Tolna Megyei Népújság, 1969. október (19. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-29 / 251. szám

Atlétika fl szekszárdiak nyerték az U. Dózsa elleni versenyt Tóth Ferenc 49.32-re javította a megyei felnőtt diszkoszvetőcsúcsot Vasárnap délelőtt Szekszárdon, a Dózsa-pályán került megrende­zésre az évek óta hagyományos Sz. Dózsa—Újpesti Dózsa női és férfi páros verseny. Tóth Ferenc, a Szekszárdi Dó­zsa kitűnő atlétája 49,32-re javí­totta a megyei felnőtt férfi disz­koszvetőcsúcsot. A női viadalon a 300 és 600 mé­teres síkfutásban született hármas szekszárdi győzelem, de győztek a lányok a 100 méteres sífkutás- ban és magasugrásban is. Az új­pestiek a súlyszámokban és a távolugrásban bizonyultak jobb­nak. A férfi viadalon az újpestiek kezdtek jobban. 400-on hármas győzelmet arattak, de győztek öü0-on. Ezzel szemben Szekszárd magasugrásban és gerelyhajítás­ban aratott hármas győzelmet, de megnyerték a fiúk a 100 métert, a távolugrást és a diszkoszvetést is. így mindkét viadalt a szek­szárdi versenyzőgárda nyerte meg. Egyénileg az új felnőtt diszkosz­vetőcsúcson kívül meg kell emlí­tenünk Kiss Eszter eredményét, aki versenyen kívül 41 méterrel nyerte a női diszkoszvetést. A viadal eredményei közül Kovács 1:41,5-ös 600 méteres idejét, a tá- volügrók eredményeit, valamint a Ökölvívás Szekszárdi sikerek A megyei ökölvivó-ezöveOség va­sárnap azekszáröon a UM-kiuoban rendezte a megyei körmérkőzéses serdülo oo íxjúsági bajnokság má- SJdii: ioiudiőját. A kis létszámú iijZönseg aránylag sok tehetséges i_ alán ..j,,'.ert meg. Felkészültsé­gük: i az alábbi versenyzők tün- ie*v »ei; Csap (Tolna). Komjáthi, ivi.'j- i, ivlsc II, Fái (Szekszárd), Sun-.v./ ,^akis) Biró (Simontornya). Serdülők: Kiss (Si*^ on tornya) pgy. Raffel- kó (B nyhad) ellen. Runya* (Tol­na) df. győz Kemény (Paks) ellen. Kis« (Szekszárd) dí. győz Székely í Pakts) ellen. Dobi (Simontornya) — Novak (Tolna) mérkőzés döntet­len. Csap (Tolna) pgy Bíró (Si­mon tornya) ellen. Torma II. (S/ek- -zórd) pgy Bak v Tóin a) ellen. Du­cié/; (Szekszárd) pgy. Mészáros (Paks) éllen. Tatai (Bonyhái) Pgy. Bak (Tolna) ellen. Komjáthi (Szekszárd) df győz En germ aj er (Bonyhád) ellen. Kis« (Szekszárd) ellen rsilka (Bonyhátí) feladta. Pál (Szekszárd) ellen Tancz (Bonyhád) feladta. Duka (Tolna) ogy. Csap (Tolna) ellen. Ifjúságiak; c^kszárd) pgy Drégely o ellen. Simon (Szek- r-',1en Tormási (Paks) fel­kötő •■^nmlcz (Paks) pgy. Kozák (Pak«) ellen. HÍREK A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága Csöndes Sán­dort (Tolna) november 3-ig, őri Mihályt (Szakcs), Szappanyos Ist­vánt (Szakos) november 10-ig, Cso- both Mártont (Majos) december 31-ig, Lőbei Jánost (Majos) már­cius 3l-ig, Hajdú Istvánt (Duna- szentgyörgy) március 31-ig, Oláh Sándort (Dunaszentgyörgy) márci­us 3l-ig. Szuprics Lászlót (Duna- szentgyörgy) április 29-ig tiltotta el. Október 30-án, csütörtökön Szek- szárdon a Kórház megyebajnok­ságot nyert és osztályozóra készü­lő férfi kézilabdacsapata az NB I-es Pécsi Bányászt fogadja edző- ' mérkőzésre. A mérkőzést a Szak­munkásképző Intézet pályáján rendezik. Kezdési idő 17.30. fiúk közül Fejős két győzelmét kell dicsérni. Eredmények: Nők: 100 m: 1. Ziegner (Újpesti Dó­zsa) 12,7, 2. König (Szekszárdi Dózsa) 12,8, 3. Kovács (Sz. Dózsa) 13,1. 300 m: 1. Perecsi (Sz. Dózsa) 44,9, 2. Hollóst (Sz. Dózsa) 46,1, 3, Trázer (Sz. Dózsa) 48. 600 xn: 1. Kovács (Sz. Dózsa) 1:41,5, 2r Balogh (Sz. Dózsa) 1:46,7, 3. Nagy (Sz. Dózsa) 1:50,7. Magasugrás: 1. Szekeres (U. Dó­zsa) 145, 2. Petrits (Sz. Dózsa) 140, 3. König (Sz. Dózsa) 140. Távolugrás: 1 * Ziegner (U. Dó­zsa) 540, 2. König (Sz. Dózsa) 530, 3. Balatoni (U. Dózsa) 527. Ver­senyen kívül Szekeres (U. Dózsa) 538. Súlylökés: 1. Varga (U. Dózsa) 11,64. 2. Greif (Sz. Dózsa) 10,94, 3. Búzás (Sz. Dózsa) 10.65. Verse­nyen kívül Kiss (Sz. Dózsa) 11.70. Diszkoszvetés: 1. Varga (U. Dó­zsa) 34.64, 2. Kovács (U. Dózsa) 29.60, 3. Búzás (Sz. Dózsa) 29.14. Versenyen kívül: Kiss (Sz. Dó­zsa) 41, Felföldi (Sz. Dózsa) 36.40, Törökné (Sz. Dózsa) 30.22. Az összesített pontverseny vég­eredménye: Szekszárdi Dózsa-UJ- pesti Dózsa 83:71. Férfiak: 100 m: 1. Fejős (Sz. Dózsa) 11,7, 2. Krajcs (U. Dózsa) 11,7, 3. Szat­mári (Sz. Dózsa) 11,8. 400 m; 1. Tinkó (U. Dózsa) 54.8, 2. Zsarnóczai (U. Dózsa) 56,4, 3. Máth (U. Dózsa) 55. 800 m: 1. Kovács (U. Dózsa) 2:07,6, 2. Tornóczky (U. Dózsa) 2:08,4, 3. Pirka (Sz. Dózsa) 2:21,4. Magasugrás: 1. Major (Sz. Dó­zsa) 165, 2. Fülöp (Sz. Dózsa) 155, 3. Klem (Sz. Dózsa) 145. Távolugrás: 1. Fejős (Sz. Dó­zsa) 655, 2. KrajCS (U. Dózsa) 641, 3. Szatmári (Sz. Dózsa) 592. Diszkoszvetés: 1, Wégi (U. Dó­zsa) 37,64, 2. Steib (Sz. Dózsa) 32,06, 3. Szabó (Sz. Dózsa) 30.54. Versenyen kívül Tóth Ferenc (Sz. Dózsa) 49.32. (Uj megyei felnőtt csúcseredmény). Gere ly haji tás: 1. Steib (Sz. Dó­zsa) 47.66, 2. Molnár (Sz. Dózsa) 46,12, 3. Szabó (Sz. Dózsa) 42,44. Férfi pontverseny végeredmé­nye: Szekszárdi Dózsa—Újpesti Dózsa 84:70. Összesített pontversenyben: Szek­szárdi Dózsa—Újpesti Dózsa 167 dél. A Szekszárdi Spartacus jubileumi túranaptára Veaetőségválasztó gyűlést tartott a Szekszárdi Spartacus Sportkör természetjáró szak­osztálya. A gyűlésen Berger Mihály, a szakosztály vezetője beszélt arról, hogy hazánk fel- szabadulásának 25. évforduló­ját méltóan kívánják megün­nepelni a Szekszárdi Sparta­cus természetjárói is. Ezért a jövő évre 25 túrából álló jubi­leumi túranaptárt készítenek. A 25 túrából 5 barátságtúrát tartanait a Keleti-Mecsekben három megyei: a simontornyai, a tolnai turistaszakosztály és a paksi gimnáziumi szakosz­tály. továbbá két megyén kí­vüli szakosztály: az újpesti és a pécsi Spartacus természet- barátainak a meghívásával. A felszabadulás 25. évfordulójá­nak tiszteletére 25 kilométer távú jubileumi turistautat je­leznek le emlékmű-emblémá­val ellátott fémlapocskákkal a mőcsényi vasútállomástól Grá- bócon, Szálkán, a sötétvölgyi erdőn át a szekszárdi felszaba­dulási emlékműig. A felsza­badulási turistaúton két pihe­nőt létesítenek, az egyiket Hollós Lászlónak, a szekszárdi természetbarát gom ba tudósnak az emlékére az Öriáshegyen, ahol gombáit gyűjtötte; a má­sikat Molnár Jánosnéra, a nemrégiben elhunyt kiváló turistára emlékezve. Szeretné­nek egy forrást is kiépíteni a SöbétvöLgy környékén, s ezt Szabadság-forrásnak neveznék el. A programban felszabadu­lási emlékversenyek, valamint a szekszárdi ktsz-dolgozók és azok gyermekei részére ren­dezett kirándulások, télen sí­túrák. tavasszal virágszedő ki­rándulások, kerékpártúrák szerepelnek. Lesz egy több na­pos börzsönyi túra, s tervez­nek 9 napos erdélyi utat is Ezenkívül részt vesznek a megyei és az országos talál­kozókon. A javaslatot elfogad­ták a résztvevők. Ezután Pálinkás István, a Tolna megyei KISZÖV Spar­tacus Sportkörének, elnöke be­jelentette, hogy a hosszú évek óta hiányzó turistaház ügye megoldódott: a megyei szövet­kezeti bizottság 40 ezer és a sportkör 10 ezer forintos hoz­zájárulásával egy jó karban levő házat vásároltak Óbánya községben, s abban mintegy harminc személyt szállásolhat­nak ed. Az OKISZ is meg- ígiérte. hogy biztosítja, kiegé­szíti majd a turistaház beren­dezését. Pálinkás István arra kérte viszonzásként a szakosz­tály tagjait, hogy szeressék és becsüljék meg új turistaházu­kat, s még nagyobb akarással lendítsék fel sportéletüket. Be­fejezésül közölte: a sportkör úgy értékelte, hogy a termé­szetjáró az egyik legjobb, leg­aktívabb szakosztálya. Ezért Berger Mihályt a sportkör ne­vében. pénzjutalomban része­sítette. Az ülés közben meg­választott vezetőséget pedig arra kérte, hogy több segítsé­get nyújtson a jövőben, ne egyedül a szakosztályvezető dolgozzék. Berger Mihály Gyerő And­rás KISZÖV megyei elnöknek. Pálinkás Istvánnak és Kardos Antalnak. a szövetkezetpoliti­kai osztály vezetőjének meg­köszönte értékes segítségüket, aminek köszönhető, hogy vég­re megfelelő turistaházhoz ju­tottak a Mecsekben a szek­szárdi természetjárók, (só) Totótippek 1. Oroszlány—Várpalota I 1 2. SZMTE—Békéscsaba 1 x 3. Ganz-Mávag—Zalaeg. TE I H 4. Kecskemét—FÖSPED l x 5. MVSC—Nagybátony 1 1 6. CVSE—Debreceni VSC x 8 7. Mezőkovácsh.—Szey. VSE 1 1 8. Budafok—Pénzügyőr i 1 9. Gyula—Jászberény l I lö. K.Félegyh.—Szóin. MÁV 1 1 11. K.Kinizsi—MÁV DAC X 2 12. Siófok—Pécsi Ércbányász x 1 13. Veszprém—Szekszárd 2 x Pótmérkőzések: 14. Bauxltbány.—K, Táncsics 1 i lß. S a varia—Dorog x 1 16. Almásfüzitő—Pápa 1 x Ökölvívó NB II. 1. Bp. Építők 9 7 1 1 125:71 15 2. Bonyhádi Sp. 9 7 — 2 121 ;75 14 3. BKV Előre 9 6 — 3 106:84 12 4. Kaposv. D. 9 5 — 4 95:93 10 5. Oroszlányi B- 9 4 1 4 91:99 9 6. MÁV Nk. TE 9 4 — 5 86:112 8 7. Szomb. D. 9 2 — 7 74:122 4 8. Dorogi B. 9 ------- 9 76:118 — N épújság 6 1969. október 29. GALAMBKIÁLLÍTÁS A Magyar Posta a budapes­ti nemzetközi galambkiállí­tást I forint névértékű bé­lyeggel köszönti. Ez a kiadás lesz az 1969. évi Évfordulók — események-sorozat utolsó érté­ke. A decemberben megjele­nő bélyeg egy különleges ma­gyar galambfajtát, a kiskun­félegyházi keringőt ábrázolja. Magyar bélyegen jelképes galamb (pl. az 1946. évi utol­só inflációs sorozat, vagy bé­lyegnapok alkalmával) több­ször szex-epeit. A mostani ki­adás előtt tizenkét évvel ko­rábban 1957. decemberében 6 értékű sor jelent meg az ak­kori kiállítás és postagalamb- verseny alkalmábóL bélyegkiAllítAs 1 MILLIÓ LÁTOGATÓVAL egy madarat láthatunk a mű alsó részéről, de az első napi borítékok rajza a mozaik tel­jes képét elénk tárja. Az ókor művészeinek munkáját Mathi- ensen dán grafikus alkalmaz ta bélyegre, míg a nagyszerű kivitel spanyol nyomdászokat dicsér. BÖRTÖNBEN NEM SZABAD Hamm (Német Szövetségi Köztársaság) bírósága 3 WS 153/69 szám alatt megtiltotta, hogy vizsgálati fogságban le­vő egyén béiyeg-cserefüzeteket kiválasztásra átvegyen és a postán érkezett küldeményt visszairányította a feladónak. Az intézkedés sem újnak, sem említésremél tónak nem nevez­hető, de a bíróság döntésének részletes indoklása érdekes. Eszerint a bélyeg olyan érték­tárgy, amely a pénzhez hason­ló, így tiltott üzenetek közve­títését ezzel fizethetik és meg­akadályozhatják a még vizs­gálat alatt levő ügyek felderí­tését. Továbbiakban megálla- pítja a döntés, hogy érték­tárgy a fogdában biztonságo­san nem őrizhető, és elvesztés esetén még a kulcsot kezeld hatósági személyek is gyanúba keveredhetnének. A harmadik indok szerint a filatelista anyag átvétele zavarná a bör­tön rendjét és külön munkát róna a fegyőrökre. népszámlálás A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége tárgyalá­sokat folytat a centenáriumi kiállítás ügyében a Hungexpo Vállalattal, a bel- és külföldi vásárok, kiállítások rendezőjé­vel. Az 1971. évi bélyeg-világ­kiállítás helyéül a városligeti vásárváros egyik legnagyobb épületét, a Petőfi-csarnokot ajánlották fel. A bélyegkiállí­tást a Budapesti Őszi Vásár­ral együtt szándékoznak tar­tani. A közös belépőjegy kö­vetkeztében világrekord vár­ható: 1 millió látogatóra szá­mítanak, ilyen nagy számú kö­zönsége még egyetlen filate­lista bemutatónak sem volt. Reméljük, hogy megállapodás jön létre és szenvedélyünk a hatalmas látogató seregben számos új barátra talál. MOZAIK AZ ENSZ PALOTÄJÄBAN Az Egyesült Nemzetek Szer­vezete postaigazgatása novem­berben kibocsátja harmadik művészeti sorozatát. A 6 és 13 cent névértékű bélyegek rész­leteket mutatnak be a négy évszakot és az év szellemét ábrázoló mozaikból. Ezt a re­mekművet Tunézia népe aján­dékozta a szervezetnek és most New Yorkban a székház egyik társalgóját díszíti. A mo­zaikot a tunéziai Haidra nevű helység mellett találták a III században. A bélyegeken egy­Már nagyban folynak ha­zánkban a népszámlálás elő­készületei. Ezért fokozott ér­deklődést kelthet Norvégia 2 értékből álló sorozata, amely az ottani első népszámlálás 200 éves jubileumát köszönti. A 90 örés bélyegen emberi alakok jelképes csoportját lát­juk, a második bélyeg az ada­tok mai, gépi feldolgozásának nélkülözhetetlen eszközét, egy lyukkártyát ábrázol. LEPÉNYEVÉS — ZSÁKBAFUTÁS Suriname gyermekjótékony­sági sorozata kedves játékok­kal köszönti a fiatalokat, öt bélyegen a szembekötősdi, le- pénvevés rúdmászás, zsákba- futás, akadályverseny tréfás jelenetei láthatók. „Konferja- ri”-nak nevezik a gyermekna­pi népünnepélyekhez hasonló fesztivált, amely az ottani ta­vasz beálltakor a kicsik zsiva­jától hangos. A gyermekek — é^ úgy látszik játékaik is — a világon mindenütt egyformák, mert a bélyegen látottak sze­rint a Dél-Amerika északkele­ti részén elterülő Suriname (Holland-Guayana) anróságal éppen olyan örömet lelnek a tréfás versenyekben, mint a magyar gyermekek. A Tolna megyei Állat­forgalmi és Húsipari Vál­lalat azonnali belépéssel felvesz 2 fő autószerelő szak­munkást, 2 fő utazó­rakodót, 1 fő éjjeliőrt, 1 fő tehergépkocsi-vezetőt. 44 órás munkahét. 2 hetenként szabad szom­bat. Jelentkezés a sze­mélyzeti előadónál a vállalat központjában Szekszárd, Béla tér l.sz. alatt. (299)

Next

/
Oldalképek
Tartalom