Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-02 / 255. szám
\ Bárány Tamás: ANANÁSZÉRT Victor Vasarely kiállítása a Műcsarnokban Szűk kis szoba, mint a telefonközpontok általában. Az egyik csengő hosszan, türelmetlenül cseng, már talán másfél perce, de a telefonoskisasszony éppen egy másik vonalon beszél. r— És akkor azt mondom Gyuszinak: no, nézd, fiam, legjobb, ha tudomásul veszed, hogy velem nem lehet játszani... érted? Halló, halló, Te- rikém: jól hallasz? Várj, egy pillanat, felveszem már ezt az átok vonalat! Halló, ANANÁSZÉRT. Kit, kérem? Házon kívül van. No, szóval mondom: néz fiam, én nem az a lány vagyok, akinek te gondolsz, és ha így folytatod, vedd tudomásul, hogy az életben többé szóba sem állok veled! Halló, hallasz. Terikém? Mert egyszer együtt voltunk víkendezni, az még nem jogosít fel arra, hogy ilyen hangon beszélj velem! Ezt így megmondtam neki, kérlek, a képébe! Legalább tudja, hogy mihez tartsa magát! Értesz? Várj, megint egy átok hívás, meg kell itt őrülni! Halló, ANANÁSZÉRT. Házon kívül van... Kosztolitz kartárs ebédel... Kurityáni kartárs szabadságon ... Detre Jenő csúsztat... Kelemenné külföldön ... Tordai kartársnő a minisztériumban. Halló? Nem kell mindjárt idegeskednie, kérem! Az igazgató elvtárs itt van. igen. Kapcsolom. Halló, Terikém? Te. az arcát láttad volna a fiatalúrnak! Az álig is leesett, fiam! Ezután másképp beszélünk, ezt láthatta rajtam! Az igazgató asztalán megszólal a telefon. Feláll Kis asztalától, ahol egy vendégével feketézett. az íróasztalához lép. — Bocsáss meg. egy pillanat! — Felveszi a kagylót. — Halló, Barta igazgató. — A zavar felhője úszik át arcán. — Természetesen, Kamocsai elvtárs. Örömmel várlak. Tíz perc múlva itt is vagy? Értem. Szeretettel várlak, szervusz. — A telefon villáját lenyomja, és izgatottan tárcsáz. A központ jelentkezik. — Tessék, igazgató úr, — Jolánka szóljon Tabák bácsinak, hogy oltsa el a lámpákat, és szaladjon le a Vadrózsába, aki ott van, azonnal jöjjön fel és foglalja el a helyét! Lázas munka! Megértett? — Igenis, igazgató úr — feleli Jolánka, és a banánt egy másik lyukba nyomja. — Hát akkor én búcsúzom is. Terikém. meg kell itt dögleni, hogy micsoda forgalom van ma! Lehet. hogy azért egy óra múlva hívlak! Szia. Az igazgató töprengő arccal lép vissza az asztalkához, kiissza maradék, elhült feketéjét. — Tyű, de meleg helyzet, a mindenit! — Kit vársz? — kérdi a vendég. —A főkönyvelőt, az irányítószervünktől. .. — A ci- garottadoboz után nyúl, kínálja a másikat. — Parancsolj. gyújtó rá! örülök, hogy látlak, öreg fiú... A bankett óta nem is találkoztunk. Hát mesélj, mi újság? A vendég a mennyezetet nézi. — Érdekes, nézdd{U elaludtak a lámpák, és szinte észre sem lehet venni... Remek itt a külső világítás! Tulajdonképpen miért égnek a neoncsövek nálatok világos nappal? Az igazgató elmosolyodik, s cinikusan hunyorít. — Kérlek.v.. — de egymás közötti — tudod, szociálisan érző főnök vagyok.. No már most, azt is tudod, hogy az ananász-forgalom nem a legegyenletesebb az országban. Ugyebár, néha hónapok is eltelnek, amíg érkezik egy-egy szállítmány. De a munkatársaim nem fizetA könyvnyomtatás több volt, mint egyszerű szakma. Kezdeti korszakában mesterség, tudomány és művészet egyszerre; művelői között neves -humanisták, tudósok is találhatók. A nyomdászokból lett írók, illetve nyomdászattal is foglalkozó írók közül először Shekespearet kell említenünk. Életének majdnem minden percét felderítette már a tudomány, de a legkevesebb adat az 15Ő3—1594 közötti évekről állt rendelkezésre. William Blades, író és nyomdász okmányokkal bizonyította, hogy Shakespeare ezekben az években a londoni Ventrollier nyomdában dolgozott, mint betűszedő és korrektor. Bizonyítékként szolgált erre az is, hogy a „Venus és Androni- cus”, valamint a „Lucretia” című műve 1593-ban, illetve 1594-ben jelent meg és Ventrollier nyomdájában készült — oOo — A nagy francia realista regényíró, Honoré de Balzac ugyancsak dolgozott nyomdászként. Huszonnyolc éves korában könyvkiadással foglalkohetnek erre rá, elvégre nem az ő bűnük, hogy nincs elég devizánk ananászra... Ez a Kamocsai főkönyvelő, az irányítószervünktől, meglehetősen bizalmatlan természetű pasas. Úgy is mondhatnám, kifejezetten gyanakvó.,. 4 Mielőtt jóváhagyja a túlórakeretet, kérlek nem átallja ellenőrizni a vállalat villanyóráját, hogy volt-e elég fogyasztás már úgy értem, az esti órákban... — Elmosolyodik — Ezért aztán egész nap ég nálunk a villany! A vendég meglepetten mered rá. — Reggeltől estig? — Reggeltől estig! — nevet az igazgató. — Csináljuk a villanyszámlát! Ha ennek a Kamocsainak ez kell! Most jön, képzeld, leolvasni a villanyórát... Még szerencse, hogy előtte mindig ideszól elefonon! szól telefonon! dik. — Most nem ezért jön — szól csendesen. — Hanem? — Azt hiszem, el akar búcsúzni. Tegnap áthelyezték. — Ugyan... Honnan veszed? — Ma reggel neveztek ki a helyébe. zott és a francia klasszikusokat akarta olcsó kiadásban a kispénzű embereknek is hozzáférhetővé tenni. Moliére-t és La Fontaine-t ki is adta. A versenytársak azonban megbuktatták. Ekkor — az angol Richardson példájára, aki költő és nyomdász volt egy- személyben —, apja pénzén nyomdát vásárolt, amelyet betűöntődével is felszerelt. A nyomda azonban csakhamar csődbe jutott. — oOo — Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségének kivívásában egy volt nyomdász, Benjamin Franklin (1706— 1790) szerzett elévülhetetlen érdemeket Mint szüleinek tizenötödik gyermeke, korán dolgozni kényszerült, egy rokonnál a nyomdászatot tanulta. 1729-ben már önálló nyomdászként működött. A magyar Franklin Társulat a nyomdászt tisztelte benne, amikor felvette a nevét. — ooo — W. G. Harding Wilsont követte az USA elnöki székében. A nyomdászathoz mindig erős szálak fűzték, s már elnök volt, amikor egy szilveszteri társas vacsora közben otthagyta a Lotus Club társaságát, ellátogatott a Tribune szedőtermébe és tördelni kezdett. Egyszerre hetvenhat borgisz sort emelt fel hatalmas tenyereivel. Egy oldal betördelése utón elmondotta az őt körülólló nyomdászoknak, hogy 38 évig maga is ezt a munkát csinálta. — ooo — Az első magyar nyomdászok külföldi egyetemeken tanult diákokból, teológusokból kerültek ki. Abádi Benedek, a sárvór-újszlgeti nyomda vezetője krakkói egyetemista korában tanulta a nyomdászatot, s a nyomda megszűnése után lelkészként dolgozott. Ugyancsak evangélikus lelkész volt' Heltai Gáspár nyomdász is. Pap volt Huszár Pál vándor- nyomdász, egyetemi végzettséggel rendelkezett Tótfalusi Kis Miklós, korának legkitűnőbb magyar nyomdásza is. GALAMBOS FERENC Victor Vasarely, azaz Vásárhelyi Győző neve talán a legtöbbet emlegetett, a legdivatosabb név napjaink nemzetközi képzőművészeti életében. Ne tévesszen meg bennünket a divatos szó, ezúttal, ritka kivételképpen, a jelzőhöz nem tapad negatív értelmezés. Vasarely művészete azért divatos, mert korszerűimért hű kifejezője a hatvanas évek világának, annak a világnak melyet a maga képére és hasonlatosságára formált a szociális — az 6 esetében nyugodtan leírhatjuk: a szocialista — gondolkodás és a modern technika. 1928—29-ben Bortnyik Sándor „Műhely”-ében kezdte képzőművészeti tanulmányait. Megismerkedett a konstruktivizmussal, azzal a művészeti irányzattal, mely a geometrikus formákból alkotott rend segítségével akart úrrá lenni a kor szellemi életében dúló zűrzavar felett. Természetesen a Horthy-rezslmben nem érhetett célt ez a mozgalom, a tisztaságot, fegyelmet kifejező műalkotásokkal díszített, egészséges munkás-lakónegyedek megmaradtak tervnek. Vasarely ebből a fojtó légkörből Párizsba menekült. A siker nem hullott az ölébe: 15 éven át alkalmazott grafikai munkákból élt, plakátot rajzolt, könyvet tervezett. De szabadságot csinált a szükségszerűségből, ezekben a grafikai munkákban egész életművének a tervét vázolta fel; a Műcsarnok-beli kiállításon meglepetve fedezi fel a látogató a művész első munkáiban az életmű egész tervét. A háború után — részt vett az ellenállási mozgalomban — láthatott hozzá a grafikái munkáiban kidolgozott terv megvalósításához. A sokszorosítás lehetősége kedvéért kezdetben a fekete-fehér színekre egyszerűsítette festményeit. Egyik képén fehér alapon átlós fekete vonalak alig észrevehető hajlásaikkal egy vágtató ló formáját idézik fel, megnyerő bájjal és könnyedséggel. Majd a fehér-feketében megfogalmazott formákat két, egymás mögé helyezett üveglapra festette, a formák- színek úgy változtak és alakultak, ahogy a néző mozgott előttük. Azt akarta, hogy a néző társa legyen az alkotásban, a műalkotásnak ne csak passzív szemlélője, hanem aktív résztvevője. A formák térbeli helyzete tehát a mozgás időbeliségével egészült ki a negyvenes években készült, fekete-fehér művein. A formák szinte matematikai képlettel kifejezhető viszonyban vannak egymással. Színes táblaképein hasonló technikát alkalmazott, minden szín és forma olyan egység, mely úgy tartozik egymáshoz, mint az egyenlet két tagja, így alkot szerves egészet. Munkásságának az esztétikán túlmutató jelentőségét így , fogalmazta meg; „A mozgáson alapuló műalkotásak olyan humanista tartalommal töltik meg a plasztikus művészeteket, mely egyaránt kihat ezek esztétikai, erkölcsi, gazdasági, társadalmi arculatára... Ez a művészet lendületet ad a gépi eljárások alkalmazásának, a művészi gondolatok cseréjének, közösségi terjesztésének. . Ez a bolygó új folklore- ja.. Újabb művei, geometrikus elemekből felépülő, hatalmas színes táblák, a kép síkján a tér több dimenzióját igyekeznek az optika törvényei alapján bemutatni. Olyan térproblémák festői megoldásai, melyek közelebb vannak az építészet, sőt, a városépítészet feladatköréhez, mint a festészetéhez. Vasarely ugyanis arra törekszik, hogy a művészetnek olyan egységét teremtse meg, mint például a reneszánsz, melyben az ember új igényeinek megfelelően, minden művészeti alkotás — épület, festmény, szobor, dekoráció, használati tárgy —, a nagy egység része. Művei tehát, kis túlzással: olyan várostervek, melyek a mai ember igényét, a mindenoldali fejlődést lehetővé tevő környezetre, akarják kielégíteni. „A több színű város — több- színűségen burkolóanyagainak változatossága értendő: írja Vasarely —, tökéletes szintézist jelent számomra. A művészetek egybekapcsolásának elve a plasztika valamennyi ágát kelti új életre, teljes funkcióban... A több színű város valósítja meg azt az egyetlen építészeti szintézist, amely az anyagi tér plasztikai értékének olyan szellemi, lelki kiterjedést biztosít, amelynek kapcsolata van a jelenkori társadalmi szerkezettel. A műalkotást tehát beolvasztjuk a közösségbe”. Budapesti kiállítása talán a legteljesebb, amit a művész valaha is, a világ bármely pontján rendezett. S ez nem véletlen. Vasarely ma is magyarnak vallja magát, mindent, amit elért, megvalósított, szeretné megosztani azzal a közösséggel, mely útnak indította. SÍK CSABA VARGA JÓZSEF: Mert kincsek vagytok Béna kövek közt moccanó sugár, egymáshoz érő, füstös áradat. S ezer dübörgő gép között vinnyogó autó dudál. i A város gyomrában, — mint forgolódó, tekergő belek — meghúzódnak az éledő utcák, s elterülnek lomhán t a terek. f Emberek rohannak — fényes csillagok — ki munkából, ki munkába menet, s a kígyózó sorok közi erős férfiak hordják telire a szenet. Szememmel simítom a tömeget, de vele mozdulni nem, — csak írni merek, mert feltáratlan kincsek vagytok mellettem vonuló, furcsa emberek. Hogy hányán voltunk, vagyunk, s leszünk? Nem tudom. De önmagunkért, magamért kiáltó szavam féltem: hogy megbecsülik-e majd e furcsa kort, melyben veletek együtt én is éltem. KÁRPÁTI KAMIL: ŐSZ Az ég kemény kékké most alakú' Hiába fénylik még a bronz lugas, gyümölcsös tálad hiába nevet. Nem sír a dobszó. Torkodban lapul. Bár dér-cukros bogyók után kutass, olyan a táj, mint egy röntgen-lelet. A szénhordók kocsmája A kocsma tengerfenekéről halfarkú puha asszonylények, mint korsóból kinőtt óriás buborék, bozontos mellet érnek. Labdáznak a vad mosolyokkal. S az első szénhordó már érzi: korsója sárga öblében ül s hajat bont, akiért ő vérzik. Sörszínű szlkrás bajfonatán észbontó vízbullám most készül. S a kocsma szétfalcolt asztalán szirén-ölben alszik el végül. Nyomdászokból hírességek
