátlásaikat. Sajnos, csak későn döbbennek rá, hogy az alkohol segítség helyett elmélyíti a normális élet amúgy is tátongó szakadékét. Érdekes típus az önmagát büntető személyiség. Érzelmi életük mélyén lefojtva jelentős agresszivitás rej tőzik. Általában a szigorú nevelés következménye ez. Nem volt lehetőségük gyerekkorukban kiélni magukat. Bűntudatot éreznek, állandóan félnek, hogy rosz- szát cselekszenek. Ezért isznak. Az újkor érdekes személyiségtípusa a stresz alatt állók csoportja. Érzelmileg rendkívül túlterheltek, állandó feszültségben élnek. Problémáikat — úgy érzik — képtelenek megoldani. Állandó szorongásos helyzetükből menekülnek az alkoholba, szinte gyógyszerként űzik az ivást. i Gyanútlanok Az ivás terjedését bizonyos társadalmi és kulturális tényezőkkel is magyarázzák. A két angol szakíró néhány jellemző ivási szokást is rögzített. Idesorolják a gyanútlan alkoholistát, aki nem tudja, hogy az alkoholtól függővé vált, általában ritkán részegedik le. A rendszeres ivástól eredő egészségügyi panaszait más betegségnek véli. A gyakori és mérsékelt alkoholista naponta iszik, de az elfogyasztott szeszmennyiségen általában képes uralkodni, magyarán: nem részegedik le. Idetartozik a magános ivók nagy része, vagy akik csak a társaság kedvéért isznak. Érdekes a „ritkán ivó”, aki ha egyszer elkezd inni, addig iszik, amíg pénzét, vagy öntudatát el nem veszíti. Gyakran rászoknak az ivásra azok, akik valamilyen idegrendszeri megbetegedésben szenvednek. Ez a neurotikus alkoholista. Alkoholizmusa a betegség következménye és nem fordítva. Az ital azonban nem javítja, hanem éppen rontja a betegségét kiváltó állapotát. Érdekes az úgynevezett szakaszos ivási szokás: olykor hónapokon keresztül nem isznak az idetartozók, majd hirtelen több napon át minden ok nélkül öntik magukba a szeszt, a következményekkel egyáltalán nem törődve. Aztán ahogy kezdték, hirtelen abba is hagyják az ivást. Az alkoholizmus — betegség A vizsgálatok az alkoholizmusnak sok eddig ismeretlen okát tárták fel. A legfontosabb azonban; megállapították, hogy az alkoholizmus betegség. Gyógyításánál nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a gyógyszeres eljárásoknál a pszichiote- rápiának (lélektani kezelésnek) Leszögezik a szerzők, hogy az alkoholizmus ellen kevés csak orvosi, vagy adminisztratív eszközökkel küzdeni: a társadalom segítsége a döntő.
