Tolna Megyei Népújság, 1969. október (19. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-09 / 234. szám
Tizenhét vádlott — tizenhét elítélt Vidéken is bővült a tüzelőolaj-árusító hálózat Tizenhét embert vádolt meg különféle vagyon elleni bűn- cselekményekkel az ügyészség; ugyanennyit mondott ki bűnösnek ez év januárjában a szekszárdi járásbíróság, októberben pedig a megyei bíróság. Merkel Sándor dunaföldvári lakos a Dunaújvárosi 26. számú Állami Építőipari Vállalat anyaggazdálkodási csoportvezetője volt. Beosztása révén közvetlen kapcsolatban állt az áruk eladóival és a raktárossal, így 1965-től három éven át követhetett el bűncselekményeket. Ezeket a decsi ÁFÉSZ vas-műszaki boltjában kezdte. Ennek vezetője Németh László, helyettese Fülöp Ferenc volt. Merkel előbb Németh bizalmába férkőzött, majd Nagy László raktáros, dunaújvárosi lakoséba. A csalás úgy történt, hogy Németh hamis számlát adott Merkelnek, Nagy elkönyvelte a nemlétező árut, a vasboltban maradó értéket Németh adta el, — s a pénzen hárman osztoztak. Mikor Fülöp tudomást szerzett a manipulációról, a kötelező feljelentés helyett hallgatott, de ettől kezdve ő is tartotta a markát. A bizonylatgyártásba Nagy bevonta Szilágyi József- né dunaújvárosi lakost is. Vele együttműködve tüntette el — többfajta módszerrel — a raktári hiányt. Az eddig felsorolt személyek 150 000 forintot meghaladó kórt okoztak. A nagydorogi ÁFÉSZ vasműszaki boltjában Balogh Antal helyi lakos szegődött Merkel cinkosául. Módszerük a már bevált metódus volt. Merkel ez időben még egy szövetségest verbuvált magának: Gulácsy István dunaújvárosi lakost, aki az építővállalat központi raktára szakraktárának vezetője volt. A díszes társasághoz eztán ajánlkozott fel Bagvó Pál oroszlányi lakos, a szakraktár raktárosa. Mint sejthető, Merkel nem utasította vissza. Balogh olyan ügyesen keverte kártyáit, hogy a bolt többi dolgozója nem vette észre, mikor „felejt e!" blokkolni a készpénzzel fizetők részére. Ilyen módon a nagydorogi ÁFÉSZ-t 50 000 forint kár érte. Betársult bűnözőnek — szintén a nagydorogi vas-műszaki boltból — Bernáth Lajos tolnai lakos is. Ö fiktív számlákat állított ki Merkel részére, s a hasznon osztozott vele. Németh László és Fülöp Ferenc az elmondottakon túl bűnös kapcsolatba került Farkas István decsi lakossal is, a Tolna megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat II. számú részlegének vezetőjével. Farkas kezdetben nem óhajtott lopni, de egy esetleges leltárhiánytól féltében bölcs előrelátással kezdte megkárosítgatni a vásárlókat, hogy így leltári többletet képezzen. Mikor aztán 5—6000 forint értékű többletet összehozott, azt magának kívánta meg. Németh és Fülöp szíves — de nem önzetlen — közreműködésével majdnem 35 000 forint értékű „gyűjtött” árut értékesített. Bernáth, Farkas és Németh más fondorlatot is kisütött a társadalmi tulajdon folyamatos dézsmálására, s ezzel újabb ezrekre tett szert. Farkas úgy szerepeltetett tételeket, mintha azokat a két boltos visszaszállította volna raktárába. A hasznon osztoztak, a könyvelés meghamisítása pedig egy időre titokban tartotta a mesterkedést. A valóságnak meg nem felelő árak feltüntetésével Németh és Fülöp további 14 000 forinthoz jutott Amint a panamázás egyre nagyobb méreteket öltött, úgy vált szükségessé a bűncselekmények leplezésére Mayer Károly bátaszékj lakos beavatása és díjazása. Mayer fiktív számlákat készített Balogh és Bernáth részére. Készpénzben s áruban 30 000 forintot kapott ezért Major István tolnai lakos a Szekszárdi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat alkalmazottjaként munkahelyén fémfűrészlapokat gyűjtött össze, s azokat Farkas és Németh segítségével értékesítette. Ezen kívül drága kapcsolókkal ügyeskedett, amiben Benedek János decsi lakos volt segítségére. A Baranya—Tolna megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat dolgozói szoros kapcsolatban voltak a vidéki szakboltok vezetőivel, — köztük a gyönki Jákob Henrikkel, a dunaszekcsői Gyuricza Jánosai és a zombai Neu- kirchner Mihállyal. Az üzletekben igen keresett bonyhádi „kilós edényt” Bernáth osztotta el a kereskedők között, s úgy állapította meg árát, hogy a portékára ne fizessenek rá a boltosok, — de ő se az elosztás nagyvonalúságára. Szűcs István, a decsi ÁFÉSZ igazgatósági elnöke volt. Egy rendezvény alkalmával a bevételből 500 forintot vett ki. Nem nagy összeg, visz- szafizetnie mégsem akarózott. Inkább úgy számolt el, mintha a rendezvény órai IV. osztályúak lettek volna, — jóllehet III. osztályúak voltak. A büntetés Néhány vádlott ■ büntetése mór a járásbíróságon jogerőre emelkedett, a többiekét a megyei bíróság szabta ki jogerősen. A bíróság Merkel Sándort ötévi és négyhónapi; Nagy Lászlót háromévi és hathónapi, Szilágyi Józsefnét egyévi, Bagyó Pált kilenchónapi, Gulácsy Istvánt egyévi, Farkas István háromévi és tízhónapi, Bernáth Lajost négyévi és nyolchónapi, Mayer Károlyt kétévi és hathónapi, Benedek Jánost hathónapi. Németh Lászlót négyévi és tízhónapi, Fülöp Ferencet háromévi, Balogh Antalt négyévi és hathónapi, Neukirchner .Mihályt nyolchónapi szabadságvesztésre és 1000 forint pénzmellékbüntetésre Jákob Henriket nyolchónapi szabadságvesztésre, Gyuricza Jánost héthónapi szabadságvesztésre és 1000 forint pénzmellékbüntetésre, Major Istvánt nyolchónapi szabadságvesztésre, Szűcs Istvánt pedig 1500 forint pénz- büntetésre ítélte. A bíróság Szilágyi, Benedek, Neukirch- ner és Gyuricza büntetésének végrehajtását próbaidőre feltételesen felfüggesztette. A súlyosabb szabadságvesztés büntetések mellett a bíróság mellékbüntetésként a közügyektől eltiltást is .alkalmazta meghatározott időre. Évről évre, a téli tüzelési szezon kezdetén, egyre több szó esik az olajtüzelésről, az az olajkályha és a tüzelőolaj beszerzéséről. Néhány év alatt ugyanis jelentős tábort hódított meg a korszerű és tiszta olajtüzelés. Az április elsejei árrendezés azáltal, hogy a háztartási tüzelőoláj árát 2,2C Ft-ról 1,50 Ft-ra csökkentette, az olajtüzelést a fűtési költségeket tekintve is versenyképessé tette a többi tüzelőanyaggal szemben. A régi fa- vagy széntüzelésű kályhákat sokan már korábban kicserélték olajkályhára elsősorban a tisztaság és a kényelem miatt, bár ez a csere néhány száz forint többletköltséget jelentett. Ma már ez a kiadás szinte jelentéktelen. Az olajtüzelés 1 millió kcal-ra számítva csak 15 forinttal drágább a hagyományos tüzelőanyagoknál, ezzel szemben az olajkályha-tulaj- donosok mentesülnek a tüzelőanyag-felhordás az aprítás, a kormozás és a begyújtás fáradságától. Az olajtüzelés előnyei kétségtelenül vonzóak. Az elmúlt két év alatt az ÁFOR-nál a háztartási tüzelőolaj-forgalom megtízszereződött, és ma már a háztartások több mint tíz százaléka fűt folyékony tüzelőanyaggal. Néhány éve még sok helyütt panaszkodtak a vevők az olajellátásra. Különösen vidéken okozott gondot a tüzelőolaj beszerzése, mivel ÁFOR- telep, kút, vagy kirendeltség még nem mindenütt működik. A fővárosban a házhoz szállítás okozott gyakran bosszúságot, á nehézkes nyilvántartási rendszer szerint. Az idei fűtési szezonra az ÁFOR a korábbiaknál alaposabban készült fel. Az előző évek korlátozásai már teljes mértékben megszűntek, és az elmúlt évben, illetve idén nyáron az ellátó- és viszonteladói hálózatot bővítették. Budapesten, az 1. számú AKCV-vel kötött szerződés értelmében minden fővárosi fuvarvállaló irodában fel lehet adni megrendelést a háztartási tüzelőolajra, és ezt legkésőbb a második napon szállítják is. Ebben a fűtési szezonban már több mint 1000 helyen árusítanak az olajkályhákhoz olajat. Száznegyvenhat ÁF3R- kirendeltségen, több mint kétszáz benzinkútnál és mintegy nyolcszáz viszonteladó helyen szerezhet ik be a kályha- tulajdonosok az olajat A budapesti ellátást javítja az idei fűtési idényben az is, hogy 25 TÜKER-eladóhelyen is árusítanak háztartási tüzelőolajat. De nemcsak Budapesten várja a fűtési szezont ilyen jól kiépített olajellátóhálózat. A vidéki városokban a helyi szállítási vállalatokat vonták be az ellátásba, a falvakban pedig a különböző szövetkezeteket Természetesen, a kutaknál és az ÁFOR-telepeken készpénzért is megvásárolható a háztartási tüzelőolaj. Tolna megyében például az idén már közel hetven helyen, közöttük 46 viszonteladónál vásárolhatnak olajat, sőt még olyan kis helyeken is megoldották az ellátást, mint Várdomb, Tevel, Misz- la vagy Gerjen. A fűtési előkészületek során szólni kell még közérdekű témáról: tavasz óta a háztartási tüzelőolaj színe pirosra változott. Fz sok fogyasztóban azt a gondolatot keltette, hogy ezzel a színezéssel a tüzelőolaj minősége is megváltozott vagy a festék zavart okozhat a kályha működésében. Mint az ÁFOR-nál elmondták, az olaj színe, vagy színárnyalata változhat, ez azonban sem a kályha működését, sem a fűtőértéket nem befolyásolja. Az Ásványolajforgalmi Vállalat minden háztartási tüzelőolaj-ellátással kapcsolatos kérdésben a fogyasztók rendelkezésére áll. Most, a tüzelési szezon kezdetén azonban azt kéri a fogyasztóktól, hogy mindenki a hozzá közeli és területileg illetékes ÁFOR Tájegységi Telephez forduljon. A Tájegységi Telepek címét és illetékességi területeit az alábbiakban közöljük: I. SZÁMÉ TÁJEGYSÉGI TELEP Budapest, XI, Budafoki út 61—63 Telefon:' 457—523. (Nagy-Budapest, valamint Bács, Nógrád és Pest megyei. II. SZÁMÉI TÁJEGYSÉGI TELEP Székesfehérvár, Ady Endre út 8. Telefon: 26—33. (Fejér, Veszprém, Vas, Komárom és Győr-Sopron megye). III. SZÁMÉ TÁJEGYSÉGI TELEP Kaposvár, Noszlopi Gáspár u, 4. Telefon: 12—188. (Somogy, Tolna, Zala és Baranya megye)- * IV. SZÁMÉ TÁJEGYSÉGI TELEP Szolnok, Verseghy utca 3. Telefon: 131—59. (Szolnok. Csongrád és Békés megye). V. SZÁMÉ TÁJEGYSÉGI TELEP Miskolc, Baross Gábor u. 13— 15. Telefon: 35—942. (Heves, Borsod, Hajdú és Szabolcs megye.) — b. z. — «ü Elégedett öregség K étszer elmondja, amíg nála vagyok, a Tanács- köztársaság idején átélt legnagyobb csatájukat. Nem ugyanazokkal a szavakkal, nem egyforma fogalmazásban, de mindkétszer a nagy élmény csalhatatlan eredetiségével. A hetvennégy év nem látszik meg sem az arcvonásain, sem a gondolkodásán. Rendkívüli tehetségű ember, aki megmaradt nagyon egyszerűnek és — megaláztatások ellenére is — elvhűnek. Magában hordozza ötven év történelmét, az 1919-es eseményektől a falusi élet teljes megváltozásáig. Legutóbb a görgős eke érdekelte, így hozott össze bennünket a sors. Akkor még nem tudtam, hogy 19-es érdemei vannak. Említette egy tsz-elnök: Wágner Péter nevű nagymányoki öregember is kiballagott a járási szántóversenyre, mert feltétlenül látni akarta a görgős ekét. Az elnök úgy mondta, mozogni is alig tud a bácsi, mégis kiment a határba. Azt gondoltam, öreg parasztemberrel fogok találkozni, amikor a lakásán fölkerestem. Wágner Péter egész életében munkás volt, paraszt sohasem. Eredeti foglalkozása villany- szerelő és tíz évig Dieselmozdonyt vezíetett a hidasi bányánál, mert megunta a kulákság kellemetlen terhét. Különös sors. Kuláklistára került a 19-ben a Tanácsköztársaságért harcolt férfi. Azért, mert volt egy öreg traktora, cséplőgéppel. Földet mindössze két holdat tudhatott magáénak, ezt is úgy örökölte, a cséplőgéppel pedig kizárólag maga dolgozott, mint gépkezelő. A traktort Váralján vette, egy Szabó Sándor nevű egyéntől, aki már használni sem akarta, mondván, olyan sok olajat fogyaszt a gép, hogy ráfizetés vele dolgozni. Wágner Péter átalakította, helyrehozta és még több mint 20 évig használta, teljes sikerrel, a gazdák megelégedésére. Kivételes tehetségére vall, hogy a gépkezelést, sőt a gép átalakítását, javítását kizárólag magánszorgalomból tanulta meg, nem szakmaként. A cséplőgépe is kitünően működött, bár nagyon öreg volt. Az öregségre való hivatkozással nem vlették át tőle 1948-ban, bár le akarta adni, maga kínálta fel. Ha átvették volna tőle, nem kerül kuláklistára. ÉrdeMes epizód az életéből a zombai história. Nemcsak Nagymányokon csépelt, az egész környéket járta. Zom- bán egyszer fölkereste a kisbíró, átadta a vörös vándorzászlót, mint a legjobban, legszebben dolgozó gép kezelőjének. Három nap múlva ugyanez a kisbíró elvitte tőle a zászlót, mert közben megtudták, hogy kulák. Egyszer több mint tíz mázsa kukoricát kellett volna leadnia. Nem volt kukoricája, de kisegítették szorult helyzetéből, és eleget tett ennek a hivatalos kötelességének is. A tsz-szervezés után nagy hasznát vették Wágner Péter sokoldalú képességének a nagymányoki szövetkezetben. Segítette a traktorok karbantartását, ő javította az önindítókat, amíg nem kapott a tsz állandó szakembert. Megbecsülésből az utóbbi időben nincs hiánya. Kitüntették a Tanácsköztársasági Emlékéremmel, nyugdíjat élvez, a községben tisztelik, becsülik. Ideális pihentető környezetben él a lányával és a véjével. A ház udvara, elöl virágoskert, benne modern hintapad, hátul baromfi és házi nevelésű őz, aztán mogyoróbokrok, szőlő, alma. A lakás egyik dísze egy függő cinkefészek. Az idős férfi egyetlen panasza az, hogy a környéken kipusztulnak a cinkék. Véleménye szerint a gyümölcsfák rendszeres permetezése miatt.. GEMENCI JÓZSEF (113) Fájdalommal tudatjuk mindenkivel, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapánk Kolláfh Ferenc életének 70. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése október 10-én, pénteken délután 2 órakor lesz az alsóvárosi temető halottasházából. holláth. Perces!, Bognár család /