Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-15 / 265. szám
1 / A szobában nagy cserép- -kályha ontotta a meleget. Hárman tanyáztak bent, Jóska (Árpi testvére) félkönyék- re támaszkodva a díványon hevert, a kályhánál ingujjra vetkezve, keresztbevetve lovaglócsizmás lábát egy katona, s végül egy angolbajuszos sápadt, csontos fiatalember. Árpi néhány szóval bemutatta az újonnan jöttékét. Elsőnek a katona állt fel, kezet nyújtott, sarkait megszokottan összekoccantotta: — Karádi őrmester. Hozott isten benneteket fiúk. Érezzétek magatokat otthon, mint a magatokéban. Az angolbajuszos épp csak megemelkedett s nagy lapos tenyerét ernyedten odaadva mondta: — Nagy Mihály — hadarva tette hozzá: — A többi most úgysem fontos, egyébként villanyszerelő a szakmám. Somos Jóska fölült a heve^ rőn, onnan szorította meg kezüket — A fiúk tudják, miről van szó, és benne, vannak — mondta Árpi elhelyezkedve egy fotel karfáján — margitges — intett türelmetlenül Nagy Mihály s náthásán kifújta figyelemre méltóan nagy, karakterisztikus orrát — Tudjuk, hogy nem azért lógtak meg a behívás elől, mert szevárosi prolik, szomszédaim, felelek értük. — Jó-jó, ezt már az elején megértettük, nem ez a lénye- retik a sramlizenét. Fegyveretek van? — Nincs. — Papírjaitok vannak? — Lényegében... — Szóval nincsenek. Ez a lényeg, nem a „lényegében". , Bugylibicskával nem lehet a harckocsikra rámászni. Papír nélkül egy lépést se tehettek a városban. — Nézd... Ezt mi is tudjuk. Épp azért jöttünk ide — mondta Laci. Ellenszenvesnek érezte ez a nagy orrú, okoskodó fiút, arra gondolt, ennyit megkockáztathat. — Tényleg ne vitázzunk, gyerekek — szólt közbe higgadtan Árpi. — Hogyan tudjuk megoldani a helyzetet? — Ha mundérban lennétek, hoznák nektek nyílt parancsot — dörmögte Karádi. — De civilben vannak. Hozzál nekik fegyvert. — Rendben. Holnap itt lesz, két revolver. — Te meg Misi szerezzél nekik papírokat. Felmentést és hadiüzemi igazolványokat. — Remélem, hogy meglesz. Nem győzzük gyártani. — Győzzétek. Holnapután már akcióba kell lépnünk. Nagy , Mihály felállt, belebújt kopott lódenkabátjába. oldalzsebéből kihúzott egy nagy fekete revolvert, megvizsgálta, csőre töltötte, aztán elköszönt: — Sietek, korán zárják a kaput. Holnap este jövök a papírokkal. Ha nem jövök — elkaptak, kinyírtak. Laci kérdően intett utána a fejével s . Árpihoz fordult: — Ki ez a fickó? — Együtt dolgoztunk a gyárban. Abban a műhelyben volt villanyszerelő, ahol én technikus. Nagypofájú, nyilas demagóg A bögyömben volt, szerettem volna elkapni a frakkját. De nem tudtam rá semmit találni, túlságosan is jól dolgozott Nagyon figyeltem. A géppuskák elektromos vezérlőberendezésének szuper- revízióját én végeztem. Egyszer — tisztán véletlenül — észrevettem, hogy alacsonyabb terhelésű kábelt kötött az automatába. Színre, méretre passzolt ez a vezeték, csak éppen ennél a terhelésnél leéghetett. Clyan boldog voltam, madarat lehetett volna velem fogatni. Elintézem ezt a csibészt, nem fogja itt tovább rontani a levegőt! Ez nekem is jól jön; akkor már rendszeresen vittem a röplapokat a gyárba, így legalább a gyanú árnyéka sem fér majd hozzám. Rohantam a műhelyirodára, hogy hívom a mérnököt, félúton megálltam. (Folytatjuk.) Számítógép és orvostudomány A Szovjetunió egyik sebészeti intézetének biokibernetikai laboratóriuma érdekes berendezést készített, amelynek segítségével meg lehet határozni az égett bőrfelület nagy- gágát — a beteg zavarása nélkül. A módszer lényege a* analógia kibernetikai rendszer, amelyet eddig csak elektronikus számítógépeknél alkalmaztak. Az intézetben elkészítették az emberi test félvezetőkkel felszerelt modelljét. Amikor az orvos egy speciális elektróddal zárja az áramkört, a modell belsejében kigyulladnak a lámpák. A megvilágított részek megfeleinek a látható égett bőrfelületnek és egy különleges számítóberendezés közli, hogy körülbelül mekkora felületen sérült meg a bőr. . , Az új berendezést már több országban szabadalmaztatták. A képen: a sérült bőrfelület nagyságának megállapítása a makett segítségével. ____________ ____ R iportkönyv a század botrányairól Miért végzett magával és szerelmével a mayerlingi vadászkastélyban az Osztrák— Magyar Monarchia trónörököse? Ki az a titokzatos férfi, aki bőröndjét keresgéli a felrobbantott biatorbágyi viadukt romjai között? Miért nem kerülte ki a jéghegyet azon a végzetes éjszakán a White Star Line hajóstársaság szuper luxushajója, a Titanic? A Lindenbergh-bébi gyilkosát ültették villamosszékbe, vagy egy ártatlan embert? Valóban egy szépasszonyért mondott le trónjáról Vili. Edward? Ezek. a kérdések annak idején milliókat foglalkoztattak, milliók kísérték figyelemmel a világsajtó oldalas tudósításaiban a század híres és hírhedt társadalmi és politikai szenzációit, botrányait. Pintér Isttán új riportkönyve (Botrányok a XX. században, Gondolat Kiadó, 1969.) izgalmasan, érdekesen és hitelesen adja vissza a kor egy- egy hazai és nemzetközi bűnügyének történetét. Az ismert újságíró nemcsak az események krónikása, megismerteti az olvasót a történtek valóságos hátterével, kulisszatitkaival is. „Riportkönyvet írtam, nem történelmet, bár igyekeztem a század botránykróniluí- jából a legjellemzőbb, leghír- hedtebb eseteket feldolgozni. Úgy vélem, hogy néhány botrányos eset jellemző arra a korra, arra az államra, arra az uralkodó osztályra, ahol és amelyben megesett”. (b.) \ i LANDRU, a kélcszakáll Egy rendőrnyomozó emlékiratai 7. Néhány szóval megmagyaráztuk neki, hogy ügyét áttették a Szajna kerületi ügyészséghez, s ezért átszállítjuk a Santé fogházba. A hír egy csöppet sem változtatott közönyén, gondolatai egészen máshol jártak. Megbilincseltük, s beültettük kocsinkba, amely a fogház kapuja előtt a téren állt. A tömeg vad tüntetésben tört ki, halált kiáltott rá. Landru nem reagált, de én láttam, hogy alig észrevehetően elmosolyodott. A kocsi elindult s Belin nagy buzgalommal igyekezett beszélgetést kezdeni. Beszélt a tüntetésről, amely Landrut a fogházból való kilépés pillanatában fogadta. s kijelentette, hogy a Nantes-i rendőrség köteles lett volna az egybegyűlt tömeget minden áron szétoszlatni. Foglyunk egy szót sem szólt erre, csak a vállát vonogatta, mintha azt mondta volna: — Egyáltalán nem fontos ... Megkérdeztem, mit szól ahhoz, hogy ügyét áttették a Szajna kerületi ügyészséghez. Az egyenes kérdésre kénytelen volt válaszolni. — Már kezdtem megszokni a Nantes-i fogházat. Bosszantó dolog fogházat változtatni. Különös ember. Belin elérkezettnek látta az időt. hogy kipróbálja a csokoládétrükköt. Landru elfogadott egy szeletet. Nem akartuk elhamarkodni a dolgot, s rögtön behajtani a csokoládé „árát", ezért csak jó idő múlva szólaltam meg. — Mégis csak súlyos dolog az ön szempontjából, hogy sem Collombnénak, sem Buissonné- nak nem találják a nyomát, amióta ön elvitte őket Gambais-ba. Mi erről a véleménye? — Egyszerűen az, hogy nem keresték őket jó helyen — válaszolta Landru. — De ha megölte a két nőt. akkor hiába is keresik, úgy sem találhatják meg őket. — Ha megöltem őket. meg kell találni a hullákat — mondta, majd egy pillanatnyi hallgatás után hozzáfűzte: — Mindaddig, amíg nem találják meg a két nő holttestét, nem lehet engem gyilkossággal vádolni. Mert az a lény, hogy keresik és nem találják őket, korántsem jelenti azt. hogy ninj csenek életben, még kevésbé azt. hogy megölték és én öltem meg őket. Ennek a válasznak már volt némi értéke. Eszerint Landru az ellene emelt vád beigazolódását a holttestek megtalálásától teszi, függővé. Ezt gondoltam magamban: — Ha egy ilyen nagy kaliberű bűnöző nyugodtan, megfontoltan, rendületlen önbizalommal ilyen választ ad, ez azt bizonyítja, hogy — amennyiben bűnös —. meg van győződve, hogy áldozatainak holttestét sohasem fogják megtalálni. Gondolataimat közöltem is vele és kifejtettem, hogy ebből milyen következtetést lehet levonni „munkamódszerét” illetően. * Fecsegése most már határozottan bosszantotta. Többé egy szót sem lehetett kihúzni belőle. Párizsba, a rendőrfőnökségre érve. Landrut bevezettük Tanguy dolgozószobájába. Ott volt Mouton is, a bűnügyi rendőrség főnöke. Ketten majdnem két álló órán át igyekeztek „megpuhítani” a gyanúsítottat. Landru mindegyre ártatlanságát hangoztatta és minden tíz percben ki ielentette, hogy súlyos tévedésnek az áldozata. A kérdések elől azonban kitért és nem volt hajlandó egyenes választ adni. Délután hét óra tájban a vizsgálóbíró fel♦♦♦♦♦♦« ❖«♦«■«•-a ♦ *• ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ szólított bennünket, hogy vezessük Landrut hozzá. Felvette személyi adatait és tudomására hozta, hogy milyen vád alatt áll. — Van-e valami megjegyzése? — kérdezte tőle. — Nincs mit válaszolnom. Húsz hónap alatt, amíg a vizsgálat tartott, Bonin vizsgálóbíró számtalanszor hallotta ezt a választ. Ezt hallotta valahányszor valamilyen kérdést intézett Landruhoz. ' Este nyolc órakor megnyílt előttünk a Santé fogház kapuja. A fogházigazgató már várt bennünket. Gyorsan átadtuk neki a fogház új lakóját. Ezzel véget ért az első felvonás. DETEKTÍVEK LANDRU LAKÁSÁN A második felvonás a Gambais-j villában tartott házkutatással kezdődött. Igaz ugyan, hogy közvetlenül Landru letartóztatása után átkutatták az épületet, de a hevenyészett, gyors munkának csak kevés eredménye volt. Négy hullát fedeztek fel, négy állat hulláját. amelyeket Landru fojtott meg. Egy macskát, amely — mint később kiderült — Pascalné- nak, az egyik meggyilkolt menyasszonynak kedveskedett dorombolásával, és három kutyát, amelyek Madamoiselle Marchadier-hez. Landru utolsó áldozatához tartoztak. 1919. április 29-én kora reggel kiszállt a villába a vizsgáló bizottság. Tagjai, egytől egyig latba vetették minden tudásukat és képességüket, hogy a villában talált tárgyakból, a falakból a kert fáiból, kicsikarjanak valamit az igazságból, amely sejtelmük szerint csakis borzalmas lehet. Jelen volt Mouton bűnügyi rendőrfőnök és Tanguy biztos Dr. Paul törvényszéki orvos, a Gambais-i polgá-- mester, s Landru képviseletében egy ügyvéd, landru a cellájában maradt. (Folytatjuk) ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ❖ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ t' ♦ f ♦ * > ♦ ♦ ♦ ♦
