Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-23 / 272. szám

A tér üres volt, a trafikot most csukta be az öreg, las­san, komótosan mozgott, ásí­tott. Hogy ne legyen feltűnő az ácsorgása, szóba elegyedett ve­le. — Szimfóniája van még, öregúr?... . — Áh, nincs ebben a rossz botban má semmi. — Mit árul? — Hát, csak úgy kinyitok. Hogy elmenjen a nap. A téren át loholva közele­dett valaki. — Hány óra van, öregúr? A trafikos nagy, vasutas- Doxát húzott elő a zsebéből: — Ippeg négy óra. Ez pon­tos! A nap is ehőn kel fő. Hámos megbökte a kalapja szélét. Úgy látszik, ő jött ko­rábban. A trafiktól a második fa volt a kijelölt hely, egyszerre értek oda a loholóval. Annak a szájában fityegett a cigaret­tája. — Az ég áldja, nincs egy szál gyufája? — kérdezte. — Nedves idő van, nem gyullad a gyufa — felelte Há­mos a megbeszélt választ. Együtt indultak tovább. A cigarettás férfi Kollár János volt, az építők margitvárosi titkára. — Megbíztak, hogy közöl­jem veled, tagja lettél a KISZ illegális Központi Bizottságá­nak. Fegyveres csoportot kell szervezned, vezetője te vagy, a magja Bordás Franci, Szitás Győző, Ács Magda meg az a három elvtárs, aki tegnap ve­led érkezett. — Szitás... Szitás... Nem emlékszem erre a névre. — Az apját biztos ismered. Nálunk volt, az építőknél. Kő­műves, mint minden rendes ember — Kollár a szeme sar­kából nézte Hámost, s rava­szul pislogott, mint egy nagy, bölcs bagoly. Hámos vasas volt, azonban nem vett észre semmit. Any- nyira tele volt a hírrel, az új feladattal, a szabadság hatal­mas érzésével, hogy kedvére mozoghat, lélegezhet, hogy új­ra harcolhat — nagyon kellett vigyáznia, el ne árulja meg- indultságát, — A fiatal Szitást mi nevel­tük — folytatta Kollár. — Nem bukott le eddig, gyanún fölül áll. A Károly utcai pol­gáriban van elszállásolva egy önálló árkászszázad. Aknazá­rat telepítenek harckocsik el­len. Szitás a parancsnokságon szolgál, rajta keresztül hozzá­juttok a szükséges ruhákhoz, pecsétekhez, okmányokhoz. In­nen a találkozóról az ő laká­sára mész, az éjszakát nála töltőd, Szabadka utca 17., má­sodik ajtó hátul az udvarban. Felesége fiatal elvtársnő, fel­járt az Építő-ifikhez. A Vasas­ifik lebuktak, míg ti a börtön­ben voltatok, kinőtt itt egy másik gárda. (Régi, csendes évődő rivali­zálás folyt Margitvárosban a vasasok és építők között. Kol­lár nem tudta megállni, hogy egy kissé ne fúrja a vasashe­gemóniát.) — Mi a helyzet a városban? Hol húzódik a front? — A szovjetek itt vannak egy kőhajításnyira. Felnyomul­tak egész Soroksárig, Kispest határáig. Vecsés már az övék. Ezen a szakaszon beásták ma­gukat. Csepel déli részén, Szi- getcsép körül nagy harcok folynak. Egy másik támadás Vác fölött bontakozik. Katonai szakértők szerint Budapest át­karolását, bekerítését készítik elő. A németek és a nyilasok tartani fogják a várost — a legrosszabbakra kell felkészül­nünk. Ebben a helyzetben rendkívül nagy szerepe lehet az ellenállásnak. Ha sikerül egy belső frontot nyitnunk, ta­lán megmenthetjük a várost, megrövidíthetjük a lakosság szenvedését. Ha az ostrom el­húzódik, éhhalál fenyeget. Már most alig van ennivaló az üz­letekben, a raktárak üresek, mindent rekvirál a hadsereg. Kollár kis szünetet tartott. Széles arcú, vöröses szőke, zö­mök férfi volt, csendes beszé­dű, maga a megtestesült nyu­galom. Lassított, azért is, hogy levegőhöz jusson, kifújja ma­gát. — A'lakosság? Az elvtársak' egy része illúziókban ringat­ja magát, — felhúzta a szem­öldökét, fejebúbjára» tolta ka­lapját, mint amikor az otthon­ban hosszabb vitára készülő­dött a nehézkes, öreg szoc- demekkel —, most azonban mindjárt vissza is rántotta a homlokára. Forgalmasabb ut­cán jártak, s jóllehet erősen sötétedett már, nem akarta ar­cát kitárni az embereknek. — Majd fogod tapasztalni, ha va­lahol beállsz a sorba, ahol ke­nyeret osztanak, az asszonyok nyíltan szidják a háborút, a nyilasokat. Torkig vannak. De a bőrüket nem szívesen koc­káztatják. Itt általános fel­kelésre számítani, mint Varsó­ban, — nem lehet. Húszévi fasizmus férge rágta ezt a né­pet. S a pártot is megtizedel­ték. Itt állunk kivérezve. Tu­lajdonképpen csak önmagunk­ra számíthatunk, meg reálisan nézve a helyzetet, a szökött katonákra, akiknek úgyis min­den mindegy. De azoknál is millió probléma van, rejtőz­nek, nem tudunk hozzájuk el­jutni, nincs fegyverük, és így tovább. — Szóval, nehéz a helyzet — vetette közbe Hámos. — Mint mindig is volt — Kollár mosolygott. Melegen, barátian megszorította Hámos kezét. — Ideje, hogy elváljunk. Holnap reggeltől már önállóan, saját felelősségedre dolgozol. Utasításokra ne várj. Ha na­gyon kell, megtalál a párt. Jó munkát, Pisti. Sarkon fordult és elment. * A nappalok rendje kialakult: mosdás, borotválkozás, tea­főzés, reggeli, olvasás, beszél­getés délig, ebédkészítés, dél­után alvás, estefelé Beszélge­tés Linda néninél, s Magdus- várás. Vacsora, még beszél­getés, duma, aztán olvasás. Mindennap, változtatás nélkül ugyanez ismétlődött. (Folytatjuk.) Elektroítalm: íalálmáoy a vakok számára A lengyel orvos! akadémia szemklinikáján előállították az ,,elektroftalm” nevű berendezést, a vak emberek „vezetőjét*’ Az „elektroftalm” lényege, hogy a vak fejére fotokamerát helyez-* nek (optikai kamerát +5 dioptriás összpontosító lencsével.) A foto- kamera alján egy mesterséges lencse, az úgynevezett foto-elIenálló mozaik található, amelyen a környező világ tükröződik vissza. A foto-ellenállások mindegyike egy nyomóponttal áll összeköttetésben, s az utóbbiak összessége a vak ember homlokához van rögzítve. Ezeknek a nyomópántoknak a helyzete azonos a fotó-ellenállások - nak az optikai kamera mozaikjában elfoglalt helyzetével. Ily mó­don az a világos tárgy, amelynek a háttere sötét, visszaverődik a vak személy homlokának bőrén azonos formában, pl. a kör kör formájában. Sőt, a tárgyaknak a térben való elhelyezkedése is megegyező módon verődik vissza, azaz érezhető nyomás formájában a homlokon. Tehát, ha a tárgy, amelyről a vak az „elektroftalm” segítségével tudomást szerez, jobb oldalt helyezkedik el, a homlo­kon is jobb oldalon érezhető a nyomás. Az „elektroftalm” a fekete és fehér ellentétére épül. A vak akkor észleli az akadályt, ha az vi­lágos a sötét háttérben, vagy fordítva. Jelenleg az ,elektroftalm” olyan továbbfejlesztett változatán dolgoznak, amely nemcsalt a vi­lágosat és sötétet, hanem a szivárvány színeit is megkülönbözteti. A fotokamerát a közeljövőben a tervek szerint miniatürizálják, s ebben az esetben a vakok fekete szemüvegén viselhető, a nyomó- pontok rendszere pedig a mellkasra vagy a gyomorra helyezhető. (MTI Külföldi Képszolgálat) ►♦♦♦♦♦♦♦0**0Ad « ♦ ♦ « ♦ * i * ♦ ♦ * * ♦ V V ♦ 9 * * LANDRU, a kékszakáll Egy rendőrnyomozó emlékiratai 14 Megérkezése napján Landru csak jelentéktelen készletet szerzett be. Elszámolásai ezt világosan bizonyítják. Másrészt sem Gambais-ban, sem a környéken nem találjam kereskedőt, akinél a nők valamelyike járt volna. Odaérkezésüktől kezdve többé senki sem látta őket. De az első kérdés nyomán felvetődött a máso­dik: — Nem lehetséges-e. hogy a „menyasszonyok” még megérkezésük napján, avagy másnap újra elutaztak Gambais-ból? A nyomozás kiderítette, hogy közülük egyik sem vette igénybe a postakocsit és egyik sem gyalogolt el a legközelebbi vasútállomásra. Egyébként is az eltűnt nők közül többen egyál­talán nem ismerték a vidéket ég nem tudtak volna elindulni anélkül, hogy ne kértek volna felvilágosítást, ez pedig a kis községben feltét­lenül felkeltette volna a figyelmet és biztosan emlékeztek volna rá az emberek. Párizsba csak úgy térhettek volna a nők vissza, hogyha előbb vasúti jegyet váltanak, miután a menettérti je­gyet maga Landru használta fel. Márpedig a Gambais környéki vasútállomásokon senki sem látta őket. így tehát a logika vastörvényénél fogva kény­telen voltam levonni azt a következtetést, hogy ezek a nők Landruval bementek a villába, de onnan többé nem távoztak. Az elszenesedett csontok borzalmas jelentősége csak most kezdett igazán kibontakozni. Eszembe jutottak azok a szegény állatok is, amelyeknek hulláit kiástuk a Gambais-i villa kertjében: Pascalné macskája, Marchadier kis­asszony három kutyája. Ezeket saját beismerése szerint Landru ölte meg. A gyilkosság gyanúja most már szilárd alapra táma&zkí.xlott. De mielőtt hozzáfogtam volna minden egyes eltűnés részletes kivizsgálásához, előbb még né­hány általános kérdést akartam tisztázni. Figyel­memet azokra a feljegyzésekre összpontosítot­tam, amelyeket Landru az eltűnések napján ké­szített. És mindjárt meglepő dolgokat konstatál­tam. így például 1916. december 19-én, 20-án és 21- én Landru készpénzállománya 4,60, 370, illetve 1,15 frank volt. December 23-án nyilván már kölcsönkért pénzből élt, mert ezen a napon nem jegyzett be bevételt a jegyzőkönyvébe. Decem­ber 25-én egész készpénzállományát 20,55 frank­ban tüntette fel. De december 27-én készpénz- készlete hirtelen megnövekedett, s ezen a napon 4997,25 frank bevételt könyvelt el. A pontos könyvelés adataiból azt is megtudtam, hogy Landru erre a napra 250 frankot ígért 5-nek (lá­nyának, Susanne-nak), továbbá akkor kellett ki­egyenlítenie lakbértartozását. A bevétel tehát éppen jókor jött. Igen ám, de Collombné történetesen éppen 1916. december 27-én tűnt el. A bűncselekmény tehát nyilvánvaló, s okai is abszolút bizonyos­sággal tárultak elém. Más példa: 1917. augusztus 29-én, 30-án és 31-én Landrunak *106,30, 99,80, illetve 88,30 frank készpénze volt. Szeptember elsején pénz- állománya hirtelen felszökött 1125,55 frankra. És éppen ezen a napon, 1917. szeptember elsején tűnt el Buissonné Gambais-ban. Jaume-nét 1917. november 26-a után senki sem látta többé. Landru pedig ugyanezen a na­pon a következő tételt vezette be: Bevétel Lyane-tól 247,60 frank. Lyane! Landru ezen a néven becézte Jaume- nét. Annyiszor ismétlődtek ezek a feljegyzések, hogy ezt már nem lehetett véletlennek tulajdo­nítani. A rendelkezésemre álló adatokból már tisztán láttam a sötét Don Juan bűnös üzelmeit. Amikor engem bíztak meg a nyomozás irá­nyításával, addigra Dautel rendőrbiztos már ma­gyarázatot talált a Landru noteszében talált név­sor első két nevére: a Cuchet és J. Idem ne­vekre. Mint emlékezetes, az a tény, hogy a névsor­ban az eltűnt Buissonné és Colombné neve is szerepelt, arra a következtetésre késztette a rendőrbiztost, hogy Landru tulajdonképpen gyil­kosságait összegezte. Landru Clichy- ben, a Móricé utcában Frémyet néven garázst bérelt. Dautel rendőrbiztos ebben a garázsban tartott házkutatás közben külön­böző okmányokra talált, amelyek bizonyos Cuchet családra vonatkoztak. A gyors tempóban lefolytatott nyomozás kiderítette, hogy a család két tagból állt, anyából és fiából. Az is kiderült, hogy mindketten rejtélyes körülmények között eltűntek, miután Landru és Cuchet-né házassági tervvel foglalkoztak. Ezek az adatok rögtön a legszörnyűbb feltevésre adtak alapot. A vizsgálat tovább folyt és ennek alapján á következők derüljek ki: 1914 első hónapjaiban Landru, aki Raymond Diard néven postatisztviselőnek mondotta magát, megismerkedett Cuchet-néval, aki 1875. május 11-én született Fresnes-ben és 1909 óta özvegy volt. (Folytatjuk) •♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦«♦♦♦♦♦♦*♦♦♦*♦♦*♦♦♦**♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦«*♦♦♦♦♦♦♦♦♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom