Tolna Megyei Népújság, 1969. október (19. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-05 / 231. szám
Csontos Gábor: ULI és ÖLI Aznap délután legalább háromszor összevesztek. Azzal kezdődött, hogy Al* késve érkezett. Öli már rég ott ült a presszó ablakában, feltette a napszemüvegét, mert erősen odatűzött a nap és unottan szopogatta a co- ca-colát. Hamarosan feltűnt Ali. Nem ment az ajtóhoz, hanem átemelte hosszú lábát a vályú alakú virágtartón. Lehajolt a feltolt kirakatablak alatt és lezöttyent Cli mellé a székre. — Na végre! — mondta Öli: — Egyezik a véleményünk <— nevetett All. — Miért van olyan jó kedved? — Még az se legyen, amikor egy ilyen frankó nővel találkázom? — Naponta részed van benne — legyintett Öli előkelő könnyedséggel. — De legalább ne késnél folyton! — Kilencvenhatodszor is megmagyarázom: később végzem, mint te. Mondtam, hogy sétálj előbb, csak aztán ülj be. — Tudod, hányán leszólítják az embert séta közben? — Mutasd rrieg, ki volt, s én elkapom az ürgét! — játszotta meg a zord lovagot Ali. —. Nem egyvalaki, mindig más...! — De hisz tudod te azt. — Tudom. S kellően fel vagyok háborodva. — AU a lányra mosolygott és megrendelte a saját coca-coláját. Tenyerét rátette Öli kezére és szenvedélyes hangra váltott: — Úgy mennék már, de úgy...! — Bolond vagy? Ilyen korán? — Elismerem, hogy igazad van. De azért talán mondhatom, hogy én már rohannék? — Mondhatod — vonta meg a vállát Öli. — Nincs tán ellene kifogásod?! — Semmi az égvilágon. Legfeljebb megjegyzem, hogy túl önzőnek talállak. — Önzőnek! Engem! — ha- hotázott Ali szinésziesen. A többi asztaltól is mind feléjük néztek. — Nem zavar, hogy mindenki idenéz? — suttogta Öli. — Na és?! — Hirtelen ab- ljahagyla Ali, mert hozták az italt. Némán megvárta, hogy a felszolgálónő kitöltse a felét a pohárba, megköszönte, s csak aztán fordult ismét Oli- hoz: — Jól le tudod hűteni az embert. — Téged minden őt percben le kell hűteni. —■ Erre büszke vagyok — bólintott Ali. — (Különben ma porszívót és fotelokat szeretnék nézni. — Tudom, már mondtad. Ali sértetten és méltatlankodva csóválta a fejét. Nem is szólt többet, hanem fizetett. Pár perc múlva már egy kirakat előtt ácsorogtak. És itt vesztek össze másodszor. —- Látod, ez az — mutatott ■r~. Ali egy porszívóra. — Ühüm — hagyta rá Öli és egy nő után nézett, aki sárga pizsamanadrágban közlekedett. Ali lelkesen folytatta: — Ez felszívja a vasgolyót is. Elhiszed nekem? — Megrántotta Öli kezét, aki még mindig az idegen nőt figyelte. — Te ide se figyelsz? — Tudhatod, hogy egy porszívó nem hoz ki a sodromból. — El se képzeled, mennyi mindenre jó egy ilyen porszívó. Először is: lehet vele festéket fújni, mint egy szóró- pisztollyal. Másodszor... — Én azt hittem, hogy először is ■ porszívásra való. Ali rendíthetetlenül folytatta: — Másodszor! Csinálok hozzá egy áttételes tengelyt és ezzel fogunk kávét darálni, turmixot keverni, verhetsz vele habot... — Minek verjek habot? Hogy megborotválkozz vele? — Te habot fogsz verni és habcsókot sütői nekem. Borzasztóan szeretem. — Megvesszük a cukrászdában. — Szóval te nem fogsz habot verni? — Nem. — Nem sütsz habcsókot? — Nem. — így is jő,,.! De annyit mondhatok én meg nem fogom lefújni a falakat. — Akkor nem fogod .;; — Nem is vesszünk porszívót?! — Felőlem .;. J — Ali már olyan dühös volt, hogy Öli attól félt, belecsap öklével a kirakatba. Sietve magával rángatta hát: — Gyere gyorsan! Zöld a lámpa. Néhány perc múlva sikerült harmadjára is összeveszniük. összekapaszkodva járkáltak a hatalmas bútoráruház termeiben, nézegették az árcédulákat s jobb híján a mások megjegyzéseit hallgatták. Templomi áhítatukban még suttogni sem mertek, míg egyszer Olit teljesen fel nem kavarta a látvány. — Nézd azt a sárga heve- rőt! — ragadta meg Ali karját. — Nem rossz — biccentett All. — Csak keskeny. — Kettő kell belőle. ■— Nekem az a kétszemélyes tetszik. Öli megbotrán kozva nézett Alira: — Csak nem képzeled, hogy egy ekkora mozdonyt berakunk a lakásba?! Ragaszkodom az egyszemélyeshez. Sarokra fogjuk tenni. Ha nem tudnád, én modemül akarom berendezni 3 lakást. — Én viszont — fortyant fel Ali — göcseji parasztszobára vágyom! Meg tudnád indokolni, miért idegenkedsz a kétszemélyes heverőtői ? — Mert nem modem. — Mondd meg, hogy nem akarsz velem egy heverőn aludni! Öli kis meggondolás után azt felelte: — Ma már nem alszanak együtt az emberek. — Ne őrjíts meg! Majd én mindig átgyalogolok a másik sarokba... < Öli nevetett: — Mondom, hogy önző vagy! Egyébként az az igazán modern, ha nem Is a másik sarokban, hanem a másik szobában alszik 'az ember házastársa. Az alvás magánügy. Ali már csak tátognl tudott. Ilyenkor dadogott is: — M.. mondd, téged az asztal k .. .körül kergettek...? — Ne félj, semmit nem fogok megtagadni tőled — simogatta meg lefegyverzőn Ali arcát Öli. — Csak éppen a másik szobából fogok bekéredzkedni... Megáll az ész! Öli derűsen folytatta: — Azt sem szeretem, ha mellettem horkolnak. — Dehát én nem horkolok! :— indignálódott Ali. — Majd fogsz. Eleinte senki sem horkol. Bezzeg azután! Hallanád csak az aput! — Én nem vagyok vén trotty! — Ne mondj ilyet az apámra! — Te közölted velem, hogy horkol. — Vedd tudomásul, ragaszkodom az elveimhez. Ne is vitatkozz tovább! Ali sziszegve ráncigálta maga után Olit: — Ha nem nézne minket az egész áruház, elintézném én a te elveidet...! KÁLD1 JÁNOS VERSEI: Jugoszláviai napló At ADRIA PARTJÄN Múlhatatlan, kék sóvárgás a tenger. Nem tudom miért, de erre gondolok itt a part kövén Ülve. míg a végtelenség Igézete fogva tart. Minden, amit szeretnék, s ami elérhetetlen, százszorosán fáj most a szívemben. A VELEBJT CSÚCSÁN Itt a csúcson örülsz már, ninos semmi, ami körülzár, s a legszebb látnivaló a részed. Az alkony tűzvészében parázslik a tenger, s a fűzfasor, mint egy bús idézet, úgy nyúlik el, és jajongva zeng fel, ahol a völgy lapul. A hegyvonulat megkövesedett, óriási merengés. Sziklacsúcs, szirtzuhatag, kőredő, S mintha itt ülne — láthatatlanul — maga az Idő. A PLITVICEI TAVAK Ez a vízi csoda oly Ienyűgözöen-szép, mint egy „ezeregyéjszakái'' mese. Kékségére nem találni szót még keresve se. A fenyők, kőrisek lombja régmúlt legendákat sír, sziszeg a mélynek. A vízesések aláhulló hajában halott-haloványan csengők zenélnek. AZ ÜNA-PARTI VÍZIMALOM Tán a szülőföldről szállt ide? Éppúgy fából készült, s ugyanúgy mondja az éneket, kissé rekedt, de édesbús, emlékes hangsúlyozással. Az asszonyt is — aki a malomból megy — mintha láttam ,, . . volna már! Éppígy lépett le a fahídről odahaza, valahol; ruháján liszt, nvár, virág és fénysugár, arcán ég-tiszta mosoly; ugyanígy — az otthon-hagyott gyerekre gondolva — sietett, de azért *— visszanézve — megcsodálta az úriás kereket. HEGEDŐS LÁSZLÖ: Alvó a parkban Félrebukott sapkával ősz fején, sovány, hajlotthátú, rokkant öreg a szép napon nyugodtan szendereg. S lába előtt hever boldog-henyén egyetlen, hű társa. Ezer madár ujjong, örülve a lombnak, fénynek. G csak alszik, a harsogó ének nem zavarja, oly mély az álma már. Pádon, sétányon Ifjú boldogok, hangos nevetgélők, halk suttogok. Ha a fűre lépnek, azt se bánja. Fagy és szél gyötörte. Messze régen. Alszik boldogan az enyhe fényben s lába előtt hever jő kutyája. S a következő öt perc végén egy sötét kapuzúgban eszméltek. Kibontakoztak egymás karjából. — Ugye, md sose fogunk veszekedni? — kérdezte Öli. — Soha — fújt nagyot Ali és megint átölelte a lányt. Arra rebbentek szét, hogy egy testes nő rikácsol mellettük: — Ide jönnek ölelkezni! Mindjárt szólok a rendőrnek. Nevetve futottak ki a kapualjból s felkapaszkodtak az első villamosra. Hosszan utaztak. Amikor beértek az erdő sorfala kö2é. leszálltak s egy kis csapáson megindultak a fák sűrűjébe. Ide már csak néhány sugár vetődött be az út melletti lámpák távoli fényéből. Az ismerős kéttörzsű fánál kézenfogva csörtettek a bokrok között. Elérték a parányi tisztást. Ali levetette a zakóját: — Megint kevés az időnk. Öli lecsúsztatta a fa mellé a retiküljét és egy bokorra dobta kosztümkabátját. A lány suttogva kérdezte: — Remélem, nem felejtetted elhozni a plédet? — Csalt nem nézel bolondnak?! — kérdezte Ali dühösen, de mindjárt csökkentett a hangierőn. mert most aztán igazán nem akart veszekedést. — Ott van a lábad előtt... Az ágon már nyitott torokkal himbálódzott az aktatáska.
