Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-16 / 266. szám
1 t Hátha a raktárban cserélték el a kábelt — s másokat is bajba döntök. Visszamentem a műhelybe, nem szóltam semmit, figyeltem a pofát. Kívülről hozta be, a raktárban nem tartották ezt a fajtát. Közben számításokat végeztem, bizonyos voltam benne, hogy a kábel fönt a levegőben, amikor a pilóta bekapcsolja a géppuskákat, a maximális terhelésnél leég. Ezzel a Messerschmidt védelem nélkül marad. De nemcsak erről van szó; az égés miatt bezárlato- sodik a gép egész elektromos berendezése, — a többit már nem kell mondanom. Hallatlanul rafináltan volt ez az egész kiagyalva. Most már tudtam, miről van szó Egy este munka után megvártam. Mondom neki: „Nem innánk meg együtt egy jiofa sört?’' Beültünk a kricsmibe, néz rám, hogy mit akarok? Én meg folytatom: „Meg szeretném kérni magát, szakikám, ajánljon be engem is a nyilas pártba.” „Minek az magának?” „Gondoltam, ott adják magának ezeket az alacsony terhelésű kábeleket...” Attól kezdve együtt dolgoztunk. A kikötése az volt, harmadik személy nem tudhat semmit. Laci gondolkodott. — Valamit nem értek. Most túlságosan is vakmerő. Az a csőre töltött revolver a zsebben v. — Van arcképes nyilas pártigazolványa. Nekünk is szerzett. Egyébként az a véleménye, hogy harcolni kell. Megszerezni a papírokat, fegyvereket, aztán ki az utcára. Persze, itt egy ember egymagában nem sokat ér. De mi már hatan vagyunk és ilyen bázissal, mint ez a lakás. A cselédlépcső az udvar hátsó részébe, egy kertbe vezet, amely átnyúlik a Logodi utcába. Ez azt jelenti, hogy a házba szabadon tudunk ki-be járni, anélkül, hogy a házmester ellenőrizhetné. — Nézd, én nem szeretem a nagy szavakat. De ha most mégis azt mondom neked, hogy ez a legszebb álmaimmal, a legmerészebb elképzeléseimmel azonos, ehhez mit szólsz? — kérdezte Laci. Jenci Jóskával és Karádival beszélgetett. Laci Jóskát ismerte, nézeteit, szellemi erejét is szombat délutáni ösz- szejöveteleikről. Jóska a fiatalabb Somos-fiú a nyersebb, vadabb, Árpi a higgadtabb, nyugodtabb, nemcsak kettőjüknek, de az itteni társaságnak is látható vezetője. Mindketten ugyanabban a gyárban dolgoztak, Jóska műszaki rajzoló volt, Árpi technikus. Laci gyakran hallotta, hogy apjukkal az öreg vasassal meglehetősen darabosan, nyersen beszéltek és Somos bácsi ugyanebben a stílusban szólt hozzájuk, de gesztusaik, tekintetük elárulta; ragaszkodással szeretik egymást. Ebben a kitűnő gárdában még a továbbszolgáló őrmester volt ismeretlen. A szoba sarkába húzódva, ahol halkan diskuráltak, Laci felőle is kérdezősködött. — Róla nincs sok mondanivaló — Árpi újabb cigarettát sodort magának — Jánoshalmi parasztgyerek, összekerültek Jucival, aztán mi is foglalkoztunk vele. Nem volt nehéz tulajdonképpen, világos fejű, józan ember. Egyébként sofőr, az ezredesüket fuvaroz- gatja, az járta ki neki ezt a lakást is. — Miért nem veszi el a lányt? — Várják, hogy vége legyen a háborúnak és megváltozzon a világ. Most még a felettesei kifogásolják a családot, meg kaucióról beszélnek — a hadseregben másképp van, mint a civileknél. Árpi kicsit hallgatott, majd levette szemüvegét, a villany felé tartotta, aztán nagy gonddal megtisztította fehér zsebkendőjével. — Tulajdonképpen mi is így vagyunk Klárival és Marcsival — mondta csendesen — nem tudom, mennyire ismerted meg ott lent őket, de két igazán kitűnő emberpéldány, az a két láríy is. Megfogta Laci vállát, bará- tian megszorította, kicsit magához húzta a fiút: — Az a bánatom, pajtás, hogy ott rekedtek lent, Szi- getcsépen. Azt sem tudom, mi van Klárival, él-e, hal-e? Átment rajtuk a front — a front nem gyerekjáték. — Viszont gondolj arra, hogy nekik véget ért a háború, ők már befejezték. — Igen-igen, de neked is csak könnyebb, hogy Magda itt van a közeledben. Éjjel, a huzatlan matracokon nyugtalanul aludt Laci. Benne kavargott az utolsó két nap sok eseménye, váratlan fordulata, az asszony, amint a fürdőkádban állva szappanozza magát (most nem hasonlította őt Rubens nimfáihoz, sem Tizian reneszánsz asszonyaihoz, mégis ott villogott előtte fehér húsú teste a maga kiteljesedett érzékiségében s Laci vágyott utána, kívánta, de nem a reggeli kínlódó, remegő sóvárgással, hanem a legázoló, bosszúálló birtokbavevés vadságával), látta Papír Marcit is mészpo- ros főportási bundájában ösz- szeomolva s a reggeli kávé fölött sunyítva, hallotta képmutató sopánkodását: „Édes öcsém, hát maradhattatok volna ...” Aztán az asszony hangját, sokszor ismétlődve, mintha egy gramofonlemez utolsó mondatára táncolna vissza a tű: „ ... ez a város most nagyon szeszélyes ... szeszélyes ... szeszélyes ...” Reggelire keserűn kapták a plánta-teát, szilvalekváros komiszkenyeret rágtak hozzá. Karádi káromkodva rángatta derékszíját, félt, hogy elkésik, az ezredes most is percre megkövetelte a pontosságot. (Folytatjuk.) Trófeák Magyarországról Az őszi szarvasbőgés idején ezernyi külföldi vadász keresi fel az Országos Trófeabíráló Bizottságot. Az agancsokat és egyéb trófeákat pontozzák, majd diplomát adnak ki róla. Képünkön: trófeabírálatra előkészített szarvasagancsok. (MTI foto — Petzmann János felv.) Az ember származásának kutatóközpontja Afrikában Az Omo-völgy. amely a Rudolf-tótól Etiópia északi részéig terjed, nagyszabású kutató- központtá válik, ahol sorra találják az ember' közvetlen őseinek csontmaradványait. A chicagói egyetem antropológusa a Nature című angol folyóiratban ismerteti, hogyan sikerült 3—4 millió éves csontmaradványokat találnia a völgyben. E maradványok olyan élőlényektől származnak, amelyek minden bizonnyal az ember legtávolabbi előőseitől származnak. Az Omo-völgy már évek óta izgatta az őslény kutatókat, miután korábbi geológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a hatalmas terület talaja nagyon alkalmas csontmaradványok megóvására. A környezet nagymértékben hasonlít Oldu- vai vidékéhez (Kenya), ahol nagy fontosságú leletekre bukkantak. 1967-től kezdve az Omo- völgyben a kenyai és az etió- piai kormány engedélyével és védelme alatt amerikai, angol, francia és kenyai szakemberek folytattak kutatásokat, A legjelentősebbek azok a leletek, amelyek főleg fogakból és áll- kapocscsont-maradvány okból állnak és az eddigi mérések alapján az Australopithecus néven ismert előember csontmaradványai. A tudósok szerint a leletek alátámasztják azt a felfogást. hogy Afrikában egyidőben, de egymástól földrajzilag elszigetelten, kétféle előember élt: a robustus és az afrikanus, mindkettő az Australopithecus egy-egy vál- faja. Az újabb afrikai leletek egyre jobban alátámasztják azt a felfogást, hogy az ember fejlődésének bölcsője Afrika volt: 20 év minden lelete erre vall és ezt várják a további kutatások eredményétől is. 'TTTTT? ■'▼▼ttttttvttTTTVTTTWTTVTTTWVTVTTTTVTVTVTVWTTTV ▼▼VTTTVTVTTTTTTTTTTTTTTVTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTVTTTTTVTTTTV ► ► ► ► > ► ► ► ▻ ► ► ► í” ► ► LANDRU, a Egy rendőrnyomozó emlékiratai 8. A villa körülbelül fél kilométernyire van a falutól, a houdani úton, a temető közelében. A lakóépület előtt vasráccsal elkerített díszkert. Az épület mögött is virágoskert van, azon túl pedig kőfalakkal elválasztva, gyümölcsös, majd gazdasági udvar, csűrökkel, pajtákkal és baromfiólakkal. Egy részlet rögtön megragadta figyelmemet. Az épület alatt nagy pince van, de ez az út felől rejtve marad a kíváncsi tekintetek elől. Ugyanaz a gondolat villant fel valamennyiünkben: Ha Landru — mint feltételezzük — eltette „menyasszonyait” láb alól, akkor kétségtelenül a pincében intézte el őket. Mindjárt a szemünkbe ötlött egy fülkeszerű bemélyedés. A fülkében vasbeton asztalt láttunk, két oszlopszerű vasbeton lábon. A bemélyedés egyik szögletében megpillantottunk egy körülbelül 80 centiméter hosszú és meglehetősen széles vércsíkot. Minthogy Landru utolsó „menyasszonyának” eltűnése óta csak néhány hónap múlt el. arra gondoltunk, hogy bizonyára ebben a fülkében feküdt a holtteste. Ezzel magyaráztuk a vérfoltot. Kevéssel utána egy másik felfedezés megerősítette feltevésünket. A függőleges fal oldalán megpillantottunk egy kör alakot mutató véres vonalat. A széles vörös vonalat követve magunk elé képzeltük, milyen helyzetben fekhetett a holttest a fülkében, de később el kellett ejtenünk ezt a feltevést, mert a vegyelemzés kimutatta, hogy a vérfolt és verés vonal, amelyet olyan nagy izgalommal vizsgáltunk, nem emberi vértől származik. A konyhában egy hatalmas, kerek öntöttvas serpenyő keltette fel érdeklődésünket. Mi a csodát süthetett, főzhetett Landru egy ilyen óriási edényben, amelynek voltaképpen csak egy vendéglő vagy panzió konyhájában lehetne hasznát venni? Elmémben még mindig a legkülönösebb gondolatok kavarogtak a meglepően nagy serpenyő felfedezése nyomán, amikor Paul doktorral együtt kimentem a kocsiszínbe. Mindketten észrevettünk egy nagy halom hamut. Falevelekkel volt letakarva. Figyelmesen megvizsgáltuk, s megállapítottuk, hogy elszenesedett csontdarabok vannak közte. A csontokat elégetés után apró darabokra törték. Csdrkecsont, vagy embercsont? Hirtelen megpillantottam egy két-három centiméter hosszú csontdaraibkát. Diadalmasan átnyújtottam Paul doktornak. Az orvos rögtön vissza is adta; szakszerű megállapítása alaposan lehűtötte lelkesedésemet: — Bizony ez csak közönséges csirkecsont, Riboulet barátom. A kocsiszínből kimenet néhány szót váltottunk, s ezekből megállapítottam, hogy a kiváló törvényszéki orvosszakértőt is az a probléma foglalkoztatja, mint engem. A feltűnően nagy öntöttvas serpenyő még mindig a tűzhelyen pihent ... — Mi lenne, ha egy kicsit bekukkantanánk a tűzhelybe? Kihúztuk a hamutartályt, s két-három elszenesedett csontdarabot találtuk benne. Paul doktor lecsapott az egyikre, olyan lázas izgalommal, ami már egymagában is jelezte a felfedezés fontosságát. — Most azonban már nem csirkecsontot találtunk, Riboulet barátom — kiáltott fel. — Ez emberi koponyából való ... Teljesen kiürítettük a hamutartályt s a csont- szilánkkészlet jelentékenyen növekedett. Vizsgálódásunkat a villa területén folytattuk. A kerítés mentén újabb hamuhalmokát és más égési maradványokat fedeztünk fel, s a hamuból újabb csontdarabkák kerültek elő. Mint az imént, most is megállapítottuk, hogy a csontokat, elégetés után, apróra összetörték. A szakértők egész sora kapcsolódott a vizsgálatba. Dr. Paul törvényszéki orvosszakértő, Antoni, Sauvez és King orvosprofesszorok, Beyle, a bűnügyi nyilvántartó igazgatója és Konh-Abrest, a rendőrség vegyi laboratóriumának igazgatója vizsgálgatták a titokzatos csontokat. Együttes munkájuknak az a megdöbbentő megállapítás volt az eredménye, amelyet egy reggel dr. Paul közölt velem: — Három koponya, hat kéz, öt láb. . . Ez volt'a Gambais-i helyszíni vizsgálat végeredménye. A hulladékok alapos megrostálása után öspze- sen 1500 gramm csontot találtunk. Ezek közül 96 csontdarab emberi koponyákból származott. Ezenkívül találtunk 47 fogat és más csontszilánkokat. Száznyolcvanhét csontot pontosan meghatároztak. Egytől egyig vágószerszám nyomát viselték magukon. Némelyiket valószínűleg fémfűrésszel fűrészelték el. A fűrész egy töredékét is megtaláltuk a hulladékok között. (Folytatjuk.) <ä •o 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 ■4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 ■A 4 4 4 4 4 3 4 4 4 4 4 4 4 1 4 4 4 4 faustiAAAAAAAAAAAAAA AAAAAAAAAA AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA.AAAAAAAAA.
