Tolna Megyei Népújság, 1969. október (19. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-17 / 241. szám

27x2 I A helyes megfejtés 2 pont 15. nap. 1. Francia építész, újító egyéniség. Hatása az egész világ építészetében érez hető. Sok épület tervét készí­tette a Szovjetunióban is, töb bek között a kongresszusi pa­lotáét. Ki ő? 'V : .r 2. Mi a dolmen? Nagy siker az ifjúsági hangversenybérlet hangversenyein Kimondhatatlanul vágyott már erre a percre. Rendet és nyugalmat akart végre. Me­legséget. A munkára is sokat gondolt. Hazamegy, jelentke­zik, s mindent ott folytat, ahol négy éve abbahagyta. A világ nyilván otthon is sokat válto­zott. de az állatokhoz ma sem ért mindenki. Kétszáz tejelő marha, ötven pár igavonó — ezt a kincset nem bízhatja akárkire az ispán úr. Lehunyta a szemét, s látta magát, amint odaáll a rettegetett úr elé: Szadovszky úr, alázatosan je­lentem, megjöttem... Az is­pán úr bizonyára újra végig­méri majdtmint annak idején, tíz egynéhány éve, amikor az apja kérésére szolgálatba vet­ték. Lehet, hogy néhány do­log felől még kérdezősködik is, hisz a frontot járt, fogságból szökött ember mégse akárki. Tudta, nehéz sora lesz, mint amilyen _ volt is. mégis min­dennél jobban kívánta, hogy hajnalonként újra hallja az is­pán recsegő parancsait. Tisz­tában volt magával, világosan látta, jó katona is azért lett belőle, mert Szadovszky úr vé­révé tette a fegyelmet. És amit tett, azt is azért tette, mert el­vesztette parancsnokaiba ve­tett hitét. Szadovszky úr mel­lől soha senki nem szökött «heg..; Esténként Urickij rendszere­sen meglátogatta őket, ilyen­kor beszélgettek is. Július kö­zepe volt, s ha nehezen is, de lassan kirajzolódott előttük az oly sokat emlegetett forrada­lom képe. A népek megunták a háborút és el akarják ker­getni az urakat. Urickij na- sőt Moszkvából is voltak hírei, s bár a frontok valódi állá­sát senki sem ismerhette, ő gyón sokat tudott Pétervárról, magabiztosan hajtogatta: pár hónap még, s itt lesznek a vö­röskatonák... Bodó kivételével valameny- nyien szívesen hallgatták jóte­vőjük jóslatait, s jötte, a vele folytatott beszélgetés olyany- nyira szerves része lett nap­jaiknak, mint az étkezés. Pihenőjük hetedik napjaO nagyon sokáig várták, s más éppen lefekvéshez készülődtek, amikor végre megérkezett. Egy idegen, szakállas kis öreg vott Vele; amolyan városi ember. — Baj van? — kérdezte Berkner aggódva. — Nem, dehogy — tiltako­zott Urickij, miközben beljebb tessékelte az idegent. — Vala­mit kérni szeretnék tőletek.— Mindenki a jövevények köré gyűlt. — Mond meg nekik, hogy mindent megteszünk — mond­ta Jancsik Berkernek, mert félt, hogy hiányos nyelvtudása következtében szavai elvesztik komolyságukat. — A vezetőnk azt mondja, mindent megteszünk — mond­ta. Az idegen bólintott, B bal karjával átfogta Jancsik vállát. Most látták csak: jobb keze tőből hiányzik. — Ö Vaszilij Szavcsin — mondta Urickij. — Szibériá­ból tart nyugatra, — El kell jutnom Pétervár- ra — mondta Szavcsin —, s gondoltuk: közietek kevésbé tűnnék fel. — Üldözik? — kérdezte Bo­dó. ~ Sem — - iwcnäfo —, dehogy. — Legyünk pontosak, Szá­sa. Egyelőre még nem.», — A barátunk jól beszél né­metül. Az a tervünk, hogy mind német hadifogoly szere­pel majd köztetek. — Ha elfogják így jobban Jár? — kérdezte Jancsik. — Igen. •— Rendben van — mondta Jancsik. Még mindig a szoba közepén álltak. — Hát akkor beszéljük meg a részleteket — mondta Lo­vász, s a sarokba megvetett vackára heveredesti. Bodó Jankóhoz lépett, s hal­kan azt kérdezte: — Te mtt szólsz ehhez? Jankó szemöldöke jjsszeug- rott, látható volt, hogy va­lami dühöset akar mondani, így aztán Bodó megelőzte: — Mert szerintem ez ter­mészetes, nincs rajta mit meg­beszélni.»; $ A tutaj után az Urickij ál­tal szerzett bárka igazi luxus­hajónak tűnt. Hat méter hosz- szú volt. Gondosan kátrányo- zott teste tölgyfából készült, s hátsó harmadát erős pony­va takarta. Á ruhájukat is ki­cserélték — erős szélálló ha­lászgúnyát kaptak. Este ki­lenckor indultak, s miután éj­fél után a szél is segítségük­re sietett, Hajnalra olyan mesz- szire jutottak a fűrészteleptől, mintha jól kipihent lovakon nyargaltak volna. Vaszilij Szavcsin egész éj­szaka ébren volt, s ha csak lehetett, hasznosította magát. Jancsik őszintén örült új uti- társuknak, jövetelével vala­hogy egyszeriben más lett az ő helyzetük is: nem voltak már mindenki által üldözött, véd­telen idegenek. Egyszerre vol­tak gyámolítottak és gyámolí- tók. Vaszilij Szavcsin hallgatag embernek bizonyult, Jancsik mégis úgy érezte; mindent tudnak egymásról. Hogy mi a titka ennek a szótlan kitárul­kozásnak — egy percig sem firtatta; jó volt a kis Öreg kö­zelében lenni, s .ez elég volt ahhoz, hogy léte és jötte ter­mészetes legyen számára. Kedden Bonyhádon 1000 Kö­zépiskolás, ipari tanuló és ál­talános iskolás előtt a cipőgyá­ri művelődési otthonban, szer­dán Szekszárdon 700 középis­kolás és általános iskolás je­lenlétében nagy sikerrel mu~ tatkozott be a Budapesti Fú­vósötös az ifjúsági hangver­senybérlet nyitó hangverse­nyén. A műsort ismertető Jenei Zoltán rendkívüli közvetlen­séggel teremtett kapcsolatot a hallgatóság és az együttes tag­jai között. A zenét és a tán­cot ikertestvéreknek nevezte, amelyek az elmúlt 1000 esz­tendő folyamán (Ezer év tánc­ban és zenében a műsor cí­me) egymásra óriási hatással voltaké ■ Különösen nagy sikerük voll a különböző táncokat, a góti­kus táncot, a menüettet, a gavottot, a kontratáncot (vi­déki tánc), a keringőt, a bluest, o swinget és a sháket bemuta­tó Forgács Mártának és Mol­nár Lajosnak, akik korabeli jel­mezekben léptek a hallgatóság elé. De kijutott aZ ünneplés* bői a Budapesti Fúvósötös tag­jainak is (Jeney Zoltán, Szesz- ler Tibor, Meizl Ferenc, Med- veczky András és Hara Lász­ló), akik a bemutatott táncok után egy-egy zeneművel il­lusztrálták a bemutatott tánc­nak megfelelő hangszeres vál­tozatát, Csütörtökön Tolnán, Gyön- kön és Dombóvárott folytató­dott a sikersorozat Ma, pén­teken kerül sorra a paksi és a dunaföldvári bemutató, majd az együttes Tamásiban fejezi be megyebeli körútját, A turnénak még csak a fe­lén vagyunk túl, de máris megállapíthatjuk, hogy a Fil­harmónia kezdeményezése át­ütő sikert aratott Tolna me­gyében is. ► l ► l l ► ► ► l ► l ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► \ I ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► AAAAAAAAAAAAAJ rnmTTTT»T»TTmmmmmmmmmTHTT»TTT»TTmw Szamos Rudolf: Kántor és Csupati (Részletek egy nyomozókutya történetéből) „Záróra, kedves vendégeink, záróra!” hallat­szott be a raktárba a bárpulttól elválasztó vas­tag brokát függönyön. Távolabbról halkabban a kémelhárító csoport vezetőjének felszólítása hallatszott, ahogy az igazolványokat kérte. „A katonák a ruhatári kijáratnál dolgoznák” öt­lött fel Csupati fejében. „Az igazolványokat... Hé, önöknek is szól.” Hangzavar, lárma. A függöny előtt a bárpultnál a mixemő sutto­gott: „Jencikém, ez borzasztó. Újabban itt minden éjjel razziáznak... Nem tudja, mi van?” „Valami hullát találtak a hekusok az egyik szobában.” „Aha, szóval a személyzet még nem tudja, ki az áldozat. Ez jó. Nagyon jó” — gondolta elégedetten magában Sátori. — Mire várunk, főnök? *— türelmetlenke­dett Csupati. — Hadd ürüljön ki egy kissé a terem, akkor jövünk mi. — Kántor olyan váratlanul lépett ki a függöny mögül, hogy a keskeny káva kö­zött oldalával a mixernő lábát súrolta. „Se­gítség!” visított a nő, ahogy Kántorra pillan­tott és kezéből kiejtette a konyakosüveget, amibe a pincérek által visszahordott poharak maradékát, töltögette. „Zagyválunk, nyuszikám, zagyválunk?” Lépett elő a függöny mögül Sátori is. — Ja, maga az? — derült fel a rendőrtiszt láttán a mixemő képe. — Már azt hittem egy fenevad lapul a raktárban. Csak nincs valami szajré ott? — kérdezte aggódva. „Szóval szajrét is rejtegettek?” jegyezte meg magának Sátori. — Nem, semmi — mondta hangosan. — Csu­pán érdekelne, kik jártak ma éjjel a függöny mögötti helyiségben. — Én. A két áruhordó, Jenci, a főúr. — és elakadt. — Más nem? — Más? Azt hiszem, nem. . 7 ja, dehogy­nem. A 11 órás szünetben Maca és Jonny ug­rott fel a szobába, valamilyen kottáért, mert az egyik vendégnek nem volt elég jó a sving és gersvinget akart hallani... mondta is Ma­ca, milyen kukacosok itt a vendégek. Ebben neki teljesen igaza van... Én is beszélhetnék róla, hogy mennyit molesztálják az embert. , — Ne tartsd fel az urakat, — robogott elő az L-alakú helyiség zenekari pódiuma felőli zugából a főpincér és tálcányi poharat, kis­tányért zúdított a pultba épített mosogató szé­lére. „Ki az a Jonny?” hajolt a mixernőhöz Sátori. Nem ismerik? A dobosunk. Ott megy 'kifelé a fiúkkal, meg valami haverjával... Az a magas, fekete hajú. Csodálom, hogy nem hallotta még játszani. Hű, hogy tudja keverni az ütőt? Tényleg nem hallotta? Pedig már há­rom hónapja játszik itt és minden valamire­való hekus... - — zavartan harapta el a foly­tatást és kezét szája elé kapta. — Jaj, ne ha­ragudjon. de annyira rájár a szám. — Sátori felnevetett: „Oda se neki”. — Főnök, — szólt halkan Csupati. — Kán­tor a zenekari dobogó szélén álló nagydobot szimatolta, növekvő izgalommal. Az illatok és szagok ilyen hatalmas burjánzásába még sose tévedt. Szesz, parfőm, izzadt testek, étel, padló­viasz; terpentin, különböző cigaretták és tár­gyak tobzódó szag-dzsungelében csak egy vé­kony erecske vezette a dobig. „Hé, Főúr!” — szólította Sátori a főpincért, aki görnyedt, alá­zatos tartással közeledett- — „Rumot, konya­kot az uraknak?.. — Nem! Kapcsolja be a világítást, ■— för- medt rá ingerülten Sátori, aki már az előbb észrevette a főpincér gúnyos tüszkölődósét. — De kérem, hiszen minden lámpa ég. Itt csak hangulatfények vannak. — Sátori nyelt egyet, és bosszúsan folytatta: — A dob világí­tását. .. — A főpincér széttárta kezeit és meg­jegyezte, hogy ahhoz nem ért és egyébként is csak Jonny kezelheti. Ez a séf utasítása. Ezalatt Kántor nyugtalanul szimatolta a dobozt és végül baloldalt, ahol a keret a tartó­fával találkozott, izgatottan megállapodott. Szi­pogva kapkodta a levegőt és jelezte gazdájá­nak, jöjjön közelebb. Csupati Kántor mellé guggolt és zseblámpája fényénél vizsgálgatta a dob oldalát. „Kérem, ha bármi kárt okoznak, az urakat terheli a felelősség” — szólalt meg ekkor, alig leplezett gyűlölködéssel a hangjá­ban a főpincér. Sátori a legszívesebben ki­zavarta volna a középmagas, kopaszodó fejű embert. „Folytasd nyugodtan” — szólt Csu- patinak. Az előtérből behallatszott a spicces ven­dégek méltatlankodása. Csupati zsebkése he­gyével a dob oldalát piszkálta. Négyszögletes fémlap ébresztette fel gyanúját. Kántor is oda- dugdosta orrát, miközben hasrafeküdt, hogy fe­jét kényelmesebben dughassa a dob aljához. „Főnök”, — emelkedett fel Csupati, — ..ez a bigyó kulcsra jár”. — Mindegy. Feszítsd le, ahogy tudod, csak gyorsan — nógatta Sátori, „önök fizetik a kárt” szólt a főpincér. — Ne károgjon! — förmedt rá a főhad­nagy. f AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAXM, üaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaá aaaaaaaaaaaaaaaáaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaáaa

Next

/
Oldalképek
Tartalom