Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-02 / 255. szám
iigésisség Fáradtság elleni- torna Étkévé* - léJpliliítt- ,r., .jac ' tssr~^rz'r Árulkodó A dolgozó nőknek még ha igényük volna is rá, alig van idejük rendszeres testedzésre, sportolásra. Pedig kívánatos volna elfáradt szervezetük, idegrendszerük f elfrissítésére. szép testtartásuk, könnyed járásuk, fiatalságuk megőrzésére. A rendszeres testedzés, a sport a szervezet állandó karbantartását, rugalmasságát, idegállapotának kiegyensúlyozottságát segíti elő. A női alkatnak különösen kedvezőek a vízisportok. Hasonló hatásúak a labdajátékok, a röplabda, tenisz, asztalitenisz. Akinek nincs ideje a rendszeres sportolásra, az választhatja a tornát, amely a testedzésnek olyan módja, amely mindenki számára elérhető. * 1. Váll gyakorlat: Alapállásban, mindkét vállunkkal körözzünk előre, majd hátra (10—10-szer). 2. Hátizomgyakorlat: Letérdelünk, ügyelve, hogy felsőtestünk függőleges helyzetben maradjon. Jobb kezünkkel jobb bokánkhoz közelítünk addig, amíg kinyújtott bal kezünk ujjai elérik a talajt. Kissé kitartunk, majd az alaphelyzetből kiindulva, a másik oldalra ismételjük a gyakorlatot (5—5-ször). 3. Mellizomgyakorlat: Terpeszállásban karjainkat vállmagasságba oldalra nyújtva, a karokkal hátrafelé rugózunk (23— 20-szor). 4. Derékgyakorlat: Terpeszállásban, karjainkat fejünk fölé magasba nyújtva összekulcsoljuk. Ebben a testtartásban felsőtestünkkel próbáljunk előbb egyik, majd másik oldalra minél nagyobb köröket leírni (10-szer). 5„ Has,izomgyakorlat: Hanyatt fekszünk a padiónt, karjainkat lazán magunk mellé helyezzük. Lábszárainkat összezárva, kissé megemelve, zárt lábfejjel körözzünk jobbra, majd balra (10— 10-szer). r" 6.Csípőgyakorlat: Hasira fekszünk, karjainkat vállmagasságban kinyújtva a talajra szorítjuk. Térdeinket összezárva felhúzzuk és csípőből fordulva lendülettel, egyik kezünkön támaszkodva a másikat magasba emeljük. Jóbbra-balra ismételjük 6-szor. 7. Combizomgyakorlat: Terpeszállásből — karjainkat lazan lógatva — bal lábunkkal nagy lépést teszünk oldalra. Jobb lábunkat kifeszítjük, a bal lábunkat térdben behajlítjuk, s így rugóztatjuk a felsőtestünket. A másik irányban is ismételjük a gyakorlatot (8—8-szór). 8. Lábizomgyakorlatc A földre ülünk, karjainkat hátul a talajra támasztjuk, térdeinket felhúzzuk. Helyezzünk a lábunk elé egy fémláncot, vagy övét, és lábunkkal emeljük fel, majd tegyük vissza a padlóra. Másik lábunkkal is megismételjük a gyakorlatot (3—3-szraJ. A pszichológusok az ember valamennyi tevékenységét elemzik, így az étkezési szokásait is, hogy azokból az egyén belső életének titkaira következtessenek. A jellembeli tulajdonságokra utaló, tudósok által összeállított, ún. étkezési tesztek tapasztalataiból ragadtuk ki az alábbi néhány példát. ÉDESSÉG, VAGY HÜS? Aki a finom falatot az étkezés végére tartogatja: módszeres ember, kiegyensúlyozott, megbízható, néha kissé egoista. Aki viszont mindjárt az étkezés elején megeszi a legfinomabb falatokat: félelmek által gyötört ember, akinek kevés az önbizalma, retteg tőle, hogy megrövidítik az életben; megbízhatóságához kétség férhet, neurotikus önkín- zásra hajlamos. Speciális típus az ún. rituális étkező, aki megköveteli, hogv mindig percre pontosan tegyék eléje az ételt, mert különben tönkremegy az egész napja. Boldogtalan, ha rendkívüli körülmények folytán le kell mondania akár egyetlen meleg ételről is. Nos, a rituális étkező jellemileg gátlásos, — mondják a pszichológusok, — pedáns, veszekedő típus, aki „a kákán is csomót keres”. Hadd említsük meg azt a típust is, aki csalódásaiért az evésben keres kárpótlást. Ki nem ismer például olyan kövér, gyermektelen asszonyt, aki délutánonként — orvosa szigorú tilalma ellenére — megjelenik a cukrászdában és ott bánatos tekintettel egyik krémest a másik után kebelezi be. Jellemrajzát akár az olvasó is össze tudja állítani. Róluk még annyit, hogy érdekes módon az édességet mindig előnyben részesítik a húsételekkel szemben. A KÖZÖNYÖS ÉS A HIPOCIIONDRIÄS A „közönyös" étkező kineveti a gasztronómiát, és az étRöviden Az eltűnt feleség Coventry, a németek elpusztította angol város polgármesteri hivatalában megjelent Charles Keenan és kérte, találják meg. hol lakik a felesége, aki az esküvőjük után, 3 nappal eltűnt és azóta nem tud róla. „Mikor volt a házasság?” — kérdezte a tisztviselő az idős embertől. „Körülbelül 23 évvel ezelőtt.” „El akar most tőle válni ?>” „Semmiképpen! — felelte Keenan. — Meg akarom ünnepelni az ezüstlakodalmamat.” Hétfő: Majonézéé virslisalá- ta, kenyér, tea, gyümölcs. Kedd: Zöldségleves, rakott, karfiol, gyümölcs. Szerda: Rántott gombafejek, tartármártással. rizskörítéssel, gyümölcs. Csütörtök: Karalábéleves, sajtos makaróni tejfellel, gyümölcs. Péntek: Ebéd: Csontleves, tejfeles szarvascomb burgonyával, palacsinta, bor. kezest szükséges, de időt rabló, az emberhez méltatlan elfoglaltságnak tekinti. Gyorsan étkezik, nem válogatós és étrendje szerfölött egyhangú. A modern pszichológia a közönyös étkezőben passzív embert lát, akinek nincs esztétikai és zenei érzéke, egyaránt képtelen a mély szeretetre és az intenzív gyűlöletre. Az sem hízelgő tulajdonság, ha valaki túlzott figyelmei fordít az étkezésre és állandóan a táplálkozással foglalkozó könyveket és cikkeket bújja. Aki mindig a kalóriákról, a vitaminokról, az emésztésről, az elfogyasztott ételek ilyen, vagy olyan tartalmúról elmélkedik, a hipochondriás jellem: túlságosan sokat törődik önmagával. Vannak emberek, akik — vélt, vagy tényleges — bűnösségérzetükből fakadóan, önmagukat büntetik, nem fogyasztják kedvenc ételeiket, hanem rendszeresen olyasmit esznek, amit nem szeretnek, ez lelki sérülésről tanúskodó tünet! De a családi és anyagi gondoktól gyötört embereknél is megfigyeltek bizonyos jellegzetességeket : feltűnő módon vágynak az édességekre, különösen a csokoládéféleségekre. A FELESÉGEK TITKAI Az étkezési tesztek azonban más, „intímebb” titkokat is elárulnak, mégpedig a háziasszonyról, aki férje számára az ételt elkészíti. így megtudjuk, hogy a feleségek, akik rosszul élnek férjükkel, akaratlanul is olyan fogásokat tálalnak elé, amelyeket az nem szeret. A pszichológusok hangsúlyozzák, hogy ez kifejezetten tudatalatti eljárás, amidőn a feleség, vágj' „nem találja” férje kedvenc ételét a piacon, vagy pedig azt állítja, hogy az „túl gyorsan romlik”, illetve „elkészítése nagyon sok munkával jár”. Ki hitte volna, hogy a gasztronómia ilyen szoros ösz- szefüggésben van a lélektannal! Nos, a fentiek alapján érdemes szétnézni saját „asztalunkon”.. (Blattól Növényvilág Különleges érdekességek Hány évig élhet egy virág? Az orgona és a jázrriin évtizedekig elél, de az életkor rekordját a rózsa dönti meg. * A lótuszvirág hatékony szernek bizonyult a fekete- himlő ellen. Indiai orvosok Japán „elöregedik* A születési arányszám a nyugati országok közül Japánban a legalacsonyabb, ami azzal a veszéllyel fenyeget, hogy harminc éven belül az ország „elöregedik”. A minap közzétett statisztikai jelentés szerint a halálozási arányszám az utóbbi tiz évben állandóan túlszárnyalta a születési arányszámot. A jelentés ezt a tendenciát a japán életszínvonal növekedésével magyarázza. Vacsora: Körözött paradicsompaprikába töltve, kenyér, tea. • Tejfeles szarvascomb (marhahúsból is elkészíthető): A szépen megtisztított húst bedörzsöljük sóval, borssal, segy kevés majoránnával. Fél napig hideg helyre tesszük. Fel- forrósítunk tojásnyi zsírt és a búst mindkét oldalán megsütjük benne. Azután ráteszünk egy fej karikára vágott hagymát, s ha a hagyma megfonnyadt, hozzáöntünk 2 deci fehér bort és 2 deci. tejfölt.. Két-három szem szegfűszeggel és babérlevéllel fűszerezzük és fedő alatt egy kis bor és tejföl hozzáadásával puhára pároljuk. Ha megfőtt, szeletekre vágjuk, a mártásába tegyünk egy kevés citromlevet és a húsra szűrjük. ízlés sze rinti körettel tálaljuk. kutatása szerint a lótuszki- vonat jelentősen enyhíti a betegség lefolyását, * Aki azt akarja, hogy cserepes növényei szépen növekedjenek, öntözze őket gyenge teával — tanácsolja Naumov szovjet biológus. Kísérletei szerint </, teával öntözött virágok gyorsabban és dé- sabban növekszenek, * Leonyid Lempickij szovjet biológus fagyálló rózsát nemesített ki, amely évente háromszor virágzik. A Mur- manszkban folytatott kísérletek eredményeképpen 16 fagyálló rózsafajtát sikerüli kitenyésztenie * A hagyma, amely megjárta a kozmoszt, kicsírázott és gyorsabban fejlődik, mint a többi hagyma. Ezt állapították meg a szovjet tudósok a Kozmosz műholdsorozat kísérletei során. A biológusok feltételezik, hogy a jelenség forrása az űrutazás során fellépő valamelyik tényező. * A hegyvidéki fák háromszor olyan soká élnek, mint a völgyekben élő fák. A diófák a völgyekben 100 éves korukban elpusztulnak, míg 1800—1900 méter magasságban 300 éves diófák is vannak. A tiensani fenyő a hegyek alján 150 évig él, a magas hegyeken 500 évig. VT jr r • r Népújság 1869. november 2.