Tolna Megyei Népújság, 1969. szeptember (19. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-24 / 221. szám

A nő is oda számít... Vasárnap reggel megütötte a figyelmes hallgató fülét a rá­dió híradásának néhány mon­data: „Tűz ütött ki egy észak­iráni moziban. A tűzvész kö­vetkeztében huszonkét ember, négy asszony és tizennyolc gyermek életét vesztette.” Elő­ször a tragikus hír lényegét, majd részleteit fogja fel a hallgató. Hogy is hangzott? „...huszon­két ember, négy asszony” Hát ezt jól megmondták! Még sze­rencse, hogy nem nevezték asszonyállatnak a négy sze­rencsétlenül járt nőt. Egy gyé­kényen árulnának a konzer­vatív felfogást valló maradi­akkal; „az asszony nem em­ber?” Ugyan dehogy, itt er­ről bízvást szó sem lehet — hessegeti el saját kajánkodását a hallgató. Miért ne tartaná embernek az asszonyt a hír- szerkesztő? Biztosan annak tartja, s meg is adja neki az embernek kijáró tiszteletet* Esetünkben csupán az tör­tént, hogy a négy asszony kü­lön kiemelésével vitathatóvá vált, azzá tették, hova számít­suk az asszonyt... A pongyo­la fogalmazással óhatatlanul tápot adtak a csökkenőben, mégis elevenen élő felfogás­nak: az asszony nem számít az emberek közé. Ennyit tesz egy sző. A fél­reértés és félremagyarázás el­kerüléséhez, s ennek a rossz­májúságnak a megtakarításá­hoz csupán egyetlen szót kel­lett volna másként mondani- ok: ember helyett férfit. Ha csupán nők és gyermekek tar­tózkodtak volna a moziban, akkor mondják úgy: húszon- ketten« •*. ír H —é í i i'i/ <-T/. '5!í^G'Pt5LÍE1^?3reStE9lajEfEEi- * mepüjsäg t < MAOTjm »ZOCIAIJSTA MOTTkAbPAJT TOLH* KCQ7X1 »EZ orra A a A fcs A KEGTCl TAKÁCS LAPJA ) László Margit és Nagy Sándor ária- és dalestje Alapos előkészítő és szer­vező munka után a Szekszár­dion már hagyományos ária- és dalesttel indul az 1960—70. évi hangversenyidény, a me­gyeháza nagytermében. Több szempontból is érdekességgel bír az idei évad. Először azért, mert ez lesz az utolsó olyan idény, amelyben még a kamaraestek dominálnak, hiszen Szekszárdnak nincs je­lenleg még olyan terme, amelyben nagyzenekari hang­versenyeket lehetne rendezni. De növeli az idei hangver- senyévad jelentőségét az a körülmény is, hogy ez lesz az utolsó olyan évad, amely­ben a hangversenyek a pati­nás megyeháza nagytermében kerülnek sorra. Hiszen az 1970—71. évi idénytől kezdő­dően már a megyeszékhely zenei életének is a minden igényt kielégítő művelődési kombinát ad majd otthont. Jelentős eseménysorozat lesz tehát az idei hangverseny­évad, amelyben a Kossuth- díjasok, a világot járó mű­vészek egymásnak adják a kilincset, első szereplői a Magyar Állami Operaház ün­nepelt művészei: a Szekszár- dón igen nagy közkedveltség­nek örvendő László Margit és a fiatal Nagy Sándor. A zon­gorakíséretet Freymann Mag­da látja el, míg az estet Ju­hász Előd, a rádióból is is­mert zenetudós konferálja. A hangversenyre pénteken este fél 8 órai kezdettel, a megyeháza nagytermében ke­rül sor. Jegyek a zeneisko­lában válthatók. Ugyanott még néhány bérlet is kapható. Huszonnégy órán belül szállítják a pótalkatrészt A Mezőgazdasági Gépalkat- készült az őszi mezőgazdasági pész-ellátó Vállalat jól fel- munkáknál használt gépparki ellátására: a tavalyinál más- ——————— félszerte több alkatrészt, fel­szerelést tartalékolt. SZEPTEMBER Névnap: Gellert. 24 A Nap kél 5.32 órákon, nyugszik 17.39 órakor. SZERDA A Hold kél 17.07 órakor) nyugszik 3.28 órakor. ■— Ifjúságpolitikai feladatok­ról tanácskoztak kedden dél­előtt a megyei pártszékház kis tanácstermében a közép- és szakmunkásképző iskolák párt Összekötő tanárai és aktivis­tái. A mintegy negyvenfőnyi résztvevőnek az aktuális teen­dőkről Szabó Géza, a KISZ Tolna megyei Bizottságának első titkára tartott előadást. ALAPÍTÓ TAGOT BÜCSÜZTATTAK — Hőgyészen ünnepélyes ke­retek között búcsúztatták a községi bölcsőde legrégebbi dolgozóját, Herr Györgynét nyugdíjba vonulása alkalmá­ból. Jelen volt a búcsúztatá­son a járási megbízott főor-- vos, dr. Futár Rajmundné, a község vezetői és számos mun­katárs, akik pénzjutalommal és ajándékokkal kedveskedtek a bölcsőde nyugalomba vonu­ló dolgozójának, aki egyik ala­pító tagja volt a községi böl­csődének. Krúdy Gyula Szinbádját kelti életre Huszártk Zoltán új filmje amelynek egyes jeleneteit Szom­bathelyen forgatják. A századfor­duló felvidéki városának és Krúdy világának különös hangulatához illő szombathelyi szűk sikátor, a Forgó utca lesz Eperjes város Váci utcája, ahol Szinbád, a ro­mantikus szerelmek lovagja vé­gigsétál a szép és vonzó Bánat- várinéval. Ezenkívül Kőszegen, a Jurisich téren, a Chernél utcá­ban is készítenek felvételeket. A forgatást október második felé­ben kezdik, — Bővül a sör-választék. Tízezer palack egyiptomi im­port sör érkezett a szekszárdi élelmiszer- és vegyiáru nagy­kereskedelmi lerakathoz. — Gyorsított eljárással há­romhónapi felfüggesztett sza­badságvesztésre és 800 forint­ra ítélte tegnap a szekszárdi járásbíróság Fövényi Ferenc ráckevei lakost, mivel Duna- földváron motorkerékpárral karambolozott. — Baleset Szekszárdon. A Rákóczi úton ütközött össze Hársfalvi László szekszárdi la­kos személygépkocsijával a szintén szekszárdi . Prantnef László Domonkos motorkerék­pár jávaL A motoros megsé­rült. Az anyagi kár 4000 forint. — Fogyasztók tájékoztatója. Felhívjuk olvasóink figyelmét a Tolna megyei^Népújság ha­vonta megjelenő Fogyasztók tájékoztatója című mellékleté­re, amely először szeptember 28-án vasárnap jelenik meg. Mahatma Gandhi születésének J00. évfordulója alkalmából 5 fo­rint névértékű emlékbélyeget ad ki a Magyar Posta. Az október 1-én forgalomba Merülő emlék­bélyeg Gandhi arcképét ábrázol­ja. — A dolgozó nők társadal­mi, gazdasági, szociális hely- zetéről, továbbá, a csökken­tett munkaidőre való áttérés tapasztalatairól tárgyal ma délelőtt a Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsa a vá­rosi művelődési ház téli kert­helyiségében, —« Különautóbusz indult a belgrádi szántóvilágver­senyre. A Kapos-Koppány Völ­gyi Területi Tsz Szövetség 35 fővel ma különautóbuszt in­dított Belgrádba, ja szántóvi­lágversenyre. — Ifjúsági fotoklub alakult Mázán. A jól működő műve­lődési házban eggyel szaporo­dott a klubok száma. Célja, hogy megismertesse a fotózás alapelemeit, s a társadalmi- családi ünnepek eseményeit minél színvonalasabban meg tudják örökíteni. — Szakemberekből álló mi­niszteri küldöttség tagjaként tegnap reggel Ausztriába uta­zott Farkas István, a megyei tanács vb. mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezető­helyettese. NAPOS IDŐ Várható időjárás ma estig. Kevés felhő, száraz, napos idő. Átmenetileg megélénkülő észa­ki, majd gyenge, változó irá­nyú szél. Legmagasabb nappa­li hőmérséklet 20 fok körül. Az idén különösen nagy az érdeklődés az ekevasak és a kormánylemezek cseregami- túrái iránt. Az igény 50—80 százalékkal nagyobb a tava­lyinál, ennek ellenére a meg­rendeléseket ki tudják elégí­teni. A Mosonmagyaróvári Gépgyár által idén először forgalomba hozott három, új típusú, korszerű ekéhez azon­ban nincs elegendő pótalkat­rész; a gépalkatrész-ellátók mindeddig hiába sürgették a kért utánpótlás szállítását, így előfordulhat, hogy a gaz­daságok csalódnak majd egy különben jó konstrukciójú mezőgazdasági felszerelésben. A vállalat különben hozzá­vetőleg 30 féle szántóeszköz­höz biztosított cserealkatrészt. A kukorica betakarításán országszerte csaknem 700 ZMÁJ típusú kombájn dolgo­zik. A magyar—jugoszláv kooperációval gyártott kom­bájnokhoz elegendő pótalkat­részt biztosítottak. Van ele­gendő vetőgép-cserealkatrész és ha szükséges, a szerelők gyorsan hozzájuthatnak a traktortartozékokhoz is. A mezőgazdasági üzemektől meg­késve, szinte az utolsó pilla­natban érkezett megrendelés 80 000 gumiabroncsra, — a vál­lalat azonban az „időzavar” ellenére talált gyártót, így ennek a megrendelésnek is eleget tudnak tenni. A jelek szerint egész sor gazdaság nem számította ki előre, hogy a tavalyinál 20—25 százalékkal nagyobb termés betakarítása mennyire veszi majd igénybe a gépjárműve­ket és a pótkocsikat. Ezért utólag kérték a MEGÉV-et, hogy bocsássa rendelkezésük­re a gumiabroncsokat. A Gép­alkatrész-ellátó Vállalat és az Országos Gumiipari Vállalat „expressz-szerződéskötése” már .meg is történt és a telepekre folyamatosan érkeznek a gumiabroncs-pótszállítmányok. A MEGÉV illetékesei kü­lönben a nyárihoz 1 hasonló szervezettséget biztosítottak az őszi mezőgazdasági. munkák idejére. A legtöbb alkatrészt 24 óra alatt szállítják a hely­színre. Szükség esetén a buda­pesti központból postán kül­dik el a megrendelőhöz a cseregarnitúrát. (MTI) Olvastuk... WFelség, íme egy tiszta lány­kát de nem tud mit monda­ni ...” —- ezt énekli a Beatles- együttes egyik tagja, Paul McCartney új lemezükön. Az együttes szóvivője az új dal­szöveggel kapcsolatban kije­lentette: „Paul azért énekli ezt a szöveget, mert tudja, hogy a királynőnek tetszeni fog, s az új lemez egy pél­dányát el is küldjük neki.” Az angol királyi palota szó­vivője viszont pzt )nondta, tudomása szerint a királynő nem szokta hallgatni a Beat- les-együttes felvételeit, s „nem hinném, hogy a királynő ilyes­mit egyáltalán meghallgat’’ — tette hozzá. * Kétnyelvű kutyákat nevel­nek egy kanadai kutyaisko­lában, miután azt tartják, az előkelőséghez az is hozzátar­tozik, hogy a jól nevelt kutyák az angolon kívül franciául is értsenek. A DPA hírügynök­ség jelentése szerint Montreal­ban már megkezdődtek a „be- íratások” a kétnyelvű kutya­iskolába, melynek vezetői sze­rint „a kétnyelvű kutyáknak nagyobb esélyük van a kiállí­tásokon. mint az egynyelvűek- nek, hiszen sokkal intelligen­sebbek”. A montreali kutyaiskola nem éppen olcsó intézmény. Az egy­hónapos tanfolyam díja 250 dollár, s az iskola szerint egy „jófejű” kutya ennyi idő alatt el is tudja sajátítani a francia nyelvet. A buta kutyák gaz­dái viszont fizessenek, a nyúj­tóit tanítási idő ugyanis két hónapig tart. természetesen kétszeres tandíjjal^. • Az NDK: fenróllfeánah: Ä0. évfordulójába új pénzérmét adnak ki: október *Z-re kibo­csátják az 5 márkás érmét; amely ezután, állandó fizetési eszközként szerepel. A rézből és nikkelből készült érme 29 teiillinxéter átmérőjű és 9J3 grammot nyom: ,, | 'j; 1 , • - " ■■ 'Londonban bemutatták Ben­ti oz A trójaiak című operá­ját, mégpedig az eddigi szo­kástól eltérően eredeti formá­jában, ami azt jelenti, hogy az előadás kereken 5 és fél óráig tart. A hondoni Royal Opera House bemutatónak szá­mító előadása, a kritika sze-i rinti megérdemelt sikert ftoz eotti Módszertani segítség a művelődési központtól Mivel az őszi és téli idő­szak) népművelési munkájá­nak súlypontja lesz a fel- szabadulás negyedszázados év­fordulójára való felkészülés, a paksi művelődési központ értékes segédanyagot bocsá­tott ki a művelődési otthonok és az úttörőcsapatok számán ra. Költeményeket, színdara­bokat, gondosan rendszerezett bibliográfiákat és összekötő szöveggel teljessé tett, komp-: lett műsoranyagot tartalmaz­nak azok a lapok, melyeket a közelmúltban vettek kéz- hez a községi művelődési ott­honok igazgatói. A felszabadulási ünnepsé­geken kívül gondoltak még a NOSZF, a Lenin-centenárium, a közelgő nemzetközi nőnap és más állami és társadalmi ünnepekre is, költemények — teljes szöveggel — költe­mény-, film-, lemez- és kó- rusműcímek, ezek lelőhelyei is megtalálhatók a fentebb Idézett lajstromban. A mód-: szertani segítségen túl, a kö­vetkező hetekben Paks kul­turális tervének elkészítésén dolgoznak a művelődési köz­pont munkatársai, és látogat­ják a községek hasonló érj tekezleteit, hogy a munkát ezzel is segítsék. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENP Szerkesztőség: Szekszárd, ! ’ Mártírok tere 15—17 1 Telefon: 1—29—01, 1—23—«1 ' Kiadja: Tolna megyei Lapkiadd Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1 Felelős kiadó: KATONA JÖZSEÍ Telefon: 1—20—ll, 1—20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában) Széchenyi utca 46 Telefon: 1—29—21 Felelős vezető: Széli István j Terjeszti a Magyar Post* :5 Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hőnapra 20 TI index-szám: 15 069 _ . Olyan nehéz a tízes mértékrendszer? Amint már többször közöltük, Nagy-Britannia 1975-ig fokozatosan áttér a tizes mértékrendszerre. Az áttéréssel összefüggő kérdésekkel eau külön hiva­tal foglalkozik. Ez a hivatal most érdekes adatokat hozott nyilvánosságra arról, hogy az angolok meny­nyire nincsenek tisztában a mértékrendszerrel. A szó­ban forgó hivatal jelentése szerint: 1. Az ország lakosságának 50 százaléka nem tud­ja, mi a különbség a kilométer és a mérföld között. 2. A lakosság egy harmada sohasem hallott a kilométerről. Azok közül pedig, akik hallottak róla. legalább a fele nem tudja, vajon a kilométer hosz- szabb, vagy rövidebb a mérföldnél? 3. A lakosság 50 százaléka nem tudja, mi a liter. 4. Gyakorlatilag senki sincsen tudatában annak, hogy a kilogramm súlymérték! ' T

Next

/
Oldalképek
Tartalom