Tolna Megyei Népújság, 1969. október (19. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-19 / 243. szám
Hol a következetesség ? Idézet a Tolna megyei Röplabda Szövetség 19í>9. augusztus 25-*én kiadott körleveléből.' ..A" mérkőzés elhalasztásához a szövetség csak nagyon indokolt. esetiben, a két fél előzetes megegyezése, és annak beküldése alapján járul HSozzá;’? A G er jen—Dombóvár, október 12-i mérkőzésének időpontját a szövet>- ség a két csapat vezetőinek megkérdezése nélkül változtatta meg október 11-re. Erről az értesítést egy nappal előbb, október 10-én kaptuk. Nagyon furcsának találjuk a szövetség intézkedését, mivel játékosaink közül többen vidéken tartózkodnak és csak szombaton este jönnek haza. így néipn , is tudtunk minden játékosunkat értesíteni az időpont megváltoztatásáról. Csonka csapattal voltunk kénytelenek kiállni. (3:0 arányban vereséget szenvedtünk) Ami megnyugtat: a dombóvári csapat szép játékkal is nehezen győzött csonka csapatunk ellen. Csak gratulálni lehet Dombóvárnak az eredményes játékért. Fáj viszont, hogy ilyen sorsdöntő mérkőzést ilyen körülmények között kellett, lejátszana. Horváth Ferenc Gerjen-FŰZ:/ ~Z Kiszler József, a Tamási Gimnázium II. osztályának tanulója. Sokoldalú sportoló, az iregszem- csel ifjúsági labdarúgó-csapatban játszik vasárnap délutánonként, de az atlétikai pályán is megállja a helyét. Az ifjúsági CSB legutolsó ‘versenyén 100 méteres síkfutásban szerzett 1. helyet a csapatának, Tamásinak. Nágymányok a otthonában veretlen Hat fordulóval az NB m-as láb- . darúgó-bajnokság befejezése előtt , érdekesen alakult a csapatok hazai pályán és idegenben lejátszott . mérkőzéseiről vezetett táblázat. A 24. forduló után Nágymányok és a Pécsi BTC őrizte- meg hazai veretlenségét. A vesztett pontok tekintetében közülük az újonc Nágymányok szerepelt jobban, a pécsi együttes már második döntetlenjét játszotta, a PEAC után Sárbógárd ellen sem győzött. Nágymányok a tavaszi Idény 10 fordulójában Mohács ellen t:2res döntetlent ért el otthonában. Hazai pályán , 1. N.mányok 12 11 l — 27:8 23 2. PBTC 12 10 2 — 25:5 22 3. Baja 12 10 1 1 23:4 2T 4. DVSE 12 8 3 1 17:6 19 5. Barcs 12 8 3 1 27:13 19 6. Lábod 12 9 — 3 33:14 18 . 7 D.újváros 12 6 5 L 16:9 17 8. P. Volán 12 8 1 3 20:12 17 9. Mohács 12 8 1 3 22:15 17 10. Steinmetz 12 7 2 3 25:12 16 11. Bonyháa IS 6 3 3 23:13 15 12. PEAC 12 6 2 4 23:14 14 13. Sárbógárd 12 3 7 2 8:6 13 14. D Szöv SK 12 4 3 5 13:7 11 15. P. Porcelán 12 3 4 5 13:12 10 1«. K. Vasas 12 4 2 6 16:18 10 vidéki mórkőzéseken. A lfi~os mezőnyből a Steinmetz. SE és a Pécsi EAC 24 fordulón keresztül nem győzött idegenben, de gólarányuk így is jobb, mám a nágymányok! és a dombóvári szövetkezeti sportkör csapatáéi. Idegenben: Az idegenben játszott mérkőzések eredményeit tekintve, a legjobb teljesítményt eddig a bajnoki cím várományosa, a Pécsj BTC nyújtotta. Megyénk négy csapata kÖ2Ül a Bonyhádi Vasas 11 pontjával és a 7:18-as gólarányával a táblázat 3 helyén áll. A DVSE 6, Nágymányok és n Dombóvári Szövetkezeti SK 5—5 ponttal és pasz- szfv gólaránnyal az alsó régióban helyezkedik el. Az őszi idényben Bomyhád a DVSE és Nágymányok egyaránt 4—4, a D. S2öv. SK pedig csupán egy pontot szerzett a 1. PBTC 12 7 3 2 21:16 17 2. P. Volán 12 5 2 5 15:15 12 3. Bonyhád 12 4 3 5 7:18 11 4. Barcs 12 4 2 6 11:21 10 5 Lábod 12 4 1 7 11:20 9 6. Dunaújváros 12 3 2 7 10:16 8 7. P. Porcelán 12 3 1 8 13:22 7 8. Baja 12 3 1 8 9:21 7 9. DVSE 12 2 2 8 11:22 6 10. Mohács 12 1 4 7 10:22 6 11. K. Vasas 12 1 4 7 6:19 6 12 PEAC 12 — 5 7 12:25 5 13. N.mányok 12 2 1 9 8:25 5 14. D. Szöv. SK 12 1 3 8 6:24 5 15. Steinmetz 12 — 4 8 10:24 4 16. Sárbógárd 12 J 2 9 6:21 4 Sportműsor Kosárlabda: A Szekszárdi Vasas NB n-es női csapata a Budapesti Spartacus együttesét fogadja 11 órakor, a Garay gimnázium bitumenes pályáján. Me-, gyebajnokság: Bajai Vízügy II— Bonyhádi Vasas (férfi) 16, Báta- szék—Bajai Fehérnemű II (női) 9. Bátaszék—Bajai Bácska II (férfi) 10.30. Az elmaradt BVSK— Paksi Gimnázium serdülő fiú mérkőzés kezdési időpontja 12. a lánymérkőzésé 13 óra. Járási bajnokság: Bonyhádi Közgazda- sági Technikum—Tevel 10, Lengyel—Hőgyész 10, Klsdorog—Zomba 11. Röplabda: Lányok: Szekszárdi KSE— Báta 9. Szekszárdi KSE— Tamási 11, Sióagárd—Medina 9, Kakasd—öcsény 9. Fiúk: Báta— Gerjen 12, öcsény—Gerjen 11, Szekszárdi KSE—Gerjen 10, Öcsény—Szekszárdi KSE 12. öcsény—Báta 9. Valamennyi fiúmérkőzés Szekszárdon kerül lejátszásra. Kézilabda: A Slmontornyai BTC NB Il-es férficsapata Pécsett mérkőzik, a Kesztyűgyár ellen. Megyebajnokság: Nők: Szekszárdi Kórház—Simontomya 10.30, serdülők 8.40, Máza-Szászvár— Bonyhádi Cipő 10, serdülők 9. Férfiak: Szekszárdi KórházDombóvár 12.30, Bonyhádi Cipő— Mözs 12.30, serdülők 11.30, Bonyhádi Cipő—Mözs 11, serdülők 10, Tolna—Gyönk 10, serdülők 9, Máza-Szászvár—Hőgyész 12, serdülők 11. Labdarúgó NB n: A Máza- Szászvárl Bányász otthonában játszik, a Kappsvárl Táncslcsot fogadja. Kezdési idő: A Szekszárdi Dózsa Szombathelyen, a Savaria ellen lép pályára 14 órakor. Labdarúgó NB ül: A Dombóvári Szövetkezeti SK a PÉAC-ot fogadja 14 órakor. A Dombóvári VSE Baján, Nágymányok Mohácson vendégszerepei. Bonyhád otthonában játszik, a Kaposvári Vasast fogadja. Kezdés: 14 óra. Labdarúgó-megyebajnoluág: Farnád—Gyönk: Rózsa, Szedres—Klsdorog: Aknai. Tolna—Paks: Baranya megyei hármas, Tengelic— Simontomya: Csordás, Sz. Vasas—Máza-Szászvár II: Pozsonyi, Dunaföldvár—Sz. Dózsa IX: Atkáid. Fadd—Alpári SE: Takaró, Hö- gyész—B. Petőfi: Berta, Tamási—Bogyiszló: Takács. Labdarúgó megyei B: Clkó— Bátaszék: Szabó, Szakcs—Nagy- dorog: Eretnek, Sióagárd—Páll a: Kiss n, Bölcske—Majos: Ben- cze, Dunaszentgyörgy—Ozora: Nagy I, Decs—Döbrököz: Dra- vecz I, Kötesd—Dalmand: Gabi. Labdarúgó megyei II. osztály: Kocsola—Győré: Szabó I, Kurd— Nak: Nyakas, Ujlreg D. Szöv.. II: Tolnai, Tolnanémedi—D. Vasút II: Kleiber. Szakály—Iregszemcse: Bogos, Felsőnána—Pincehely: Sudár. Labdarúgó Járási bajnokság: Sár- plligl-T'ehgellc-Szőlőhegy: Farkas. Valamennyi labdarúgó-mérkőzés kezdési Időpontja 14 óra. HÍREK A paksi járási labdarúgó- bajnokságban vasárnap már csak egy mérkőzés került lejátszásra: Györköny—Paksi Kinizsi II. 3:4. Ezzel a járási bajnokság befejeződött. Végeredmény: 1. Paksi Kinizsi II. 12, 2. Németkér 8, 3. Györköny 6, 4. Pusztahencse 4. Versenyen kívül Paksi Erőmű három ponttal. A serdülő bajnokságot Németkér nyerte 11 ponttal. További sorrend: 2. Paks 7, 3. Pusztahencse 5, 4. Györköny 5, ponttal. Versenyen kívül a Paksi Erőmű 4 ponttal. A dombóvári járási kézilabda úttörőolimpia eredményei: D. Gárdonyi—Kurd 9:1, Uj- dombóvár—Kocsola 2:8, Dal- mand—D. Zrínyi 11:0, Dal- mand—Ujdombóvár 12:1, Kurd—Kocsola 1:17. A bajnokság állása: 1. Kocsola 8, 2. Dalmand 6, 3. D. Gárdonyi 6, 4. Ujdombóvár 2, 5. D. Zrínyi 0, 6. Kurd 0 ponttal. Atlétika Bonyhád és Bátaszék vezet A megyei atlétikai ifjúsági-csapatbajnokságban a bonyhádi fiúk és a bátaszék! lányok állnak a tabella élén. A 3. fordulóban a csapatok egymás ellen a következő eredményeket érték el. Lányok: Bonyhád—Lengyel 57:36, Bonyhád—Tolna 64:25, Lengyel- Tolna 56:30, Bátaszék—Dombóvár 52:42, Dombóvár—Hőgyész 50:13, Tamási—Sz. ITSK 59:30, Sz. ITSK —Pincehely 52:2. Fiúk: Bonyhád —Lengyel 57:36, Bonyhád—Tolna 63:33, Tolna—Lengyel 51:41, Bátaszék—Dombóvár 50:45, Bátaszék— Hőgyész 69:6, Dombóvár—Hőgyész 69:6, Pincehely—Sz. ITSK 50:417 Sz. ITSK—Tamási 49:33. A bajnokság állása: Lányok: 1. Bátaszék 6 6 ------- 347 :179 1 2 2. Tamási 65—1 325:218 10 3. Dombóvár 5 4 — 1 270:163 8 4. Bonyhád 6 4 — 2 328:224 8 5. Hőgyész 7 3 — 4 358:215 6 6. Tolna 7 2 — 5 228:291 4 7. Lengyel 5 1 — 4 124:246 2 8. Sz. ITSK 6 1 — 5 108:238 2 9. Pincehely 6-------6 114 :369 F iúk: ~ 1. Bonyhád 6 6 ------- 387 :155 1 2 2. Bátaszék 6 6 ------- 374 :145 1 2 3. Sz. ITSK 6 4 — 2 276.255 8 4. Dombóvár 5 3 — 2 271:179 6 5. Tamási 6 3 — 2 223:285 6 6. Pincehely 6 3 — 3 264 :301 6 7. Tolna 7 1—6 242:393 2 8. Lengyel 5 1 — 4 160:287 2 ». Hőgyész 7-------7 166 :3B9 — Hogy állunk azzal a faddi üggyel? — Már a múltkor is megmondtam: a faddi sportvezetők ártatlanok. Sőt, kijelenthe- .tem: ha valaha valaki megfizetné nekik a személykocsikkal megtett utak ellenértékét, . ezresek ütnék a markukat. — Tehát? j — Hagyjuk az egészet, nehéz ügy ez. Egyetlen megjegyzésem: bár mindenütt olyan becsületes sportvezetők lennének, mint Faddon. — Persze, a levél ellenére a nakiak is becsületesek lehetnek. — Ki mondta, hogy nem. Azért, mert valaki ír egy levelet, ez még nem gátolja meg abban, hogy becsületes legyen. Legfeljebb, amíg a levelet írta, megfeledkezett arról, hogy nemcsak ők társadalmi munkások, hanem mások is, és ezért nem szabad gyanúsítani senkit. — Kit gyanúsítottak? — Hát a tamási járási. szövetséget. Azt Írták az MLSZ-hez küldött levelükben, hogy a tamási járás elnyomja őket, mert ők a dombóvári járásba tartoznak. A tamásiak ki akarják ejteni őket a II. osztályból. — Ismerős hangok, mintha ilyeneket hallottam volna már az egyik járási székhelyen. De mi az MLSZ állásfoglalása? — Az MLSZ-nek a legkisebb gondja is nagyobb annál, semhogy ilyen ügyekkel fog- . lalkozzon. A megyei és a járási bajnokság legmagasabb fóruma a megyei szövetség. — Akkor mondja meg a szövetségben, hogy valamit kéne tenni a 10—15 éves játékvezetői igazolványok visszavonása érdekében. — Nem sok vizet zavarnak. — Csak gondolja. Vasárnap Medinán, a Harc elleni mérkőzés alatt és után egy ma- , gát játékvezetőnek nevező egyén a kitűnően működő bitó ellen uszította a közönséget. — De miből gondolja, hogy van játékvezetői igazolványa? — ö mutogatta mindenkinek. Igaz, hogy már 14—15 éve nem vezet az illető, de ez nem gátolja abban, hogy ne tudjon kritizálni. Hallotta? — A szabályokat legalább ismeri? — ö úgy gondolja, hogy igen. De persze azt nem tudja, hogy nem les, ha a játékos saját térfelén kapja a labdát. — Ez bizony így van. — Es amit vasárnap Simontomyán, a kézilabda-mérkőzésen beszéltek, arról mi a véleménye? — Rázós ügy. Ha beteljesedik és ugrik a négy porit, akkor könnyen lehet, hogy jövőre nem lesz Simontomyán NB Il-es csa- pat. — De miért beszél ilyen titokzatosan? Vgy csinál, mintha magának kellene a történtek miatt szégyenkeznie. — Nem vagyok hajlandó részletekbe bocsátkozni, elég baj, hogy ide lyukadtunk ki. — Mennyivel szebb sportágak vannak, mint a labdarúgás és a kézilabda. Mert, ha nem tudná, nem mindenhol történik a kulisszák mögött különböző sakkhúzás. — Talán az asztaliteniszsportra gondol? — Igen. Kell annál szebb, mint amikor a fehér labdát ütögetik, ízig-vérig önzetlen fiatalok ? — Hát. .. — Ne sumákoljon, hanem mondja, amit akar. — Nem fogja elhinni! — Esküszöm aranylábú fiaink egészségére. — Az más, akkor mondom. A Szekszárdi Építők bajnokságra és az NB III-ra esélyes csapata játszott Tolnán. A mérkőzés előtt két ifjú a csapat edzője elé egy papírt tolt. — Biztosan leírták papírra a mérkőzés várható eredményét. Van ilyen, nem? — Lehet. De ezúttal más volt a papíron. — Valami csinos nőnek a címe? — Ne találgassa, úgysem jön rá, inkább megmondom: az elfogyasztott sör ára volt, amit a két fiú megivott bemelegítésként: — A versenyzők? — Igen. A mérkőzés előtt „bemelegitet- tek’\ Erről számlát kértek, majd megmondták az edzőnek, amennyiben nem fizeti ki a számlát, nem játszanak. — Mit szólt az edző? — „Megőrülök” felkiáltással a fejéhez kapott és kijelentette: „nem * fizetek! — És mi lett a folytatás? — Lőrincz versenyző lejátszotta a mérkőzését, de Soós csak mérkőzéseinek felére állt ki, aztán elvonult. Dühösen mondta: nincs sör, nincs játék. — EZ aztán igen. És akkor még csodálkozunk azon, hogy ilyen hűvös őszi időben a melegebb felsőruha jut eszünkbe. NB UI: i 17 gólos: Lubastylk (P. Volán), 16 gólos: Fillöp (Lábod). 14 gólos: Milkovics (P. Porcelán). Borzas (Lábod). 13 gólos: Varga (Bonyhád), Kincsei (PBTC). 11 gólos: Bartulov (Baja), Herbei (K. Vasas), Hauschl (PBTC). 10 gólos: Horváth (Barcs), Gyurn kovics (Steinmetz SE). 9 gólos: Farkas (NagymányokL Kertész (Barcs). 8 gólos: Garamvári (DVSE), B. Szabó (Baja), Légrádi, Nagy. (PEAC). Csordás (Steinmetz SE», Bánfai (Mohács). r 7 gólos; Túrós (Nágymányok), Fehér (Dunaújváros), Kővári- (PBTC), Kuczkó (Barcs). 6 gólos: Bura (Steinmetz SE$. 5 gólos: Barei th L (Nagy Hiányok), Straub, Völgyesi (Mohács)* Szabó (P. Volán), Lebár (Lábod)* Marton (Barcs), Füle (PEAC), Má- riJty (Baja). 4 gólos: Poór, Sonkoly (DVSE)* Demeter (Nágymányok), Ócsag (D* Szöv. SK). Pataki (Bonyhád), Bar- tényi (Mohács), Filiszór (Lábod) 5 Farkas, Hajós (PBTC), Köszegiv Márton (Dunaújváros), Lang; (Barcs), Harasztia (PEAC). . 3 gólos: Vajda (Bonyhád), Treecto. (Nágymányok), Varga, Szőes (DVSE), Vida (D. Szöv. SK), RÍ- zKányi (B.'#.), Dénes, Mudra (Dunaújváros), Cziegler, Rózsahegyi. (Steinmetz SE), Nyilas (PEAC); Szentgróti (K. Vásas). -Heirh (Fi Porcelán), Rodai, Herold, Qros- vári (Sárbógárd), Karos (P. Vb-. Ián). 2 ^ólos: Füleld, FIáding, Száöia (Bonyhád), Nádasi, Pataki (Nagy-, mámyok), Gaál (D. Szöv. SK)» László (DVSE), Kimpf (Barcs)* Takács (Lábod), Mischl, Radó (Pi% Porcelán), Bazsó, Rákos. Kárása (Mohács), Bihámi .(Steinmetz SE)* Hires, Huszti (PBTC), Bódogh. Viczai (P. Volán), Fülöp <jK Va< sas)« v , Megyebajnokság; 28 gólos: Kiss (Fadd). 20 gólos; Csorna (Paks). 19 gólos: Fehér (Sz. Vasas). Váb? * ró (Paks). 18 gólos: Bányai (Paks). , 16 gólos: Sallai (Tengelic), Sőjz tör (Alpári SE), Klein (Kisdorog), 15 gólos: Schneider (Tamási), Fiath (Sz. Vasas). 14 gólos: Délczeg (Fomád), Danes (B. Petőfi). 13 gólos: Molnár (Simontomya). 12 gólos: Gáncs II. (Tengelicfc Rábóczki (Simontomya). 11 gólos: Rostás! (Sz. Vasas); Ferkelt (Szedres), 10 gólos: Kiss, Noé (Tamási); Horváth II. (Szedres), Strick (Tolna) , Lukács, Riivnyák (Dunaföldn vár). 9 gólos; Császár (Gyönk), Kovács IL (Fomád), Aszmann (Hőgyész). 8 gólos: Somorjai (Tolna), Geruszi (Simontomya). Molnár (Gyönk), Barabás I. (B. Petőfi), Szabó (Alpári SE). 7 gólos: Farkas (Fadd), Ungl (Sz. Vasas). Barabás II. (Petőfi), Hosszú (Dunaföldvár), -Szelei (Simontomya). 6 gólos: Horváth (Tolna). Péter (Gyönk), Magyar, Pintér (Hőgyész). Antal. Domokos (Kisdorog), Hegyi I. (Sz. Vasas), Rózsa (Alpári SE). 5 gólos: Asztalos! (Hfcgvész), Kántor (Fomád). Kics < Cvönk); Topor (Sz. Vasas). Boda. Sárkány (Kisdorog). Simon (Tengelicl. Panp (Fadd), Váczi (Paks), Stcbli (Szedres). 4 gólos: Majsai. Turgonyl (Sz. Vasas), Kiss (Kisdorog), Baka, Nagy II. (Simontomya). Horváth I. (Szedres). Tóth (Gyönk), Kajári (Paks), Vadasi (Hőgvész). Teszler (Alpárj SE). Bencsik (Dunaföldr vár), H erezi g (Tolna). 3 gólbs: Sándor. Tóth (Tamási), Németh (Paks), Csuta, Molnár,- Tóth (Fomád), Cziczinger (Duna- földvár). Gáncs in.. Jilling (Tengelic). Koltai. Schuszter (Fadd), Fazekas (Kisdorog). Szabi án (Szedres), p.ocpyák. s^oHókováas (Sz. Vqc-.as). Rilör-ndszky (Hőgyész),.. Füleki (Bogyiszlói 2 gólos: Ács. Kródi. Keresztes-. (Paks). Fenyvesi. Turcsik (Álnári ' '-áí. Krisztián, Németh, T^th (Bcv- gyiszló), Havel (Simontomya), Panp (Szedres). Lenkei (Gvönk), ^«jcsfttidi. Pámer (Tengőid. Bo- Kővén T. Nnev T (Dnna- frtldvér). Horváth (Tamási) D ő- T-w~r vhm ff* Petőül,. Aradi, Baros (Fadd).