Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-25 / 273. szám
Kíváncsi kamera Elisabeth Taylor amerikai filmszínésznő Grace monacói nagyhercegnő negyvenedik sz ületésnapján viselte először azt a gyémántot, amelyet néhány h ete vásárolt, több mint egymillió dollárért. Énekes madarak megfigyelése Az udvar mélyén húzódó kis kamra rejtő-börtönük volt. Nappalra belülről kulcsra zárták az ajtót, mintha üres lenne; ide jelentették be Linda néni albérlőjét? Farkas Kálmán idomszerészt, aki Csepelen dolgozott, nappal sohasem volt idehaza. A látszatot őrizni kellett, nappal ők ki sem dughatták- az orrukat, nehogy a szomszédok megtudják, idegenek telepedtek be Linda nénihez. Azzal persze ők ketten nagyon is tisztában voltak, hogy biztonságuk látszólagos, valójában szerencséjükre vannak bízva. Mert egy nappali razziánál is felfeszíthetik az ajtót, de ugyanez éjszaka is elérheti őket. ök nem mehetnek óvóhelyre: légi bomba, belövés robbanhat a kis szobában. Aztán hadi üzemi kártyáik is, melyeket Magda szerzett, meglehetősen kezdetleges hamisítványok voltak, csak nagy jó akarattal lehetett volna valódinak elfogadni őket, vagy nagy felületességgel, — de hát hol várhat az ember jó akaratot, vagy felületességet a tábori csendőröktől, razziázó nyilasoktól?... Farkas Kálmán ígérte, majd ő hoz kapukártyát a csőgyárból, de az ígéret csak ígéret maradt. Farkas Kálmántól, ettől a kissé nehézkes észjárású, csak a maga bőréért-sorsáért aggódó fiatalembertől, aki eltökélten hangoztatta, hogy amint vége lesz a háborúnak, azonnal kivándorol Amerikába, mert egyedül ott fizetik meg a melóst igazán és ott különben is még sohasem volt háború — tőle egyáltalán nagyon szép dolog volt, hogy eltűrte: az ő bejelentőcédulájával fedezzék a két fiatalembert. Sokszor kifejtette meggyőződését, ő utálja a németeket is, meg a nyilasokat is, neki ne ugráljanak itt, ő nagyon jól tudja, mi van a sok duma mögött. A háború még jóformán el sem kezdődött, Németországban már nem lehetett eleget zabálni: „Sramlizenével nem, lehet jóllakatni a népet!” — mondta eltökélten, miközben két pofára tömte magába Linda néni mákostésztáját. Az egész politika egyébként is svindli és tiszta csalás, hagyják őt békében. Linda néni meghatározhatatlan korú sovány és nagyon kedves, jóakaratú nő volt, talán soványsága és kedvessége tette fiatalossá s még mindég elfogadhatóvá nőiességét is. Rengeteget dohányzott, maga- töltötte cigarettáit hosszú szárú szipkából szívta. Kosztra csak Farkast vállalta, régi albérlőjét, aki busásan megfizette az asszonyt. Linda néni viszont ugyancsak elkényeztette finom falatokkal a fiatalembert. Laci eleinte azt hitte, a jó erőben lévő idomszerész nemcsak a konyhában pákosztoskodik, de a szobában is, néhány nap múlva azonban rájött, hogy erről szó sincs, Linda néni házában a férfi nem Farkas Kálmán, hanem Ács Kristóf ék szomszédja, Kecskés János, a Kecskés Irén apja volt. Kétszer hetenként, meghatározott napokon jött át a csizmás, lompos, tüskés, fekete ember. Betelepedett a konyhában felállított nyugágyba,' Linda néni eléje adta a készenlétben tartott férfipapucsot, amely talán még férjétől maradt, vagy valamelyik korábbi albérlőjétől. — Bújjon be János, eleget trappolt, lótott-futott a fájós bütykeivel egész nap — mondta neki a sok dohánytól rekedtes hangján, kuncogva, aztán odaült a kissámlira melléje, a nyugágyhoz. Kecskés a szemére pásszított egy okulárét, átböngészte az újságokat, amelyeket Farkas Kálmán hozott a városból, meghallgatta a híreket a rádión, nem sokat beszélt, inkább egy olyanfajta jóindulattal szemlélte a dis- kurálást, okuláréja fölött széjjelnézegetvén, mint a valóságos házigazda kedves vendégei rumlizását. — Addig disznólkodnak ezek a németek, míg a Jóska bácsi alaposan kiveri a popójukat. Szóljon már maga is valamit, János... — unszolta Kecskést Linda néni s kis öklével tréfásan megpüfölte a térdit. — A Jóska bácsi ... Az aztán tökös legény — mondta Kecskés és elégedetten pislogott az okuláréja fölött. — Csúnya ember. . . Maga mindig csak ezt tudja. El is megyek magától — kuncogta Linda néni — de ott maradt ülve. Laciék jó éjszakát mondtak, Farkas Kálmán is visszavonult a szobájába. A házban kialudt a villany, hogy a fiúk kimehessenek — s nem is gyulladt meg újra. Laci jó óra múlva hallotta az udvaron Kecskés nehéz csizmáinak csosszanását. Álmélkodott. A jézusát! Ott tartja a házban a vénasszonyt cselédnek, s ide jár* asszonyhúsért a Linda nénihez. Ustorral veri a lányát, kínozza az öregasszonyt, de akármilyen durva, bugris — lám, a kulturáltabb, finomabb Linda nénit meg tudta kaparintani. Éjszaka Laci kilopózott az udvarra. A város vaksötét volt, sehol egy fény, valahol, nem is nagyon messze, géppisztolyok pötyögtek, aztán néhány ágyúlövés dördült, (vagy kézigránátok voltak?). Fent, a magasban, mint egy varrógép, szovjet felderítő gép, zakatolt. Fényszóró tapogatta, nem találta. Jól lehetett látni, hogy fosszú fonatú tüzes ostorként nyomjelzős géppuskasorozat vág alá. A reflektoi-fény ellobbant. A gép tovább körözött, zakatolt, majd eltávozott Csepel felé. Másnap, kora reggel légiriadóra ébredtek.— Na, ez a nap is jól kezdődik — mondta Laci. Légitámadás alatt mindenki elbújik, Láci kiment' az ajtó elé. Alacsonyra ereszkedve» nagy kötelékben Stormovik csatagépek és kétmotoros bombázók húztak a város fölé. Gépágyúk csaholtak rájuk, fekete füstpamacsok bomlottak körülöttük. Egy raj kivált az ék-alakban vonuló kötelékből. (Folytatjuk) Az énekes madarak nem egyformán énekelnek északon és délen. Az ornitológusok magnetofonnal, gondosan ellenőrizték sokféle madár hangját. Hollandiából kiindulva Franciaországon és Spanyolországon át egészen Marokkóig követték a madarakat. Minél délebbre mentek, hangjuk színe annál mélyebb lett. Az óvilágból Amerikába áthelyezett madarak éneke is alkalmazkodott az ottani klímához. Mindez a környezet átalakító hatását bizonyítja. 4 4 ♦ 4 4 4 4 4 4 4 4 4 ♦ ♦ 4 4 ♦ ♦ 4 ♦ ♦ ♦ ♦ LA1VDRU, a kékszakáll Egy rendőrnyomozó emlékiratai 15. Cuchetné ez időben a Fauburg Sain Denis 67. szám alatt lakott 17 éves fiával, André-vel együtt, s egy fehérneműcég részére dolgozott otthon. Fia elárusító volt egy fehérneműüzletben s minden hónapban lelkiismeretesen hazavitte fizetését. Némi megtakarított pénzük is volt, úgyhogy nagyobb gondok nélkül éltek szépen bútorozott lakásukban. Az asszony elhalt férje elég szép pozíciót töltött be Limoges kereskedelmi életében, majd később, egészen haláláig Párizsban dolgozott, mint kereskedelmi ügynök. A' meglehetősen csinos özvegy jó öltözködött és magánélete kifogástalan volt. De folyton arról ábrándozott, hogy jó volna még egyszer férjhez menni. így történt, hogy amikor egyszer a Luxembourg kertben Landru kedvelt vadászterületén sétált, megismerkedett vele. Landru ekkor már a Raymond Diard nevet viselte. Nem sokkal előbb sebbel-lobbal elköltözködött Malakoffból, s elhagyta feleségét és négy gyermekét, mert egy szélhámossága miatt a rendőrség körözte. Landru kitűnő benyomást keltett. Később a lakásán is meglátogatta Cuchet-nét. Számos tanú vallotta, hogy márciusban és áprilisban gyakran kopogtatott be Cuchet-néhoz. Virággal kedveskedett neki, majd megajándékozta .egy gyűrűvel, ami egyet jelentett az eljegyzéssel. Cuchet-né boldogan újságolta közeli házasságát nővérének, sógorának és néhány barátnőjének. Jövendőbelijét családjának is bemutatta. A „vőlegény” meglehetősen rossz benyomást keltett. Furcsa és fantasztikus dolgokat fecsegett tonkini élményeiről, pedig sohasem járt Ton- kinban. Az esküvő napját is kitűzték. A fehérneművarrónő megküldette magának születési anyakönyvi kivonatát, amelyet — minthogy házasságkötés végett kellett — a törvény értelmében a kerület békebírája is láttamozott. Megtaláltam ezt az elsárgult papirost a lefoglalt iratok között. Landru merő gyűjtési szenvedélyből azt is megőrizte. Landru most megkezdte „menyasszonya” elszigetelését környezetétől. Ezt az eljárást, ezt a módszert alkalmazta minden esetben, egészen a letartóztatásáig. Minthogy Cuchet-né teljesen a befolyása alatt állt, rávette, hogy szakítsa meg az összeköttetést azzal a fehérneműs céggel, amelynek addig dolgozott. Azután rávette arra is, hogy családjával is ritkábban érintkezzék — habár még nem kötöttek házasságot — férj-feleségként éljenek együtt. A szerelmespár ekkor elhagyta Párizst és Chaussée községben húzódott meg. Az asszony fia, André nem ment velük, de minden héten, szombattól hétfőig anyjánál töltötte szabad idejét. Landru nemigen járult hozzá a közös háztartáshoz. Csak egy faládát vitt magával. Csupán ezt a ládát sikerült megmentenie, amikor Malakoffból kénytelen volt megszökni. Ezzel szemben Cuchet-né, akit az ál Diard mindenkinek, mint feleségét mutatott be, minden megtakarított pénzét a közös háztartásra fordította. Landru természetesen rátette' kezét a készpénzre, 5000 frankot helyezett letétbe egy bankban és folyószámlát nyittatott a saját nevére. 1912. augusztus 2-án Franciaország mozgósított. Landru is követte a példát, de a maga módján. Kivette a pénzt a bankból, s miután így kifosztotta menyasszonyát, nyomtalanul eltűnt. ■444444444444« Cuchet-né nyugtalankodott, várt, remélt... végül is elhatározta, hogy visszatér párizsi lakásába. Az „eljegyzés” ezzel a hétköznapi csalással talán el is intéződött volna, ha nem történik váratlan fordulat. Augusztus 9-én Cuchet-né, fia és sógora kíséretében, visszatért Schaussée-be hogy néhány ottmaradt holmiját magához vegye. A házat elhagyatva találták, de a rejtélyesen eltűnt vőlegénynek a ládája még mindig ott volt. Cuchet-né elhatározta, hogy kinyitja, mert remélte, hogy pénzt és egy csekkfüzetet talál benne. A láda kulccsal le volt zárva. A zárat feltörték, a láda feltárta titkát. A pénz és a csekkfüzet eltűnt, de előkerült egy katonakönyv, egy házasságlevél és egy vezetői igazolvány Desiré Henri Landru névre kiállítva. Leveleket találtak, amelyeket gyermekei írtak a szökésben levő „agglegényhez”. A ládából előkerült levelek egész tömege tanúskodott arról, hogy milyen sok nő táplált gyengéd érzelmeket Landru iránt. Négy kitöltetlen katonakönyvet fedeztek fel, végül pedig az eltűnt ember korábbi címét: Malakoff, Chatillon utca. Az árulásoknak ez a halmaza nagy felháborodást keltett. Cuchet-né szó nélkül tűrte, hogy sógora közönséges kalandornak nevezze vőlegényét, és bármennyire is szerette még, belenyugodott a szakításba, ami különben Landru diszkrét eltűnése miatt amúgy is tény és valóság volt. Mégiv elhatározta, hogy elmegy Malakoffba, hátha az igazság mégsem olyan fekete, amilyen- , nek látszik. De személyes vizsgálódása során sem tudott meg olyasmit, amit enyhítő körülménynek tekinthetett volna. Megtudta, hogy Raymond Diard igazi neve csakugyan Landru, nős ember, négy gyermek apja, mindennek tetejébe pedig körözött szélhámos. (Folytatjuk) #44444444440; * t í ít»44l 444444444444444444444444444444444444444 »44444444444444444444444444444
