Tolna Megyei Népújság, 1969. október (19. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-19 / 243. szám
« Déry Tibor: Bálint utón M ire a község alacsony házai közül kiért a nagy síkságra, amelynek túlsó peremén a főváros a budai hegyek hóna alá simult, a vihar kétszeres erővel, semmi akadálytól fel nem tartva vágott szét a tájon. A gyereknek minden lépését külön még kellett küzdenie. Kistarcsa és Cinkota között az országút apró dombok hajlatain emelkedik, lej- tősödik, de a szél a hullámvölgyeket már ’ telehordta hóval, úgy hogy Bálint helyenként térden felül besüppedt, s alig bírta kiráncigálni a lábát. Szeme, szája, orra minduntalan hóval télt meg az állkapcsát feszítő vihar nyomásától, szinte percenként meg kellett fordulnia, hogy kiköpje és prüszkölje a havai, s egy korty levegőt szedjen tüdejébe. Már egy félóra múlva úgy elfáradt, hogy alig bírta emelgetni a lábát, tüdeje izzott, mint a tüzes vas, szeme szüntelenül köny- nyezett. Mégsem fordult visz- sza. Egy kis babonás játékot talált ki szíverősítőül: ha visszafordul, holnap nem fogadják fel az autójavítóban, ha kibírja, szerencséje lesz és felfogadják. A testi szenvedés könnyített a lelkén is. A vihar úgy elszívta előle a levegőt, hogy fulladozott, tehetetlenségében olykor fel-felkapott karjaival a magasba, de ott sem volt mibe megkapaszkodnia. Mindegy, gondolta, muszáj kibírnom, különben holnap nem fogadnajc fel. A vihar egyenletes gyorsasággal húzott északnyugati irányból, de áramában — mint külön meglepetések — égy-egy önállósult, gyors járatú szélroham , nyargalt, amely helyenként a nyolcvan kilométeres sebességet is elérte. Ha ez fütyörészve neki - zúdult a domb lejtőjének, az egész megmaradt hóréteg egyszerre — mintha késsel szelték volna le — felpörgött a levegőbe, s ott csárogva, si- vítva bogárzani kezdett, a levegő elsötétedett, egy lépésre sem lehetett ellátni. De nemcsak látni, nézni sem lehetett, a szem rögtön lecsukódott, nehogy a hópihék éles hegyei kiszúrják.- Ilyenkor percekig csak úgy jutott az ember lélegzethez, ha rögtön hátat fordított a szél irányának, bár ez azzal a veszélyei járt, hogy fordulás közben a vihar felbuktatja, mint egy szalmabábut; Bálintot így kétszer is földhöz vágta, egy alkalommal meg begurította az útmenti árokba. Hogy talpra állhasson, négykézláb kellett megvárnia, míg a szél lélegzete egy percre ki nem hagy. Farát, lábszáraira ültetve két kezével egy árok menti bokor törzsébe kapaszkodott, s pilláival szaporán verdesve szétnézett maga körül, de akármerre fordult a havas síkságon, az emberi életnek sehol semmiféle nyomát nem találta. Egymagában, kiszolgáltatottan guggolt a félelmetes természet ölében, olyan aprón, gyengén és tehetetlenül, mint egy madárfióka, amelyet a vihar lecsapott az Alpesek sziklacsúcsára. Először érezte, hogy a természet személyes ellensége Is lehet az embernek; a vihar minden dorongja, a szemébe vágódó hó körmei, a fagy minden rúgása mintha egyes- egyedül őt választották volna célpontul: az egyetlen élő lelRészlet a szerző „Felelet” című regényének II. kötetéből, melyet Dtry Tibor 75. születésnapja alkalmából közlünk. két, akit útjukban találtak. El akarták pusztítani? Ide-oda forgatva nyakát, módszeresen átvizsgálta a tájat: nagyon Messze elérhetetlen távolságban fedezett csak fel egy kis sárga csillámot, amely mögött emberek virrasztottak. De körös körül, amerre csak nézett, a föld holtfehéren remegett, a bokrok kopaszon hánytorog- tak az út mentén, a fák ma- dártalanul sírtak és sóhajtoztak a vihar gyökértépő markában. A hideg csontig hatolt. Fentről, az égről, a hamuszürke, sárgába játszó felhők egyre lejjebb ereszkedtek, borzas szárnyukkal végigvertek a földön,, időnként pedig szennyes szőrcsomóikkal egészen ráhasaltak az országútra, s kinyomták" az ember tüdejéből a levegőt. A gyereknek eleredt a könnye, halkan sírdogált maga elé. Ha orrát megszívta, a kövér, nagy könnycseppek végigszán- káztak dermedt arcán, s térde előtt apró, kerek lyukacs- kákat olvasztottak a hóba. Minél jobban szaporodtak a lyukacskák, annál keservesebben sírt. Egyik percről a másikra azt hitte, elveszett, hiába kapaszkodik mind a két kezével a bokorba, el kell pusztulnia. Élétében először megsejtette, hogy halandó, s hogy a halál ellen nincs orvosság. S egy negyedórába is beletelt, amíg végül is minden erejét összeszedve újra talpra állt, s ijklével leszorította szemét. Cinkotára beérve két ház közé, egy keskeny zsákutcába húzódott, itt a falak s egy kiugró tető némileg megvédtek az elmebajos természet ellen. Arca, keze érzéketlen kékre dermedt, háta merő víz volt, mert a gallérja mögé beszivárgott hó elolvadt a nyakán, s lecsorgott lapockái között. A fülét egyáltalán nem érezte. Mire valamennyire kifújta magát, egy marék hóval dörzsölni kezdte a fából, kőből, vagy valamilyen más tompa anyagból faragott kis kagylókat koponyája két oldalán, addig dörzsölte őket, amíg egy-egy éles. nyilalással vissza nem változtak emberi fülekké. Nyaka vérzett, esés /közben egy kő vagy egy bokor ága felkarcolta. Bekopoghatott volna egy házba, valahol bizonyára befogadják, amíg a toportyán idő el nem vonul. De Bálint csak a fejét rázta e hitvány gondolatra. Csak a makacsság dolgozott benne? Homlokát ráncolva sötéten nézett maga elé, buzgón topogva, hogy a lába el ne fagyjon. Ott ahol állt, a fal és a tető szíves oltalmában, aránylag kellemes volt az időjárás, száraz és meleg az országútihoz viszonyítva, a viharnak csak a goromba fenyegetései jutottak el hozzá. Néha egy hógomolyag sziszegve befordult a házfal mögül, egy ideig izgatottan kavargóit saját tengelye körül, majd megnyugodva, legyezőalakban szétszi - tált lába előtt. Az ég most vakfekete volt. Sivítások vad harákolások hallatszottak a magasból, az esőcsatornának egy meglazult darabja rekedten kelepelt A közbeiktatott, hevesebb szélrohamok már messziről jelezték jöttüket, hallani lehetett, amint a távolban, a megbolydult tájban mély lélegzetet vesznek, majd hirtelen nekiindulnak. Néha oly sokáig tartott, amíg elérték a házat, hogy Bálint belesápadt. Attól lehetett tartani, hogy leviszik a tetőt, vagy benyomják a házfalat. De csak az üvöltésük ért el a zsákutcába, körös-körül pedig hatalmas hódunyhák szöktek a magasba, ott felhasadtak, s eszeveszett fehér kavargással elszálltak dél felé. A fal oltalmában Bálint negyedóra alatt úgy ahogy rendbeszedte testét, lelkét, majd mély lélegzetet véve kilépett a fal mögül. Rosszul készült fel, a légnyomás rögtön visszalökte. Ritkán káromkodott, de most a foga között megeresztett egy cifrát. Válla közé vetette fejét, elő- rehajolt, újra nekiszaladt, de a szél ismét visszonyomta, szeme, szája, füle rögtön telecsapódott hóval. Cinkota tíz kilométernyire van Pesttől, ez rendes időben, ha jól kilép az ember, másfél órai járás. Most legalább a duplája, vagy háromszorosa; érdemes-e egyáltalában nekiindulni? Még volt két pengő a zsebében, megvárhatja az első HÉV-szerelvényt. Harmadszori nekifutásra kijutott az utcára. A vihar most mintha lelassított volna, már csak félkézzel lökdöste hátrafelé, j a sűrűbben beépített területre érve pedig már nyolc-tíz lépést is megtehetett egyhuzamban, anélkül, hogy kifogyott volna tüdejéből a levegő. De Nagyitce előtt a fergeteg újra megmakacsolta magát, már messziről látszott, hogy a háztetők fölött magasan kavarog a hó. ŐSZI FÉNYEK Bottá Dénes felvétele. Egy egyszerű vásárlás története LEVÉL A HAJNALI HIRHARSONÁNAK: ..Köszönöm az önök közbenjárását. A cikk megjelenése után azonnal beengedtek a Bámexbumfért Ló utcai mintaboltjába. D. Hakonyi Ottó” LEVÉL A DÉLELŐTTI HIRH ARSONÁNAK: „Kedves elvtársak! A múlt héten megjelent bíráló cikküknek megvolt az eredménye: a Ló utcai Bámexbumfért mintaboltjában pillanatok alatt találtam egy eladót, aki megkérdezte tőlem, mit óhajtok. D. Hakonyi Ottó” LEVÉL A DÉLI HIRHARSONÁNAK: ,,A lapjukban leközölt cikksorozat hatásos volt: a Ló utcai Bámexbumfért mintaboltjában nagyon udvariasan, szol. gálatkészen bántak velem, és előzékenyen megkérdezték, hogy mit óhajtok. Köszönöm. D, Hakonyi Ottó” LEVÉL A DÉLUTÁNI HIRHARSONÁNAK: „Nagyon hálás vagyok lapjuknak, hogy napirendre tűzték a 15-ös billentyűk ügyét Éppen ideje volt már. A kritika, úgy látszik, használt, mert most már kiváló minőségű billentyűket lehet kapni a Bámexbumfért Ló utcai mintaboltjában, amelyek — véleményem szerint — vetekszenek a külföldi billentyűkkel. D. Hakonyi Ottó” LEVÉL A KÉSÖDÉLUTÁNI HIRHARSONÁNAK: „Néhány héttel ezelőtt elpanaszoltam önöknek, hogy a Folyóirat lett as Életünk A Szombathelyen megjelenő Életünk, amely 1963-ban antológiasorozatként indult, folyóirattá alakult, s ezentúl kéthavonként jelenik meg. A folyóiratot továbbra is Győr- Sopron, Vas, Veszprém és Zala megye segíti anyagilag, s megjelenése a gazdag hagyományú antológiasorozat után nyilván új színfolttal gazdag ítja irodalmunkat. Kulcsár János a szerkesztő, a folyóirat első számában azt írja. Jóleső érzés számunkra, hogy az Életünk, eddigi kötetei alapján, az illetékes szervektől megkaphatta az „érettségi bizonyítványt", tájjellegű antológiából folyóirattá léphetett elő. Megtisztelő kötelességünknek tartjuk annak a súlyosbodó felelősségnek a vállalását, amelyet megnövekedett lehetőségeink ránk hárítanak. Kívánjuk, hogy az új Élet nk ^ valóban meg tudjon felelni ennek a nemes feladatnak, s ne csak Nyugat-Dunán- túl, hanem az egész ország irodalmát is gazdagítsa. Ló utcai Bámexbumfért mintaboltjában nem csomagolják be a 15-ös billentyűket, pedig azok olajosak és nehezek. A levél megjelenése után ismét ott jártam és örömmel tapasztaltam. hogy most már becsomagolják a kért árut: szép dobozba teszik és rózsaszínű máslit kötnek rá. Ez igen! Ide nyugodtan jöhetnek vásárolni a külföldiek. D. Hakonyi Ottó” LEVÉL AZ ESTI HIRHARSONÁNAK: „Leleplező riportjuk nyomán a Ló utcai Bámexbumfért mintaboltjának csaló pénztárosnőjét elbocsátották. Az új pénztárosnő már nem téved az egyszerű dolgozók rovására. Köszönöm. D. Hakonyi Ottó" LEVÉL A KÉSŐ ESTI HIRHARSONÁNAK: „A Ló utca; Bámexbumfért mintaboltról szóló cikkük elérte a kívánt eredményt: ma már köszönnek az eladók, ha a vevő távozik a boltból. D. Hakonyi Ottó” LEVÉL AZ ÉJFÉLI . HIRHARSONÁNAK: „Köszönöm az Önök közbenjárását. A cikk megjelenése után azonnal kiengedtek a Bámexbumfért Ló utcai mintaboltjából. D. Hakonyi Ottó” Ugye, milyen egyszerű? MIKES GYÖRGY
