Tolna Megyei Népújság, 1969. november (19. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-12 / 262. szám

Tanulságos kiállítás Kedden délelőtt kiállítás nyílt a KIOSZ szekszárdi iro­daházának nagytermében a kiskereskedelmi szakemberek részére. A kiállítást a Bara­nya—Tolna megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedel­mi Vállalat — közismert ne­vén a FÜSZÉRT — rendezte a MESZÖV-vel közösen. A vállalat nevében dr. Lex Lajos igazgató. Dudás József főosz­tályvezető és Tamás József le- rakatvezető adtak tájékoztatót. A kiállításon mindenekelőtt megtudtuk, hogy a vállalat a hagyományoktól eltérően sok­kal szélesebh körű áruválasz­tékkal várja a megrendelőket. A régi cikklistákat mellőzve forgalomba hoz minden olyan áruféleséget, amire egy-egy vegyesboltnak szüksége van, azaz amit a lakosság keres. Ezt tükrözte maga a kiállítás is. Körülbelül 300 féle olyan élelmiszer és vegyianyag új­donságot mutattak be, ami az idén kerül forgalomba. A ki­állításon láthattuk, hogy mi­lyen bő a választék, mennyi az újdonság. Sajnos, a boltok választéka ezt a bőséget nem mindig tükrözi. A valóság pe­dig az. hogy az ipar gyártja, a nagykereskedelmi szervek forgalomba hozzák, csak a bol­tosok nem rendelik. A választók bővítése érde­kében mind nagyobb teret kap az import. E termékekből különösen a lengyel és jugo­szláv import. Rendkívül örvendetesen fej­lődik a csomagolástechnika. E téren különösen a lengyel áruk jeleskednek, de újabban a hazai gyártmányúaknái is változás tapasztalható. Ma már nemcsak a nagyobb ér­tékű árukat csomagolják ízlé­sesen, hanem az olcsóbbakat ÍSt Majoránna a tsz-ben Megyénk több termelőszö­vetkezete foglalkozik különle­ges fűszernövények termeszté­sével és a jövő évtől • kezdve gyógynövényeket is akarnak termeszteni. Majoránnával a tamási Uj Élet Tsz és az ud­vari Béke Tsz foglalkozik már az idén is nagyobb területen, 75, illetve 15 holdon. Udvariban kezdték előbb a majoránna termesztését, még a tsz-szervezés előtt, egyéni­leg. A tamási Uj Élet Tsz is Udvariból kapta a tapasztala­tokat, a szaktanácsadást, mint­egy cserébe azért, hogy az Uj Élet Tsz gyógynövényszárító épületét sí udvari közös gaz­daság is használhatja. A spe­ciális szárító több mint 400 ezer forintba került és előre­láthatólag öt termelőszövetke­zet fogja használni: a tamási Uj Élet Tsz, az udvari, a nagydorogi, a kurdi és a naki szövetkezet. Az udvari közös gazdaság egyelőre csak szóban állapodott’ meg az együttmű­ködésben. de a jövőre vonat­kozóan több évre szóló együtt­működési szerződést akarnak kötni. Úgy látják ebben a szövet­kezetben, hogy ilyen növény­félékkel a legérdemesebb aránylag nagy területen fog­lalkozni. mert az udvari határ­ban semmilyen más növény nem ad holdanként akkora jö­vedelmet, mint ezek: a majo­ránna. a digitálisz, a borsfű, a bazsalikom. A jövő évben eze­ket akarja termeszteni a Bé­ke Tsz, összesen 42 holdon. Kö­rülbelül egymillió forint be­vételre számítanak évente. A HUNGARODROG tsz-társu- lásnak szállítják a terményt, szerződés alapján. A kenyér- gabonán kívül a kukorica a fő növényük az udvari szövet­kezeti gazdáknak, annak ter­mesztését teljesen gépesítik és a növénytermesztési dolgozók jórészt az exportra szállítható fűszernövények és gyógynövé­nyek termesztésében, munkái­ban tevékenykednek. A szö­vetkezet elnökének tájékozta­tása szerint a tervezett termő- terület több mint 100 tagnak ad munkát kora tavasztól egész éven át. ...Apróhirdetések ... Pénztárosi munkakörbe félmű­szakos nyugdíjasokat szekszárdi munkahelyre felveszünk, manikű­rösöket kiéhezünk és alkalma­zunk. Jelentkezni lehet: Tolna megyei Szolgáltató Ksz. Szek­szárd. Rákóczi u. 7. (163) Bérszámfejtő, SZTK-ügyintéző elhelyezkedne. ..Gyakorlott 64294” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (i5-n Egy fő karbantartó lakatost és segédmunkásokat felveszünk. Tex­tiltisztító és Ruházati Vállalat Szekszárd, Tarcsay V. u. (142) Azonnali belépéssel kereske­delmi alkalmazottakat felveszünk. Fmsz. Szekszárd. Jókai u. 2. sz. (lil) A kölesdi ÁFÉSZ tengelici ven­déglőjébe vezetőt és felszolgálót keres. Jelentkezés: ÁFÉSZ Kö- lesd. ^ _______________________(131) J ó karban levő bácsi páncéltő­kés rövid zongora olcsón eladó. Érdeklődni lehet Pápay Károlyné- nál Szekszárd, Lehel u. 3 b. (151) Szekszárdi öröklakást, szövet­kezeti lakást átvennék (egyéb megoldás is szóba jöhet) Ajánla­tokat a szekszárdi hirdetőbe ..Havasi Gerzson 64292” jeligére. (150) Jó állapotban lévő Wartburg de Luxe személygépkocsi eladó. Meg­tekinthető: Szekszárd, Csaba u. 2. (IM) Angol mechanikája kereszthá- ros zongora üzemképes állapot­ban. barna politúros ksményfa karosszékek, filmszínház, kultúr­terem. tanácskozótermek beren­dezéséhez eladók. Megtekinthető: Bönyhád, Perczel M. u. 3. Hahn gondnoknál. (132) Női irhabunda újszerű állapot­ban, 12 éves fiúnak való irha­bunda eladó. Szekszárd, Mártírok tere 18. II. em. 34. (139) Disznóöléshez bél kapható. Pos­tai megrendelést utánvéttel kül­döm. Csöndesné, Győr Kossuth L. u. 30. (130) Jó karban lévő 500 n-öl oltvány- szőlő eladó Porkoláb-völgybe. Búzás Ferenc. Szekszárd, Csatár újtelep. (107) 30—35 cm feletti hosszúságú em­beri hajat vásárol, dekánként 7.— Ft-tól 30— Ft-ig, a MAGYAR FILMGYÁRTÓ VÁLLALAT anyag­gazdálkodási osztálya Bp. XIV. Lumumba u. 174. Haj átvevőhely: MAFILM központi anyagraktára, fentebb közölt címen. (30) Jó állapotban levő Dpel-Rekord személygépkocsi eladó. Érdeklőd­ni lehet Szekszárd, Béri B. A. u. 53. sz. alatt. (164) 2 db. 14 hónapos bikaborjú el­adó. Szedres, Szabó Mihály (óvo­da mellett). (15;)) 7'90-es kötőgép eladó. Száraz Ferenc Kaposvár. Bartók Béla u. 71. (165) Fájdalommal tudatjuk, hogy özv. PACSKÖD GÁBORNÉ november 10-én elhunyt. Temetése november 13-án 15 órakor lesz az újvárosi temetőben. Gyászoló család. (162'| A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Szekszárd, Keselyüsi út. felvesz: DARAB- és ÓRABÉRES SEGÉDMUNKÁSOKAT Állandó és kívánságra MEGHATÁROZOTT IDŐRE IS. Minden második szombat szabad. Üzemi konyha van, térítés ellenében napi egyszeri meleg étel biztosítva. Jelentkezés a vállalat munkaügyi előadójánál. (131) / ELADÓ 1 DB. ZUK 0,9 TONNÁS TEHERGÉPKOCSI. Megtekinthető, Szekszárd, Rákóczi u. 85—87. sz. alatt: TÖVÁLL. (128) Gépjárművét­OTP-HITELLEVÉLRE is javítja o Tamási Vegyesipari Ktsz autószervize, (73) Tolna megyei és mohácsi munkaterületre azonnali belépéssel felveszünk építőipari könnyügépszerelőket 44 órás munkaidő, minden héten szabad szombat. Bérezés teljesítménybérben. Jelentkezni lehet a vállalat gépészeti osztályán, Szekszárd, Tarcsay V. u., irodaház. (106) A Tamási Gépjavító Ál­lomás felvételre keres: autószerelő, lakatos, he­gesztő szak- és betanított munkásokat. Férfi, női munkaerőket a fenti szakmákban bela- nulóknak. Bérezés megegyezés sze­rint. Jelentkezés a gép­javító állomás irodáján. Tamási, Szabadság u. 91. (5) A kölesdi Egyetértés Mg Tsz. 6. számú fejbélyegzője elveszett. Ezúton kérjük, hogy ezzel a bélyegzővel semmiféle rendelést, vagy anyagkiadást ne fogadjon el senki. A bélyegző november 1-től érvénytelen ! (156) A Dombóvári Vegyes Kisipari Szövetkezet női munkaerőt vesz fel azonnali belépéssel betanított munkás munkakörbe. _____________________(155) L esz-e buszváró az Újvárosban? Nincs a napnak olyan órája, amikor ne ácsorogna legalább 10—15 ember a szekszárdi újvárosi iskola sarkánál, járműre várakozva. A fejlődő megyeszékhelyen általában is nagyon megnőtt a helyben és vidékre utazók utasforgalma, az Újvárosnak nevezett városrészben meg 'különösen. A nevével ellentétben meglehetősen régi Újvárosban már valóságos új-telepek is keletkeztek, az Északi Kertváros mellett felépültek a panel elemekből készült bérházak. A régi lakosság mun­kába járása (jó hogy az üzembe, vállalathoz, de még a szőlőkbe sem megy ma már mindenki gyalog), az öregek piacozása, a kertes há­zakban és az új bérházakban la*kó családok apró gyermekeinek a belső óvodába utaztatása (sajnálatosan„kinőtte” már az Újváros a ge­nerációkon át elegendőnek bizonyult óvodát), mind megannyi forga­lomnövelő tényező. „Kéne már ide is a váróterem, hogy az eső, a szél ellen valahova beállhassunk” — mondogatták először egymásnak, majd a dolog sür­getésének igényével fordultak lapunkhoz, a rendszeresen utazgató új­városiak. A város peremén lakók nem türelmetlenek, de tájékozódni szeretnének arról, mik a kilátások. „Jó lett volna az ősszel, de leg­alább tavaszra elkészülhetne” — e vélemény a türelem bizonyítéka. Nyomós érveikkel tarsolyunkban, a fejlődő városrész régi és új lakói érdekében vállalkoztunk a „kijáró” szerepére. Kérésük tolmá­csolásához személyes tapasztalatainkkal szereztünk nyomatékot, az Újvárosban valóban mindig sokan várakoznak a buszra, a nyílt ut­cán. Felkerestük dr. Nedók Pál elvtársat, a városi tanács vb-elnök­helyettesét. Miután elhangzottak róluk. — Elismerjük az ott lakó állampolgárok kérésének in­dokoltságát. Nem feledkezett meg róluk a tanács. Városi költségvetési üzemünk idei terveiben szerepelt az Újvá­rosban és a város másik vé­gén, Csatáron is a buszváró­terem megépítése. Előkereste­ti az iratokat, és mutatja, ime, itt a két tétel a tervben. — Érdeklődöm, mi az oka a késésnek? — Sajnos, még nem készült el, bár van rá pénze a ta­nácsnak. Oka: a tanácsi költ­ségvetési üzem kapacitásának elégtelenségében van. Hala­déktalanul fontos volt az új bölcsőde megépítése is, jelen­leg pedig Előhegyen dolgoz­nak, a vállalatok által befi­zetett lakások megépítésén. Ezt sem lehet elhanyagolni. — Egyetértünk, valóban szükséges a fontossági sor­rend. Mik a kilátások, mikor­ra számíthatnak a buszváró elkészülésére? — Legkésőbb tavasszal meglesz mind a kettő. Ere­A Tm. Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalat azonnali belépéssel FELVESZ gépkocsi­vezetőket (teljesítménybéres elszámolással) gép­szerelőket jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezés: Szekszárd, Keselyüsi út. 6. (143) FELVÉTELRE KERESÜNK: LAKATOS, HEGESZTŐ, szakmunkásokat és betanított munkásokat, N ö I és FÉRFI munkásokat. segédmunkásnak, betanított munkásnak. Bérezés megegyezés szerint. Gépjavító Állomás, Bonyhád. (167) indokok, kiderült, gondoskodnak detileg téglából terveztük megépíteni, de a határidő csúszása miatt, sürgősségi okokból felmerült az ötlet: előregyártott elemekből csi­náltassuk, és ez esztétikusabb is. — Milyen stádiumban van ez a terv? — Sikerülnie kell, erre van kivitelező, hozzákezdtünk. — válaszolja, majd telefonál a költségvetési üzem vezetőjé­hez, megérdeklődi, hogy egyezség alapján hol tartanak az intézkedésben. . — Bíztató választ kaptam. Éppen ebben az ügyben van úton a költségvetési üzem egyik dolgozója. Ha sikerülni fog, tavasznál előbb is fel­építhető, így addig sem áz- nak-fáznak, sem az újvárosi, sem a csatári utasok. — fe­jezi be válaszáit dr. Nedók Pál, a városi tanács vb-elnök- helyettese. Megnyugtató, nyitott kapu­kat döngettünk. SOMI BENJAM1NNÉ A Szekszárdi Szabó Ktsz. szekszárdi telephelyére felvesz 14 éves kortól Szekszárd és környékén lakó lányokat 6 órás munka­idővel varrodai munkára, kik 4 éves szakmai gyakorlat után szakmunkásvizsgát tehetnek. Szekszárdiak előnyben. Minden második szombat, szabad. Felvesz továbbá szekszárdi telephelyére kétműszakos munkaidővel szalagszerű termelésre női dolgozókat. Munkahét 44 óra, minden második szombat szabad. Varrni tudók előnyben. Jelentkezni lehet a szövetkezet munkaügyi osztályán, Szekszárd Arany János utca 7—9 sz. alatt. (167’» Szakképzett ápolónőt és szakácsnőt felvételre keres a grábóei szociális otthon 1970. január 1-től. Fizetés kulcsszám szerint. 30 százalék veszélyességi pótlék. 42 órás munkahét. Férőhelyet biztosítunk. _________________(1541

Next

/
Oldalképek
Tartalom