Tolna Megyei Népújság, 1969. október (19. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-31 / 253. szám
to vet vezető: D. KÓNYA JÓZSEF Az évforduló tiszteletére II gyönkiek is versenyeznek Hazánk felszabadulásának 25. évfordulója, valamint Lenin születésének 100. évfordulójának méltó megünneplése tiszteletére a gyönki Tolnai Lajos gimnázium csúcsvezetősége versenyt hirdet az iskolai munka különböző területein. Verseny, kit mit tud, mindig jó, hiszen a versenyzők itt is számot adnak tudásukról, felkészülésükről. De egy-egy verseny, ki mit tud, vetélkedő nemcsak az előbb említett szempontból jó, azért is, mert nyerni lehet. Nyerni, méghozzá nem kis összegeket. A gyönki gimnáziumban is verseny indul az osztályok között, az iskolai munka alábbi területén (tanulmányi, kulturális, mozgalmi, sportmunka.) A verseny októbertől április végéig tart, s akkor dől majd el, melyik osztály volt a legjobb az 1969/70-es tanévben. Néhány nappal ezelőtt beszéltem a gimnázium KISZ- titkárával, Szabó Istvánnal és a versenyről érdeklődtem. — Kik nyerhetik meg ezt a versenyt, milyenek az értékelés szempontjai? — Ahhoz, hogy ezt a versenyt egy-egy osztály megnyerje, komoly feladatot kell teljesítenie. Az értékelés széles körű, mindent tüzetesen megvizsgálnak, s csak a legjobb eredményt elért osztályokat jutalmazzuk. Talán nézzük az értékelés szempontjait az iskolai munka alábbi területein. Tanulmányi munka: Az osztályok 3,5 osztályátlagnál 10 pontot kapnak, minden 0,1 javítás esetén plusz 10 pontot Alacsony átlagnál 0,1-enként három pont levonás. Házi tanulmányi versenyen való részvétel esetén egy pont Helyezés elérése esetén: L hely: 10 pont, IL hely: 7 pont, ni: hely: 4 pont Megyei tanulmányi versenyen való részvétel esetén 10 pont helyezés elérése esetén 20 pont Országos tanulmányi versenyen való részvétel 10, helyezés elérése esetén 30 pont Kultúr mun ka : Osztá ly délutánok szervezéséért, a színvonaltól függően 1—10 pontot kap az osztály. Műsoros esteken való részvétel (szavalat, jelenet, próza) személyenként három pont Irodalmi színpad előadásain való részvétel személyenként egy pont Könyv-, filmankét rendezése osztályonként 2 pont. Helyes kiejtési versenyen és különböző vetélkedőkön való részvétel gsetén személyenként egy pont; helyezés elérése esetén I. hely 4 pont, II. hely 3 pont, III. hely 2 porit.' Elői*e megadott szép- irodalmi művek, illetve kritikák, tanulmányok elolvasása és ebből történő beszámolás esetén személyenként öt pont Mozgalmi munka: Politikai vitakörön tanúsított aktivitás esetén osztályonként egy óráért 1—5 pont Faliújságcikk írásáért 1, a „Mi életünk” rovatba írásáért 5 pont jár. Társadalmi munkában való részvétel óránként és személyenként 1 pont. Osztály KISZ-vezetőség által önállóan szervezett megemlékezésért 5 pont. Szovjet hősök temetőjének gondozásában való részvétel osztályonként 5 pont. Sportmunka: Házibajnokságon való részvétel csapatsport esetén 10 pont egyéni sport esetén 1 pont. Helyezés elérése esetén I. hely 6 pont. II. hely 4 pont, III. hely 2 pont. Aktív részvétel a kézilabda-, illetve a labdarúgó-szakosztályban személyenként 1 pont. — Tehát ezek a feltételek, melyeket teljesíteni kell ahhoz, hogy a versenyt megnyerje egy osztály. — Igen, a követelmények szépek, de azt hiszem, a jutalom is szép. — A jutalom a verseny erősségéhez mért s így az I. hely 1000 forint, a II. hely 500 forint és a III. hely 250 forint KRUTEK JÓZSEF Levél Kari Marx-Stadtból V erseny felh ív ás Két esztendeje étműit, hogy magyar fiatalok indultak az NDK-ba, szakmai ismereteik gyarapítására, munkára. Ottani életükről, örömeikről, gondjaikról, a nyelvtanulás és a szakma nehézségeiről, szépségeiről már több alkalommal megemlékeztek a különböző hazai lapok. Azóta már újabb csoportok is útnak eredtek, köztük megyénk- beliek és szekszárdiak. Az itthon maradt szülőket természetesen joggal érdekli, hogy milyenek a legfrissebb élmények, tapasztalatok? Az alábbiakban — szülői beleegyezéssel — szó szerint közlünk egy napokban érkezett levelet, melynek feladója ma már Kari Marx-Stadt-i lakos. Kevés kommentárunkat a feladó, a címzettek és az illetékesek remélhetőleg megbocsájtják majd. ^Kedves Anyu, Apa és Band?! Hogy vagytok? fin jól vagyok. Szerencsésen megérkeztem Marx- városba. Az utazás nagyon rossz volt. Pénteken délután 5-kor már a szálláson voltam. Elképzelhetik, hogy éreztem magam: — mint a kifacsart rongy. Körülbelül egy órát aludtam utazás közben. (Már nem egy laptársunk felhívta a figyelmet, hogy az NDK-ba tartó fiatalok utazásának lebonyolítása körül nem minden történik a legszerencsésebben.) Az első benyomások jók. Egy nyolcemeletes bérházban lakom, a harmadik emeleten, kétszoba-összkomfortos lakásban. Egy szobában hárman vagyunk, harminc márkát fizetek egy hónapban lakbért. (Nem sok.) Viliany, gáz, meleg víz dögivei, fűtés, távfűtés kitűnő. Szombaton benn voltunk a gyárban. Maró szerszámgépeket állítanak elő, én a bejárató és bemérő részlegnél fogok dolgozni. Órabérben (nem úgy, mint otthon a cégnél), csak órabérben. 0,02 század pontosan kell bemérni a gépeket, két és fél márka induló órabért fizetnek, és csak kimondottan külföldre gyártjuk a gépeket, itt tehát az én részlegem nem kapkodja el a dolgokat. Havonta húsz gépet kell adnunk. A kaja idáig tűrhető volt, ahogy megérkeztünk, elhelyezkedtünk, mindjárt kaptunk hideg vacsorát. Szombaton a reggeli, ebéd, és még holnap — azaz vasárnap — is kapunk reggelit és ebédet, teljesen ingyen. Közben sétálunk a városban. Itt kinn kaptunk ötven márkát. Ha küldenek csomagot (Némi „tapintatos” célzást vélünk kicsendülni a házai ízek irányába..akkor cigit ne küldjenek, mert leszokom. Itt 3,20—4,20 és még több márkába kerül, és sokkal gyöngébb. Van egymárkás is, de az olyan, mint nálunk az a kétcentiméteres Sport-cigi. A nyelvtanfolyam egy hét múlva kezdődik. Van rádiónk is. Délután a Petőfi, este a Kossuth adót tudjuk fogni. Van televízió is a kultúrhelyiségben. Ez a második emeleten van. Minden lépcsőháznak van két televíziója és két kultúrhelyisége. Minden hónapban cserélnek ágyneműt (Ami kevés.), hetente adnak törülközőt, két darabot, úgy, hogy felesleges az én saját törülközőm. Elküldöm haza, vagy eladom itt tíz márkáért a németeknek. (Tagadhatatlan, bár véleményünk szerint ez esetben kétes értékű, üzleti szellemre valló elképzelés!) Húsz márka nyolcvanért kaptam munkaruhát, lakatot, öltözőszekrényem is van. Kaptunk német nyelvkönyvet is. Most már zárom levelemet és csókolni- : Gabi." f rxrcíav.y Mi, az 505. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet II. F. osztály tanulói hazánk felszabadulásának 25. és Lenin születésének 100. évfordulójára versenyre hívjuk Tolna megye szakmunkástanulóit. Vállaljuk, hogy valameny- nyien részt veszünk az intézet tanulmányi versenyein és a szakmai versenyeken. Megszervezzük a gyengébb tanulók segítségét, hogy sem félévkor, sem év végén osztályunkban bukott tanuló ne legyen. A hiányzásokat tanulónként 15 órára csökkentjük. Tanulónként 10—10 óra társadalmi munkát végzünk az 1969—70- es tanévben. Kulturális fejlődésünk érdekében szervezett KISZ-oktatáson veszünk részt. A tanév folyamán közös mozilátogatást szervezünk és kulturális „zsákbamacskával” egybekötött teadélutánokat rendezünk. Sportvonalon osztályok közötti labdarúgó-mérkőzéseket szervezünk. Kérjük tanárainkat, vezetőinket, segítsenek a feladatok teljesítésében. Tanulótársainkat arra kérjük, minél többen kapcsolódjanak felhívásunkhoz. A feladatok teljesítéséhez erőt, egészséget kíván a II F. osztály. Tancsa János oszt. titkár Zsédely László KISZ alapszerv, titkár Bányaüzemi vezeték látogatása a lakóhelyen Kedves vendégeket fogadtak a napokban a Győrén és Iz- ményben lakó, a Mecseki Szénbányák Komló Béta aknájában dolgozó bányászok, amikor a bányaüzem párt-, szak- szervezeti, gazdasági vezetői, valamint a legjobb brigád tagjai tettek náluk látogatást A munkahelyi vezetők kezdeményezésére létrejött találkozó céljául tűzték, hogy mind a brigádok tagjai, mind a gazdasági, és mozgalmi vezetők közelebbről megismerkedjenek a Béta-aknán dolgozó, Izmény- ben és Győrén lakó bányászok lakás- és életkörülményeivel. Otthonukban kívántak velük beszélgetni és ismerkedni örömeikkel, gondjaikkal. A Gungli Ferenc igazgató vezetésével érkezett csoportot a györei községi .tanács épületében Kovács István vb-elnök fogadta, aki rövid tájékoztatást nyújtott a vendégeknek az ott élő bányászok társadalmiközéleti tevékenységéről, valamint életmódjukra. Ezt követően került sor a családlátogatásokra, amikor a vendégek nemcsak az aktív, ma is dolgo1 zó bányászokat keresték fel' otthonukban. Meglátogatták a. nyugdíjasokat és azokat csonka bányászcsaládokat, ahol a kereső apa, vagy fiú korábban bányaszerencsétlenség miatt vesztette el életét; ahol a bánya gondoskodik az özvegyről és árvákról. Jónéven vették, mindenütt szeretettel fogadták a bányászotthonokban az üzem gazdasági és mozgalmi vezetőit. A nagy hatású találkozó estéjén a művelődési otthonban adott kultúrműsort az irodalmi színpad és a bányaüzem, nagy létszámú kórusa. A Győré községben sorra ke rült ismerkedés és találkozó még jobban elmélyítette a vezetők és a bányászok közti kapcsolatot, és hozzájárult a bizalom kölcsönösségének erősítéséhez. Új MHSx-sxékháx Tamásiban 65000 forint a társadalmi munka értéke A Magyar Honvédelmi Szövetség átszervezéséről szóló párt- és kormányhatározat a szövetség céljainak megvalósításában a korábbinál nagyobb feladatot állított a tanácsok, az állami szervek elé. A határozat alapján a tanácsoknak megfelelő helyiségek rendelkezésre bocsátásával segítették a különböző klubok, kiképzési ágazatok tevékenységét, munkáját. És ahol nem lehetett találni megfelelő épületet? Építettek, mint Tamásiban, vagy már tervezik az építést. (A helyiségről való gondoskodás talán éppen a járási székhelyeken a legnehezebb, mert ide összpontosul a kiképzés zöme, a legnépesebbek a gépjárműiskolák.) Tamásiban a szövetség megyei, járási vezetőségének kezdeményezése, a megyei, a járási, a községi tanácsok támogatása teremtette meg az MHSz új székházát. A falakon, az ajtókon még alig száradt meg a meszelés, a festés, de a tagság máris birtokba vette — úgy is, mint második otthonát. A 650 000 forintot érő épületen a tagság mintegy 65 000 forint értékű társadalmi munkát végzett, alapozást, földmunkát, anyagszállítást. A kőművesmunkákat a tanács költségvetési üzemének háromtagú brigádja végezte, Meiszter József irányításával. Az épületben külön tanterem áll a gépjárműiskola rendelkezésére, a gépkocsigarázshoz kapcsolódva, a szükséges oktató- és szemléltetőeszközökkel felszerelve. Külön termet kapott a lövészklub, a modellező- és a rádiósklub, a szabályoknak megfelelő raktárakban tárolják a fegyvereket, anyagokat, és külön adószobában folyhat majd a rádiózás. Sok felszerelés hiányzik még, de a székház elkészülte máris érezteti hatását. A sorkötelesek gépjárműtanfolyamának hallgatói, a lövészklub, a tartalékosklub tagjai közti] sokan a foglalkozásokon túl is szívesen töltik üt szabad idejüket. A repülőmodellezők még alapfokon dolgoznak, Halász Gyula, egy IV-es gimnazista irányításával. A rádiósklubban is pezsgőbb az élet, mini korábban. A klub vezetője Tö- rőcsik Gyula, de sokat segíi a munkában az Orion-üzem igazgatója, főleg a fiatalok tá virászkiképzésében. Hogy az elmondottak még teljesebbek legyenek, megkell jegyezni, hogy az utánpótlást, jelentő fiatalabb korosztály is helyet kapott: az általános isj kola lövészszakköre is üt tat*» ja foglalkozásait. A honvédelmi szövetség ég székháza tehát további, kedvezőbb lehetőségeket teremt a sokoldalú kiképző-nevelő munkához. Eddig, épület nélkül is tudtak felmutatni eredményeket; a honvédelmi versenyeken, honvédelmi jellegű vetélkedőkön az elmúlt évben tamásiak értek el legtöbb helyezést, amelyeket a következőkben nyilván igyekeznek majd ismételten megszerezni, a jó teljesítményeket megismételni. BL Vízrendezés Csibrák és Duzs környékén nagy várakozással tekintenek a Kapos folyó 1970-ben sorra kerülő kotrása elé. E területeken a folyó vizének gazdasági célokra való nagyobb fel- használását remélik a kotrási munkálatok elvégzésétől. De ha ez megtörténik, kisebb lesz a Kapos kiöntési veszélyessége is, mert a megtisztított meder képes lesz befogadni a Konda patak és az Annamá- jori árok áradáskor bő vizét Népújság 5 1969. október 3»